Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-11 / 41. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 41-ik szám. lenne kénytelen hadakozni. Ez igázán nem segítené elébb a magyar érdekeket! A reformátusság sorait is gyengítené, de az uj egyházra nézve teljesen lehetetlenné tenné a megerősödést. Ha nem is akarna harcolni, már csak a védekezésben is kimerülne. Az államhatalom, mely az uj püspökséget -a magyarság egy védőbástyájául megalkotta, nem teheti azt, hogy megbénítva állítsa rendeltetési helyére. Minthogy az építkezéseket az állam teljesíti, az övé a székhely eldöntésében az utolsó szó.. Megtehetné, hogy Debre- cze*n minden tiltakozása ellenére is oda telepítené a püspökséget, — amivel megerősítené a reformátusság eddig is hangoztatott hiedelmét, hogy a székhely odaheiyezése provokáció akkor lenni a piotestánsság ellen és a felzüdito t közhangulat céháblájául odaáiiuaná az uj püspökség szent ügyét, mely áldozatul esnék annak a kicsinyes ötletnek, hogy a kormáhy Debreczennel szemben is érvényesítse akaratát. Magyarországnak van hatvan éve, hogy nem volt ilyen nagyfontosságu ügye, épen ezért ennek elintézésénél semmiféle kicsinyes, hiúsági tekintetnek nem szabad közrejátszania. A Püspök Öméltóságának bölcs szavait kell itt még egyszer ismételnünk, hogy „a székhely kérdés úgy iníéztessék el, ahogy az az egyházmegye és a nemzet céljainak legjobban megfelel.“ Ha az uj püspöki székhely elhelyezése a protestánsság érdekeinek érintése nélkül történik, úgy annak minden hatalma a magyarság erejének növelését jelentené. Ha nem kell egy területen megosztozniok, ez igazi térfoglalását jelentené a magyarságnak. Utóvégre nem is tömörülhet minden Debreczenbe ami magyar. Már csak ezért sem tarthatjuk helyes megoldásnak, ha a székhely nem a nemzetiségi területek érintkezési mes- gyéjére állittatik. Nem is a protestánsokkal való találkozást kereste az uj püspökség, mikor | székhely keresés közben Debreczennél is megállapodott. Debreczennek a kultúrája vonzotta. Maga a Püspök mondotta: „Debreczent annyiban tartanám élőnyősnek egyházmegyémre nézve, amennyiben papjaim családosak s így gyermekeik az ott levő tanintézetekben egészen az egyetemig kiképzést nyernének.11 Nemes léleknek atyai gondoskodására valló szempont. A családos papság anyagi könnyebbségéért, a jövő generáció neveltetésének előnyéért kellett tehát felvenni a harcot a szereteílenséggel. A Püspök Öméltósága meghozta volna a legnagyobb áldozatot, hogy a rajongó lelkesedés melegét felcserélte volna a szeretetienség hidegségével, ha papjainak érdeke úgy kivánta volna. Azonban szerény véleményünk szerint a papságnak ez a mindenképen méltányos szükséglete más, kevesebb értékű áldozattal is fedezhető lenne. Olyan módon, mely a püspökség létének alapjait nem érintené, megpróbáltatások elé nem állítaná. Az egyháznak sokkal kevesebb áldozatába kerülné a papjainak gyermekeiről való gondoskodás akkor, ha székhelyét Nagykárolyban lelné fei. Csak egy konviktust kell felállítania Debreczenben az egyetemre járó fiai részére, ami pedig nem jelent külön áldozatot és megterhelést, mert ezt a debreceni székhely esetében is meg kN4 építenie, ha papjain segíteni akar. Ezzel a megoldással pedig a székhely elhelyezésének problémája egy igazán mellékes szemponttól lesz megszabadítva. Akárhogy is tartjuk méltányosnak e kérdésben a papság érdekeit, az egyházmegyének is megvannak a maga saját érdekei, miket semmi más érdeknek feláldozni nem lehet. Ez az érdek pedig parancsolóan azt kívánja, hogy a békesség áldása és az egyetértés hatalmas ereje tegye szilárddá az uj egyházmegye megindulásának első lépéseit. Éhez pedig szilárd talajul csakis Nagykároly városa tekinthető. Az uj püspökségnek sokkal nagyobb érdeke ezt figyelembe venni, mint a szerint igazodnia, hogy gyermekei hol tanulnak. Különben is csak az egyetemi évekről van szó. Az alsófoku és középfokú iskoláztatásának Nagykároly még sokkal hálásabb talajául szolgálhat, mint Deb- reczen. Azonkívül az állam amúgy is itt állítana fel a püspökség részére papnöveldét és tanítóképzőt. Úgy, hogy igazán csak egy pár diákról lehet még szó, akik egyetemi végzettséggel világi pályákra készülnek. Ezek számára pedig épen annyi költséggel építhet konviktust Debreczenben, akar Budapesten, még helyhez sincs benne kötve, amit a hangulatokra való tekintettel bizonyára még számba is vesz a püspökség. Még egy másik sajnálatos körülménnyel kell számot vetnünk a székhelykérdéssel kapcsolatban. Ez az, hogy egyes lapok, — nem minden tendenciától menten, — szeretik megmásíthatatlan tényként megállapítani, hogy Nagykárolyban nem kap a püspökség alkalmas