Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-12 / 28. szám
27. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal 3. ügy a pápai bulla, mint a végrehajtó dekrétum kifejezetten engedélyezte az élő, tehát a magyar nyelv használatát is a róm. kath. egyházban szokásos korlátok között. Annak, hogy a magyar liturgiát a Szentszék nem engedélyezi, az az oka, hogy a magyar nemzet túlnyomó része a nyugati egyházhoz tartozik. Ennek az egyháznak a nyelvét, a latint, védelmezi a Szentszék minden esetleges változtató törekvés ellen. A keleti egyházban tényleg csak azoknak a népeknek engedték meg, hogy saját nyelvükön misézzenek, amelyek egy fajhoz tartoznak. Az egyházi nyelv kérdése azonban nem dogma, azaz a vele szemben elfoglalt álláspont az Egyház részéről is megvál- tozhatik, ha a körülmények megváltoznak. A mostani körülmények között legalkalmasabb megoldás volt mindenesetre az ó-görög nyelv behozatala. Ha a már említett indok, a róm. kath. magyarság latin oltári nyelvének védelme nem állana útban, akkor olyan, a tulajdonké- peni liturgián kívül eső területen adott archimedesi pontnak lehetne tekinteni e vívmányt, melyről könnyű kiküzdeni a teljes magyar li- tnrgiát. (Folyt, köv.) A kisipar hanyatlásáról, sőt egyenes lezülléséről hallunk naponként bus jeremiádokat, melyek a fényes múlton keseregnek, a többé vissza nem térő virágzást siratják. Mindenesetre faktum, kogy a kisipar a virágzásnak arra a fokára, amelyen pl. a céhek korában volt, sohasem fog többé visszajutni. A gyárak megölték a kisipart, vagy legalább is úgy látszik, hogy megölték. Meny- nyiség, -gyorsaság, olcsóság dolgában nem is veheti fel a kisipar a versenyt a gyárral. Erről örökre le kell tennie, meg sem kísérelheti a versenyt. Egyetlen ut áll előtte: a minőség terén való verseny. De itt aztán nyílt a végtelen pálya. Ezen a pályán a gyár nem versenyezhet a kisiparral. Nem mintha valami csodálatos dologra bukkantunk volna, hisz ugyanezt már ezerszer „felfedezték“, hanem ezért próbáljuk ezt megvilágítani, mert bár majdnem mindenki előtt nagyon világos a dolog, kisiparosaink vérébe nem ment még át teljesen ez az igazság. Még mindig mindenáron a gyárral akarnak konkurrálni. Már pedig ez lehetetlen. A verseny lehetőségének területét azonnal megtaláljuk, ha vizsgálni kezdjük azoknak a munkásoknak a munkáját, akiknek kezéből pl. a cipőgyárban egy cipő kerül ki és annak a mesterlegénynek a munkáját, aki maga „hoz létre“ egy pár finom szattyáncsizmát. A gyárbeli munkás sohasem az egészen dolgozik, mindig csak részletmunkát végez ; az egyik csak a szegeket veri bele, a másik beenyvezi, a harmadik ezt, a negyedik azt csinálja vele, az egész cipővel egyik sem törődik. Ezer ugyanolyat csinálnak szinte egyszerre, a cipők külön-külön elvesztik fontosságukat a munkás szemében, ő csak a maga munkájára ügyel. Ami aztán nem sikerül, azt kiselejtezik, ez már előre benne van a számításban. A kisiparos mesterlegény viszont mindig azt az egy pár szattyáncsizmát tartja szem előtt. Mikor egy talpszeget üt be, ekkor is mind a két csizma a szeme előtt van ; szerető gonddal formálja, alakítja a szárát, a fejét, a sarkát, naig végül nagy büszkén pászitja fel a kis bőrrózsát felül a szárára. Egész más lélekkel dolgozik az egyik, mint a másik. Az nem lehet, hogy az a gond, türelem, odaadás, amellyel a kisiparos dolgozik, meg ne lássék munkáján. Ebben az irányban felveheti a kisipar a versenyt a gyáriparral. De csak abban az esetben, ha azért mégis tanul egyet-mást a gyáripartól. Mindenekelőtt azt, hogy nem elég a szorgalom, hanem tudás is kell, igazi hozzáértés. Aztán meg, hogy tőke nélkül nem lehet szattyánbőr csizmát csinálni. Harmadszor pedig megtanulja, hogy vannak olyan részei a szattyáncsizmacsinálásnak, amelyeket géppel jobban, gyorsabban, olcsóbban el lehet igazítani, mint puszta kézzel úgy hogy gyár ide, gyár oda, gép kell a kisiparos házához is. Ezt mondom a gyáripartól tanulhatja meg a kisiparos. A két ipar természetének ösz- szehasonlitásából pedig megértheti, hogy a kisiparos számára csak az elsőrangú áruk előállításának van értelme, mert csak ezeknél nyerhet- méltánylást igyekezete. Mondom, nem uj dolgok ezek, de nem árt őket elő-előszedegetni, mig csak annyira nem lesznek világosak a kisiparosok előtt, mint hogy a szattváncsizmához szattyán kell. Az első nagykárolyi fooihall- mérkőzés múlt vasárnap folyt le városunk közönségének igen nagy érdeklődése mellett a Lövöldekertben. Ez a mérkőzés egyúttal bemutatkozója is volt a Nagykárolyi Sport- és Lövészegyesületnek. Ifjú sportegyletünk rövid idő alatt oly derekas munkát végzett, a lelkes footballcsapat olyan fejlett technikára tett szert, amilyenre — őszintén szólva — nem számítottunk. A szatmári könyvnyomdászok jól trenírozott footballcsapa- tán nyert szép győzelmük — 3:0 — méltó reménységgel tölthet el bennünket a jövőre nézve. 