Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-06 / 14. szám

4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 14. szám. Ez ipari fejlődést megerősítik a rendelke­zésünkre álló ipari statisztikai adatok is, a me­lyek szerint az 1906—1909. időszakban vas­iparunk termelése 210 millió koronáról 248 millió koronára, a pamutipar termelése 59 mil­lió koronáról 67 millió koronára, a gyapjuipar termelése 25 millió koronáról 35 millió koro­nára emelkedett. Az ipari részvénytársaságok száma 1905- ben 393 volt, 1909-ben már 622 ipari rész­vénytársaságunk van, melyekhez még 57 bá­nyászati részvénytársaság számítandó. Kétségtelen tehát, hogy a legutóbbi évek a hazai ipar számára sem jelentettek hanyatlást és a kereskedelmi mérleg passzivitása, neveze­tesen a behozatal emelkedése nem téritette el iparunkat a fejlődés útjáról. A mezőgazdasági kedvező konjunktúrák az általános jólétet nagyban emelték, a minek tüneteként utalunk arra, hogy a hazai pénzin­tézetek takarék- és egyéb betétei az 1900—1910. időszakban 2 milliárd koronáról 4‘4 milliárd koronára emelkedtek, tehát több mint megkét­szereződtek. Gazdaságunk fejlődésének egy másik jel­lemző jelenségét látjuk abban, hogy a buda­pesti értéktőzsdén jegyzett értékpapírok árfo­lyama 1910-ben 177 millió koronával, 1911-ben pedig 72 millió koronával emelkedett. Mindezen körülmények egybevetésével iga­zolni iparkodtunk, hogy a legutóbbi évek passzív kereskedelmi mérlegei egyáltalán nem jelenthe­tik gazdasági viszonyaink rosszabbodását. Igaz ugyan, hogy a fogyasztás nagyobb arányokban haladt, mint termelésünk, remélhető azonban, hogy fejlődő iparunk és egyre inten­zivebbé váló mezőgazdaságunk a növekvő fo­gyasztásnak már a közel jövőben nagyobb ré­szét fogják kielégíthetni, mi által kereskedelmi mérlegünk előreláthatólag ismét meg fog javulni. Végül meg kell jegyeznünk, hogy a passzív kereskedelmi mérleg jelensége már csak azért sem tartható különösen aggályos jelenségnek Magyarországon, mert az elmúlt 30 évben kül­kereskedelmi mérlegünk 15-ször zárult pasz- szivummal s volt időszak, midőn 4 passzív mérleggel záruló év követte egymást, mindazon­által kétségbevonhatatlan, hogy a hazai gazda­ság ezen legutóbbi 30 év alatt igen jelentékeny mértékben fejlődött. Dr. Kunosi Ödön, miniszteri segédtitkár. A latin nyelv haszna. Francia tudós körökben érdekes vita gyu- ladt ki a latin nyelv körül. A kérdés — az ősi kérdés — az volt, hogy mire jó a latin nyelv tanítása s egyáltalán az iskolák humanisztikus iránya ebben a mi századunkban, a mely any- nyiféle uj érdeklődést vetett fel ? A kérdésről nehány évtized során már minden valamire való francia elmondta a véleményét. Sőt a békés torna már a magas politikával is éreztete ha­tását, már a minisztériumok szellemét is ki­kezdte. Az utóbbi tiz esztendőben határozottan az anti-humanisztikus irány kerekedett felül a francia közoktatásügyben. Ennek az iránynak köszöni megszületését a francia középiskolának az az egészen eredeti beosztása is, amelyet — vajha minálunk is mihamarabb utánoznának. A francia középiskola már az alsó osztályoktól fogva specializálja tananyagát, úgy hogy a ta­nuló ifjak a hajlandóságaiknak és tehetségüknek leginkább megjelelő irányban gyujthetik isme­reteiket. A kinek a latinhoz, meg a göröghöz nincsen hajlandósága, az