Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-16 / 33. szám
33 szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 5-ik oldal. dobás, liszt-fuvás, lepényevés, kifli-evés, gyer- tya-halászás, gyors-árverés, világposta szerpentin- és confetti-csata is meglesz tartva. Este nagy tűzijáték és tánc kivilágos-kivirradtig. Különös fegyelmébe ajánlja a rendezőség a közönségnek a szokásos tárgysorsjátékot, melynek főnyereménye egy aranyóra. A tárgysorsjáték nagyobb nyereményei a kereskedelmi bank palota sarok bolthelyiség kirakatában van kiállítva, Belépődíj felnőtteknek 60 fillér, katona és gyermekjegy 20 fillér. A népünnepély d. u. 3 órakor kezdődik. A közreműködő Sport- és Lövész-egyesület két csapatának összeállítása : I. Elek • Kaminszky Nagy Mäilender Gyermán Huszthy Szabó Fluck II. Fluck I. Hill Szajbéli. II. Rosenfeld Radó Kiss I. Regéczi Szikszai Nagy Trajtner Kutassy Szerdahelyi Boleman IV. Dicíg. A mérkőzést Spira Béla biró fogja vezetni. A jegyzők fizetésrendezése. A jegyzői kar illetményrendezése hosszú késlekedés után most talán mégis komolyabb stádiumba jut. Értesülésünk szerint ugyanis Madarász Elemér miniszteri tanácsos több alternativ javaslatot nyújtott át Sándor János belügyminiszternek a jegyzői kar illetményeinek újabb szabályozásáról. A belügyminiszter jövő hó végén fog e kérdésben a törvény előkészítő osztály véleményének meghallgatása után dönteni úgy, hogy már az 1914. évi költségvetésbe az illetmény rendezéséhez szükséges fedezet beállítható legyen. Értesítés. Az alantirott kereskedők értesítik a közönséget, hogy folyó hó 20-án Szent István-napján üzleteiket egész nap zárva tartják, igy kérik, hogy bevásárlásaikat más napon eszközölni szíveskedjenek. Brichta Miksa Pucser Károly, Rubletzky Miklós, Kovács György, Steib Márton, Rubletzky Kálmán, Gózner Kálmán, Jakobovits József, Klie László, Liebhauzer Ferenc, Gindele János, Szilágyi Imre, Politzer Ignác, Kertész és Schwartz. Próba-bál. Orbán János táncmester növendékeivel folyó hó 17-én, holnap vasárnap a Kath. Legényegyesület dísztermében műkedvelői előadással egybekötött táncbróbabált rendez. Színre kerül: „A vén bakancsos és fia a huszár“ cimü népszínmű. Kezdete 8 órakor. Ezen kellemesnek Ígérkező estélyt ajánljuk olvasóink figyelmébe. Világjáró újságírók jártak hétfőn este Nagykárolyban. Hogy a nagy megtiszteltetésről tudomást szerezzen nemes városunk, megjelentek a rendőrségen s egy „kommünikét“ hagytak hátra a napos rendőrnél a helybeli lapok számára. Szól pedig a kommüniké következő- kép: „1913— 1920-ig tanulmányi világköruton. Tóth István újságíró két társával Bokor J. és Molnár F. újságírókkal a Magyar kultúra és tudomány érdekében múlt hó 7-én tanulmányi világköratra indultak. Erdélyt bejárták; Nagykárolyt is meglátogatták (este 7 órákkor); utjo- kat még az nap éjjel folytatták Debrecen felé. Az utat tőke pénz nélkül teszik meg; képüket ábrázoló lev. lapjaik elárusitásából tartják fenn magokat; tapasztalati szempontból nagy városokban, illetve hajókon rövid ideig mindennemű szolgai teendőket elválalunk.