Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-04 / 40. szám

4-ik oldal.

40-ik szám

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

szik mint a világhírű színész. Szolgálatába erőltette az emberiség minden tehetségét.

Akárhogy is vesszük ezt a tömeg szempontjából vívmánynak, mely hivatva van a művészeteket népszerűsíteni, a művészi zseni- álitás alkotásait a legeldugottabb helyekre is eljuttatni, nem tagadhatjuk el, hogy a művész emberek szempontjából van benne valami ki- uzsorázás féle, a tulajdonjogból való kiforgatás. Lehet, hogy idővel a tömegnek és egyeseknek ez az ellentétes érdeke találhat valamely módot a kiegyezésre, mikor -majd az emberiség művészei a megváltozott viszonyok között is megtalálják a tehetségük érvényesítésének igazságosabb módját, de most, az átmenet idején csapásként hatott a művészekre a gép versenye.

Különösen belevágott a gép a színészek foglalkozásába. A festészetben még haszon is lett abból, hogy az ecset mellé odasorakozott a sokszorosító gép is, mert a festmények terjesztésével általánosodon a képkedvelés, nőtt a kereslet, az igaz, hogy csak a hírnevesebb képek iránt, inig a kisebb festőknél erős konkurenciát csinálnak a művészi reprodukciók.

Azonban, hogy a mozidarabok nézése növelné a színészet iránti érdeklődést azt épen nem lehet mondani. Itt egészen más tényezőket kell figyelembe venni, amelyek épen eme művészet sajátságaiból következnek. Ugyanis, mig a festészetben a reprodukciók mellett is megmaradt az eredeti képek rendkívüli becse, addig a mozi és színház belépődíjaiban alig van különbség. Mig a festők egzisztenciáját aránylag kevés, de gazdag müpártoló már biztosíthatja, addig a színház a tömegek pártolására van utalva. Festészetet már egy ember képvisel, kinek megélhetését a képek nagy ára mellett már egy pár vásárlás biztosíthatja, mig a színház sok embert foglalkoztat és a dijakat nagyon kis összegekben kapja be. Amellett a színháznak drága épület, sokféle berendezés

kell. A mozinak pedig csak egy sátor kell, meg egy fehér vászon s a gép már berreghet.

Az a nagyfokú igénytelenség, az a sivárság, mellyel a mozis sátrak útnak indulnak, csodálatos, hogy a közönségre nincsenek elriasztó hatással. Festetlen deszkákból összerótt ülőhelyekre minden utógondolat nélkül telepszik le a kiváncsi közönség. A kőből épült gyönyörű színházak bársonyos székei üresen állnak s a vásártéreken megtelepedett mozisnak a sátra nap-nap után tele van. Az a pár krajcár, ameny- nyivel olcsóbb, elég ahoz, hogy a közönséget a színházzal szemben magának biztosítsa.

Pedig micsoda különbség van színház és mozi között. A színház az életet, a tökéletes illúziót adja, a mozi egy élettelen, hamis világot vet a vászonra ellapositva, honnan hiányzik az élet nyugalmássága, hiányzanak a színek, a hangok. Csak legalább színdarabot ne játszana. Ezzel követi el a legtöbb Ízléstelenséget. Amit a beszéd mellőzésével elveszít, azt pótolnia kell a helyzetek beállításánál. A leglogikátlanabb összevissza ugrálások állanak igy elő az esemény folyásában. Ami a valóságban, vagy egy művészi színműben oly egymásból folyóan következik, az a moziban csak nagy erőlködésekkel hozható ki. Sokszor még igy se lehet. Akkor aztán jönnek a szövegek. Az események folyását meg- megszakítva kijön egy-egy cim, előzetes tudnivaló stb. Ha nem tud a képekkel dolgozó ház valamit a maga módján, képpel kifejezni, visszafolyamodik az ember legősibb kifejező eszközéhez a szóhoz és az is csak a tökéletlenebb, élettelenebb mód, hogy a nyomtatott szóhoz kell nekie folyamodni.

