Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-25 / 4. szám
2-ik oldal. 4-ik szám. károlyban lesz-e az uj gör. kath. magyar püspökség, vagy nem. Ha már ezelőtt 16 évvel legalkalmasabb helyként Nagykárolyt jelöltük ki, mennyivel alkalmasabb ma, midőn kul- turailag fejlődött s mennyivel kívánatosabb ez magyar nemzeti szempontból, ma, midőn a magyar államiság ellenségei is annyira megszaporodtak és nekibátorodtak. A részletkérdésekben a viszonyok most mások, de a kérdés lényegében több érv szól városunk mellett, mint valaha. A cikk leközlésével még egy fontos tanulságot szolgáltatunk. Ne kicsinyeljünk le annak idején egy felvetett eszmét sem, hanem kapjunk rajta s érleljük addig, mig az ige testté lesz. Sclmébli Károly. Küldöttséget kell a városnak kiküldenie, ha azt akarja, hogy ne csak reménykedjünk egy darabig a városi segély felemelését illetőleg, azután meg mindenki mást igyekezzék okolni a siker elmaradása miatt, hanem hogy tényleg kapjunk is valamit. Már a múltkor rámutattunk a küldöttségküldés szükségére, idéztük Ungvár példáját, leírtuk részletesen, hogyan jártak el ők. Amint olvassuk, az ungváriak igyekezete nem is maradt siker nélkül. Nem elégedtek meg a kér- vényezéssel; ők is époly jól tudták, mit remélhetnek ettől, mint bárki más, aki kérvénnyel próbált eféle ügyet eligazítani. A város tekintélyes embereiből küldöttséget menesztettek a belügyminiszterhez s az illetékes osztályok vezetőihez s meg is kapták, amit kértek. Hatezer koronával emelték városi segélyüket, a rendőrség ügyének rendezésére fcrditandó külön segélyen kívül. Ez a külön segély szintén körülbelül hatezer korona. Mi is tudjuk, mások is lelkem meg ... oh, mit beszéljem neked ? . . . Régi napok meleg emlékei rózsaszínű ködben vonultak el a szemeink előtt ... Én elég hitvány voltam, hogy fogadalmunk dacára szerelemről beszéltem a nődnek . . . Ő pedig . . . ő pedig olyan valamit mondott, hogy ha még egyszer választhatna kettőnk között, akkor . . . akkor . . . — Téged választana, mi? — Igen, ezt mondta ... és én most eljöttem hozzád . . . — Elég. Ne folytasd 1 Eljöttél hozzám, mint gavallérember. Köszönöm. Köszönöm. És ami a gavallérságot illeti, egy hajszálnyival sem akarok mögötted maradni. Kijelentem neked, ha feleségem ő méltósága egy uj választás után áhítozik ... ez teljesen az ő akaratától függ . . . sőt, ha egy uj választás kívánsága általában szóba is kerülhet, akkor az ügy már el is van intézve. Csöngetett. Egy inas lépett be. Szilárd hangon parancsolt: — Nézze meg, hogy a méltóságos asz- szony fenn van-e már és kérdezze meg, hogy fogadhat-e engem és Terey kamarás urat? Egyszer-kétszer végigmérte a szobát. Az inas \ isszatért: — 0 méltósága várja a méltóságos urakat. II. László Iván megállott a felesége előtt. Gyönyörűséges szép asszony volt. A szemeiből szinte nevetett az életkedv. Megállott előtte és minden nagyobb emóció, minden különös póz nélkül, közönyt nem affektálva, de ünnepélyes pátost sem keverve a hangjába, széppen, nyugodtan, férfiasán mondotta: — Kedves Lujza, nézze csak kérem, Terey Kálmán azzal állított be hozzám, most, alig negyedórával ezelőtt, hogy maguk tegnap este tudják a kérvényezés hiábavalóságát. Csakhogy az ungváriak ép abban különböznek másoktól, hogy ők nem hiába tudják, hanem úgy is cselekszenek. Áz összeg, melyet kaptak, mindenesetre nem akkora, hogy abból valami nagy alkotásokba foghatnának. De ha összehasonlítjuk a mi egész segélyünkkel, a mi 24,000 koronánkkal, mégis csak nagyon szép eredménynek kell azt tekintenünk. Az ő külön segélyük a mi egész segélyünknek a fele. Anyagi gondokkal küzdő városnak a legkisebb segély után is kapva kell kapnia s melyik város nem küzd anyagi gondokkal. Igyekeznünk kell, hogy el ne késsünk. Nemcsak Ungváron vannak férfiak, kik városunkkal törődnek. Igyekeznünk kell, hogy az elsők közt legyünk, akik élő szóval is előadják panaszaikat, kérésüket. Amint a múltkor is említettük, Csaba Adorján főispán ur bizonyára nem fog elzárkózni az elől, hogy a város törekvését támogassa. Amily kész örömmel ajánlotta fel támogatását a görög katholikus püspökség ügyében, bizonyára ezt az ügyünket is ép oly készséggel segíti; teljesen helyi érdekű mind a kettő, nem vág más városok érdekkörébe. Szükségesnek tartottuk ezt az ügyet ismét szóvá tenni, bár csak ugyanazt mondhatjuk, amit a múltkor mondtunk; de nem szeretnök a dolgot elaludni hagyni. Reméljük, hogy a legközelebbi alkalommal már határozott lépésről kozhatunk hirt s nem lesz szükség ennek az ügynek a fontoságát az unalomig ismételgetni. ________NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK. A cukorgyártás egyike azoknak az ipari foglalkozásnak, melyek a legszorosabb összefüggésben vannak a mező- gazdasággal. Oly államoknak, melyek a földbő! kénytelenek megélni iparuk fejletlensége