Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-21 / 25. szám
I 25. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal tisztelet után. Az egyház iskolájának utolsó vizsgáján az egyházmegye tanügyi esperese: nt. Bortnyik György elnököl. A vizsgára a szülőket és a tanügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja az iskolaszék elnöksége. Az orth. izr. elemi népiskolában a záróvizsgálatokat a következő sorrendben tartják meg: junius 21-én d. e. 11 órakor és d. u. 3 órakor hittan, 22-én d. e. 9 órakor a felső osztályok, d. u. 3 órakor az alsó osztályok vizsgálatai, melyekre a tanulók szüleit és a tanügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívja az iskolaszék és tantestület. Dlnnkásnő-otthon. A gyermekmenhelyekből évenkint közel négyezer 13 éves gyermek kerül ki, kiknek az elhelyezéséről szintén a menhelyek gondoskodnak. A fiuk, mint iparostanulók könnyen helyezhetők el Ellenben igen nagy gondot okoz a lányok elhelyezése, kik tulajdonkép konkrét munkát nem tanultak és általában munkához szokva nincsenek. Ezért kétségtelen, kogy a lányok célszerű és megfelelő elhelyezése sokkal több gondot ad és sokkal több munkába és fáradságba kerül, mint ha azokat egyszerűen cselédekül helyezzük el, kik után mindig nagy kereslet mutatkozik. El kell ismerni, hogy különösen a leánycselédek növekvő hiánya kellemetlenül érinti közönségünknek nagy részét. Ezek természetesen pártolják azt az eljárási módot, hogy a menhelyekbői kikerülő gyermekek elsősorban cselédekül adassanak ki. De viszont minden komolyan gondolkodó ember be fogja látni, hogy az állam által felnevelt gyermekeknek hivatása nem lehet elsősorban az, hogy mint olcsó cselédek helyeztessenek el, hanem mindenekelőtt a gyermek érdeke veendő tekintetbe; másodsorban pedig szem előtt kell tartani az állam érdekét, mely inkább az lehet, hogy ezeket a gyerekeket önáilósitsa és belőlük munkásokat neveljen az ipar számára, mint sem hogy olcsó cselédeket neveljen. Csak azok a gyermekek volnának cselédekül kiadandók, kiket az illető hatóság őszinte és komoly igyekezete mellett sem lehet más, reájuk nézve is előnyösebb módon elhelyezni. A menhelyekről kikerülő gyermekek elhelyezésének igen célravezető módját valósította meg a tolnai m. kir. selyemfonodával kapcsolatos, immár három éves munkásnő-otthon, melynek mintájára azóta hasonló munkásnő- otthonokat létesítettek Komáromban és Győrött. Nálunk sem volna lehetetien egy ilyen munkásnő-otthon felállítása; azt hisszük, városunk iparának is megvolna belőle a haszna, de egyúttal mi is hozzájárulnánk ahhoz a nemes munkához, amely az elhagyott gyermekekből a társadalom szamára hasznavahető egyéneket akar nevelni. Ezt a pár sort, amelyet az ő, de egyúttal városunk iparának érdekében írunk, ajánljuk azok figyelmébe, akik akár az ipar, akár a humanizmus szempontjából hajlandók egy pillanatra efféle kérdéseknél megállani. A munkásnő-otthonok arra törekszenek, hogy a gyermekek a maguk erejéből tartsák fenn magukat s ily módon megszabaduljanak az addig élvezett könyöradományok demoralizáló hatásától. Azoknak a lányoknak egy része, akiket a tolnai, komáromi és győri otthonokban helyeztek el, már a züllés lejtőjén volt s az otthonoknak egyik főfeladata az, hogy ezeket megmentsék a társadalomnak. A munkásnő- otthonokban u. i. az állami gyermekmenhelye- ken kívül az országos gyermekvédő liga, árvaszékek, árvaházak, sőt magánosok is helyeztek el gyermekeket. Az esetleg a züllés lejtőjére került