Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-05-17 / 20. szám

4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 20-ik szám. amellyel nehezebb feladatok megoldására is vállalkozhatik. Kürthy Károly fellépése maga, a siker biztos záloga. Vida Rózsikára is rá lehet bízni bármilyen szerepet. Mózsa Pál, Kaizler Imre nemkülönben jó erői a lelkes műkedvelő csoportnak. Előadás után Kürthy Károly és Kaizler Imre, Nagy Endre tréfáit adták elő a zönség tapsai között. — A Katholikus Legény- egylet régi, kipróbált műkedvelői nagy feladatra vállalkoztak s becsülettel meg is feleltek neki. A „Gyimesi vadvirágot“ adták elő a városi színházban Luczay János rendezésében. Patz Mariska és Hermann Annuska játékában több­ször volt már alkalmunk gyönyörködni, mostani alakításuk csak megerősítette azt a vélemé­nyünket, hogy mindketten jó ösmerősei már a színpadnak. A többi szereplő hölgy, Torner Erzsiké, Szolomayer Annuska (még nem felej­tettük el legutóbbi szereplését a színházban), Fischer Mariska, Veibli Mariska és Nagy Er­zsiké színpadi tudásukkal és igyekezetükkel nagyban hozzájárultak azt est sikeréhez. A fér­fiak közül majdnem mindegyik régi, tapasztalt mükepvelő, a „fiatalok“ pedig oly jó iskolában vannak, hogy alig lehet őket a „mesterektől“ megkülönböztetni. Csanálosi József és Szolo- májer István nélkül szinte elképzelhetetlen volna már a Legényesület valamely estélye. Sokat fáradnak az előadások körül, meg is van méltó jutalmuk: a közönség szeretete. Melletök K. Nagy Sándor, Szabó Zoltán, Dicig Jenő és Torzsa Ferenc, nemkülönben Dobránszky Fe­renc és Kínál József, azután Varga György, Bálintffy Ferenc, Hancsics Béla, Szabó Lajos, Kern Antal és Varecska József olyan szép mun­kát produkáltak, hogy külön-külön is meg kel­lene emlékeznünk alakításaik jelességéről, ezt azonban elengedik nekünk, hisz bőségesen megkapták fáradozásaik jutalmát már előadás alatt a nézők tapsaiból. Előadás után a Le­gényegyesület helyiségébea vidám táncmulatság volt. — Azoknak, akik nem kaptak már helyet a „Gyimesi vadvirág“ múltkori előadására, a rendezőség f. hó 18-án újból előadatja a Vá­rosi színházban félhelyárakkal ezt a szép nép­színművet. Jegyek előre kaphatók Luczay János üzletében és az összes szereplőknél, valamint az előadás napján a színházi pénztárnál. A gyermeknapon begyült az urnáknál 251 K 10 fill., a gyüjtőiveken 526 K 61 fill., összesen 777 K 71 fillér. Nagyon soknak semmi képen sem mondható ez az összeg, de ha más városok gyűjtésével egybehasonlitjuk, feltűnően kevésnek sem mondható. Nagybányán pl. 54 K 12 fillér gyűlt be. Az igaz, hogy ott a gyűj­tésnek legkevésbbé célravezető módját találták ki. A Rákóczy-utra kitettek egy rácsos ládát, föléje tűztek egy lobogót s melléje állítottak egy pipázó hajdút, hogy még az se adakozzék, akiben talán meg lett volna a jószándék. Sze­geden pláne meg sem engedték a gyűjtést. Lá­zár György polgármester ugyanis, mint a főis­pán helyettese, a gyermeknapok megtartását nem engedélyezte, azzal az indokolással, hogy a jelenlegi pénzszük világban, amikor a pol­gárság legszükségesebb kiadásait is csak a leg­nagyobb erőfeszítések árán tudja fedezni, nem