Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-07-05 / 27. szám
/ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) ^ Hirdetések szintén ott vétetnek fel. |^=- Nyilttér sora 50 fillér. á kártya nemenek semmiképen sem mondható „szenvedélye“ igen sok romlásnak, pusztulásnak volt már közvetlen okozója. Jobb sorsra méltó emberek egzisztenciája, családok békéje, boldogsága, más emberek pénze sikkad el naponként, éjjelenként a harminckét levelű biblia forgatása közben. Az állam, a társadalom, a törvény összetett kezekkel nézi a lapok járását s nem tud rá módot találni, hogy beleavatkozzék a polgárok közveszélyes passziójába. Mert avval ugyan nem nagy eredményt ér el a törvény, hogy a hazárd meg a hamis játékot üldözi. Nem hazárd és egy cseppet sem hamis játékban is ugyanazok a javak forognak veszélyben, amelyeket a törvény a hazárd meg a hamis játéktól félt. Enmiens érdeke volna mindnyájunknak, hogy ha a kártyázást megszüntetni már semmiképen nern lehet, legalább csak azokra korlátozódnék a játék, akik tényleg a maguk pénzét kockáztatják. Mert az nyilvánvaló, hogy a családapa, aki elsején elkártyázza a pénzét, nem a maga pénzét vesztette el. Az a pénz a családjáé, hitelezőié, a mészárosé, a suszteré, a specerájosé, meg tudomisén kié. De nemcsak a családapa kockáztatja jogtalanul a más pénzét, hanem egyáltalán mindenki, akinek nincs rendben a Főszerkesztő: D R. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő : Főinunkatárs : SCHUSTERITSCH BÉLA. DR HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos: KÖLCSSY-NYOMDA R.-T. HT MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. A LAP ELŐFIZETÉS? ÁRA: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre Egy szám ára 8 korona. 4 korona. 2 korona. 20 fillér. szénája. Akinek a szénája teljességei rendben van, az hadd kártyázzék, utóvégre joga van hozzá, hogy a saját szénáját annak adja és oiyan címen adja, amilyen neki jól esik. Bolond dolog, tökéletlen dolog, hogy valaki azért, mert királyt kapott a hetesre, az én pénzemet elvigye, de hát ha énnekem ilyen bogaraim vannak, ha már nem tudom hová tenni a pénzemet, hogy fel ne vessen, utóvégre senkinek semmi köze az egész dologhoz; ha éppen akarom, odaadhatom, odaajándékozhatom a pénzemet, minden különösebb ok nélkül is, ha éppen jól esik, annélkül is hogy király jöjjön a hetesre. De nem is ezekről van szó, hanem a többiekről, akik mégis kártyáznak. A törvény csak* annyiban veszi tudomásul a kártyajátékot, hogy a hazárd meg a hamis játékot üldözi. Egyébiránt egyszerűen behunyja a szemét. Reá nézve a kártyajáték egyszerien nincs, nem létezik. Ha vesztek a kártyán s nem fizetek szerencsés partneremnek, szegény feje ugyan hiába szalad a biró elé. a szerencsétlen vesztes. Ha az egész ügyet csak két ember ügyének fogjuk fel, mint ahogy fel is lehet fogni abban az esetben, ha mindkettő a szó legszorosabb értelmében a maga pénzével játszik, ebben az esetben nyilvánvalóan meg kell fizetni a kártyaadósságot, hisz a két atyafi mikor leült kártyázni, hallgatagon kötelezte magát a fizetésre. Uíó- végre még ebben az esetben is tudna a szőrszálhasogató ember mit hasogatni, de az már csak igazán nyilvánvaló, hogy a más pénzét senkinek sincs joga elkártyázni. Azt hisszük, hogy ezen a nyomon elindulva, meg lehetne tatáim annak a módját, hogy a kártyázás azokra korlátozódnék, akiknek szabad kártyázni, akik a maguk pénzét kockáztatják. Csak törvényben kell