Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-11 / 2. szám

2-ik oldal.

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK.

2-ik szám.

„vizivó“-n (=légzőcső) megyen az ember gyomrába. S igy vagyunk más téren is. A tudásnak legelemibb elemeivel sincs tisztában az emberiség nagy része, nemhogy a tudományról, a tudomány értékéről, jelentőségéről volna akárcsak homályos fogalma is. Vagy nem elszomo- ritó-e az, hogy a nép, az istenadta nép egy koronára becsüli „a jövő fátylának fellebbentését“ ? Egy koronát ér neki, a talmudolvasó annyit kér érte, hogy bekukkant a jövő sürü szövésű függönye mögé.

Milyen fogalmaik lehetnek ezeknek az embereknek a tudásról, a tudás értékéről !

A legcsodálatosabb dolog viszont, hogy amit a nép már évezredek óta hisz, arra a tudomány csak most kezd lassacskán rájönni. Hogy t. i. a tudomány jövendölés. Ez a feladata. Sokáig „a múlt és a jelen ismerete“ volt a tudomány tartalma. A tudós tudta, mikor halt meg Themistokles, mikor pusztult el Pompeji, hány csillagból áll a göncöl szekere, milyen folyók vannak Indiában, stb. Mást nem is akart tudni. Helyesebben akart volna, de nem tudott.

Ma már Ostwald azt hirdeti, hogy „a tudományos munkának van egy csalhatatlan ismertető jele, amely mindig jelzi, hogy egy bizonyos kérdés egyáltalában és mennyire tudományos jelentőségű, ez az ismertető jel, hogy a tudományos eredmények alapján jósolni lehessen ... A jövendölés e lehetősége a természeti törvények ismeretén nyugszik s e természeti törvényeknek megvan az a tulajdonságuk és célzatuk, hogy szabályszerűen megismétlődő viszonylatokat egy jellegzetes kifejezési formába foglaljanak össze. Más szóval: csak szabályszerűen visszatérő jelenségeket lehet megjósolni és a természeti törvények éppen azt fejezik, ami megismétlődik.“

Azért foglalkozik hát a tudomány a múlttal és a jelennel, hogy következtetést vonjon belőlük a jövőre nézve. A múlt és a jelen adataiból törvényszerűségeket állapit meg, melyeknek segítségével a jövőn munkálkodhatunk. Jósolhatunk. Nem azért vizsgáljuk a görögök történetét, hogy tudjuk, mikor vándoroltak be a dórok, vájjon délután vagy délelőtt kezdődött-e a salamisi ütközet; nem azért, mert a görögök története „nagyon szép“, hanem hogy ebből és sok más nép történetéből következtetést tudjunk vonni a jövőre. A szoros értelemben vett u. n.. természettudományoknál ez még világosabb. Nem azért igyekezett a fizika meglesni a hajítás törvényeit, mert az „nagyon érdekes“, hanem hogy megtudja „jósolni“, hogy ide meg ide fog esni valamely test, pl. ágyúgolyó, ha ilyen meg ilyen kezdősebességgel, ilyen meg ilyen szög alatt hajítom.

A jövőn munkálkodik a tudomány. Jövendölés, jóslás; a célja minden tudománynak. ;

Sok „uj elmélettel“ vagyunk ugyanúgy, mint az Ostwaldéval. A nép gyönyörű dolgokat sejtett már meg s megsejtései mellett a legnagyobb tévelygésekbe gabalyodott. Az álomnak Freud- féle magyarázatát, mely szerint minden álom valamely vágy teljesülése, a nép ősidők óta sejtette. A „liba kukoricával álmodik“ : ebben; benne van az egész Freud-féle álomelmélet. Ma már nyilvánvaló, hogy az álmoknak igenis van jelentőségük. Freud* bécsi egyetemi tanár, lelki és testi betegségeket gyógyít gyönyörű sikerrel ezen az alapon.

Az egyik tudós álmokat fejt, a másik jósol, a harmadik az alchimisták régi álmát kergeti nem minden siker nélkül, hisz már sikerült egy helium nevű elemet más elemből létrehozni. Nem csodás fordulása az időnek ? !

Mennyi emberi verejték, a legnagyobbak áldásthozó verejtéke hullott, mig a titkos hókusz-pókuszokból mély értelmű s mégis mindenkinek érthető igék lettek.

Ezektől a hókusz-pókuszoktól, vas- orru bábáktól, torz talmud olvasóktól az igaz tudomány emberi, nem alvilági beszédéhez vezetni a népet: oly feladat, mely semmivel sem kisebb fontosságú magának a tudománynak a művelésénél, előbbrevitelénél. Sőt nemcsak a „népet“ kell odavezetni. Az u. n. műveltebbek is közelebb állanak még Ovics S. Eizig- hoz, mint Ostwaldhoz.

Derék talmudolvasóm, gondoitad-e valaha, hogy a te neved még egyszer az Ostwaldéval kerül egy sorba? Látod, belegabalyodtál szándékodon kívül a haladás ezer szála közé, mint a tyuk a cse- pübe, mint Pritula ur a világpolitikába.

Só.

Városi közgyűlés.

Folyó hó 5.-én rendkívüli közgyűlést tartott városunk képviselőtestülete Hetey Ábrahám h. polgármester elnöklete alatt. A napirend legfőbb pontja, a görög katholikus magyar püspökség székhelyének városunkban való felállítása ügyében egyhangú lelkesedéssel hozott határozat nagy jelentőségű dátumnié avatja ezt a napot városunk történetében.