gyerekek állandó felügyelet alatt, teljesen uj környezetben, uj életet kezdenek. Ennek, valamint a rendszeres kitartó munkának nemesitő hatását már az első hetek után tapasztalhatni rajtuk. Az otthonbeli leányokkal a gyárak minden tekintetben úgy kötelesek bánni, őket úgy kötelesek díjazni, mint a többi külső munkásnőtA megtakarított összeget, mely a fente miitett gyárakban, a kisebb keresetű első tanulóévet nem számítva, évente átlag 200 koronára tehető, de sok esetben ezt az összeget is tetemesen túlhaladja, tekarékpénztárban helyezik el. Ami az otthon pénzügyi viszonyait illeti, a fentartás azon az alapelven nyugszik, hogy azok járuljanak hozzá a költségekhez, akiknek az otthon fentartása érdekében áll. Érdekében áll pedig az otthon fentartása elsősorban a munkásnőknek, a gyárnak, de hazai iparunknak is. A munkásnők ezért naponta 40 fillérrel járulnak hozzá az otthon fentartásához. A gyárost a következő kiadások terhelik: a felügyelőnö fizetése, a szakácsnő és cseléd bére, a tüzelő és világitó anyag, a munkás betegsegités cimén fizetendő dijak, a gyermekek további oktatásával, az otthonba történt belépésük alkalmával első felszerelésükkel járó költségek és az élelmezés ellenőrzésénél felmerülő orvosi kiadás, továbbá minden lánynak évenként két öltözet ruhához való kelme. Ha 100 növendékről van szó, ezek a kiadások naponként 25—30 fillért, tesznek ki. A gyár a munkások egy részének ily csekély túlfizetésével biztosítja magának egész évre a képzett munkások kellő létszámát. Az állam a telepek építési és berendezési költségeit viseli. A kisebb otthonoknál nincs is szükség külön épületekre, hanem fel lehet használni az esetleg már meglevő épületeket. Amint látjuk, ilyen munkásnő-otthon létesítése sem a város megterhelésével nem járna, sem az illető gyár nem érezné nagynak a terhet, melyet magára vállalna, sőt haszna volna az otthon felállításából, a gyámolitásra szoruló gyermekek is nem ingyen, hanem viszontszolgáltatás fejében ellátáshoz, sőt jövedelemhez- jutnának. Ismételten szives figyelmébe ajánljuk ezt a kérdést azoknak, akik helyesen értelmezik a humanizmust. s ha a keze nagyon csokoládés volt, inkább az asztalterítőben s az ágytakaróban törülte meg. Csak vissza ne kerüljön a nevelésbe 1 Benyafogta, besimogatta magát a szalonba. Mamuci nem is bánta, ha mellette volt. Itt is nagyon illett hozzá. A nagy fehér angorához a kis fehér cica. Simogatta, csacsogtatta, dalol- tatta, táncoltatta a bácsik előtt. A legkomolyabban foglalkozott vele és csak akkor vitette ki, amikor ezt — t. i. a gyermek káros hatásoktól eltávolítását — a pedagógia megkövetelte. A pedagógia azonban tavasz felé mint sűrűbben és szigorúbban követelt. Akkor már erősebben sütött a nap, még a gör-dörr-öket is félig leeresztették A szobában gyöngyvirág és tubarózsa volt. Csak a gólya- nyakú üvegben, mert sok bácsi elmaradozott, a virág- és édesség-állomány, különösen fügé- b en, nagyon megfogyatkozatt. A medve-bácsi viszont sokkal gyakrabban jött. Egészen másként csengetett, mtnt a többi. Mamuska ettől mindig megijedt. Baba is igy tett: Jesszusom. De ez a bácsi most már nem hozott még egy medvét, csak tubarózsát a mamának és sok, sok cukrot Babának. De olyan sokat, hogy a kicsi, mig ezt sorra rakta, sorra kóstolta, se nem látott se, nem hallott. Mamuci már nem bujt szürke ruhába és nem fésülte simára a haját, mint addig, mig sok bácsi volt, hangosan beszéltek, cigarettez- tek és nevettek a papát. A pókháló blúzát vette föl