Nagykároly és Érmellék, 1913 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1913-04-05 / 14. szám

14. szám.

NAGYKÁROLY ÉS, ÉRMELLÉK

3-ik oldal.

a többi igyekvőbb, élelmesebb város szétkapkodja előlünk azt a „pár százezer“ koronát.

Küldöttséget kell menesztenünk nekünk is az illetékes faktorokhoz, amely küldöttség feltárná a város pénzügyi állapotát. Nem azt mondjuk evvel, hogy a küldöttség biztos módszer, hogy azonnal megkapunk mindent, de mindenesetre célirányosabb eljárási mód, mint a kérvényezés. Ha már egyszer más varosok példáján okulva azt látjuk, hogy csak ily módon lehet valamit elérni, nem volna okos dolog, ha ezt az eszközt meg nem próbálnók.

Az a 6000 korona sem elég, amelyet a rendőrség fejlesztésére kapott a város. Hogy milyen arány, kulcs szerint történtek ezek a segélyezések és kiutalások, azt sejteni sem lehet. Ha már most látjuk, hogy más városok segélyezésével semmi módon sincsenek arányban a mi városunknak juttatott összegek, nekünk magunknak kell minden követ megmegmozgatnunk. hogy legalább utólagosan jöjjön helyre az arány.

Kedves Ionján,

magának megint igaza van. Az én írásom csakugyan olvashatatlan. A „megint“-et nem úgy értem, mintha elismerném, hogy a legutóbbi kárfiol-vitában magának volt igaza, mert én most is ragaszkodom ahhoz a szakvéleményemhez, hogy a kárfiolt sós vízben főzik s nem, mint maga állította, cukros lében. (Arról a vitáról, hogy a rákot tojásfestékben főzik-e pirosra, mindkettőnk reputációja érdekében nem beszélek.) Konyha-dolgokban különben nem is vitatkozom többet olyan „házikisasszony“-nyal akit szégyenszemre már a Meggendorferben is kiszerkesztettek. Szép kis házikisasszony, aki úgy kéri a szakácsnétól a málnaszörpöt, hogy aszongya: „Mari, hozza csak ki & spájzból azt a petróleumos üveget, amelyikre az van Írva, hogy ecet; abban van a málnaszörp.“ A végin

meg kisül, hogy nem is málnaszörp az a málnaszörp, hanem paradicsom. Az ilyesmi persze csak a végin sül ki, mikor már megitta az ember. Kínálhat maga engem máskor málnaszörppel !

Legjobb lesz, ha maga az „irodalomnál“ marad. Tudja, az ilyesmi érdekesebb is, mint a krumplihámozás. De meg aztán ilyen módon tovább is marad leányzó,, ami megint tiszta haszon. Az „irodalmilag művelt“ leányzókat oly nagy tisztelet s az udvarlók akkora serege „övezi“, hogy azon az övön holmi jámbor szándékú kájzeres kérő nem igen tud keresztül törni.

Hogy az „irodalomnál“ maradjunk, bizony az én Írásom csakugyan olvashatatlan; annyi bölcsesség meg már igazán nincs a leveleimben, hogy maga velük égszin szemét rontsa. Pedig két évig szépírást is tanítottam. De hát vannak dolgok, amikre, férfi embernek, születni kell. Maguk könnyen beszélnek. Minden höigy írását ugyanazok a szép, kecsesen hegyes betűk (s ugyanazon a „bályos“ iráshibák) teszik utólérhetetlenül kedvessé. Egész férfiúi leleményemre volt szükség, hogy maga még se fosztódjon meg az én heti pletykáimtól, s a szemét se rontsa. Amint látja, leleményes , fiú, vagy amint Sanyi tata mondaná, „kitanálós fiú“ vagyok.

Merthogy a nyomdász olyaan, mint — hogy az irodalomnál maradjunk — bizonyos széplelkek, akiknek „iró“ nem irhát olyan érthetetlen dolgot, amit meg ne értenének. Maga természetesen Adyra gondol. Higyje el, Ady mint „téma“ kezd már nálunk is nem divatos lenni. Nemrégiben azonban egy olyan tavaszi versezetben gyönyörködhettünk, amelynek világosága tanulságos módon állítható szembe Ady „zordon homályával“.