“ A kommüniké végén Tóth István újságíró ur arra kér bennünket, hogy küldjünk utána Debrecenbe egy lapszámot. — Hát bizony nagyon szép dolog, mikor három ujságiró „tőke pénz“ nélkül vág neki a nagy világnak a „Magyar kuliura és tudomány érdekében“. Kívánjuk is nekik tiszta szivünk kollégialis együttérzésével, hogy „képűidet ábrázoló lev. lapjaik“ jól fogyjanak, hogy még se legyenek egy kis dohány nélkül, merthogy az ilyesmi nagyon szomorú állapot. Az is nagyon szép, hogy „tapasztalati szempontból“ mindennemű szolgaHeendőket elvállalnak „nagy városokban illettve hajókon“, az igaz, hogy csak „rövid ideig“. Minden nagyon szép, a „Magyar kultúra és tudomány“ érdekében való felbuzdulásuk nagyon dicséretre méltó, bár kissé naivul fest a papíron, de — de kérem szeretettel, kedves kolléga urak, más városban majd legyenek egy kicsit tekintettel a vidéki újságírók tekintélyére s ne blamálják az egész újságírást a — napos rendőr előtt. Mert az mégis csak nagy blama, hogy egy vidéki ujságiró azt írja, hogy Magyar, (először kis m-mel irta, aztán „kijavította“) órákkor, elválal, Debrecen, a „töke pénz“-ről nem is szólva. Apró dolog a nagy vállalkozáshoz képest, de mégis csak furcsa dolog. — Ezt a kis megrovási kalandot csak azért eresztettük meg, hogy egyrészt szaporítsuk kalandjaik számát, de másrészt mivel úgyis a magyar kultúra és tudomány „érdekében“ indultak útnak, nem árt, ha a helyesírást is megtanulják kóborlásaik közben, hisz bizonyára írni is akarnak majd tapasztalataikról. Footbalmérkőzés. A helybeli Sport- és Lövészegyesület f. hó 10-én á Lövölde-kertben a debreceni Nyomdászok footbalcsapatával mérkőzött. A nagykárolyiak eddigi szép sikereik számát ismét szaporították eggyel. Az első félidő végén 2: 1 volt a goalarány a nagykárolyiak javára. A debreceniek a második félidőben ki akarják készörülni a csorbát, be is rúgnak még egy goalt, azonban a mieink se restek, úgy hogy a goalarány 3 : 2 lett megint a mieink javára. Járvány a vidéken. Az árvíz által elöntött és tönkretett vidékek lakóit újabb veszedelem fenyegeti. A visszamaradt szenyvizek megfertőzik a vidék levegőjét s egymásután üti fel a járvány a fejét az elöntött községekben. Gilvács községben a himlő, Nagymajtény- ban a kanyaró lépett fel járványszerüen, Tisza- péterfalva községben pedig a hólyagos himlő fellépése rémiti a lakosságot. A szükséges óvóintézkedéseket megtették. a napsütötte tájat. Tőlünk mintegy félórányira egy cserény szürke körvonalai tűntek föl a buc- kás területen. Ettől jobbra egy domb mögül rendcsináló pulikutya éles, mérges csaholása hallatszott. Amiből tudni lehetett, hogy ott birkanyáj legelészik. Egyébként sehol egy élő lény a szemhatáron, sehol semmi nesz, csak amit a szaladgáló szellő csinál, amely onnan jön a Ruki-erdő felől. A hogy a fejem fölött beleütközik az akácfák virágos lombjaiba, úgy tetszik, mintha a halott honvédek suttogták a fülembe panaszos sóhajaikat . . . Megcsappant kedvben folytattuk az utunkat és a nap rég leáldozott már, amikor helyre vergődtünk. Három napot töltöttem az Illés bácsi „szögénység“-én. Gondolhatod, hogy ez alatt a jó tanyaiak közt szorgalmasan tudakozódtam a ruki-erdei gyilkosság felől; de nem tudtam meg többet annál, amit addig is tudtam. Mindössze az volt uj, hogy egypár mérges-pusztai embert említettek, mint olyanokat, akik ebben a bűnügyben Halason fogva voltak, de szabadon bocsátották őket, mert nem tudtak rájuk bizonyítani semmit. A borzalmas bűntettet tehát a titoknak sűrű fátyola borította még akkor is is még sokáig azután, több mint újabb tiz évig. Ezt a sürü fátyolt végre a rettegett hirü Ráday-féle királyi biztosság lebbentette föl 1869-ben. De egyelőre csak a maga számára. A nyilvánosság előtt még egy fél év múlva tárultak csak föl a sötét bünügy részletei a szegedi várban megtartott végtárgyaláson, amely