s olyan rosszul tűzte föl a haját, hogy mire Baba visszanézett a cukorról, már egészen bor- zos is volt. A mama akkor nagyon megharagudott medve-bácsira. — Ki fogom dobni, ha szépen nem viseli magát. Baba várt, kerek szemeiben káröröm csillant meg, a szivében egy csöpp szánakozás. Es tessék, ötét vitték ki megint, nem a medve-bácsit. — De ne a kisasszonyhoz. Hiszen én nerr vagyok borzos — siránkozott Baba. Es ha már benne volt, ki is sírta magának Pimini Bombomot. Az öreg zongorás már talán egészen náluk lakott. Nemcsak napot, hanem hetet, hónapot evett. Nagyon szükséges volt. Baba rögtön elcsendesedett. Felkuszott az ölébe, átölelte a nyakát s a szegény tiszteletbeli kotló lehajtotta Babához a feje búbját. Ez a hely tiszta vo t, itt semmi sem szúrt. Baba ide szokott csókolni. Egyszer, ha nem akart semmit és háromszor, négyszer is, ha játszani akart és az öreg egy kis gyönyörűséges szédületért, csalásért nagyon sokáig ma- kacskodott. Végre játszottak megint. A nyulászó-ma- darászó mesén már régen túl voltak. Most a nyulacska került sorra, aki kerekecske dombocska körül járt, ide szaladt, oda szaladt s csak itt állott meg. Aztán jött a turó-szedés, a lovacskázás, a csipi-csóka. Baba tapsolt, sikongatott és Pimini Bombom törülte a homlokát, a könnyes szemét. Baba megint nagyot kacagott: — Még, még! És most is várta a szalonból hangzó kacagást. De ott mélységes csönd volt. — Ők nem játszanak? — kérdezte a gyermek Piminitől. Az öreg zongoramester restelkedve fordult el, megint megvakarta a fülét. — Hogyne játszanának, várj. A hangja egészen másforma volt. — Náthás vagy? — kérdezte Baba és várt. Egészen hozzásimult az öreghez. Nagyobbra nyitotta a szemét, a száját pedig úgy össze- szoritotta, hogy azon csak egy pszt jöhetett már csak ki. Várta az anyja kacagását s akkor — mert a nagyok sohasem is azt adják, amit a gyermek vár — nagy csattanással felpattant, erős nyomással bevágódott az ajtó. A kisasszony jött be. Gyorsan, tüzesen, pöfögve, csattogva, mint a gőzmasina ; az a nagy, fekete, aki elgázol mindent. — Na, most megfogtam . . . Most, most kitekerem a nyakát. Baba rémülten nézett a sarok felé, „ahová“ a kisasszony mindig haragudott. Úgy gondolta: mégis csak lappang ott valaki, annak most kitekerik a nyakát. A kisasszony már gyür- kőzik is. De nagy ámulatára megint csak nem úgy történt. A kisasszony feléje sem nézett a saroknak, egyenesen az asztalnak tartott. Kirántotta a fiókot, papirost csapott az asztalra, bedöfte a tollat egy üvegbe és irt. — Balkézzel, — susogta a Baba, mert ő már tudta, hogy balkézzel, ballábbal nem szabad semmit sem csinálni. De nem mert hangosan szólni. Mindig felt a kisasszonytól, de most ezerszer jobban. Csak akkor pisszent meg, mikor már le is fek- fektették, nagyon fázott és a mamánál akart elaludni. — Mamucit . . . A kisasszony csúnyán nevetett és feléje csapott. — Elment a fogorvoshoz, hallgass! Pimini Bombom letérdelt az ágya mellé. Vele sirt, vele szipákolt, vele fázott. De mit tegyen ? Megint csak odakinálta a feje búbját, a legjobbat, a legszebbet, amit ő adhatott s aminél szebb a világon Baba számára most már talán nincs is sehol . . . Régi történet. . . Gyermekkori emlék . . . De a régiek azt mondják : mindegyikban van valami intés, ha igy váratlanul megjelenik . . . Csak meg kell érezni . . . — Változtatni kell a dolgon, — gondolta az asszony. Meggyujtotta a lámpát, rendbeszedte a haját, behivatta Liliké gondozóját és tizenötödikére fölmondott neki.
