Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-29 / 48. szám
48. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal legelőnyösebb perspektívát mutatja. Szó van arról is, hogy a város által felajánlott 200,000 K készpénzbeli és 400,000 koronát meghaladó telekbeli hozzájáruláson kívül a püspökség ügyével igen melegen foglalkozó előkelőségek az eddigieket és felülmúló nagyobb adománynyal fogják a mi városunk kilátásait utolérhetetlen mértékben fokozni. Mi tehát előnyeinknek biztos tudatában virágos reménységgel és bizton tekinthetünk a kérdés megoldása elé, mert a püspökség fontos érdekeit szem előtt tartó józan belátás egyedül Nagykároly városát tarthatja a megfelelő székhelynek. Szatmár a miniszterelnök előtt. Tudjuk, hogy Szatmár abból az alkalomból került a miniszterelnök, gróf Tisza István elé, hogy neki a városi diszpolgárságáról szóló oklevelet átnyújtsa. Úgy kell lennie, hogy Tisza István gróf Szatmár város e hódoló ragaszkodására úgy országos ténykedéseivel, mint a város iránti jóakaratával valamiképen rászolgált. Maga a küldöttséget vezető dr. Vajai Károly, polgármester mondta : „Engedje meg Nagyméltóságod, hogy záró szavakként azon szerény kérelmet is előterjesszem, hogy azon jóindulatát, amelynek városunkkal szemben már eddig is tanujelét adta, tartsa meg továbbra is a most már bensőbb kötelékkel is hozzáfűzött városunk iránt s országos gondjai között is támogassa városunk jogos törekvéseit.“ Sajátságos azonban, hogy ugyanekkor odavágja Szatmár polgármestere a miniszter- elnök elé az épen nem igazságos vádat, hogy „Szatmár-Németi szab. kir. város polgársága a mindenkori államkormányzat elenyésző csekély támogatása dacára, századok óta híven őrt áll a messze északkeleten, a nemzetiségi nyelv határon, a magyar hazafiság és kultúra mellett, — igyekszik önerejéből megvalósítani mindazon intézményeket, amelyeket a modern városi élet méltán megkövetel. — Rohamosan és biztató- lag megindult fejlődésében, sajnos, városunkat is megállította az országszerte bekövetkezett súlyos pénzügyi és közgazdasági helyzet s aggódva tekint a bizonytalan jövőbe városunk polgársága is és mindegyre ijesztőbben jelentkezik minden foglalkozás körében a pusztulás.“ Tehát mig egyfelől a nagyfokú állami támogatás szükségét jelzi, addig a múltra vonatkozólag csak mostoha elhanyagolást vádol Szatmár város polgármestere a kormánnyal, illetve, a mindenkori kormányokkal szemben. Mi, akik itt a közelben vagyunk a dolgok szemlélői, nagyon jól tudjuk, hogy mennyit tett Szatmár az „önerejéből“, itt, a messzi északkeleten. Taktikának igen jó, de igazságnak nem, mindig azt mondani, hogy ime, Szatmári a „mindenkori kormányok“ nem támogatják. Hát ez már igazán alaptalan vád. Szatmár leginkább azt teszi az öszerejéből, hogy mindig ezt kiabálja. E közben pedig megkap mindent, kultúrpalotát, hivatalokat, intézményeket. Ha panaszra van ok itt, a messzi északkeleten, akkor csak mi panaszkodhatunk, akik épen olyan fontos missziót teljesítünk az állam szolgálatában e nyelvhatáron, mint akár városszomszédunk. És mi vagyunk azok, akik igazán semmi támogatásban sem részesülünk a mindenkori kormányoktól, hanem pusztán a magunk erejéből jutottunk oda, ahol vagyunk. Azonban úgy látszik, ez csak igazság s mint olyan arra van hivatva, hogy örökéletü legyen. És sajnos, mig hozzá nem kezdünk mi is a követelőző panaszkodáshoz, a taktikázáshoz, áldozatai leszünk az egyenességünknek. Mert azt úgy kell tenni, ahogy a mellékelt minta mutatja. Még ha hálás hódolatot viszünk is, súlyos igazságtalanságokat, méltánytalanságot kell felpanaszolni s akkor jön minden, csak kérni kell. Szabálytalanság az árvapénzek kezelése körül. Egy belügyminiszteri rendelet kimondja, hogy a megyei árvák pénzét a megye területén fennálló pénzintézeteknél kell elhelyezni. Ami eddig a józan belátás és méltányolás elve alapján követett eljárás volt csupán, e miniszteri rendelettet megkapta a maga törvényes, jogszerű alapját. Mert a dolog úgy áll, hogy eddig se igen vitték el az árvák pénzét más vármegyék pénzintézeteibe. Most azonban az eddigi eljárás, törvényes alapot nyert, melytől eltérően nem lehet eljárni többé és ha eddig volt is valami más értelmű kezelés az árvapénzeket illetőleg, azokat most mind meg kell változtatni e rendelet irányelve szerint. Annak ellenére, hogy az említett min. rendelet világosan intézkedik az árvapénzek kezeléséről, Szatmárvármegyében fenntáll az a szabálytalan állapot, hogy Szatmár városának törvényhatósága alá tartozó, Szatmár város területén levő pénzintézeteknél is van az árva- pénzéícből elhelyezve. Ne tévesszen meg bennünket az a körülmény, hogy Szatmár városa földrajzilag a megye területén fekszik. A miniszteri rendelet