Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1913-06-21 / 25. szám
VI. évfolyam. Nagykároly, 1913. junius 21. 25. szám. Nagykároly és Érmellék A Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye. _________________________________ f __________ SZE RKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) sS*: Hirdetések szintén ott vétetnek fel. )#=-j Nyilttér sora 50 fillér. Főszerkesztő: DR. VETZÁK EDE. Fömunkatárs: DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. MT MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. ~SM A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre Egy szám ára 8 korona. 4 korona. 2 korona. 20 fillér. A suszterinas irigylésre semmiképen sem méltó „pályájával“ fenyegeti az ifjú csemetéjére bizakodva büszke apa első gimnazista fiát, mikor az első „rovást“ haza hozza. Ezt a fenyegetést hallja a szépreményü csemete, mikor félévkor „berakják“ négyből, ezt hallja évvégén, mikor az apa hiába kilincselte végig a konok profesz- szorokat, akik semmikép sem hajlandók belátni, hogy az ifjú emberke a világ legzseniálisabb gyermeke, aki már egész kicsi korában mindenkit bámulatba ejtett szellemes kérdéseivel, feleleteivel meg pláne. Aztán milyen jó gyerek a kis Pista! De ezt már a mama fejti ki, a mamák szivén meg szemén pedig ieoperálhatat- lan hályog van, amely megakadályozza őket abban, hogy elhigyjék, hogy az ő fiók sem kivétel az alól a szabály alól, hogy négy éves koráig mindenki nagyon okos, értelmes, jóravaló gyerek, csak azután kezd az ember lassacskán — buíulni. „Suszterinasnak adlak!“ Ezt a fenyegetést dörgi a papa a szekundáktól elékteíenitett bizonyítványt már csak abból a szempontból vizsgálgatva, vájjon tehet-e az ifjú pótvizsgát. A „suszterinas“ lesz a gyerek állandó réme. Aki nem tanul, azt suszterinasnak iparosnak, kereskedőnek adják. Merthogy a suszterinas itt az egész ipart és kereskedelmet képviseli. Ez ellen a suszterinas-teória ellen fel kell vennie a harcot mindenkinek, aki még csak egy kicsit is. tisztán tud látni az előítéletek ködétől. Az mindenesetre igaz, hogy Magyarország ipara, kereskedelme nem áll azon a fokon, hogy a kereskedők vagy iparosok olyan nagy percentje teremthetne magának olyan exisztenciát, mint bármelyik nyugati államban. Csakhogy iparunk, kereskedelmünk ép azért stagnál a mai nívón, mert a papák fejébe befészkelte magát a suszterinas-teória. Ahelyett, hogy a tehetséges, szorgalmas gyermekeket készítenék elő az ipari vagy kereskedői pályákra már gyermekkoruktól kezdve céltudatos munkával, neveléssel — az ipart, a kereskedelmet már a zsenge gyermekkel annyira megvettetik, hogy nálunk ezer „érett“ gyerek közt nem akad egy, aki ezeket a pályákat méltóknak tartaná arra, hogy rájuk adja „érett“ fejét. Vezércikkek, évzáró iskolai beszédek régóta magyarázgatják már a szülőknek, hogy nem a rossz tanuló való „suszterinasnak“, iparosnak, kereskedőnek. És hiába magyarázzák. A kishivatalnok nem akarja belátni, hogy már az a fűszeres is, akinél a havi kontóját csak huszszori felszólításra tudja kifizetni, „urnák“ is nagyobb ur, mint ő. Pedig a fűszeres még nem is a kereskedő csimborasszója. Nem, ő hivatalnokot nevel a fiából, esetleg tanárt, orvost, ügyvédet, szóval urat. Arra nem gondolnak, hogy hány „latei- ner ur“ átkozza azt a percet is, amikor rálépett arra a pályára, amelyen csak éppen „ur“ lett, de egyébb semmi, az uraságból pedig nagyon nehéz megélni. Utóvégre akadémikus diskurálások folyamán ma már majd mindenki elismeri, hogy az ipari, kereskedelmi pályákhoz is kell tudás és minél nagyobb a tudás, annál