Nem tértjük szükségesnek, hogy újból és újból rámutassunk a püspöki székhely városunkban való felállításának mérhetetlen jelentőségére. A képviselőtestület egyhangú, lelkes

tűz fölött és a füszerszámok bóditó illattá betölti a szobát. A főtt borhoz az ördögnek is van némi köze. Az ördög szerelelem-gyökeret szokott dobni a borba, amikor az forrni kezd ; hiába zárják be az ajtót, az ördög beveti fűszerét a kürtőn.

A fogadás jól számított. A zsoldos-katonák : Penge és Vjuk a zsupszalmán heverészve, nyomban szimatolni kezdtek a bor utá.i és fölkeltek fektükből csupán egy-egy hosszú sza- kállu, jámborképü, idős zarándok volt akkor a fogadó vendége, mikoriban a zsoldosok észak felől magérkeztek. A katonák a zarándokot is kínálták a borból, de az tagadó mozdulatot tett és a jégvirágos ablalak felé húzódott. Hosszú, szőrös, ingféle öltöny volt a zarándokon és a vállán a keresztalaku jelvény, amely azt bizonyítja, hogy e férfiú megjárta a szenföldet. Kampós botján olvasók és érmek csörögtek és szakálla az övét verte.

— Nem iszom, — tiltakozott a zarándok — mert a borban az ördög lakik.

A zsoldosok nagyot nevettek ezen.

— Bolond vagy, öreg. — kiáltott föl Penge, — a bor az Úristen adománya. Adta pedig azoknak, akiknek senkijük, semmijük nincsen. Ha bort iszom, mindenem van: feleségem, házam, becsületem. Amikor ellszál a mámor, megint csak Peng vagyok, a hontalan katona. Pedig az atyám becsületes szücsmester volt Rozsnyón . . . Nagyon régen volt.

Vjuk, a kékrókás dolmányt a vállára vetette és összeszabdalt, durva arcán mámoros mosoly terült el, amidőn a borból ivott.

— Én ma este, amire bealkonyult, Nürnbergben leszek és egy hófehér, szőke imádsá- gos leány ölébe hajtom a fejem ... Ha nem igy lesz, ne legyen Vjuk a nevem.

A zarándok, mint tisztes férfiúhoz illik a fejét csóválta és az olvasóját zörgette. A katonák egy darabig tp.ég dévajkodtak vele aztán kockázni kezdtek egy leteritett köpenyegen. Az* arany- és ezüstpénz látása különös hatás ;a volt a jámbor zarándokra. Hamarosan a katonák mellé telepedettj és többé nem vetette meg kínálásukat. A tisztes öreg olyan hatalmasakativoU hogy a zsoldosok nem győzték eléggé magasztalni. Vjuk széles kedvében megölelte a zarándokot : .

— Szent férfi, pem jártál valaha Frankfurtban, az Odera mellett? A „Jó Landsknecht„- nél szokott inni e§y bizonyos Kék Hanz, a- kit mindenki ismer az Odera mellett.

A tisztes férfi letörölte szakálláról a bort és igy szólott:

— Az Odera mellett nem jártam, de megfordultam Düsseldorfban. Ilyen képecskék- kel szoktak játszani: nézzétek !

Az iszákjából egy pakli ócska kártyát vett elő, amelyre a pápa, a római császár és különböző császárok és fejedelmek arcképe volt föstve. Egy kártyán egy ördög rajta volt piros- csizmásán és tollas fövegben és azt mindenkinek ütni kellett.

Penge és Vjuk nem is lettek volna igazi zsoldos-katonák, ha a kártyát nem ismerik. Ösmerték ők az ujntjódi játékot, s csak kártya hián kockáztak. Nagy lelkesedéssel kezdtek kártyázni, azon uj játékot játszva, amelyet „Landsknecht„-nek hívtak és annyit lehetett a

játék alatt veszekedni, verekedni, a mennyit akartak.

A zarándok ügyesen forgatta a kártyát és a zsoldosok csakhamar kardot rántottak. Nagy ordítással rohanták meg az öreget, de az sem volt rest: előkapta kampós botját, a mely ólommal volt bélelve és jól helyben hagyta a zsoldosokat.

— Most pedig játszhatunk tovább, — mondotta a zarándok a verekedés lecsillapul tával.

Időközben uj vendég sompolygott a tűz mellé. Egy hamuszürke köntösű fejkendős asz- szonyféle, akinek ruhájáról messziről látszott, hogy valamely apáca-kolostorból való, A rongyos fátyol alól csupán két nagy fekete szeme csillogott a jövevénynek és kezéből hiányzott a szent olvasó. Olvasó nélkül apáca csak rossz utón járhat, nyilván megszökött rendjétől és most bujdosik a büntetés elől. A tisztes zarándok nyomban rákiáltott, amint megpillantotta :

— Apage! — mondta és keresztet vetett.

De a katonák helyet szorítottak a apácának a szalmán és borral kínálták.

— Honann jösz ? — kérdezte a fogadás szigorúan, midőn a jövevényt megpillantotta.

— Nem tudom, — felelt az a kendő alatt— Hová mégy?

— Nem tudom.

Hires uram kinyitotta az ajtót.

— Pusztulj innen ! — kiáltotta.

De a zsoldosok váratlanul a jövevény pártjára keltek. Penge és Vjuk kardot rántottak és csaknem véres verekedésre knrül a sor, ha