Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-03-01 / 9. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK. 9-ik szám. Az utcakövezés ügye minden városi közgyűlésen múlhatatlanul szóba kerül. Majd ennek, majd annak az utcának a lakói panaszkodnék és méltán panaszkodnak, gyüléseznek, memorandumot szerkesztenek, hogy utcájuk járhatatlan, hogy roppant kerülővel lehet csak a lakásokat szekérrel megközelíteni, hogy ők ép úgy fizetik az adót, mint más utcabeliek, hogy ez tarthatatlan állapot stb. Kétségtelen, hogy utcáink nem a legnagyobb rendben leledzenek. Egyik-másik bizony faluhoz sem méltó állapotban van, nemhogy megyeszékhely utcájának benyomását tenné. A legtürelmetlenebbek is belátják azonban, hogy ez a kérdés tisztára pénzkérdés. Régi mulasztásokat nem lehet pénz nélkül csak úgy máról holnapra egyszerre kelyrepótolni. Illetékes helyen érdeklődtünk az utcakövezéshez szükséges összeg előteremtésének módozatairól. Mert hogy a város tervbe vette az összes utcáknak minél rövidebb idő alatt való kikövezését. Erre pedig pénz kell. A városnak a kövezetvámból évi 30,000 korona jövedelme van. Ennek egy része a vámjövedelem terhére fölvett 300.000 koronás kölcsön törlesztésére fordítódik, a másik része pedig útépítésre. A közmunkajövedelemből 3000 korona fordítható erre a célra, ez az összeg azonban ezidén a házi pénztár hozzájárulásával 11,000 koronára szaporodott. Ebből az összegből kövezik ki a már tervbe vett utcákat. A többinek a kikövezésére úgy szándékszik a város pénzt.előteremteni, hogy a vámtarifát mérsékelten fölemeli. A minisztérium döntése ebben az ügyben júliusra várható. Ha a miniszter megengedi a vámtarifa fölemelését, ebből, ha nem engedi meg, a házi pénztár terhére fölvett kölcsönből kövezik tovább sorra az utcákat. Ebben az évben azonban már csak azért sem lehetne több utcát kikövezni, mert a most laj csikó, Zentay Árpád pedig olyasvalamit érzett, mintha magával a Tavaszszal sétálna karonfogva. II. Mikor Karmala felszökött a lakásába, édesanyjához: apa és fiú egyedül maradt. Alkony volt. A dinerhez még idejük volt átöltözködni. Tovább sétálgattak a hotel nagy parkjában. Eleinte némán, hallgatagon. Mintha az a leány a vidámságot is magával vitte volna. Az alkony meiankólája nehezedett reájuk. Az apa, bármennyire el akarta kerülni, mégis csak a leányról beszélt: — Csak ketten tenniszeztetek? — Négyen voltnnk. Az a két angol fiú is velünk játszott. De azután magunkra hagytak. Megint hallgatás. Az apa, mintha a lelkében kérődző gondolatokat folytatta volna, jegyezte meg: — A családját ismerem. Bihariak. Valamikor nagy szerepet játszottak a megyében. De aztán lecsuztak. A fiú hallgatott. — A leányon meglátszik, hogy nemes sarjadék. Előkelő, úri. A mellett szerény és kedves. És mivelhogy a fiú megint csak hallgatott, egyenes kérdést intézett hozzá. — Ugy-e, vérbeli ? Pista most már válaszolt: — Nagyon helyes leány. Az egyik angol azt mondta rá, hogy igazán up to-day. Nem látszik meg rajta, hogy pusztán laknak. — Azt elhiszem. A Buckingham-palotá- ban is megállná a helyét. — Kár, hogy . . . hogy ... a vagyonuk . . . Zentay Árpád a kezével legyintett — A vagyon sokat tesz ... de a vagyon nem minden. És nem mindenkinél. Ez a tavasszal szükséges 130 vaggon és az őszi 3—400 vaggon követ is alig tudja a bánya szállitani. A szőlőskerti ut kikövezésének régóta húzódó ügyében vasárnap gyűlést tart a hegyközség. Ismételten rámutatunk már ennek a kikövezésnek a szükségére; nem is igen akad talán már ember, aki be ne látná, milyen elsőrangú fontosságú ügye ez a szőlőtulajdonosoknak. Az a pár forint költség, amely a tulajdonosokra fejenkint esik, olyan áldozat, amelyet a maga érdekében mindenki meghozhat. Az egész város érdeke, hogy legyen már végre valahára olyan állapotban az az ut, hogy egy kis harmat, szitáló eső ne tegye teljesen járhatatlanná. Elhagyatott, sárba fűlt szőlőnket téli időben sem kereshetnék fel gazos lopok, betörők, ha nem volnának teljes biztonságban arra nézve, hogy embertől teljes bizonyosságban lehetnek arrafelé. Akkora istenkisértésre csak nem vállalkozik senki, hogy éjjel mászkáljon akkora sártengerben. Hegyőr sem teljesítheti ott igazán a kötelességét. Hiába is próbálná teljesíteni, a feneketlen sár minden mozgást akadályoz. Ez az állapot csak a gazosoknak alkalmatos s csodálni való, hogy csak most történt meg a betörők drága borkóstolása. De meg aztán nyárára semmiféle kirándulóhelye sincs a városnak. Pedig a nagykárolyi por elől jó volna hébe-hóba egy kicsit elmenekülni. Ha rendesen kikövezik azt az utat, rövidesen olyan derék kis kirándulóhely lesz abból a pocsétából, hogy