Ebben a tavaszi versezetben egy nyilvánvalóan hajadon leányzó arra figyelmezteti a mamáját, hogy a madár a párjával csicsereg

az ágon s ápertén megmondja, hogy bizony ő is szeretne csicseregni. Hát ez csak világos beszéd. Nem sokat köntörfalaz, nem sokat kerülgeti a forró kását, még kevesebbet kertel és sokadozik, hanem megmondja, hogy ő bizony csicsereghetne. Iskolai példának lehetne bevenni a stilisztikákba a „stílusbeli világosság “-ra.

Más irodalmi hir nem igen van, legfölebb az, hogy a zsurok még mindig tartanak s igy a zsur-naiiszták mindig munkában vannak.

Hogy pedig valamilyen tanáccsal is szolgáljak magának kedves Joujim, melegen ajánlom, hogy járjon négykézláb, ha* karcsú akar lenni. Ez a kozmetika legújabb vívmánya. Egy amerikai orvos véleménye szerint u. i. a párduc, az evet meg a többi karcsú áliat azért olyan karcsú, mert négykézláb jár. Egyébiránt nagyban készülődöm a ma esti koncertre. Erről majd a jövő számban. Jó?

„Pá, maradtam tisztelettel hódoló hive.“

x.

Előfizetési felhívás.

Megbízható, tisztességes, tartalmas lapot adni az olvasóközönség kezébe: ez a cél lebegett szemünk előtt, mikor a „Nagykároly és Ér mellék'1 -el megalapítottuk. Nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy célunkat sohasem tévesztettük szem elöl.

Bár minden eseményről gondosan tájékoztatjuk olvasóinkat, sohasem hajhásztuk a szenzációt. Nem kaptunk a kósza híreken, még ke- vésbbé igyekeztünk efféléket terjeszteni. A tisztesség úgy a magunké, mint a másoké, szent volt és lesz mindig előttünk. Nem szálka senki a szemünkben. Nem tartozunk semmiféle érdek- közösséghez, klikkhez. Egy érdeket ismerünk, s ennek védelmében és előmozdításában nem ismerünk személyeket és intézményeket, ez az érdek a közérdek, városunk és az Ér mellék érdeke. De ennek előmozdításában és védelmében se harcoltunk soha mérgezett nyilakkal. Aki

küldte a rétre kaszálni. Reggelijét a tarisznyájába készítette s ő is akasztotta a kitömött tarisznyáját a gazda vállára.

— jó ebéd legyen ám s idejében kihozd utánam a rétre; — utasította Cser Bálint az asszonyt, amikor elindult a kaszával.

— Lesz ; — hagyta helyben Zsuzsi asszony.

Igen éhes volt már Cser Bálint, amint kiért

a rétre, de azt gondolta, kora még a reggelizés (négy órára járt az idő), lekaszál előbb egy rendet s csak azután ül le fölöstökömözni. Á rét elején, egész az ut mentén egy juharfa állt, annak egy száraz ágára akasztotta fel tarisznyáját. Neki fogott aztán a kaszálásnak. A dús, kövér fű omlott az éles kasza csapásai alatt. Valamiféle vándor haladt el mellette az utón, jó munkát kívánva neki.

— Isten1 áldja a kend munkáját is! — fogadta Cser a vándor köszöntését. Felegyenesedett a kaszálásból, hogy ?negköszörüli kaszáját.

— Ej, minek éheskedjem tovább, mikor ott a telt tarisznya; — gondolta magában s leeresztette szerszámát a fűbe. Ment a tarisznyához.

— Mi a csoda ! — kiált elbámulva, amint tarisznyájába nyúl s kenyér helyett egy vastag forgács fadarabot húz ki belőle.

— Tyű! — kiált fel — bizonyasan az a vándor cserélte ki a kenyeremmel és szalonnámmal ; — gyanúsította meg. az ártatlan vándort.