az akkori pestmegyei delegált törvényszék előtt folyt le 1870. október 18-án. Akkor tudtuk meg, hogy a rablógyilkosok csakugyan pásztoremberek voltak, a mérgesi, harkányi és piritói pusztáról valók, egyébként halasi és vadkerti illetőségűek, kévszerint: Lefánti István, Gáspár Mihály, Meskó János és Zsemberi Czifra István ; az áldozatok pedig, csakugyan bujdosó honvédek : Gracza Antal guerilla-vezér a szabadság- harcban és Záhony István tiszttársa. Mindketten hontmegyeiek. Amaz főszolgabíró volt, az utóbbi községi jegyző. Volt iskolatársak, a polgári életben elválhatatlan barátok, a harctéren egymás mellett fegyvertársak és egyek a halálban is, — a hősökhöz oly méltatlan halálban. A bűnszövetségnek csak három tagja állott a bírák előtt; valamennyien túl a hatvanon és mind rovottmultuak, börtön- és fegyházvi- selt gazemberek. A hiányzó negyediknek igen alapos oka volt a távollétével tüntetnie, ameny- nyiben egyéb bűneiért már régebben fölakasztották. A vizsgálat adatai pedig azt mutatták, hogy ez a hiányzó negyedik, a Czifra Pista, volt a gazemberek közt a legnagyobb gazember. Azt a végtárgyalást sohasem felejtem el. A hallgatóság a homályos kazamata-teremben borzalommal eltelve hallgatta a tárgyalást és nézte a gonosztevők sötét alakjait, akik testi- Ieg-lelkileg összetörve állottak ott a végső számadáson, sápadt, asszott arcaikon a lélekmar- dosó bűntudatnak mélyen bevésett vonásaival. Én ott ültem a védőügyvédek asztalánál. Mert az életsorsom szeszélyes kedvében megtett engem az egyik gonosztevő hivatalból kirendelt védőjének. A tárgyalás alatt bizonnyal az én lelkem háborgott legjobban a jelenvoltak között. A vádlottakat — az akkori hivatalos megállapítás szerint — „kötél általi“ halálra Ítélték .. . —- Voltaképpen végére is jutottam az elbeszélésemnek. Ha a tárgyaláson kiderült többi részlelek is érdekeinek, olvasd el az akkori lapok tudósításait, azokból megtudhatsz mindent. Én még csak egy kis toldalékot ragasztok az elmondottakhoz. Amint emlitettem, a múlt nyáron megint kint jártam az alsótanyákon és ötvenhárom év után megint láttam a Ruki-erdőt, voltaképpen most már a Honvéd-erdőt. Mert már régtől fogva ez a hivatalos neve; igy van bejegyezve a város térképébe is, bár a kintvaló nép most is még inkább a régi nevén nevezi. Természetes, hogy a múltak emlékei rajzottak a lelkemben, köztük a jó Illés bácsival való kirándulásom és ezzel kapcsolatosan a Ruki- erdő legendája. Gondolhatod, hogy érdeklődtem iránta a tanyai nép között. Az eredmény lehangolt. A legenda kiveszett a nép emlékéből, Eltűnt, mint a ködpára, amit fölszivnak a nap sugarai. Nem is csoda. Azóta három nemzedék nőtt föl. Az újabb nemzedékeket megcsapta már a nyugat-európai kultúra szele és kifújta belőlük az apáik babonás hitét. Jobban ugyan a hitet, mint a babonát. A tanyák mai népe még hajlik a babonára, de legendát már nem csinál. A régit meg elfeledte azokkal együtt, akik csinálták és hittek benne. A Ruki-erdő felől még mindig fujdogál a szél, de a megölt honvédek lelke már nem száll vele. Elpihentek. Ha a jó Tapodi Illés bácsi föltámadna halottaiból, bizonnyal azt mondaná, hogy ez azért van, mert a honvédgyilkosoknak az utolsó csimotája is kipusztult a föld szinéről. íme, szót fogadtam az én mesemondó öreg barátomnak: bokrétába kötöttem az ő emlékezetének késő őszirázsáit és engesztelő áldozatul leteszem a Ruki-erdő páros sirhal- mára, amely alatt a bujdosó honvédek csontjai porladnak.