szabad a közönséget jótékonycélu pumpolások- kal zaklatni. A polgármester nemcsak a Liga kérelmét tagadta meg, hanem ez évben más jótékonycélu pumpolásokat sem fog engedé­lyezni. * A városunkban f. hó 7-én és 8-án lefolyt gyermeknapokon begyült az urnáknál 251 K 10 f., a gyüjtőiveken 526 K 61 fill, összesen 777 K 71 fillér. Amidőn a jótékony adakozások ez eredményét közéteszem, egyszersmind leghálá- sabb köszönetemet fejezem ki a Liga nevében mindazon urhölgyeknek és urleányoknak, kik szivük nemes sugallatát követve, részt venni szíveskedtek a gyermeknapok áldásos munká­jában. Nagykároly, 1913. évi május hó 12-én. H. Király Miklósáé. A nagykárolyi tennisztársaság a na­pokban megalakult. A társaság élén a nagyká­rolyi fiatalság két agilis tagja áll, Reök Béla és Borody Dezső dr. Felügyeletük alatt a Lö­völde-kertben levő tennisz-pályák átalakítási munkálatai már megkezdődtek s pár nap alatt befejezést is nyernek, úgy, hogy a játék rövi­desen kezdetét veheti. A m. kir. adóhivatal f. hó 19-én a vár- megyeházából uj helyiségébe, a Kossuth-utcai Gindele-féle házba költözik. A nagykárolyi nyomdászok hétfőn Csorba Gyula rendőralkapitány jelenlétében megalakították a „Magyarországi Könyvnyom­dászok és Betűöntők“ nagykárolyi helyi cso­portját. A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége f. hó 18-án, vasárnap d. e. 10 órakor Szatmáron a városháza nagytermében vándorgyűlést tart. A Gazdag cirkusz estéről-estére a leg­szebb mutatványokkal szórakoztatja már egy hete a közönséget. Az igazgatóság semmi költ­séget sem kiméi, hogy a cirkusz előkelő szín­vonalát fentartsa, ámbár ez nagyon nehezére esik a közönség gyenge pártfogása következté­ben. Pedig az elsőrangú műsor, amelyet az igazgatóság nyújt, a legmagasabb igényeket is kielégítheti. Ä cirkusz pártolás híján vasárnap már fel készül szedni a sátorfáját, búcsú elő­adást tart. Ezekre az utolsó előadásokra külö­nösen felhívjuk olvasóink figyelmét. Lipi. Annyiszor költötték holt hírét az elmúlt hetekben szegény Lipinek, hogy mikor igazán meghalt, nem akartuk elhinni, már csak azért sem, mert akinek holthirét költik, az so­káig él. Már pedig Lipi igazán meghalt. A nagykárolyi utca egyik „zsánerje“ tűnt el vele. Az egész emberben, minden szavában, tettében volt valami a groteszkből, ami megállásra, mo­solygásra késztet, bár önmagába véve nem szép. A Lipi „szellemességét“ összehorpasztgatott ezüstpohárhoz hasonlította valaki, amely -meg­megcsillant hébe-hóba, de vizet nem lehetett vele meríteni. Nyugodjék békében. A nagy melegben. Sternber Dávid nagy-/ károlyi szódavizárusitó f. hó 14-én d. u. 5 óra tájban Kálmándról Börvely felé haladt kocsijá­val. A vasúti töltésen dolgozó munkások közül hárman és pedig Kupfanyik István, Pósz Antal és Sieve Antal megtámadták a kocsit s egy üveg szódát elvettek. Miután megitták a vizet, az üveget összetörték. A csendőrök megtették ellenök a feljelentést. A katonagyerek. Vállajon három testvér bement Láng Vendel vendéglőjébe. Mivel na­gyon hangosan mulatoztak, a vendéglős rájuk szólt, hogy viseljék magukat tissztességesen. Az egyik legény erre felfortyant: „Hát má’ danolni se szabad a katonagyereknek; erre meg amárra.