folytán, ez az iparág egyfelől hathatós támogatást nyújt abban az irányban, hogy iparát fejlessze, másfelől a föld gazdaságosabb kihasználását is lehetővé teszi. Ezt a két szempontot kívánjuk a mnltba tévedtek vissza és hogy maga megsajnálta, mikor kettőnk közül nem őt választotta, így történt ? A nő, akit férjének nyugodtsága egészen felháborított és egy kissé bizony tartott ettől a jelenettől, lesütötte ar,szemeit — ezt már csak illendőségből is megcselekszi hasonló helyzetben minden asszony — és kissé fátyolozott hangon válaszolt: — Igen. i, A férj biccentett a fejével; — Köszönöm. Köszönöm Tereynek, hogy olyan gavallér volt és nyíltan hozzám fordult. Önnek meg köszönöth, hogy őszinte hozzám. Természetes, kogy ézek után én is tudom, hogy mi a kötelességem. Egy pillanatra elhallgatott, mintha a kifejezést keresné ahhoz a fontos kijelentéshez, amit mostan tenni szándékozik. Az asszöny felhasználta ezt a szünetet a maga mentségére: — Tudja, Iván, a dolog úgy történt . . . azaz, hogy magam sem tudom, hogy történt. . . . Maguk mind a ketten megkérték a kezemet. Én ... én akkor magát választottam . . . de a azért mindig fájt a szivem Kálmánért . . . Tudja, én őt is . . . tudom is én . . . vagy talán csakis őt . . . én nem tudom ... De mikor tegnap este ott ült mellettem és aztán pezsgőt is ittunk ... és olyan meleg volt . . . és én láttam, hogy Kálmán mennyire szenved ... és hogy mennyire szeret . . . hát . . . hát . . . László Iván közbevágott: — Ne folytassa tovább ... Ön mint fiatal leány tévedett . . . engem választott . . . Mint asszony érzi, hogy Kálmánt kellett volna választania. Rendben van. Semmi sem állja útját annak, hogy ön most jóvá tegye leánykori tévedését. El fogunk válni, kedvesem és ön azé lehet, akinek fiatalkori annyi bánatot okozott megvilágítani ebben a pár sorban, mellyel gazdáink figyelmét erre a nagyjelentőségű iparágra szeretnök terelni. Vármegyénknek úgy iparát, mint mezőgazdaságát a virágzásnak igen magas fokára emelné egy cukorgyárnak a vármegye területén való felállítása. Soraink elérték céljukat, ha ez a meggondolás egyesekben nem csak puszta meggondolás maradna, hanem cselekvésre indítaná a vármegye iparával és mezőgazdaságával törődő férfiakat. Ami az ipari szempontot illeti, a cukorgyárak felállítása mindenekelőtt az egész ország iparára nézve is fontos különösen a bányászat, a kőszén és a cukorgyártáshoz szükséges mészkő bányászata érzi meg a cukorgyárak felállításának áldásos hatását. Ez azonban nagyon általános szempont. Ugyan csak ilyen országos szempont a cukorgyártásnak a vasutak forgalmára való hatása. ügy a gyártáshoz szükséges anyagoknak, mint magának a cukornak és a melléktermékeknek a szállítása oly mértékben növeli a vasúti forgalmat, amint az iparnak egy más ága sem. A cukor igen előkelő helyet foglal el az export-cikkek között is, s igy a cukoripar a külkereskedelem fellendítése is nagy hatással van. Bennünket azonban közelebbről érdekelnek a részleges szempontok. Mindenekelőtt a cukorgyárak a munkások százait alkalmazzák nagyon tisztességes bérrel. A vidék lakosságának egy része tisztességes keresetforráshoz jut a gyárban. A hivatalnoki kar létszáma is akkora a cukorgyárakban, hogy ez a szempont sem hagyható figyelmen kívül. A munkásokat ép tél idején foglalkoztatja a gyár, amikor a mi népünk szinte minden foglalkozás nélkül alussza téli álmát. De maga a cukorrépa termesztés is sok munkást foglalkoztat az egész termelési és szállítási időszak alatt. Hét-nyolcszázezer koKissé ellágyult, meghatott hangon mondá mest az asszony: — De, ugy-e, Iván, harag nélkül válunk, el egymástól és megmaradunk jóbarátoknak ? Szép párnás kis kezével hízelegve kezdte cirógtani a férje arcát. Ez komoly maradt. És kissé remegő hangon szólt: — Megmaradunk jóbarátoknak. Ha ez is kell az őn boldogságához. De előre bejelentem hogy én éppen úgy kerülöm majd a házatokat, mint ahogy Kálmán kerülte volt a mienket. És most isten áldja! A válópört még ma megindítjuk. Elfordult, hogy távozzék. De aztán meggondolta magát. Odalépett az asszonyhoz és kezét nyújtotta : — Isten áldja meg. Legyen boldog Az ujján egy gyűrű volt. Benne egy szép zöldszinü brazíliai topáz. Lehúzta és odaadta Lujzának. — Vegye el ezt tőlem emlékül. Ez egy varázsgyürü. Azt tartják a topázról, hogy az melegen tartja a lelkek rokonszenvét. Ha valaha — hiszen nem tndhatjuk a jövőt 1 — ha valaha szüksége volna reám, csak ezt a gyűrűt küldje el nekem és én meg fogok jelenni. Kezet fogott a barátjával is és sietve eltávozott. III. Két évvel később. A válópört hamarosan letárgyaltatták és Lujza már csaknem egy esztendő óta felesége volt Terey Kálmánnak. Egy napon szokatlan időben — délelőtt tiz orakor — szokatlan ünnepélyességgel László Iván látogatását jelentette az ő régi hűséges barátjánál, Terey Kálmánnál.
