Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-17 / 7. szám
7. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. Amellett, hogy az elkerülhetetlenül szükséges termek meglesznek, nagyobb mértékben kell gondoskodni a tagok kényelméről és szórakozásairól. Ami a könyvtárt illeti, azon már most keli segíteni. Uj népszerű és tudományos müveknek beszerzése, szakszerű kezelés, a könnyen való hozzáférhetőség legyenek a jelszavak. A könyvtári állomány gyarapodása nemcsak a vezetőség kiváló kulturális érzékét hirdeti, hanem nagy hatással van a tagok szellemi szórakoztatására. Több kisebb jelentőségű momentum mellett ezek volnának a vezérlő motívumok, amelyek az uj elnöki programm lényeges alkatelemét is képezik. Bízunk abban, hogy a vezetőség az elnökkel élén mindent el fog követni a a fejlesztés érdekében s hogy önzetlen, nemes munkájában a tagok lélekkel, szívvel támogatják. Petronius. JtÉTRÖL-ftÉTRE. „Semmi uj nincs az ég alatt“ mondá az öreg Ben Akiba s igaza van; de igaza volt az öreg Moníecuccolinak is, amikor azt mondta, hogy háborúhoz először is, másodszor is, harmadszor is pénz kell. A megboldogult generálisnak eme kétségtelenül örökbecsű értékelmélete mindig felvetődik, valahányszor háború üt ki. A taliánok is ezt az elvet vallják, csak a megvalósításánál tévednek. Szerintük a cél szentesíti az eszközöket, tehát a Proudhon-féle elmélet lelkes hívei azzal a külörbbséggel, hogy a más tulajdon jogát tekintik lopásnak. Természetes, hogy ők lopnak. Feltartóztatnak hajókat, hamis táviratokat menesztenek s végül ki is fosztják. Nem meglepő nyilvánulása-e a felebaráti szeretetnek emez újszerű megnyilatkozása: ami a tied, az az enyém is, de ami az enyém, ahhoz semmi közöd ? ! Azt szokták mondani, hogy a közmondások örök igazságok. S mit tesz az idő ? Sorra megcáfolja őket. A portugálról az volt elhíresztelve, hogy vígan dudál. A portugál forradalom pedig éppen az ellenkezőjét bizonyította be. A konzervaíizmus jelzésének kedvelt módja volt a copfra való hivatkozás. Nos, hát ez is megdőlt- Sárga testvéreink rég lemondtak erről a viseletről* Már most mi történik. Lassanként minden közmondás megdől: akkor min fogják elmésségüket gyakorolni a kezdő humoristák ? Talán újakat találnak ki? Korántsem. A közmondások megmaradnak, csak népet cserélnek. Jelenleg pl. a szerb dudál, a copf pedig teljesen átjött Európába. Nemde? (De igen ! Szedő.) * * * Javában benne vagyunk a színi szezonban, amely igen sok aktualitással kedveskdik. Eltekintve a kuliszák mögötti változatos eseményektől, a társadalom is részesül bizonyos meglepetésben. Legfőképen kombinációkban. Egy csokor, egy-egy lelkesebb taps a kombinációk egész légióját mozgósítja, amelyek minden esetben nincsenek híjával a maliciának, Hát még a kritika !! Ez minden esetben csak gyanús lehet az Írójára. Értve természetesen a nőszereplőkről irt kritikákat. Ha kedvező a kritika, gyanús, mert az önbirálat túlságos jónak találja a rivális részéről. Ha nem kedvező, annál inkább, mert a szereplő bizonyos kikészített manővert lát benne. (Gyengébbek kedvéért : csak a vidéken.) Mindeme jelenségek betetőzéséül jönnek a rossz viccek. A társulat tagjai valóságos versenyt fejtenek ki s különösen egyik kedves nő az, aki rossz vicceivel halálra gyötri tisztelőinek nem megvetendő nagyságú seregét. S mit tesz a lelkesedés? Thália múzsájának valószínűleg kedvenc témáit bizonyos rezignációval bár, de őszinte tisztelettel veszik rajongói s mulatnak elmésségein. Csak azután ne akadjon valami rosszmájú tisztelő is, aki azt állítsa, fyogy nemcsak a viccen szokás mulatni, hanem az előadóján is. No, de azt hisszük: erre ez idő szerint nincs komoly aggodalom. Vagy igen? (Óh, nincs! Szedő.) Seneca. Színház. Az elmúlt hét az ünnep hete volt. Ünneppé avatta az a két Shakespeare előadás, amelyet a helybeli színtársulattal karöltve a Köicsey-egyesület rendezett két neves művésznek közreműködésével. S a közönség — szintén ünnepelt. A zsúfolásig megtelt ülőhelyek lelkes rajongói egy szívvel egy lélekkel ünnepelték a világ egyik legnagyobb szellemóriását s ennek mesteri interpretálóit: S. Fáy Szerénát és Bakó Lászlót, a Nemzeti színház művészeit. Ebből az ünneplésből részt kért a színtársulat is: a szereplők mindegyike tudásának ambíciójának legjavát produkálta. A diszletezés, a kosztümözés elsőrangú volt, harmonikus, az előadással, melyet a diszkrét és tapintatos rendezés mondhatjuk klasszikussá avatott. S. Fáy Szeréna és Bakó László művészetét nem tudjuk eléggé magasztalni. Öntudatos, művészi játékuk