ideiglenes lakást. Hát az bizonyos, hogy nálunk ritkán kerül olyan kiadó lakás, mely egy püspök igényeinek megfelelhet. Azonban olyan épülete nem egy van városunknak, mely bátran lehetne az. forintos keresménye mellől nézegette le ezt az elárvult földi nyomorúságunkat. Kollegái szerették. Olyan pontos volt, mint az a ketyegő óra, a melyet még a nagyapja felejtett itt ezen az árnyék világon. Mikor egyszer megtörténi, hogy 8 óra után öt perezre állított be íróasztala mellé (ó kérem nem a járásbiró ur, az csak fél kilenc felé szokott bekukkani), — hanem a véletlenül jelen levő aljegyző is hallhatta csendes mentegetődzését. — Az órám megáit magától este kérem szeretettel. De volt egy szenvedélye is. Óh ne tessék megijedni, nem valami világra szóló szenvedély. Sem asszonyok, sem színésznők. Ezeket hagyja ő az aljegyző uraknak, azok tehetik. Nem, neki költségtelenebb passziója volt, mely évről-évre növekedett. Ő Kossuth tisztelője volt. Ha valami hir befutotta Kossuthró! a világot, azt negyed nap a Tajtos krajzlerostól kölcsön kért újságból szépen kivágta, — elfértek azok együtt azokal a Kossuth bankókkal, honvéd relikviákkal abban a kis ládafiában, melynek ékességét az a tollszár képezte, melyet abból a szerencsetlen évből még az édesapja mentett ki a semmiségből. E tollal irt egykor Kossuth a pilisi táborban. De ezért békés volt a természete. Csak ábrándozott. Ó nem holmi világrengető eszmékről. Egy járásbirósági írnok kevesebbel is beéri. Mindössze jóravaló kis aranyos feleségről. Neki is volt szive. Mennyit ábrándozott arról, ha majd egy kicsi, gondos kis feleség ... Eh Győző! Mibe töröd megint azt a bozontos nagy fejedet . . . inkább is nézd annak a O-nek megint olyan girbe — szakállat csináltál, mintha nem is a te tollad, hanem a törvényszéki elnök tolla alól került volna ki. Ugyan ugyan, hát illik ez egy olyan kis Írnokhoz, mint te vagy? Mit mond majd erre a járásbiró ur, aki a múltkor is valamelyik végzésedet azért dobta vissza, mert az ő concepciójában ez a szó állott : —■ éles — az ő tolla alul meg igy került ki: eles. — Hát érdemes volt ezért a vonásért olyan nagy patáliát csinálni ? Különben ma Semmi sem akar sikerülni neki. Minden zug, bánija, minden oly visszatetsző. Ah, ez a szemtelen légy ingerkedik vele. Most az orrára száll, most meg a füle mögé, most meg pláne a homlokát tűzte ki czéltáb- lául. Istenem milyen jó volna az, ha e helyett az unalmas délután pepecselő kófica helyett egy gondos kis feleség kedvderitő csicsergését hallgathatná . . . Ejh, nem egy írnokhoz való ábrándozás! De azért nem tett le róluk. Mint a pók szobája sarkában, ő is szőtte az ábrándozás hálóját tovább. És kit venne el? Kit? Talán a Dalasék Évikéjét ? Eh, ez nagyon magasan van, ez mindég a felső régiókban jár. Egy Írnoknak pedig nagyon is olyan feleség kell, a ki a földön csússzék. Talán a Fehérék Elizáját? Eh, ez most is mindig Elizának hivatja magát, pedig Isten a megmondhatója, hogy Örzsének, Pezsának is beillenék. Nos, talán a Rudosiék Amálkáját! Hisz ez a minap is egy katona tiszt ... eh mit tartozik ez reá ! Még utoljára ém- berszólásra is ráadja a fejét . . . Végre is egy- | szer csak megáll a toli a kezében, — talált egyet. Igen ez jó lesz. Nem játszik nagy szelet, igénytelen kisvárosi termés az egész, — aztán még földje is van a legjobb helyen, a plágában. Nincs is nagy igénye, nem holmi talentumos emberre vágyik, egy Írnokkal, is megelégszik. Legalább tekintetes asszonynak fogják hívni ezentúl. Pedig csak leányasszonyomnak hívták őt eddigelé. Az apja valamikor szabósággal szerezte a mijük van. Nem sok az igaz, de egy Írnok ezzel is beérheti. Aztán nem is kell hozzá sok teketória. A leányt úgy is ismeri már régtől, már csak komolyabban kell forgolódni körülette, ha az ő ideáljának megfelel, megkéri. S aztán . . . Önkánytelenül is nevetésre fakadt. A kollegái összenéztek. — Valami ternószámot ir le. Hanem ezentúl komolyabb lett. Nem feszengett a széken, meg az aljegyző móká- zásaira sem kacagott. Csak körmölt tovább szorgalmasan. / Eközben számitgatott magában. Ha igy viseli magát ezentúl is, idővel pénzt szerezhet össze, úgy is van félre téve már egy pár forintja. Lemond inkább minden nélkülöz- hetőröl. Nem iszik többet az ebédhez, mint egy pohár bort a félliter helyett, mely eddig kijárt kompetenciának. Egy hónapon át kis összeg, de mégis csak összeg. Aztán lemond a — szivarozásról. A mindennapi portorikó helyett ezentúl csak — drága de rossz szivart fog színi és arról is leszokik majd apránként, mint a tót lova a kukorica csutáról. S a sok kicsi sokra megy. Egész summa pénze lesz. Már van vagy harmincegy forintja.
