Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-17 / 7. szám
4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 7. szára gatónak tartalmas, magasröptű, tudományos jellege mellett mégis könnyed, elbeszélő hangon felolvasott értekezése vezette be. Shakespeare müveiről értekezett. A minden tekintetben sikerült, elsőrangú felolvasást lelkesen megtapsolták. Szombaton „A bátor katona“ ment az eredeti szereposztásban, nagyon gyér közönség mellett. Vasárnap d. u. a „Cigányszerelem“ volt a műsoron igen ügyes felelevenítésben telt ház előtt. Este „Iglói diákok“-ra került a sor. A 4 felvonásos diáktörténeí meglehetős szomorú képet fest a zuggimnáziumokról. Az előadás stil- szerü rendezésével, ügyes kosztümözésével és elég jó szereposztással nagy sikert aratott. Mielőtt az egyes szerepek méltatására térnénk át, nem mulaszthatjuk el egy sajnálatos körülménynek a konstatálását. Úgy a mostani, mint „Az elvált asszony“ szereposztása bizonyos tekintetben ötletszerű volt. Már a „Muzsikusleány“ előadásánál rámutattunk arra, hogy az erőszakolt dinamikában és fekvésben való éneklés túl van azon, hogy érzést vagy szint tudjon kifejezni; tehát vagy a szereposztás rossz s ezért a rendező a felelős, vagy pedig megfelelő s akkor a karmester, akinek kötelessége volna a főpróbákon fig /elmeztetni a magasított skálában énekelni akaró szereplőket és vagy szerepcserét ajánlani, vagy pedig ha az ének magas, tanítsa be egy fél vagy egy egész oktávval lejjebb. Cs. Füzes Lenke úgy látszik indis- ponálva volt, mert szerepének üdesége, inven- ciozitása majdnem teljesen elenyészett. Gáspár bravúros, ügyes, jóizü alakításával elsőrangúvá avatta szerepét. Nemkülönben igen jól alakított Kun Dezső is. Kovács és Csáky a legjobbat produkálták. Stella kissé erőtlenül játszott. Az előadást lelkesen megtapsolták. Hétfőn „A testőr“ volt a műsoron az eredeti szereposztásban nagyon gyér ház előtt. Kedden Fali Leó bájos zenéjü operettje az „Elvált asszony“ ment ugyanazzal a hibával, mint az „Iglói diákok“. A kar csak közreműködött. Cs. Füzes Lenkének a női főszerep kissé magas, de azért jól alakított. Ügyes táncáért lelkesen megtapsolták. Komáromi ismét a régi volt. Salgóról annak idején elmondottuk véleményünket: énekelni bizony nem tud. Kun, C'áky, Kovács kitűnő alakítást nyújtottak, úgyszintén Gáspár is. A harmadik felvonásban egy kis zavart láttunk. Szerdán Schönkerr: „Hit és haza“ c. népdrámának a premiére bizony csak félüres nézőtér előtt játszódott le. A dráma meglehetősen kiélezett és fantasztikus motívumokon épült fel: az erőszakolt tendencia tehát nyilvánvaló. Az előadás az eddigi előadások között a legsikerültebbnek mondható. Gáspár mesterien alakította szerepét, Stella pedig elsőrangú volt. Ernyei ’gén jól állotta meg helyét s e triásznak lehet köszqnni az előadás sikerét. Igen kedves és bájos szerepe volt a kis Neményi Lilikének, Kovács is nem mindennapi alakítást produkált. Faragó mint Engeibauer a földéhes birtokost meglepő realizmussal kreálta. Csütörtökön a „Muzsikus leány“-t adták ügyes felelevenítésben gyér ház előtt. Műsor: 1912. Február hó 19-től 1912. február hó 25-ig. 19-én hétfőn Elvált asszony, 20-án kedden Pillangó kisasszony, Meguntam Margitot, (Dalárda-estély.) 21-én szerdán Leányvásár, 22-én csütörtökön Kegyelmes ur, (Bohózat újdonság.) 