teljesen visszatükröztette a nagy költő szellemét, amely bámulatos realis- musával hervadhatatlan emléket állított az örök emberi érzelmeknek. A hanglejtés, egy-egy mozdulat, a szöveget kitöltő mimika emez érzelmeknek mintegy márványba faragott élethü reliefjei voltak. S a lelkes közönség hálás is volt a nem mindennapi műélvezetért: minden egyes mesteri jelenés után valóságos tapsorkánnal hívta töbször a lámpák elé a szereplőket. Pénteken a „Lear király“ ment. Színészeink közül kétségtelenül igen ügyes, elsőrangú alakítást produkált Ernyei „a szegény Simon“ nagy feladatokat megkövetelő, nehéz, de hálás szerepében. Elismerés ezért s minden szerepében ilyennek szeretnők látni. A többi szereplők a körülményekhez képest jól állották meg helyüket. Az előadást Cseh Lajos főgimn. igazHaru azt tanulta, hogy a jó feleség mindaddig ébren marad, mig a férj éjjel haza nem tér. Pedig a hosszú virrasztások idegessé tették szerveit és sötét gondolatok által gyötörve, lázt kapott az izgalmasan töltött, végnélküii várakozásban. A férj csak egyetlen egyszer mentette magát, midőn különösen későn jött haza: — Sajnálom, hogy miattam ily soká ébren maradtál! .... Kérlek, máskor ne várj reám ! Attól való félelmében, hogy tényleg aggódik miatta, Haru nyájasan mosolygott. — Szemeimet kerülte az álom és fáradt sem vagyok! . . . Kérlek főtiszteletü uram, ne törődj velem! E párbeszéd után a férj többé nem gondolt Haruval és nagyon örült, midőn saját szavainál foghatta meg. Rövid idő múlva tehát egy egész éjjel kimaradt, valamint a másodikon és harmadikon is, mig végre az étkezéseknél sem mutatta magát. Haru számára ekkor érkezett el az az idő, mikor mint feleségnek, a beszéd kötelességévé vált. Egész éjjel virrasztóit, aggódva férjéért és saját maga miatt. Hiszen végre lehullott a lepel arról a titokról, mely legmélyebben sértette asszonyi szivét. A hü cselédek elárultak egyet-mást előtte s igy már saját maga is kitalálhatta a többit. Végtelen harag fogta el és a sértés, mellyel sújtották, kegyetlen, kínzó és pusztító fájdalmat okozott lelkében. Már dél felé járt az idő s még mindig azon törte a fejét, hogy azt, amit kötelessége megmondani, miként önthetné legenyhébben szavakba, a szemrehányásnak azokat a szavait, melyek ajkait első Ízben fogják elhagyni. Ekkor szive hirtelen megremegett és szemei előtt minden feketébe borult. Meghallotta a kocsi gördülését és az egyik szolga hangját, amint harsányan jelentette: — A tiszteletreméltó ur megérkezett! Férjének fogadására Huru a bejáráshoz vonszolta magát, mialatt a fájdalomtól karcsú teste lázban égett. A férfi megijedt, midőn a szokásos, nyájas mosoly helyett felesége arcán szenvedést vett észre. Kicsi, reszkető kezeivel selyemköpenyének ráncaiba kapaszkodott és olyan szemekkel nézett reá, mintha tekintetével szive mélyéig akart volna hatolni. Ajkai mozogtak, de csak ezt az egyetlen szót volt képes elrebegni: — Anata! . . . Jóformán ugyanabban a pillanatban keze azután levált a köpenyről, szemei különös mo- solylyal csukódtak le és mielőtt férje karjaiban feltarthatta volna, a földre zuhant. Azonnal fölemelték, de Haru ekkor már halott volt . . . Az egész házban óriási megdöbbenés támadt. Elfutottak orvosért, — jajgattak és nevén ( szólították Harut, de mindez nem használt. A szegény sápadtan, mozdulatlanul feküdt, azonban arcáról eltűnt minden fájdalom és harag s épp oly édesen mosolygott, mint esküvője napján. A nyilvános kórházból végre két katonaorvos érkezett, kiknek rövid, szigorú kérdései a férjet szive mélyéig érintették. Azután jól megmondták neki az igazat, mely úgy hatolt leikébe, mint a kiköszörült acél s ezzel magára hagyták a halottal. Mindenki nagyon csodálkozott, hogy kifejezést adva megbánásának, zárdába nem vonult. Most egész nap kyotoselymet tartalmazó kötegei és az Osaka istenség képei között ül. Az alkalmazottak jóságos embernek tartják, mert sohasem mond kemény szavakat. Abba a szép házba, melyben egykor Haruval lakott, idegenek költöztek és lábát sohasem teszi be. Talán attól fél, hogy ott találkozni fog egy karcsú árnnyal, ki virágokat rendez, vagy a liliomszál kecsességével az aranyhalaktól hemzsegő tó fölé hajlik. De bárhol is van, az a bájos alak mindig megjelenik előtte és egy panaszos, gyenge hang, melyet az istenek sohasem hallgattatnak el, fülébe kérdésként suttogja folyton ezt az egy szót: — Anata! . . . : Modern ruhafestés: ‘ElaítíftilMr D«1 Legszebb rubatisztitás bármily divatszinre. *»4I»J liAJ vA MT4ML Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
