Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-25 / 4. szám

4-ik oldal.

NAGYKÁROLY ES ÉRMELLEK.

4 szám.

zivebb munkára sarkalja fantáziáját, mint a régebben ivott bornak önmagában felidézett emlékize, pláne ha még hozzá ezt a halvány izemléket a tényleg megivott viz még halványabbra mossa. Igazi, tiszta bort viszont megint nem mindig önttethet a színész poharába, mert, mondjuk, egy hosszabb „duhajkodás“ után már alakítania sem kellene az elázott betyárt.

Ez pedig baj volna. De ne vegyük a legrosszabb esetet. Már aránylag kevés szesznek a hatása is akadályozza a színészt abban, hogy mérlegelni tudja, ha nem is pillanatról pillanatra, de legalább nagyjában, szavainak, mozdulatainak a nézőkre való hatásá. Akadályozza abban, hogy nagyjában tudatosan alakítson. (Vannak nagy színészek, akik azt állítják, hogy minden mozdulatok öntudatos; de ez olyan beszéd, mint a Poe Edgáré.)

Az indulat erős bora is ilyen kábító hatású az emberre. Tulajdonképen a szelidebb indulatokra is vonatkozik a Diderot-féle probléma, de mi inkább csak a megrázóbbakra ügyeljünk, ezek mintegy nagyitó alatt mutatják a szelidebbeket is. A valósággal indulatban lévő ember nem ura önmagának, szavainak, mozdulatainak. Ha a színész valóban átérezné a maga teljességében azt, amit alakit, sokszor, valamely megrázóbb indulat átérzése után nem igen tudna tovább alakítani. Sőt magát azt az erős indulatot sem tudná kifejezni, mert a színpadnak is megvannak a maga követelményei, melyekre folyton ügyelni kell. Mindenekelőtt a partnerének is van szerepe, meg a többieknek is; előbb már történt valami, s ami történni fog később, aminek történnie kell, az is meg van állapítva előre. Ő csak egy része az egésznek. Olyan egésznek, melyet más alkotott.

De viszont puszta számítással, meggondolással, öntudatos mesterkedéssel nem adhatja hozzá a szöveg megelevenitésre váró szavaihoz azt a pluszt, ami nélkül „nincs alakítás, nincs hatás, csak szavak vannak, szavak, szavak.“ A meggondolás vizének józan hidege nem alkalmas arra, hogy működésbe hozza a fantáziát. Nem az ő szavai azok, amiket mond; hisz más embernek, az Írónak, a szavait használja indulatai jelzésére. Nem az ő indulatai azok még sem. Nem érezheti át azokat a maguk teljességében. Ez igaz. De valamit mégis csak éreznie kell. A szöveg szavai vízzel kevert bor a színész számára, melyben érzi az indulat mámoritó borának izét, de érzi a józanságot parancsoló vizet is. Amint, hogy a „duhaj betyár“ is vízzel kevert bort iszik. Van természetesen olyan színész is, akire a szerep oly szuggesztiv erővel hat, hogy „berúg“ tőle; jó alakítást sohasem fog nyújtani. Aki viszont csak a vizet érzi szerepében, aki józan mesterkedéssel póbál hatni, az produkálhat elfogadhatót, de kitűnőt soha.

Az indulat megérzése józan számítással s — amiről, mint magától értetődőről nem is beszéltünk — tehetséggel párosulva nyújthat csak remeket. Azt természetesen nem szabad gondolnunk, hogy az ilyen megérzéssel s józan számítással megjátszott alakítások is teljesen nyomtalanul suhannak el a színész lelkén. Az indulat borának s a józanság vizének hullámzó tusája a színész lelkében megy végbe, ő szenved meg érte gyönyörűséges szenvedéssel. Igaza van a néninek, nem könnyű kenyér, de gyönyörűséges kenyér.

*

Egy ügyefogyott operett, egy közepes nép- szinmüelőadás, még egy operett s egy kitűnő dráma meglehetős jó előadása; ez a múlt hét színházi krónikája.