végigjárhatja iskoláit úgy, hogy se latin nyelvtannal, se göröggel nem kénytelen nyomorítani magát. A mi állapotainkhoz képest ez valósággal antihumanizmus. Valósággal azonban nem úgy van. Mert a humaniórák tanítása ma is igen erős a francia iskolákban. A felső oktatásban meg éppen sokkal fontosabb a szerepe, mint nálunk. Az irodalmi doktorátust ott például csak az szerezheti meg, aki egyik tézisét lati­nul dolgozza ki és irja meg. A humaniórák ellenesei azonban eddigi sikereikkel be nem érték és újabb meg újabb támadásokkal rontanak különösen a latin nyelv­nek. Egyik főérvük az, hogy a latin nyelvnek a természettudományok körében semmi szerepe sincsen. S hogy általában a latin nyelv és sze­repe mai életünkben csak a hagyománynak köszöni jelentőségét. Abszolút jelentősége azon­ban nincs. Az antihumanisták támadásaira legutóbb csaknem egyidejűleg két hires tudós is felel. Az egyik Alfred Croiset, a legkiválóbb élő hu­manisták egyike. A „Révue Bieue!‘ egyik szá­mában foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi a haszna a latin nyelvnek. A humanisták erre a kérdésre sietve azt szokták felelni, hogy a francia nyelv a latinnak gyermeke s hogy iga­zán franciául nem is tudhat az, aki latinul nem tud. Croiset nincs ezen a véleményen. Igen he­lyesen mutatja ki, hogy a latin nyelv és a francia nyelv szókincse látszólagos hasonlatos­sága mellet, is nagyon különböző; annyira kü­lönbözik egymástól, hogy a latin nyelv paral- léla inkább megtéveszti a franciául tanulót, semmint útbaigazítja. — A latin nyelv hasznát nem is ebben látja Croiset, hanem abban, hogy megnyitja nekünk azt az értelmi világot, amely­ből egész műveltségűnk származik. Nem a nyelv­beli közösség, vagy a hasonlatosság a lényeges, hanem gondolatainknak és érzelmeinknek ro­konsága a latinokéval. Croiset ezt is, a követ­kezőket is a francia nyelvre és irdalomra érti ugyan, de bátran vonatkoztatható mindez a vi­lág valamennyi kulturnyelvére és irodalmára is. A modern irodalmak nagy irói — fejtegeti Croiset — nem tehetik meg nekünk ugyanazokat a szolgálatokat, mint az ókor klasszikusai. A mo­dern irók ugyanis — még a legnagyobbak is — kevésbbé törődnek a kifejezés szépségével, művésziességével, a szónak abban az értelmé­ben, hogy gondolataikat a legegyszerűbben és a legvilágosabban fejezzék ki. A modern irók a stilus tisztasága, egyensulyossága és mértéke dolgában nem képesek az ókoréival vetekedni. Ennyiben a latin klasszikusoktól mindig sok lesz a tanuinivalónk. Érdekesek a másik tudósnak az érvei is. A másik tudós nem humanista, hanem Henri Poincaré, a nagy matematikus. Egy kis füzeté­ben, amelynek cinre „Les Sciences et les Hu­manitás“ (a természettudományok és a huma­nista tudományok) azt bizonyítgatja, hogy a természettudományokkal foglalkozóknak legalább olyan hasznos a latin nyelv, mint a nyelvészek­nek. Már Hermite, a nagy geométer megmondta, hogy semmi sem fejleszti annyira az elemző tehetséget, mint egy jó latin fordítási lecke. — Poincaré pedig megmagyarázza, hogy miért. Mert a latin fordításhoz minden szónak pontos értelmével, szerepével, összefüggésével tisztába kell jutni. A latinból való fordítás kemény lo­gikai munka, a melynek az elemzés a leghatal­masabb s az egyetlen eszköze. Éppen ezért fö­lösleges lenne latinul tanulni — mondja Poin­caré —, ha