Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-16 / 46. szám

46-ik szám.

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

3-ik oldal.

csak nem magyar. Régi tétel, hogy vallási kényszer nincs, mindenkinek szabad azon a nyelven dicsérni istenét, a melyiken akarja. A mi nyelvünk az édes magyar nyelv, a melyiken nekünk még sem szabad imádni Istenünket, nem szabad pedig azért, mert félnek, hogy a z anyanyelven küldött ima az egekben meghallgatásra talál, ez az ima mindegyikünket egybe forraszt, erőssé tesz.

Az ilyen aknamunkára [egy feleletünk lehet és ez az : védjük nyelvünket az utolsó le- helletig s ha másként vallásban való bennmaradás esetén ezt ki nem vihetjük, azt a vallást, melynek feje nyelvünket akarja elvenni, odahagyjuk, de magyarságunkból egy szemernyit sem engedünk.

(Dr. I. L.)

Kisded örömeink.

Itt a tél uj örömökkel. A nyaralást megúsztok, utaztunk is bankról bankra, nyáron ez volt a gyönyörűségünk; nyári meleg idő zord őszire válván abban a miniszteri rendeletben gyönyörködhettünk, amely megengedi a must cukrozását, merthogy savanyu volna. Csak az rontotta isteni gyönyörűségünket, hogy sok mindent, ami szintén nem sikerült, hiába cukrozunk.

Alig tértünk magunkhoz a nagy örömtől és itt a hó, hóhahó, állj meg kis csikó... És ekkor elkezdtünk keresgélni az udvarunkon, nagy farakásokat reméltünk találni, meg vágott fát a fáskamarában, de keresvén nem találánk. Fogtuk azért magunkat, utolsó filléreinket és a fogunkat. Utolsó filléreinket „hují huj!“ kiáltással fogunkhoz vertük, magunk pedig elindultunk a fakereskedőhöz. Hát nem szép mulatság ez már eddig is ? De ez még semmi. A fakereskedő, a nyájas, jámbor ember, vasvillával áll .a kapuban, hogy -— neki pedig hagyjunk békét, ne bosszantsuk, elég neki a maga

de már elakad a mondókában, ekkorra lelohad a haragja. Csak az ajka körül látszik még mosoly, amint legyint a kezével:

— No, legalább fölkopik az urak álla. Oda ugyan az. ördög se hajtja a jószágot, ha csak azok odabentrői a hasfájós kutyájukat ki nem verik füvezni. ■

.A nagy örömnek pedig nyilvánvaló oka az, hogy sem Mátyásnak, sem Imrének nincs a baromra való állatja.. A gémberedett tehénkéjét mindkettő otthon tartja. Kis kukoricaszáron, meg aztán- olykor rozsszalmán rágódnak a tél . idején. Tavasszal akad némi sovány, szikárfüves folt a semlyéks'zélen, hát odapányvázzák. Aratás urán meg a tarlón tengődik. Ők hát könnyen el vanak az urak legelője, nélkül. • 4 ■’

A' közös ügyekbe azonban okos dolog „bele vélekedni.“ Miként Imre és Mátyás is teszik.

Ilyeíénképen felderül az ábrázatuk, mert hát mif bánja a furkósbot; van a gazdagnak elég, aki a marháját a baromhoz veri, elbírja ez még azt a. csökélységöt.

Imre mozdul. Körültekint a tájon. A .szél zug. A fák hajladoznak a nagy-erőtől.

— Hűvösön fuj, hé, a szél •. . .

— Az ám — véli Mátyás is, amint felüti fejét a ápvény tetejéig. — Ilyen időjárás mellett bajos a jószágot a baromnál tartani .. .

Vagdossák-a homokőt egymástól elfordulva. Ökröket hajtanak az utón, a baromtól jönnek. Imre odaszól:

— Hajtjátok az olcsó legelőről ? —aztán odacsatlakozik a;ha|tókh.oz és bizonyára azoknak is a pusztabérről beszél. . Sz. N.

baja, fa pediglen nincs. Hát igy szórakozunk mi itten Nagykárolyban kedves Idegen Ur, ha netán erre méltóztatott tévedni.

Fa pediglen nincs. Annyira nincs, hogy méltóztassék jól megérteni — az egyik kisebb fakereskedő egy kiszolgált omnibuszt vágott fel, avval füt. Mindenesetre hallatlan nemtörődömség fakereskedőinktől, hogy nem gondoskodtak télire elegendő fáról. Utóvégre az ember egész nyugodtan megy be a trafikba, hogy kap egy rövidszivart, ha az egyikben nem, hát a másikban, de hogy az egész városban ne legyen egy rövid szivar, ugy-e elképzelhetetlen ?