A Csitriben Füzess Annát, aki Szatmáron játszott azon az estén a Farkasban, nálunk Pálma Tusi, a szatmári színház tagja helyettesítette. Füzess Anna szép sikert aratott Szatmáron. Nem hisszük, hogy a szatmári hírlapok csak udvariasságból ösmerték volna ezt el. Engedtessék meg nekünk is, hogy ne nagyon udvariaskodjunk. Jó volt, de mégis csak szívesebben láttuk volna Füzess Annát a színpadon.

A kis barátnőben mindenki mintha csak azon igyekezett volna, hogy éppen csináljon valamit, merthogy az ember még sem állhat egész este mozdulatlanul a színpadon. Csáky, Füzess Lenke, Neményiné néha-néha mintha elevenséget öntöttek volna a lassacskán cammogó cselekvénybe, de bizony a közönség nagyon az alvás és ébrenlét határán ásitozott.

A piros bugyelláris előadására eljöttek a konviktus növendékei; volt nevetés, taps bőven. A hálás gyerekpublikum mindenen nevetett, mindent megtapsolt. Pedig talán csak a direktorné volt igazán jó. Bay mint Csillag őrmester nem nyújtott valami érdemes alakítást, de ezen az előadáson érvényesülhetett legalább a hangja. Népdalt jól énekel.

A Lili csak Szigethy Irénnek köszönheti azt a kis tetszést is, amelyben része volt.

Nincs tovább! Radó Rózsi és Boros mellett jó színésznek, drámai színésznek látszani szép siker Csáky számára. Őszintén szólva, senki sem várt tőle ilyen alakítást. „Elegáns“ volt, mint mindig, de volt benne drámai erő is, érzés, mint nagyon ritkán. De hisz ő nem is állítja, hogy drámai színész; mint ahogy Gáspár „bácsi“ is tudja, hogy ő is „csak“ operett- színész s bizony sok szép, érzékeny jelenetét fuserálta el annak a kopott ügyvédbojtárnak. Borosnak ezen az estén különösen arcmozdulatai vonták magukra a figyelmet. Egy-egy szemvillanással, szájelhuzással nagyon sokat tud kifejezni. Radó Rózsi második felvonásbeli jelenete szép volt, igaz volt, pedig deklamálás volt. A kaszinó bakkasztala nagyon rusnyán festett; a felvonáson sokat rontott. Pelsőczyről is emlékezzünk meg már egyszer. Már csak az a figyelmes gond is, amellyel a legkisebb alakokat is megminztázza, megérdemli, hogy figyeljük a játékát. Mert elsősorban is nagyon lelki ismeretes, pontos embernek látszik. Ez természetesen még nem elég a játszáshoz. Nem is csak ennyiből áll az egész tudománya. Jól megfigyelte a „kiskaliberű“ embert, ezt játsza állandóan és jól játssza. Sok még a közös ezekben az alakokban ; nincs az alaknak önálló karaktere, bár minden igyekezetét erre fordítja. Kissé igazságtalan megállapítás, de közel jár az igazsághoz, hogy ő is abból a fajtából való színész, amely, mint Gáspár, mindig ugyanazt játssza más szavakkl, más kosztümben.

Az énekkarbeli fiatalok amily kitünően megállják helyüket a karban, olyan gyenge legények még oly apró drámai szerepben is. Stella talán le se vetette az Ábrahám a menyországban részeges szerkesztőségi szolgájának a maszkját, avval játszotta a bibori tanácsos urat. Az ilyesmi nem megy. Akárhogy hányja- veti magát az ember. A drámában minden alakot meg kell játszani, ha nem akarunk tönkretenni egész jeleneteket.,

Az országos sztrájk

oly kétélű fegyver a munkásság kezében, amely- lyel önmagát is megsebezheti, de a polgári társadalom testén mindenesetre hatalmas sebet ejthet. Érdeklődtünk a helybeli munkások vezetőinél, vájjon ha a fővárosi munkásság kimondaná az országos sztrájkot, csatlakoznának-e a mozgalomhoz a helybeliek is.

