Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-06 / 14. szám
4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 14. szám. Ez ipari fejlődést megerősítik a rendelkezésünkre álló ipari statisztikai adatok is, a melyek szerint az 1906—1909. időszakban vasiparunk termelése 210 millió koronáról 248 millió koronára, a pamutipar termelése 59 millió koronáról 67 millió koronára, a gyapjuipar termelése 25 millió koronáról 35 millió koronára emelkedett. Az ipari részvénytársaságok száma 1905- ben 393 volt, 1909-ben már 622 ipari részvénytársaságunk van, melyekhez még 57 bányászati részvénytársaság számítandó. Kétségtelen tehát, hogy a legutóbbi évek a hazai ipar számára sem jelentettek hanyatlást és a kereskedelmi mérleg passzivitása, nevezetesen a behozatal emelkedése nem téritette el iparunkat a fejlődés útjáról. A mezőgazdasági kedvező konjunktúrák az általános jólétet nagyban emelték, a minek tüneteként utalunk arra, hogy a hazai pénzintézetek takarék- és egyéb betétei az 1900—1910. időszakban 2 milliárd koronáról 4‘4 milliárd koronára emelkedtek, tehát több mint megkétszereződtek. Gazdaságunk fejlődésének egy másik jellemző jelenségét látjuk abban, hogy a budapesti értéktőzsdén jegyzett értékpapírok árfolyama 1910-ben 177 millió koronával, 1911-ben pedig 72 millió koronával emelkedett. Mindezen körülmények egybevetésével igazolni iparkodtunk, hogy a legutóbbi évek passzív kereskedelmi mérlegei egyáltalán nem jelenthetik gazdasági viszonyaink rosszabbodását. Igaz ugyan, hogy a fogyasztás nagyobb arányokban haladt, mint termelésünk, remélhető azonban, hogy fejlődő iparunk és egyre intenzivebbé váló mezőgazdaságunk a növekvő fogyasztásnak már a közel jövőben nagyobb részét fogják kielégíthetni, mi által kereskedelmi mérlegünk előreláthatólag ismét meg fog javulni. Végül meg kell jegyeznünk, hogy a passzív kereskedelmi mérleg jelensége már csak azért sem tartható különösen aggályos jelenségnek Magyarországon, mert az elmúlt 30 évben külkereskedelmi mérlegünk 15-ször zárult pasz- szivummal s volt időszak, midőn 4 passzív mérleggel záruló év követte egymást, mindazonáltal kétségbevonhatatlan, hogy a hazai gazdaság ezen legutóbbi 30 év alatt igen jelentékeny mértékben fejlődött. Dr. Kunosi Ödön, miniszteri segédtitkár. A latin nyelv haszna. Francia tudós körökben érdekes vita gyu- ladt ki a latin nyelv körül. A kérdés — az ősi kérdés — az volt, hogy mire jó a latin nyelv tanítása s egyáltalán az iskolák humanisztikus iránya ebben a mi századunkban, a mely any- nyiféle uj érdeklődést vetett fel ? A kérdésről nehány évtized során már minden valamire való francia elmondta a véleményét. Sőt a békés torna már a magas politikával is éreztete hatását, már a minisztériumok szellemét is kikezdte. Az utóbbi tiz esztendőben határozottan az anti-humanisztikus irány kerekedett felül a francia közoktatásügyben. Ennek az iránynak köszöni megszületését a francia középiskolának az az egészen eredeti beosztása is, amelyet — vajha minálunk is mihamarabb utánoznának. A francia középiskola már az alsó osztályoktól fogva specializálja tananyagát, úgy hogy a tanuló ifjak a hajlandóságaiknak és tehetségüknek leginkább megjelelő irányban gyujthetik ismereteiket. A kinek a latinhoz, meg a göröghöz nincsen hajlandósága, az