a direkt módszer szerint, vagyis beszélgetés utján tanítanák a latint, mint ahogy újabban a modren nyelveket szokták. Az ele­mezve való nyelvtanulás a legjobb előkészítője a matematikai gondolkozásnak. S aki matema­tikus a latin nyelvet nem ismeri, annak a tu­lajdon tudománya nehézségeivel megbirkóznia is jóval fáradságosabb munka. Ami a matema­tika tudományára nézve igaz, az igaz minden egyéb tudományra nézve is. Valamennyié a klasszikái humanista tudománynak köszöni elemző munka-módszerét s azonfelül az egy- ségben-látás képességét is. X. jlÉTRDL-jlÉTRE. A szekszárdi pénzügyigazgatóról nem va­lami hízelgő dolgokat röpített világgá egy pesti lap. Nem kisebbet, mint, hogy ez az ur, aki egyébként zseniális finánckapacitás lehet, ma­gyarul mondva „bliccelt“. S a sors iróniája! A trafikban. Nem sokat ugyan, de minden szi­var-vásárlásnál egy-kettőt. No de addig jár a korsó a kútra, mig össze nem törik, a jelen esetben a finánc a trafikba, mig rajta nem csí­pik. A trafikusok diktátorát megcsípték, tehát s az eredmény : a közvélemény fel van háborodva, a jeles férfiú szabadságra megy. Utána majd ismétlődik a régi recept: a szenvedélyes niko­tinista kleptomániás; tehát szanatóriumba vele. Mert nálunk csak a paraszt lop, a többi lopá­sára egész sereg terminus, technikus van. No de azért volnánk demokraták, hogy ne tegyünk kivételeket ?! ❖ Az örökké leleményes Amerika ismét szen­zációval fenyeget. Az ipar és kereskedelem-sza­bad hazájában a szocializmus eszméjével a szövetkezeti eszme is tért hódított. Tehat nem­csak részvénytársaságok, trösztök vagy kartellek vannak keletkezőben és bukófélben, hanem más egyebek. Például az anyósok szövetkezete ame­lyet a kis Ilinois állam Catlin városának e ke­vésbbé szimpatikus nöpolgáraí léptettek életbe. Nem egyéb ez, egy privátkutató irodánál, ahol bizonyos inkvizíció után acceptálják a ma már oly ritkán lépre-menő vőlegényt. Voltak, akik ebbe a meglehetős kényszerüzletbe bele men­tek s kidomborították az érdekházasság vásári jellegét, de legtöbbje — azon elvből kiindulva, hogy rabszolgák szülik a zsarnokot —• bizony Péterbánáskodott s egy újabb eszközhöz, a már annyiszor bevált sztrájkhoz folyamodott. Ezek után el lehet képzelni, milyen kedves szere- tetre méltó egyéniségek lehetnek az anyósok odaát. Hogy mi lesz a vége eme teljesen ame­rikai izü mozgalomnak, kétséges; de az egy valószínű, hogy nem a vőlegények lesznek azok, akik engednek. Vagy talán ki tudja ?! Cyrano. Lapunk vidéki előfizetőit tisztelettel felkérjük, miszerint előfizetési hátralékai­kat beküldeni, előfizetésüket pedig megújí­tani szíveskedjenek. Mindennemű pénzküldemények és érte­sítések a „NAGYKÁROLYés ÉRMELLÉK“ címére küldendők. Kényelmes, elegáns és tartós zsevró, boksz és Yikszos bőrökből páPP LÁSELÓ melyek mind saját műhelyemben készülnek elsőrangú munkások ál­tal, állandóan kaphatók CZIPÉSZ ÜZLETEMBEN, hol hazai gyárak készítményei is versenyképes árak mellett bármikor beszerezhetők. Hibás lábakra különös gond fordittatik. Mérték szerinti megrendelé­sek a legpontosabban készülnek, 1DÉNYSZERÜ CZIPŐK ÉS CSIZMÁK ÁLLANDÓAN RAKTÁRON. uuujvmmu, u1u5u.uu uo uimiiwu üuviiu cipők és csizmák, = cipészmester = NAGYKÁROLY, Gróf Károlyi György-tér. Kitüntetve: ezüst éremmel és = dicsérő oklevéllel. =

Next

/
Thumbnails
Contents