Nagyon tökéletlen eszközökkel tud még a mozi dolgozni. Leginkább azon lehet aztán csodálkozni, hogy még ezzel a tökéletlen erejével is meg tud ölni színházakat. Az életet, a tökéletest, megölheti az utánzás, a gépi munka. Csakis azzal magyarázható, hogy egyik tényezője, melyet erre felhasznál, egy még nagyobb

ők is körösztülmentek a kis babák életének frázisain.

És szinte fázva, dideregve az idegenségtől, bújtak vissza a férfiak vállai mögé, fűzték erős karjukba az övéiket. Általában érezni lehetett, hogy jobban szeretnének otthon lenni.

György akármit csinált, észre se vették- Egyiknek-másiknak bókolt, mind udvariasan felelt. A gyerektelen fiuk cinizmusával beszélt a kis babák apró dolgairól. Némelyik mulatott rajta; egy kis vörösszőke asszony megjegyezte :

— Ez majom.

Látta, hogy itt nincs sikere, de azért ragaszkodott a dologhoz.

— Várjatok csak, — gondolta — ti nem ismertek engem. — És megint a hat érett asszonyra gondolt, aki oly izzó epedéssel nézett utána.

— Ezek az éretlen kis hölgyikék ... — gondolta.

A kis Jankához ment:

— De azért jó barátok maradunk, kis Janka!

— Óh, kérem.

Nem ezt várta. Az asszonyka pillantása álmodozva kalandozott el a szalonban. Bután ismételte:

— Azért jó barátok maradunk.

A kicsi Janka erre összehúzta a szemét, mint akinek beleakad a pillantása valami jelentéktelen tárgyba, hogy nem tudja levenni róla és csak bólongatott a fejével. Aztán elkapta a tekintetét a könyvesszekrényről és hirtelen mintegy fölriadva kérdezte:

— Tessék?

Nagyon unalmassá vált a dolog György előtt. Az asszonykákon nagyon meglátszott, hogy haza akarnak már menni. Nyolc óra felé járt az idő. Egy-egy férj csókolgatta a felesége kezét.

Akkor György, hogy senki ügyet se vetett

rá, szégyenlősen, némi igen halvány szomorúsággal sétálni kezdett a lakásban. Körüljárt az ebédlőben, megnézegette a hamutartókat és alaposan megfigyelte a lámpát. Majd lassú, nesztelen lépéssel kitévedt az előszobába. Nagy, világoskék üveggümbbol áradt szét onnan a halavány világosság. És neszt hallott hátul, a félhomályban. Ahogy hozzászokott a szeme ehhez a világításhoz, látta, hogy ott hátul, majdnem a sarokban áll Janka, előtte a férje és a kis asszony a nyakába kapaszkodik a nagy fiúnak és hangtalanul, erős öleléssel csókolja az ajakát. Nem csattanó csókkal, hanem hosz- szu, meleg tapadással. A zajra, anélkül, hogy látták volna Györgyöt, beszaladt a szalonba, utánna ment a férje.

És gondolta magában György hadnagy, hogy itt nem kell búcsúzni. Majd csak angolosan, köszönés nélkül távozik. Magára is vette a köpenyegét, + fejébe csapta sapkáját és kiment, el.

Csöndesen kis melankóliával gondolt a lépcs<5h a kis, boldog Jankára, meg mind erre a hat igen fiatal asszonyra, aki elérhetetlen neki. Az érett asszonyokra is gondolt, de ez most visszatetsző volt előtte. Hisz csak jelentkeznie kell ott . . .

Lenn az utcán, aztán elvegyült az emberek közzé, a szemére húzta a sapkáját és még visszanézett az emeleti utcai ablakokra. A függönyön át látta a párokat az ablakoknál.