“ S rátámadtak a vendéglősre. A vendéglős azon­ban valami rúddal kizavarta őket az udvarra. Ekkor a három legény „rohamot“ intézett a kocsma ellen, sikerült is benyomniok az ajtót s úgy a korcsmárost, mint a feleségét meg­verték. öngyilkos pincérgyerek. A Magyar Király ügyes kis piccolója, a mindig jókedvű Lajcsi, szerdán a Szatmár felől jövő vonat alá feküdt. A kerekek mindkét lábát levágták s nagy távolságra cipelték magukkal az össze­roncsolt testet. A szerencsétlen gyereket beszál­lították a közkórházba, ahol nemsokára meg*- halt. Hogy mi volt az oka öngyilkosságának, nem lehet tudni. A házárdjátékok ellen a vidéki rendőr­ség is sorompóba áll a fővárosiak példájára.. A belügyminiszter legközelebb rendeletben fogja utasítani a vidéki rendőrségeket, hogy tartsa szemmel a társas egyleteket is, vájjon nem üz- nek-e azokban hazárdjátékot. Ezt a minden­képen helyes intézkedést, ha igazán megtörté­nik, csak örömmel üdvözölheti mindenki. A választás könnyű, mert a minőség a döntő. A „valódi :Franck:“ fűszeressége, tartalmassága és pompás színe folytán a legjobb kávépótlék, amely állandóan min­denkit kielégít. Pünkösd után. Schefler János, Blum József és Rencz János egy kissé beboroztak pünkösd hétfőjén. A boros állapot kedden reg­gel egy kis csetepatéba vitte őket. Két izraelita atyafitól nem nyughattak. Az egyik, Tauber Hermann rabbijelölt, Blum József ellen feljelen­tést tett a rendőrségen könnyű testi sértés és becsületsértésért. Lopás. Weisz Jakab helybeli tollkeres­kedő csomagjából f. hó 9-én a helybeli állo­máson ismeretlen tettes ruhaneműt lopott. A rendőrség a tettest Mezei Máli oláhgyürüsi asszony személyében kinyomozta. Átadták a járásbíróságnak. Öngyilkos öregasszony. Múlt számunk­ban megírtuk, hogy f. hó 8-án a postaréti át­járónál egy ismeretlen öregasszonyt elgázolt a vonat. A rendőri nyomozás azóta megállapí­totta, hogy az öregasszony Papp János helybeli utkaparó anyja s öngyilkossági szándékból fe­küdt a sínekre. A sertésvész Kaplonyban megszűnt. Hólyagos himlő. A szatmári főszolga­bírói hivatal sürgönyileg értesítette a nagyká­rolyi rendőrkapitányi hivatalt, hogy Nagypalád községből több hólyagos himlős egyén utazik Nagykároly felé. Kovács József dr. városi tiszti orvos az állomáson megállapította, hogy a fer­tőzötteknek mondottak egészségesek. Garázda legény , Blum József helybeli legény f. hó 13-án 1 e. 8 órakor bement Hemli Salamon pékü: letébe s ott minden ok nélkül fenyegetőzni ke :dett. A tulajdonos fel­szólította, hogy távozzi k az üzletből, erre Blum felkapott egy kenyérvá ;ó kést, Hemli azonban kiütötte a kezéből. Ekl or a legény egy kenye­ret kapott fel s azt vág a a kereskedőhöz. Végre társai hívására eltávoz! tt. Hemli Salamon ma­gánlaksértés és becsül :tsértés címén tett fel­jelentést. Megszökött Mí k Mihály gazdálkodó Radics János eevü ke :sisa. Az ünnepre haza kérezett s vissza sem ött. A rendőrség Nyír­bogából vissza vezette Nagykárolyba. : Modern ruhafestés: IVÁitÁÍAfi* Bá| Legszebb rubatisztitás bármily divatszinre. «ülj IwJvi JT<11 Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.

Next

/
Thumbnails
Contents