5 ó. 10 p.-kor kezdik a játékot és pedig a nagykárolyiak. Ügyes szöktetés után a jobbszél Szabó villámgyorsan vezeti a labdát a pályán keresztül egész a 16-os vonalig s ügyes passzát a center Fluck juttatja érvényesülésre. Csakhogy a különben kitünően irányított lövés a kapu fölött süvít el. Ezután a szatmáriak intéztek több percig tartó heves támadást a nagykárolyiak kapuja ellen. Már-már belövik a goalt, de Zöldi kapus, Nagy Gyula és Kamenszky hátvédek kitűnő védelme elhárítja a veszélyt. A játék 18. percében ismét a mieinkhez került a labda. Ügyes technikával vezetik a labdát a pályán végig. A 20. percben Szabó beadásából Fluck belövi az első goalt. A közönség lelkesen megtapsolta ifjainkat. Az első goal mindkét csapatot fokozottabb munkára ösztönzi. Majdnem állandóan a vendégcsapat kapuját érik a támadások, de eredmény nélkül. Az első félidőben nincs több goal. A másik félidőben a szatmáriaké a kezdés. Az ujult erővel intézett támadás Nagy Gyula kitűnő védelmén megtörik. Ismét Nagykároly Sürgönyt kaptam, hogy azonnal utazzam vissza. Doreen alig tudta visszatartani kitörő köny- nyeit. Az ebéd végén fölállt. — Nagyon fáj a fejem — mondta — én lefekszem, ha megengedik. El lehetett hinni, hogy beteg, olyan fehér volt, mint a fal. A két férfi szivarra gyújtott. Alig záródott be az asszony után az ajtó, Armstrong megragadta a barátja kezét. — El kell mondanom neked valamit — mondta izgatottan. — 'Nos ? — Nem tudom, hol kezdjem... Te mindig bíztál bennem, jó barátodnak tartottál . . . és én nyomorultul megcsaltalak. Ember, én szeretem a feleségedet. — Tudom — felelte csöndesen Cameron. — A megérkezésedet követő napon akartam megszöktetni. Ezért lepett meg bennünket úgy a hirtelen hazajöveteled. Ezért nem tudtam a házadba jönni két hónap óta, ezért nem tudtam a szemedbe nézni. Cameron rátette a barátja vállára a kezét. — Köszönöm — mondta. — Erre a vallomásra vártam két hónap óta. Fájt volna elmenni hazulról nélküle . . . Mindent tudtam már az első nap, mikor megérkeztem. Még a szökést is. A feleségem bőröndjei a szobájában álltak. . . egy cédula lógott rajtuk . . . — Nem akarom elmondani, mit szenvedtem — folytatta a férj — mert hiszen tudod, hogy imádom Doreent. De én téged is szerettelek, öreg pajtásom. Doreen után a legjobban a világon. Fájt a te elvesztésed is. Ma már belátom, hogy ti jobban egymáshoz valók vagytok — és félre állok az útból. Indiában harc dúl . . . könnyen megy az ilyen, ha akarva akarja az ember. Amstrong válla meg-megrándult. — Isten veled — mondta fölállva Cameron — köszönöm, hogy megmondtad. Bement a szobájába. Az ágyán ott ült Doreen. — Jó éjszakát akartam kívánni neked — mondta az asszony akadozó hangon. — Ez az utolsó estéd itthon ... és . . . A parfümje illata megcsapta a férjet és az egy percre megrészegedve kapta a karjába. Csókolta szemét, száját, ahol érte. De a másik percben már magához tért. — Bocsáss meg, Doreen — mondta tompa hangon. Az asszony ujjongott. — Most csókoltál meg először, mióta itthon vagy — mondta. — Ha tudnád, hogy szenvedtem miatta. Addig nem tudtam volna bevallani neked az én szörnyű bűnömet. Mert el akartalak téged hagyni, édes uram. Megtévedtem egy pillanatra s azt hittem, Armstron- got szeretem. De hála Istennek, hazajöttél . . . és kinyitottam a szememet . . . A férfi tágra nyílt szemmel hallgatta, nem hitt a fülének . . . — De aztán te olyan hideg voltál hozzám, Alick . . . Azt gondoltam, hogy a három év alatt meghalt a szerelmed ... Ott Indiában van talán egy leány, akinek hűséget fogadtál.. Egyetlen egyszer sem csókoltál meg, mióta itthon vagy . . . Alicknak fölragyogott a szeme. — Nem játszol velem ? Valóban féltékeny voltál ? — kérdezte boldogan. — Borzasztóan!! Mikor Doreent fölkisérte a szobájába az ura, átölelve tartották egymást és az asszony feje a férje vállára volt hajtva . . . : Galrérok gőzmosása: HA itpÍPY* Pá 1 Kézimunkák, glassé keztyiik, tükörfénnyel hófehérre HÄJ Ivjvl * <U Bútorok, szőnyegek tisztítása. Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