jobb, de önmagára, a saját fiára nézve senki se akarja ezt irányadónak elismerni. Vagyonra, tekintélyre, megbecsülésre tesznek szert már nálunk is, a mi mai körülményeink között is a kereskedők és iparosok. Milyen fokon lehetnének ma már ezek a pályák, ha már végbement volna nálunk is az az eltolódás a gondolkodásban, amely nélkül hiába igyekszünk bármilyen mesterséges eszközökkel is fejleszteni iparunkat és kereskedelmünket! A közfelfogásban kell végbemennie valamilyen csoda következtében valamilyen változásnak, hogy egész természetesnek, szóra-beszédre már nem érdemesnek tűnjék fel, hogy valaki, aki pedig „tehetné“, hogy pl. orvost neveljen a fiábói, beadná szorgalmas, tehetséges gyermekét, mondjuk, lakaíosinasnak. Nem kell feltétlenül suszterinasnak lennie, ha már annyira elrémitették a — csiriztől. Gyermekkori emlék. Irta: Szabóné Nogáll lanka. Valaki anélkül távozott, hogy ehhez bármely tekintetben is szükséges lett volna a szobaleány. A holmiját csak itt szedte össze sietve és szórakozottan a homályos szobában és a fél keztyüjét leejtette, itt feledte a szőnyegen. A ház asszonya — vannak ilyen bolond dolgok, sőt akadnak még bolondabbak is — lehajolt érte s ezt az egygombu, kétszervarrott antilopot, amely még dohányszagu is volt, a dagadt, tüzes szájára szorította. Ékkor illedelmesen kopogtattak és benyitott a kisasszony. Tisztességes, tiszta leány volt. Bájosan komoly, nyugodtan vidám. A szemében, a hangjában, a szája körül minden jele ott volt annak az igazi anyaságnak, melyre csak a századik nő születik. Nem is illet más a karjába, csak az, amit most behozott. — Bocsánatot kérek, de Liliké ide kívánkozott. Egész délután sirt . . . — Már pedig csak vigye vissza, foglalkoztassa. Kötelessége . . . Borzasztó, hogy az embernek még csak egy nyugodt perce sincs. A kisasszony elindult. Ő nagysága egy percre még látta Lilikét a világos ajtóban, a szőke fejét, piros cipős lábát, kövér kP karját, mely a kisasszony öléből csüggedten lelógott, aztán sötét lett és ő visszatérhetett a drága keztyüjéhez, mindenhez, amit kiérzett belőle s amire emlékezett. De csodálatos módon most csak a dohányszagot érezte s egyszerre az az idő jutott eszébe, mikor ő maga is gyermek volt. Babának hívták. Baba négy éves volt, a mamája huszonöt, a kisasszonya harminc és az igazi, egyetlen játszótársa nyolcvan Négy és nyolcvan. Ez az egyetlen korkülönbség az, melyben két ember teljesen megérti és osztatlanul szeretheti egymást. Baba négy éves volt és a bácsik, akik a világát kiegészítették, édességet, játékot hordtak neki, túl voltak a tizennyolcon s innen a hatvanon. Azt, hogy a papája hány éves volt, Baba nem tudta, nem is hallotta. Azzal, hogy a papa hány esztendős, ebben a házban még senki sem törődött. Egyáltalában magával a papával sem. Baba úgy vélte : azért, mert sohasem hoz cukrot a babának, virágot a mamának. Csak pénzt a szakácsnőnek, a házmesternek, a sok számlásembernek, akik ezért eleget is emlegetik. Baba jóformán nem is látta. Mindig akkor jött haza, mikor ő már aludt és akkor ment el, mikor még senki sem kelt fel. Azt mondták róla : — Házak után szaladgál s egyszer majd neki magának is gyönyörű palotája lesz. — Nekem adja? — érdeklődött Baba. — Bizony neked. Pedig igazi palota lesz, igazi bútorokkal, inasokkal, szobalányokkal, majmokkal, kakasokkal. — És igazi mamával, igazi papával? Erre már senki sem felelt és Baba tovább töprengett. Emlékezett rá, hogy valahol látott valakit, Az összes tavaszi és nyári divatujdonságok legnagyobb választékával szolgál Rnbletzky Kálmán divatárnháza.
