Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-08 / 45. szám
IV. évfolyam. Nagykároly, 1913, november 8. 45. szám. Nagykároly és Ermellék Á Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) ^ Hirdetések szintén ott vétetnek fel. Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő: D R. VETZÄK EDE. Felelős szerkesztő:-*. SCHUSTERITSCH BÉLA. Tőinunkatárs: DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre ..........................................8 korona. Fé l évre.................................... . . 4 korona. Ne gyed évre.....................................2 korona. Egy szám ára................................20 fillér. Előbbre jutottunk ismét a mi nagy ügyünkben. Mindenki érezhette, aki városunk deb- reczeni küldöttségében részt vett, hogy a püspök Öméltósága megkülönböztetett melegséggel fogadta Nagykároly város tiszteletnyilvánitását. Viszont a püspök ur Öméltósága is láthatta, hogy Nagykároly lakossága valláskülönbség nélkül sietett az ő tiszteletére. Annak a rajongó lelkesedésnek, mellyel az uj püspökség ügye iránt vagyunk, annak a hódoló tiszteletnek, melyet a Püspök személye iránt érzünk, egy kis töredékét vitte magával az a kis lelkes csapat, mely szerencsés lehetett a Püspök szine elé járulni, hogy ott mindnyájunknak hódolatát bemutathassa. Azonban ez a tiszteletadás nem lehetett teljes, mint ahogy nem mondhatja el három ember, amit egy város érez, mely tele van tűzzel, lelkesedéssel, rajongással. Hanem úgy láttuk, hogy a Püspök ur e kis küldöttség megnyilvánuló érzelmein át is meglátta az egész város igaz lelkességének teljes mértékét. Megláthatta, hogy Nagykároly az, aminek mutatta magát, egy egységesen érző, lelkes, áldozatkész város. Ez az, ami olyan nagy jelentőséget ad e legutóbbi lépésünknek. A Püspök szeretetteljes fogadásának fénye besugározza az utat, mely a mi célunkhoz vezet. A megértésnek az útja a szeretet. És mi boldogan mondhatjuk, hogy Mik- lóssy István püspök szeretetét Nagykároly városa megnyerte. Az a kis hely, melyet elnyertünk a Püspök szivében, elég lesz ahoz, hogy rajta a mi jogos Kérésünk a lábát megvethesse. Megnyertük az utat a szivéhez s ezzel elértünk mindent, amit ezidő szerint elérni lehetett. A küldöttség határozott Ígéretet nem hozott haza, ezt ilyen nagy ügyben nem is remélt kapni, de a nyert szeretet melege megtermékenyítette a mi lelkünket a további reménykedésre. Ki lehetett érezni minden szóból, hogy Nagykároly javára a székhely elhelyezésének esélyei igen kedvezőek. A Püspök ur Öméltósága elve e kérdésben az, hogy híveinek, papjainak, tanítóinak kívánsága érvényesüljön a döntésben. Azonban híveinek kívánsága szeretettel körülvett, bölcs püspökünknek állásfoglalása szerint fog igazodni. Ezért nagy a mi örömünk és jelentős a mi diadalmunk. A Püspök nem befolyásolta híveit határozott Ígéretének megtételével, de szeretetteljes fogadásából, biztató és elismerő szavaiból világosan domborodott ki, hogy Nagykároly városát igen megfelelő és előnyös székhelynek, népét lelkes, áldozatkész, hazafias népnek tartja és szereti. Ez az óriási horderejű jelentősége van a debreczeni tisztelgő küldöttség utjának. Ez az, ami hatalmas reménységgel tölti el lelkünket a jövő alakulásaival szemben; a Püspök Öméltósága városunk iránti szeretetének ez a nyílt kifejezése az, ami szilárddá teszi alattunk a talajt; jogosnak, igaznak és remény- teljesnek ismeri el a mi kérésünket; érettnek tart a Püspök ur Öméltósága a magasabb szempontok átértésére és atyai szivének jóakaratu szeretetével tüntet ki bennünket. Józan belátása, nagy bölcse- sége megismerte mindazokat az előnyöket, melyek városunkat a székhelyre alkalmassá teszik. Meg vagyunk győződve, hogy a