öröm lesz nézni. Hogy a tulajdonosok célszerűbben, okosabban művelhetik szőlőjüket, hogy könnyebben szállíthatják borukat, egyáltalán a jó közlekedéssel kapcsolatos előnyök oly világosak mindenki előtt, hogy a gyűlés csak az egész város óhaját teljesiti, mikor a kikövezést elrendeli. I nő igazán . . . igen . . , én legalább azt hiszem, hogy . . . hogy arra van teremtve . . . igen . . . arra van teremtve, hogy boldogítson. — Azt hiszed, apus? Zentay Árpád mintha nem is hallotta volna ezt a kérdési, adós maradt a válaszszák Az ő lelkében megint annak a kacagásnak a muzsikája szólalt meg. És aztán valami nagyon meleg, kellemes érzést váltott ki a szivéből, hogy a fiú is olyan gyöngéd szimpátiát mutatott Karmela iránt. Mert most már érezte azt is, hogy annak a nagy kérdésnek az eldöntésében, mely most lelkét foglalkoztatta, a fiának igen nagy szerepe van. Egész éjszaka a szemét sem hunyta le. Folyvást annak a leánynak a lenge sugár finom alakja lebegett a lelke előtt. Nagy, karika, őzszemeiftek mosolygó jósága. A csilingelő nevetését egyre hallotta. És rohanó gyorsasággal nőtt, fejlődött, alakult ki lelkében nagy elhatározása. Még az ő életének könyve nincs egészen lezárva. Egy színes, idillikus, bájos fejezet nagyon szépen elfér még benne. És ennek az idill nek a középpontja: Karmela. Itt csaak a fiáról lehet szó. Hogy fogadhatja majd ez azt a hirt, hogy ő asszonyt akar hozni a házhoz? De hát a fiú is beláthatja, hogy ő nem bolyonghatja végig hátralevő napjait szomorú, lelket ölő, néma elhagyatottságban, Neki még joga van az élethez, az élet szépségeihez. És Pista rokonrzéssel van Karmela iránt... Ami pedig Karmelát illeti, ő azt hiszi, ő csaknem biztos benne, hogy . . . De vájjon igazán biztos-e benne ? Egy kicsit elfogta a kétkedés. Immáron ö már nemsokára kifelé fog tartani az élet erdejéből ... És az a leány csak most halad befelé az erdő virágos ösvényein ... SZÍNHÁZ. A „szakértő“ a legnevetségesebb figura az egész világon. Egész biztosan meg lehetne ismerni, akár ezer ember között, nagy füleiről, ha nem volna olyan nagy a képe is. A színházi „szakértőt“, a müitészt, arról lehetne a legbiztosabban megismerni, hogy nem ért a színházhoz. De ez megint nem látszik kívülről. Legokosabb talán az után elindulni, hogy a szakértő jön a színházba legkésőbben. Negédesen sétál a helyére, a cipője dallamosan recsegi a legutolsó operett-újdonságot. Leül a helyére. A világ minden kincséért se nézne egyenesen a színpadra. Kényelmesen hátrafordul, „szétnéz“ egy kicsit. Ide-oda köszön, mosolyog. Most rendbeszedi az arcát, karbateszi a kezét s végre szigorúan ráveti a szemét a színpadra. Mert hát ö nem gyönyörködni jött ide, hanem ítélni eleveneket és holtakat. Mert ő a szakértő. A világ minden kincséért sem tapsolna. Ha azonban valami nagyon nem tetszik neki, fontoskodva megcsóválja a fejét. Szép lassacskán, nehogy összezavarodjanak benne a gondolatok valami hirtelenebb mozdulatra. Higyje el, nagyságos asszonyom, a pesti szakértő is körülbelül iiyen furcsa figura. Nemcsak „mi“. Mi utóvégre nagyon ártatlan bogárkái vagyunk az istenkének. Legföllebb a színházban nagyképüsködünk egy kicsit, füleinkről igyekezvén elterelni a közfigyelmet. De kétkedését bizalom váltotta fel. Az este is, milyen kedvesen öltötte karját a karjába. Milyen bizalommai simult hozzá. A szemeiből mennyi vonzódás sugárzott feléje. Oh, hiszen ő még csak a delelőn van! Még javakorában. Egyetlen ősz hajszála sincs. Ha az a nagy fia nem volna . . . Huszonhat esztendős már a fickó! . . . még maga is le- gényszámba mehetne! Meghódítja ő majd Karmelát. És ha meghódította, ha az a leány . . . ha az a leány hajlandóságot mutat iránta, hát akkor a Zenta/-kastélynak nemsokára uj úrnője lesz . . . fiatal, sugárzó szép, bűbájosán kedves úrnője. Még holnap délelőtt . . . igen még holnap délelőtt beszélni fog Karmelával . . . III. Másnap a petit dejeuner után Pista igy szólott az apjához: — Apus, beszélni szeretnék veled. Menjünk, sétáljunk egyet. Zentay Árpád kissé fekete színezetűnek találta a fia hangját. És mintha remeget is volna. Vdjjon mit akarhat? Nekiindultak a tenger felé vezető útnak. Csudálatos szép volt a reggel. Buja, s zéditő illatok gomolyogtak a levegőben. A tenger mellől üde szellő libegett és mint egy játszi pillangó kapta szárnyaira a sziget parfüme-jét. A parkban többen sétáltak. A fiú néma volt. Mintha nem akarna hallgatóságot azokhoz a szavakhoz, amikkel apjához fordulni akar. Ne hallja azokat más, mint a morajló tenger, meg a sárga barkáival kacérkodó sok mi- móza-fa. Mikor aztén kifordultak parkból, a fiú körülnézett és aztán hirtelen megállóit.