végigjárhatja iskoláit úgy, hogy se latin nyelvtannal, se göröggel nem kénytelen nyomorítani magát. A mi állapotainkhoz képest ez valósággal antihumanizmus. Valósággal azonban nem úgy van. Mert a humaniórák tanítása ma is igen erős a francia iskolákban. A felső oktatásban meg éppen sokkal fontosabb a szerepe, mint nálunk. Az irodalmi doktorátust ott például csak az szerezheti meg, aki egyik tézisét latinul dolgozza ki és irja meg. A humaniórák ellenesei azonban eddigi sikereikkel be nem érték és újabb meg újabb támadásokkal rontanak különösen a latin nyelvnek. Egyik főérvük az, hogy a latin nyelvnek a természettudományok körében semmi szerepe sincsen. S hogy általában a latin nyelv és szerepe mai életünkben csak a hagyománynak köszöni jelentőségét. Abszolút jelentősége azonban nincs. Az antihumanisták támadásaira legutóbb csaknem egyidejűleg két hires tudós is felel. Az egyik Alfred Croiset, a legkiválóbb élő humanisták egyike. A „Révue Bieue!‘ egyik számában foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi a haszna a latin nyelvnek. A humanisták erre a kérdésre sietve azt szokták felelni, hogy a francia nyelv a latinnak gyermeke s hogy igazán franciául nem is tudhat az, aki latinul nem tud. Croiset nincs ezen a véleményen. Igen helyesen mutatja ki, hogy a latin nyelv és a francia nyelv szókincse látszólagos hasonlatossága mellet, is nagyon különböző; annyira különbözik egymástól, hogy a latin nyelv paral- léla inkább megtéveszti a franciául tanulót, semmint útbaigazítja. — A latin nyelv hasznát nem is ebben látja Croiset, hanem abban, hogy megnyitja nekünk azt az értelmi világot, amelyből egész műveltségűnk származik. Nem a nyelvbeli közösség, vagy a hasonlatosság a lényeges, hanem gondolatainknak és érzelmeinknek rokonsága a latinokéval. Croiset ezt is, a következőket is a francia nyelvre és irdalomra érti ugyan, de bátran vonatkoztatható mindez a világ valamennyi kulturnyelvére és irodalmára is. A modern irodalmak nagy irói — fejtegeti Croiset — nem tehetik meg nekünk ugyanazokat a szolgálatokat, mint az ókor klasszikusai. A modern irók ugyanis — még a legnagyobbak is — kevésbbé törődnek a kifejezés szépségével, művésziességével, a szónak abban az értelmében, hogy gondolataikat a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejezzék ki. A modern irók a stilus tisztasága, egyensulyossága és mértéke dolgában nem képesek az ókoréival vetekedni. Ennyiben a latin klasszikusoktól mindig sok lesz a tanuinivalónk. Érdekesek a másik tudósnak az érvei is. A másik tudós nem humanista, hanem Henri Poincaré, a nagy matematikus. Egy kis füzetében, amelynek cinre „Les Sciences et les Humanitás“ (a természettudományok és a humanista tudományok) azt bizonyítgatja, hogy a természettudományokkal foglalkozóknak legalább olyan hasznos a latin nyelv, mint a nyelvészeknek. Már Hermite, a nagy geométer megmondta, hogy semmi sem fejleszti annyira az elemző tehetséget, mint egy jó latin fordítási lecke. — Poincaré pedig megmagyarázza, hogy miért. Mert a latin fordításhoz minden szónak pontos értelmével, szerepével, összefüggésével tisztába kell jutni. A latinból való fordítás kemény logikai munka, a melynek az elemzés a leghatalmasabb s az egyetlen eszköze. Éppen ezért fölösleges lenne latinul tanulni — mondja Poincaré —, ha a direkt módszer szerint, vagyis beszélgetés utján tanítanák a latint, mint ahogy újabban a modren nyelveket szokták. Az elemezve való nyelvtanulás a legjobb előkészítője a matematikai gondolkozásnak. S aki matematikus a latin nyelvet nem ismeri, annak a tulajdon tudománya nehézségeivel megbirkóznia is jóval fáradságosabb munka. Ami a matematika tudományára nézve igaz, az igaz minden egyéb tudományra nézve is. Valamennyié a klasszikái humanista tudománynak köszöni elemző munka-módszerét s azonfelül az egy- ségben-látás képességét is. X. jlÉTRDL-jlÉTRE. A szekszárdi pénzügyigazgatóról nem valami hízelgő dolgokat röpített világgá egy pesti lap. Nem kisebbet, mint, hogy ez az ur, aki egyébként zseniális finánckapacitás lehet, magyarul mondva „bliccelt“. S a sors iróniája! A trafikban. Nem sokat ugyan, de minden szivar-vásárlásnál egy-kettőt. No de addig jár a korsó a kútra, mig össze nem törik, a jelen esetben a finánc a trafikba, mig rajta nem csípik. A trafikusok diktátorát megcsípték, tehát s az eredmény : a közvélemény fel van háborodva, a jeles férfiú szabadságra megy. Utána majd ismétlődik a régi recept: a szenvedélyes nikotinista kleptomániás; tehát szanatóriumba vele. Mert nálunk csak a paraszt lop, a többi lopására egész sereg terminus, technikus van. No de azért volnánk demokraták, hogy ne tegyünk kivételeket ?! ❖ Az örökké leleményes Amerika ismét szenzációval fenyeget. Az ipar és kereskedelem-szabad hazájában a szocializmus eszméjével a szövetkezeti eszme is tért hódított. Tehat nemcsak részvénytársaságok, trösztök vagy kartellek vannak keletkezőben és bukófélben, hanem más egyebek. Például az anyósok szövetkezete amelyet a kis Ilinois állam Catlin városának e kevésbbé szimpatikus nöpolgáraí léptettek életbe. Nem egyéb ez, egy privátkutató irodánál, ahol bizonyos inkvizíció után acceptálják a ma már oly ritkán lépre-menő vőlegényt. Voltak, akik ebbe a meglehetős kényszerüzletbe bele mentek s kidomborították az érdekházasság vásári jellegét, de legtöbbje — azon elvből kiindulva, hogy rabszolgák szülik a zsarnokot —• bizony Péterbánáskodott s egy újabb eszközhöz, a már annyiszor bevált sztrájkhoz folyamodott. Ezek után el lehet képzelni, milyen kedves szere- tetre méltó egyéniségek lehetnek az anyósok odaát. Hogy mi lesz a vége eme teljesen amerikai izü mozgalomnak, kétséges; de az egy valószínű, hogy nem a vőlegények lesznek azok, akik engednek. Vagy talán ki tudja ?! Cyrano. Lapunk vidéki előfizetőit tisztelettel felkérjük, miszerint előfizetési hátralékaikat beküldeni, előfizetésüket pedig megújítani szíveskedjenek. Mindennemű pénzküldemények és értesítések a „NAGYKÁROLYés ÉRMELLÉK“ címére küldendők. Kényelmes, elegáns és tartós zsevró, boksz és Yikszos bőrökből páPP LÁSELÓ melyek mind saját műhelyemben készülnek elsőrangú munkások által, állandóan kaphatók CZIPÉSZ ÜZLETEMBEN, hol hazai gyárak készítményei is versenyképes árak mellett bármikor beszerezhetők. Hibás lábakra különös gond fordittatik. Mérték szerinti megrendelések a legpontosabban készülnek, 1DÉNYSZERÜ CZIPŐK ÉS CSIZMÁK ÁLLANDÓAN RAKTÁRON. uuujvmmu, u1u5u.uu uo uimiiwu üuviiu cipők és csizmák, = cipészmester = NAGYKÁROLY, Gróf Károlyi György-tér. Kitüntetve: ezüst éremmel és = dicsérő oklevéllel. =