hívek, kik nagyon boldogok egy ilyen atyailag gondoskodó egyházi fejedelmet magukénak mondhatni, az ebben a kérdésben legbölcsebb, legnagyobb és legilletékesebb véleményt, a Püspökük egyéni véleményét igyekeznek megismerni és e szerint igazodni, hogy a székhely-kérdés eldöntésében kegyesen nekik engedett befolyást csak az egyházmegye jól átértett javára érvényesítsék. Az a felelőségteljes részvétel, melyet a Püspök ur e kérdésben híveinek enged, a köteles viszonzás elvénél fogva is összhangban keli, hogy legyen a Püspök nagy intencióival. Itt tehát nem lehet szó pártokról, itt csak egy nagy koncepciójú embernek föltétien követéséről lehel szó. A teljes bizalom, a hódoló tisztelet és engedelmesség udvariassági ténnyé lesz, mikor a méltatlanokra ruházott jogot, a döntés As együgyű kántor. Össze hívják a papi tanácsot: Tisztelendök! adjatok tanácsot. — A magamé visszafelé sült el Mit tehessek ezzel az emberrel ? Összebújnak a papok rakásba. Kiváncsi mind, hogy a bűnöst lássa. Ez pedig áll közöttük megtörtén, Néha-néha szempillája rebben Néha-néha bus szeme megcsillan . . . Olyankor bent sajátságos tűz van. Nem mondom én, Isten látja lelkem Hogy rossz volna, — nem énekel szebben A környéken senki jobban nála, Hangja magát hízelgőn kínálja. Temetéskor, vélnéd, föld alá ment S onnan dötgi vissza rád az áment. Templomunknak magas kupolája, A magas c-ét oda is kivágja. Hanem . . . hanem s — ez a hiba benne — Mintha nála a kerék több lenne A szokottnál. S néha az ötödik Meg-megáll, vagy neki ereszkedik. Hisz tudjátok, tisztelendök, három Szent képünk van nálunk az oltáron. A két te je ósdi mázolás ám, A harmadik festmény Raffael tán Ki-ki látja e fönséges képet Abban a hit szerelemre téved. S igy tesz ez a kis mihaszna ember Hosszan nézi, s talán — szerelemmel! Mondják, ugyan, a volt felesége Hasonlított némikép e képhe’ Ilyen volt a szeme, haja, szája . . . De akkor is — mi Isten csodája, Állongva óra számra, — lesni, Szent kép előtt szerelembe esni!! Olyannak, ki együgyü, családos . . . ítélőszék! Ítéljetek már most! Közbe vág a vádlott, mint a kutgém Csikorog, ha sokat eresztgetvén. Élesebb lett megbántódott hangja, Az igazát, — gondolván, — nem hagyja. Nem voltam én bolond, se hülye, se részeg De mindig ha arra az arcképre nézek, Körül vesznek sorba az emlékek. — Hangja szinte elcsuklóba válik — Nem is hagynám e képet halálig! Mert nézése, ép szakasztott mása A feleségemnek, akár ki meglássa. Az én édes drágám, ez én szentem Első, igazi, egyetlen szerelmem Néz le reám onnan a keretből! Néz . . . néz . . . onnan Ő elevenedik föl, — Hangja szinte elcsuklóba válik — Nem, nem hagyom el, nem, nem a halálig. Ah, látjátok: mostan is felém int . . . Feleségem . . . Hagyjatok . .. Ah, megint Arca ragyog . . . nyílik a kis szája . . . Mintha hívna, fel — a mennyországba. Összenéznek a szigorú bírák. Elitélni oh, hogyan is bírnák ? Összenéznek . . . nézésük egyforma — Szentkönyveket összehányják sorba, Ümmögetnek . . . szörnyen ítélkeznek, Mig maguk is együgyükké lesznek. Végre egynek, aki a legvénebb Kel ajkáról a nagy bölcs ítélet. Ráolvassa, pecsétet üt rája: Együgyüké a mennyek országa . . . Hanrik yóssef. A modern és a falnsi ember. Az úgynevezett modern ember valami különös önmegelégedést érez, amikor szembeállítva látja magát a nép egyszerű emberével. — Ezt egy régi időkbe való, balitéletek- kel és' babonákkal telitett ember gondolja, mig jó magam nyilt eszü, tudományos fegyelmezet- ségben edzett agyvelejű, a mai korba beillő ember vagyok. És szinte sajnálja a földmivest, a gazdát, vagy a kisebb képzettségű iparost, amikor ezek az égboltozaton tapasztalt változatokból következtetnek az időjárásra, amikor emberek és