Egybehangzóan megnyugtató válaszuk az volt, hogy az esetleges országos sztrájknak semmiféle közvetlen hatását sem fogjuk érezni

Nagykárolyban; legfölebb azok a közvetett károk érintenek majd bennünket, amelyet a főváros és más vidéki városok munkásainak sztrájkja folytán az ország minden polgára meg fog érezni.

A nagykárolyi munkásság mondhatni teljesen szervezetlen. Azok meg, akik szervezve vannak, a kőművesek, asztalosok, ácsok, most különben is munka nélkül vannak s igy állás- foglalásuk a választói jog mellett nem okoz zavart az iparban. A szervezetlen munkásság legföllebb gazdasági sztrájk esetén csatlakoznék a szervezettekhez, politikai kérdésekben különféle okok miatt nem remélhető az együttműködés, különösen olyankor nem, mikor a szervezetlenek állásfoglalása teljesen hatástalan s a szervezetlenekre volna elsősorban szükség, mint mostani is.

Ha netalán a sztrájkot csak tavasszal mondanák ki, akkorára talán szervezik majd a többi szakmákat is; de szervezés nélkül is, a mai szervezeteknek az állásfoglalása is sokat jelent, s az sem teljesen lehetetlen, hogy a szervezetlenek is csatlakoznak legalább részben hozzájuk. Egyelőre azonban nincs kilátásunk sztrájkra.

Egy zsarolási manőver.

Néhány hónappal ezelőtt Vetzák Ede bank- igazgató Újpestről levelet kapott, amelyben a levélíró közölte, hogy 27 évvel ezelőtt tanúja volt annak, amidőn nevezett a nagykárolyi piacon egy kis sárga tárcát, amelyben 80,000 korona volt, talált és amelyet feleségével együtt elrejtett. Megfenyegette a levélíró Vetzák Edét, hogy tegyen a dologban valamit, mert különben nyilvánosságra hozza az ügyet.

Vetzák Ede a levelet egy fővárosi detek- tivnek küldte el, aki kinyomozta, hogy a levélíró egy újpesti rovott előéletű, részeges asztalos-segéd, Ungváry Lajos. A detektív levele után csakhamar megjött a második levél is, amelyben Ungváry azt Írja, hogy 4cár volt ő utána információt szerezni, ő szívesen ad magáról információt. Egyben felszólította Vetzák Edét, hogy 8 nap alatt a dolog elintézése céljából jelenjen meg újpesti lakásán.

Vetzák Ede a levelekben foglalt valótlan sértő állításokért feljelentést tett Ungári ellen a szatmári kir. ügyészségen. Az ügyészség megkeresésére az újpesti rendőrség kihallgatta Ung- váryt, aki azt vallotta, hogy a kérdéses levelet nem zsarolási szándékból irta, hanem azért, mert tudja, hogy ki vesztette el a 80,000 K-át, ő ezen akart segíteni. Később a szatmári kir. törvényszékhez intézett beadványában azt állította, hogy ő Galíciában Albrecht főherceg életét megmentette és ezért kitüntetést akartak neki adni, amit ő visszautasított. Egy alkalommal pedig megboldogult Erzsébet királyné kívánságára hat ulánus katonát megölt, amiért udvarmesternek nevezték ki, de ezt a kitüntetést is visszautasította. Ezekből nyilvánvaló, hogy ő önzetlen ember és a levelek megírásánál se vezette zsarolási szándék.

Ez ügyben a főtárgyalást a szatmári kir. törvényszék előtt f. hó 23-án tartották meg. Ungváry itt is a fentebbi védekezéssel állt el^ és általában olyan zavarosan beszélt, hogy dr. Jákó Sándor kir. ügyész indítványozta a tör- vényszéknek, hogy Ungváry elmeállapotát vizsgáltassák meg. A kir. törvényszék ezután bűnösnek mondta őt ki és 5 napi fogházra átváltoztatható pénzbüntetésre Ítélte. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott pedig felmentésért felebbezett.