— Mit csináljak most ? — töpreng magában. Azt a vándort utói nem érem, oly pokol messze halad már. Haza menjek? Még meg---- - ---------„........... ---------- . ...... . ==

for

dulnék hazulról, harmadfél óra beletellenék. Kárba veszne az egész délelőtt. Legjobb lesz, megvárni az asszonyt az ebéddel. Tán csak sietni fog vele, idejében meghozza.

Az utóbbi mellett marad s a kaszát ismét kézbe veszi, vágja a rendeket. De az a kasza folyton életlenebb lesz, hiába köszörüli. Alig- alig akar fogni. Lehet tán, nem is a kaszában van a hiba, hanem az emberben.

Cser Bálintot gyötri az éhség.

— Jaj, jaj, de irtózatos hosszú ez a délelőtt ! — sóhajt egynéhányszor. S minduntalan a kaszára támaszkodik s a falu felé tekintget. Valahány asszonynépet lát fölbukkanni a távoli utón, mindben a feleségét véli föllelni. Pedig azok mindannyian másnak viszik a jó meleg ételt. A déli harangszót is elhozta már hozzá a faluból a szellő, de az ő Zsuzsája még sem jön.

Végre Ieheveredik a fűbe, úgy várja tehetetlen megadással az asszonyt. Hasztalan, nem kerül az elő.

Úgy három óra tájban nagy indulattal, még nagyobb éhségtől gyötörve, hazafelé veszi útját. Rettenetes haraggal állít be az asszonyhoz :

— Micsoda gyalázatos dolog ez! Hol maradt az ebéd ?!

— Mi köze kendnek az én ebédemhez ? Ha tudni akarja, elfogyasztottam már délben az ebédemet; — válaszolt Zsuzsi asszony ártatlan képpel.

— Az enyém hol maradt, az enyém ?! — kiált nagy indulattal a gazda.

— A kendé ?... Azt hát nem tudom : — mondja tudatlan ábrázattal az asszony.

— Megbolondult ez a szerencsétlen ! — mondja magában megdöbbenve az ember, most már csendesebb hangon Kérdi. — Hát az én számomra nem főztél ebédet?

— Nem én.

— Szeretném tudni miért nem főztél ?

Azért, mert szociálista vagyok ! — mondja

Zsuzsi asszony kemény nyomatékos hangon.

Cser Bálint majd hányát esett erre.

— Micsoda beszéd ez! — mondta szinte hebegve.

— Az a beszéd, hogy én megfogadtam és meg is tartom, hogy amíg kend szociálista lesz, addig én is az leszek. De igazi ám ! Még kend se kap tőlem semmit. Sőt mától kezdve a házból is kizárom. Enyém. Tehetem. Én örököltem édes apámtól. Megértette kend ? !

Cser Bálint annyira megértette, hogy oly nagyot, nagyot kacagott erre, hogy köny is fa- csarodott szeméből. Kacagásában volt egy kis keserűség is. S igy fakadt ki :

— Nagy ördög vagy, te asszony! Mondhatom nagy ördög !.. . Így elbánni az emberrel !.. . De föl is mondok a szociálistaságnak azonnal.

— No akkor én is fölmondok neki — mosolyodott el Zsuzsi asszony. — Üljön csak kend asztalhoz azonnal hozok harapni valót. Úgy hiszem, eléggé kikoplalhatta magát eddig.

Csite Károly.

Május 1-én nőiférfi és gyermekruha raktáramat Véber Tibor ur házából f

IGAZ KÁROLY UR HÁZÁBA TS®

a „Fekete Sas“ gyógyszertár szomszédságába helyezem át. :—:

Addig is az összes áruimat (tekintettel az elköltözésre) mélyen leszállított árakban árusítom. Tisztelettel Rákóci-utcai házam május 1-től kiadó, esetleg eladó. — A Wéber-féle házban levő üzlethelyiségem május 1-től kiadó. Szabó Kálmán.

T