Aztán már szomorúbban gondolt a kis Jankára, aki oly szenvedélyesen csókolta az urát az előszobában. Majd emlékébe idézte az izgatott margitszigeti délutánt, a Janka akkori ügyetlen, leányos csókjait és akkor egyszerre fölkapta a fejét. A sapkáját is fölhúzta a szeméről és belenézett egy kirakatba. Határozottan mondta:

— Brády György egy szamár hadnagy.

És nem volt tisztában sem Önmagával, sem az asszonyokkal.

tökéletlenség, — az ember. Értve ezen az embert, aki moziba jár, noha járhatna színházba is. Aki az élő beszéd szépségeinek élvezetét elengedi a mozi sivár mutatványaiért.

Kivándorlók Baedekker-je.

Baedekker a világot járó emberek számára irta útmutató könyveit, melyek segítségével kérdezés nélkül ki lehet menni a világból. Szintén ilyen kérdezés nélküli utazás biztosítására adott ki a „Reisebureau Rotterdam“ cimü kivándorlási cég egy nyomtatványt, melyet nagy előzékenységgel, ingyen küld meg utazni akaró magyaroknak. Természetesen a furcsa nevű cég, melynek azonban kimondása sokkal könnyebb, mint amilyennek látszik, magyarul, illetve mindenféle nyelven Íratta meg nyomtatványait, mert nem lehet tudni, hogy ki szorul az Útmutatásokra, jobban mondva, a társaság kire szorul rá. Ugyanis a cég abból él, hogy a kivándoroltat. Még pedig amint a leveléből látszik, nem is a legkorrektebb módon.

Egy -szatmármegyei postahivatalnál ilyen veszedelmes iratot foglalt le a csendőrség. A nyomtatvány a legpontosabb tájékozódottsággal ismerteti azokat a viszonyokat, melyek károsan vagy hasznosan befolyásolhatják a titokban kifele utazót, illetve szökevényt. Még azt is elmondja, hogy melyik városban, melyik utcába menjen a vándorló magyar mikor a vonatról leszáll, jobb kéz vagy bal kéz felé-e és kinek a kocsmájába, ahol majd tovább igazítják.

Lám-lám, milyen nagy gondossággal vezéreli ez a cég a klienseit. Az édesanya nem tudja úgy ellátni a leányát tanáccsal, mikor idegenbe ereszti, mint ahogy ez a jól szervezett cég ezer kilométerek távolságából el tudja kalauzolni a maga áldozatait.

Pontosan megjelöli, hogy pl. Barcson meg kell várni mig besötétedik és akkor menni át a nagy hídon. Zágrábban nem szabad kiszállni, mig áll a vonat. Meg van mondva az Írásban, hogy azt a korcsmárost, aki átviszi, illetve átcsempészi a magyart az osztrák határon Rann-ba, azt Mató Bedeknek hívják és neki ezért a szívességért sze- mélyenkint 10 korona jár. Az osztrák— svájci határállomáson a transport-jegyet kézben, vagy a kalap mellett kell tartani, hogy a kintlevő ügynök megismerje a társaság pasasait. Sőt előnyös a cég nevét hangosan kiáltani. Mindezek után azon atyai tanács következik, hogy az utas saját jól felfogott érdekében utasítsa vissza erélyesen bármiféle ismeretlen egyén szolgálat felajánlásait.

Nahát, ennyi sok a raffinériából. Ezzel szemben mindazok, akik dolgoznak a kivándorlás ellen, szégyelhetik magukat a mulasztások miatt, miket egy ilyen jól szervezett kivándorlási cég munkájához képest elkövetnek. Ilyen gondos, ördögien tökéletes szervezet munkájával szemben elenyésző, amit a meggátlásra hivatott tényezők tesznek. Borzasztó ra- vassággal, kitanultsággal kell itt megküzdeni, amire csak szintén ravaszság és kitanultság képesít. Amint a detektiv- nek értenie kell a tolvaj-nyelvet, hogy a tolvajok beszédét kihalgathassa, úgy a hatóságoknak is jól kell ismerniük a ki-