23-án pénteken Babuska, 24-én Szombaton Boszorkányvár, 25-én vasárnap Bor. — Cyrano HÍREK. TÁJÉKOZTATÓ. A Régi Kaszinó könyvtára nyitva van. A Polgári Kaszinó könyvtára nyitva van minden nap d. e. 10 órától 12-ig. Jan. 15-től a Közp. Takarékpénztár szelvényei beválthatók. Febr. 17. A nagykárolyi Máv. tisztikar mulatsága. Febr 18 Rendkívüli városi közgyűlés. Febr 18. Az asztalos ifjúság táncvigalma. Febr. 19. Az Athletikai Klub bálja. Febr. 19. A Kath Legényegyesület bálja. Febr. 20. A Dalárda farsangi estélye. Febr. 22. Az „Arina“ közgyűlése. Febr. 25. Az Önk. Tűzoltó Egyesület közgyűlése. Febr. 25. Ipartestület közgyűlése. Febr. 25. Kereskedő Ifjak közgyűlése. .Febr. 28. Utépitési versenytárgyalás. Személyi hírek. Csaba Adorj n főispán családjával rövid tartózkodásra Debrecenbe utazott, ahonnét a napokban tér vis-za. Dr. Sternberg Géza kórházi igazgató-főorvos három heti időre Nizzába utazott. Debreceni István kir. tanácsos, városunk polgármestere, a napokban tért vissza Budapestről, ahol egyrészt a polgármesterek kongresszusa ügyében, másrészt a villamos üzem ügyében tartózkodott. Előléptetés. A kultuszminiszter Faragó Ignác szatmári kir. segédtanfelügyelőt a IX. fiz. osztály 3. fokozatába az 1904. I. t.-c. értelmében megillető személyi pótlékkal előléptette. Elnökválasztás. A Nagykárolyi Önsegélyző Népbanknál újonnan rendszeresített elnöki állásra az igazgató-tanács Csipkés Andrást választotta meg. Előléptetés. Királyné Décsei Mária a helybeli polgári leányiskola tanitónéja és Patek Béla a helybeli polgári fiúiskola igazgató-tanítója a VIII. fizetési osztályba léptek elő. Rendkívüli városi közgyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete által 1912. év február hó 18-ik napján délelőtt 10 órakor a városháza tanácstermében tartandó, rendkívüli közgyűlés tárgysorozata: 1. Belügyminiszter ur 175503—1911. sz. leirata a városi lakbérleti szabályzat módosításának mellőzésére vonatkozó 151 —1910. kgy. sz. véghatározat érvényre emelése tárgyában. 2. A vásárvám házi kezelése ügyében érdemleges határozat hozatal. 3. A város tulajdonát képező Korparéti tagosbirtoknak árverés utjáni eladása alkalmával felvett jegyzőkönyv bemutatása s érdemleges határozat az eladás jóváhagyása tárgyában. 4. Intézkedés a kövezetvám tarifa érvényének meghosszabbítása tárgyában. 5. A „Nagykároly—mátészalkai— csapi h. é. vasút“ igazgatóságába egy mg kijelölése. 6. Ifj. Matolcsi Sándor kereskedő nagykárolyi lakos előterjesztése : Gróf Károlyi György- téri 50. szám alatti üzlethelyiségében a város által nyilvános telefonállomás felállittatása iránt. 7. Tasnád község megkeresése november 1-re országosvásár napjának október 31-éré áthelyezéséhez hozzájárulás iránt. Nagykároly, 1912. február hó 8-án. Hetey Ábrarám h. polgármester. Kinevezések. Az igazságügyminiszter Gazda László nagybányai járásbirósági joggyakornokot jegyzővé nevezte ki a szilágycsehi járásbírósághoz. — A pénzügyminiszter Várady Albert adótisztet a nagybányai bányaigazgatósági számvevőséghez ellenőrré nevezte ki. Pályázat. A helybeli lemezgyár egy könyvelő gyakornoki állásra pályázatot hirdetett. A szinügyi bizottság f. hó 9-én tartott ülésében a sziniigazgató hozzájárulásával megengedte a Dalegyesületnek, hogy a színházban felemelt helyárakkal tarthasson farsangi estélyt, kikötvén, hogy a bérlők nem kötelesek a felül- fizetést teljesíteni. Egyben a Czakó jubileumra kiküldte Dr. Antal István, Demidor, Ignácz és Rooz Samu bizottsági tagokat. Kikülde íés. A helybeli színtársulat az orsz. szinészkongresszusra Ernyei János, Faragó Sándor és dr. Jncze Henrik képviselőket küldte ki. A király adománya. A nagybányai ág. ev. templom költségeihez a király magánpénztárából 200 koronát adott. Farsangi est. A „Nagykárolyi Dalegye- ‘sület, egyesülve a színtársulattal, f. hó 20-án, (utolsó farsang) a városi színházban farsangi estét rendez mérsékelten felemelt helyáraKkal. Kezdete este pont fél 8 órakor. Műsor: 1. Pillangó kisasszony. Énekes színmű 1 felvonásban Blasko Dávidtól. Prológgal. Magyarra fordította Faludi Jenő. Előadja a színtársulat. 