szelleméből világosan kidomborodik, hogy a megyének, mint jogilag vett területnek érdekeit van hivatva biztosítani. Szatmár városa pedig külön törvényhatóság. Csak is földrajzilag van a megye területén, de jogilag és az ebből származó viszonylataiban olyan különálló terület, mint akármelyik más vármegye, vagy idegen város. Nehogy azt gondoljuk, hogy ez a jogi disztinkció csak szőrszálhasoga tásnak jó és reális eredmény nélküli. Mert a jogi helyzettel, azzal. hogy Szatmár külön törvényhatóság, számos döntő súlyú körülmény jár, főképen pénzügyiek, azaz anyagiak. Úgyanis a szatmári pénzintézetek nem viselik a vármegyei közterheket, nem fizetik azt a vármegyei pótadót, mellyel a vidéki megyei pénzintézetek oly lényeges összeggel járulnak a terhek viseléséhez. Akkor hát hogyan is lehetne nekiek abban a kis előnyben is részesülni, melyet a betétek gyarapításával céloz a Belügyminiszter a megyei pénzintézeteknek juttatni, mikor az árvapénzeket náluk rendeli elhelyezni. Ennek a rendeletnek minden intenciója az, hogy az egy vármegyében levő intézmények ^egymás támogatására legyenek. Ezzel a józan és méltányos 1857-ben ünnepelte Máriazell 700 éves jubilleumát. Szomorú idők jártak akkor hazánkra. A 48-as eszmék gúzsba törve; jobbjaink lángszava elnémítva, a munkára kész, dolgos magyar kéz megbénítva. Reménykedve, félve álltuk körül oltárainkat s az Istentől vártunk már csak csodás szabadulást. Majdnem csodába, legendaszámba menő jelenség történik ez évben. A boldogemlékü Szcitovszky hercegprímás kiadja a jelszót: Magyarok, Máriához! S harmincezer magyar zarándoklat élén megjelen Szcitovszky a zelli Szűz oltára előtt. Harmincezer hivő, máriatisztelő lélekböl fakad ki az elfojtott keserv, a szent fájdalommá magasztosult panasz. Harmincezer magyar ajakról szállt az ima a zelli Szüzhöz jobb sorsért, szabadulásért . . . Ennek a gyönyörű zarándoklatnak emlékét nem szemlélheti magyar ember meghatottság nélkül a zelli kincstárban. Az országalapitó Szent István jutott eszembe, midőn Szcitovszky- nak ezüstbe öntött szobrát megpillantottam, ahogy hivő-lélekkel, imátjságos szívvel, remegő kézzel ajánlja fel a magyar koronát a Szent Szűznek . . . A bazilika magyar vonatkozású berendezéséből a következőket említem föl. A főbejáró báliján áll Nagy Lajos királyunk kitünően sikerült szobra, kezében a Mária szoborral; a szobor felírása az alapítás rövid története. A portálé márványmezőjében a többek között Nagy Lajos diadalmas csatájának reliefje látható. Benn, a bazilikában, awbaloldali mellékoltárok magyar vonatkozásuak. Az első kápolna- szerű mellékoltár Szent László magyar király oltára a szent király fából készült, megezüstö- zött szobrával. Az oltár Szelepcsényi György magyar hercegprímás áldozatkészségéből áll ; Szelepcsényi, végakarata szerint, az oltár alatt piheni örök álmát. A harmadik kápolnában Szent Katalin oltára van, amelyet 1680-ban Eszterházy Pál herceg és felesége ajándékozott. A negyedik kápolna Szent István király tiszteletét hirdeti; az oltárt 1742-ben Bornemisza János magyar ur állította. Az ötödik kápolnában Draskovich Miklós gróf és felesége gróf Nádasdy Krisztina Szent Imre herceg tiszteletére emeltek oltárt 1670-ben. Az idő int. Szeretném, ha hallgatóimat végigvezethetném a bazilika kincstárán, amely milliókat ér. Amit művészet, Ízlés, lelemény kitalálhatott kincsekben, azt mind felhalmozta itt az áldozatkészség és szeretet. Nem tudok leírásába kezdeni azoknak az emlékeknek, amelyek magyar szivek szeretetéből, magyar kezek áldozatkészségéből kerültek a kincstárba. Csak az adományozók nevét említem. Legjobbjaink közül valók : Nagy Lajos, Korvin Mátyás, III. Károly, Mária Tezézia, I. Ferenc József, b. e. Erzsébet királyasszony, az uralkodók közül. — Batthányi, Csáky, Eszterházy, Eötvös, Festetich, Hunyadi, illésházy, Inkey, Karácsonyi. Péchy, Szapáry, Somogyi és Zichy arisztokrata családok tagjai..— Eszterházy Imre,MeszlényiGyula, Timor, Szcitovszky, Szelepcsényi, Bende, Szláby, Lollok, a főpapok közül. — lankovics, Jurko- vics és a Rakovszky családok tagjai. És sokan, akiknek nevei csak az Élet Könyvében vannak feljegyezve. Kétszer voltam Máriazellben. Mindannyiszor, mikor visszafordultam e magyar emlékektől megszentelt kegyhelyről, ez a gondolat támadt lelkemben : Nagy, erős védőasszonya lehet e hazának, amelynek fiai évszázados, hagyományos, ihletett szentséggel csüngnek a Mária-kultuszon.*) *) Adataimat P. Rodler G.: Kurze Geschichte und Beschreibung der Basilika und Gnadenkirche Maria- Zell in Steiersnark cimü müveiből szedtem. : Modern ruhafestés: l|ÁítÁÍA|* BAI Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre. JOUIJ vdjvi * €t>A Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