kimondani, hogy a kártyán való nyerés sem a nyerő sem a vesztő szempontjából nem eltulajdonítás. Amint a törvény nem fogja fel eltulajdonításnak, ha valaki nyert tőlem s nem fizettem ki, épugy ne fogja fel eltulajdonításnak, ha már kifizettem. Hazárd volt a játék? Nem. Hamisan játszott a partner? Nem. Hisz akkor nem is kártyáztak, nem történt semmi. A törvény a kártyán való nyerést nem tekinti eltulajdonításnak. A kártyaadósság megfizetése ily módon oly kötelességé vált, amelyet csak a „közmegegyezés“ pressziója alatt cselekszik meg Jogász-embernek az lesz az első ellenvetése ez ellen, hogy igen ám, de jogom van ajándékozni. Helyes. Mondja ki a törvény, hogy a kártyanyereség: ajándékozás. Csakhogy a nem-jogászok is tudják azt, amit nem-jogász-nyelven olyasformán lehet kifejezni, hogy t. i. az ajándékozást perrel támadhatják meg A nevelőnő. Irta: Lagerlöíf Zelma. A gyermek-szobában nagy zsivaj volt,olyan, hogy biztosan disznóölést játszottak és mintha kihozták volna a legélesebb nagy kést a konyhából. Ám azért nyájas mosollyal és mindezzel mit sem törődve, ült az uj nevelőnő a háziasz- szony szalonjában és egy csipkekendőt hímezve, élményeit beszélte el. Heydenné asszony már két Ízben föltekintett varrógépe mellett ülve s a kisasszony csevegését félbeszakítva, intő hangon kérdezte tőle :' — Miért csinálnak a gyerekek ilyen fülsiketítő lármát ? Emma kisasszony a fejét sem billentve meg, felelte nyugodt hangon : — Igen, ma nagyon jó kedvük van. És ezzel fölvette ismét elbeszélése fonalát, mintha kizártnak tartaná, hogy Heydenné aszszony más iránt is érdeklődik, mint az ő kalandjai iránt. Nem törődöit a^zal sem, amikor úrnője maga kelt fel a gép mellől, hogy utána nézzen a gyerekek dolgának. Nyugodtan ülve maradt és barátságosan kérdezte: — Bizonyára nem olyan rosszak ? • És a mikor erre a kérdésére egy meglehetősen kelletlen választ kapott, továbbra is barátságos maradt, célozva a neveletlen gyermekre és aztán beszélt tovább saját dolgairól. — Igen, Emma egy igen különös leány volt! Semmi sem tudta kihozni a sodrából és mindig jókedvű volt. A két piros arcán a megelégedettségnek mindig olyan kifejezése ült, hogy olyanok voltak, mint két ropogós piros alma, amelybe az ember szeretne beleharapni. Szinte lehetetlen volt vele szemben barátságtalanul viselkedni, mert mindenkit lefegyverezett nyugodt mosolyával és ártatlan arckifejezésével. Sejtelme sem volt arról, hogy elégedetlen is lehetne valaki. Csak jót beszélt azokról a családokról, akiknél azelőtt szolgált s hogy menynyire szerették és becsülték őt magát is mindenütt. Gertrud asszony restelte, hogy ő nem teljes mértékben volt megelégedve a nevelőnővel, amikor más mindenki tele volt dicsérettel. Azért hát iparkodott magán uralkodni, amikor úgy vélte, hogy oka vanabosszankodásra. Nem akarta ugyanis, hogy ő róla azt higyjék, hogy ő rosszabb, mint a többi. Való azonban, hogy a nevelőnő az ő házában nem azt a helyet foglalta el, amelyet ő neki szánt. Amikor a fiatal leányt szerződtette, azt hitte, hogy egy igénytelen leányt fogad házába, aki csöndes lényével a gyermekek nevelésének szenteli magát. Ám Emma kisasszonynak hivatása dolgában talált felfogása egész más és sokkal sokoldalúbb volt. A gyermekek többnyire egyedül voltak, ő meg ott ült az asszony mellett jés bizalmaskodott vele is, mint mindenütt. ’Az összes tavaszi és nyári divatujdonságok legnagyobb választékával szolgál Rubletzky Kálmán divatáruháza.