2. „Névtelen hősök“ dallamból „Takarodó“ Erkel Ferenctől. Katonazene kísérettel előadja a Dalegyesület, 3. Meguntam Margitot. Vígjáték 2 felvonásban. Piérre Wolff, fordította Gábor Andor. Előadja a színtársulat. 4. „Üdvözlő kar“ Szentgály Gy.-tól. Előadja katonazene kísérettel a Dalegyesület (Meguntam Aáargitot 1. és 2-ik felvonás között). — Előadás után a „Magyar Király“-ban tombola és tánc A zenét a „Magyar Király“-ban a tánchoz és a szünetek Blatt a 63-ik gyalogezred zenekara szolgáltatja. Belépő-jegy: a színházba és a „Magyar Királyiba; Alsó páholy 12‘20 K. Felső páholy 8'70 K. Támlásszék 2 60 K. Körszék 2'20 K. Zártszék L76 K. Erkély I. sor T26 K. II. sor. PG6 K. Számozott karzati ülőhely I—II. sor 84 fill., Ill—IV. sor 62 fill., Karzat 42 fillér. A színházi előadásra váltott jegyekhez és pedig alsó és és felső páholyjegyekhez 4—4 darab, a földszinti ülőhelyek jegyeihez 1 — 1 drb olyan fehérszinü belépőjegy csatoltatik, mely a „Magyar Királyiban tartandó tombola és táncra díjtalanul való belépésre jogosít. Belépő-jegy (kékszinü) csak a „Magyar Királyiba tombola és tánchoz P20 K. Jegyek a színházi pénztárnál válthatók. Választás. A vállaji körjegyzőség aljegyzőjévé Snitz Lőrinc oki. jegyzőt választották meg. Pályázat. Ilosvay Aladár alispán a helybeli közkórházhoz orvospénztárnoki állásra pályázatot hirdetett. A pályázat határideje f. hó 8-tól számítandó 40 nap. Közgyűlések. A „Nagykárolyi Hitelbank“ f. hó 9-én tartotta meg ötödik évi rendes közgyűlését dr. Falussy Árpád elnöklete alatt. A közgyűlés határozatképességének megállapítása után a szokásos előterjesztéseket tudomásul vették s határozatba ment, hogy az osztalékokat f. hó 12-től fizetik ki. Egyben elhatározták, hogy az 500.000 kor. alaptőkét kétszeresére emelik fel. Majd elfogadták a felügyelő biz. rendes tagjainak járó fixfizetés megállapítását és az alapszabálymódositást. Ezzel véget is ért a közgyűlés. — A nagykárolyi Kereskedő Társulat f. hó 11-én tartotta meg közgyűlését Schusz- terits Ferenc diszelnök és Brichta Miksa elnöklete alatt, k szokásos előterjesztések bemutatása után Brichta elnök bejelentette, hogy a Kereskedő Társulat székház felépítése 43.000 koronába került. Pucser Károly, mint az iskolaszék elnöke bejelentette, hogy a kereskedelmi kamara az esti tanfolyamok segélyezésére 300 kor. segélyt szavazott meg és kérte a társulatot, hogy a tanfolyamot továbbra is tartsa meg. Majd a diszelnök emlékezett meg néhai Lucz Ferenc kiváló érdemeiről. Táncestély. Az Athletikai Club f. hó 19-én saját pénztára javára a Polgári Olvasókor tánctermében zártkörű táncmulatságot rendez. Kezdete este 9 órakor. Belépti-dij: Személy-jegy 3 K, család-jegy 7 kor. Az Első nagykárolyi cipészek termelő csoportja szives tudomására hozza n. é. vevő közönségnek, hogy Nagykárolyban, gróf Károlyi György-tér 10. szám alatti üzlethelyiségében saját készítésű férfi, női és gyermek box, sevró bőrből készítve — dúsan felszerelt raktárt tart. Mérték szerinti megrendeléseket elfogad úgy helyben mint vidékre mindennemű cipők és csizmákra. Javításokra különös gond fordittatik. Szives pártfogást kér tisztelettel : eiv: jó munka, szolid és pontos kiszolgálás az Első nagykárolyi cipészek termelő csoportja.