A fák’ereskedő az. más. Ő nem köteles „tartani“ fát, ő csak „szállít“, ha van. Kényökre, kedvükre van kiszolgáltatya a közönség; hogy ilyenkor aztán, ha mégis ikerül fa, egy cseppet sem emelkedik az ára, azt senki sem fogja várni.

A fakereskedők a Máv-ot okolják, nincs vaggon, kell a cukorrépa szállításra. Hiszen jó, jó, értjük, hqgy ha nincs vaggon, nem lehet rát szállítani; azt is értjük, hogy a cukorrépát is el kell szállítani, de hát mit érünk mi avval, hogy mindenkinek igaza van, mi pedig megfagyunk.

Van aztán a nagyobbik veszedelem mellett egy kisebbik baj is a fa körül. Vannak u. i. emberek, „fiatal emberek“, akik mázsaszám .veszik | a fát. Illetőleg csak vennék, mert a fakereskedő ur a rossz útra való hivatkozással egyáltalán nem hajlandó küldeni; a járdán nem szabad kocsival járni, az utón pedig nem lehet.

Úgy, hogy pl. a hónapos szobák hirdető céduláira nemsokára odaírják majd : „Ide egy mázsa fát 4 koronáért szállítunk.“

*

Ne gondolja azonban a tisztelt Idegen Ember, hogy ha a nagykárolyi polgár jó pénzen egy kis fát vett, meg is főzheti rajta kisded ebédjét. DéhŐgyT Az” megint a mi mostam gyönyörűségeink közé tartozik, hogy ha egy kis tojáshoz, zöldséghez akarunk jutni, a nyolcadik határba kell a vidéki eladók elé mennünk, hogy megelőzzük az élelmes, de egy kicsit mégis csak orcátlán tojás meg élelmiszer hiénákat; akik még á városon kivid összevesznek mindent a vidékiektől s tőlünk horribilis árakat követelnek. Hat, "ordítsd 6, krajcár ma egy tojás Nagykárolyban, tisztelt Idegen Férfiú. Es nincs'/ aki tégyén valamit. g.

á MIcsey-EgyesIM választmányi Illése,

F. hó 14-én esté 6 órakor á gimnázium tanári szobájában ülést tartott a Kölcsey-Egyesület; választmánya, A gyűlés a Zenekedvelők Egyesületének a Kölcsey-Egyesület ■kebé- lébé való fogadása felől határozott.

’ A Zenekedvelők Egyesületé nehí ' tudja magát föntartani; 120Q korona adósságra csak' 200 korona fedezete van. Ingókban 1139 korona . a vagyona. Az Egyesület az adósság nagy részét a karmesteri tiszteíetdijak (400 K) miatt csinálta. A Kölcsey-Egyesület évi jövedelme nem több, mint 40Ö korona, de. ennyi kiadása is van. A Zenekedvelők Egyesülete, illetőleg a karmester 400 koronájára tehát itt sincs fedezet. Esetleg a rendezendő estélyek jövedelmére lehetne számitahi, de ez nagyon bizonytalan számítás.

Szentiványi Béla és Fürth Ferenc aggodalmainak mérlegelése után a választmány úgy határozott, hogy történjen meg az egyesülés; még pedig olyan formán, hogy a Kölcsey-Egyesület megveszi a Zenekedvelők Egyesületének ingóságait 1000 koronáért s ezt az összeget az adósságok rendezésére fordítják. A karmester 400 kor. tiszteletdijából magára vállal a Kölcsey-Egyesület 200 koronát; ha a másik 200 korona semmiképen sem futná az Egyesület pénztárából, úgy azt a Zenekedvelők Egyesületének mindenkori tagjai fizetik ki.

Cseh Lajos főgimn. igazgató a Kölcsey- Egyesület lyceális előadásai programmjának összeállítására kiküldött bizottság jelentését mutatta még be.

Cselédeink

rendelkeznek velünk s nem mi velük: ebbe már régen beletörődtünk. A mi kötelességünk, hogy alkalmazkodjunk hozzájuk, neküiiK kell engedelmeskednünk, nekünk kell helyettük dolgozni, miattuk mérgelődnünk és — amit nagy kegyesen megengednek' — a mi kedvezményünk a fizetés. Hát ebbe már régen beletörődtünk. De hát legalább megkapnánk a nyűgöt a nyakunkra, ha már mindenképen óhajtjuk.

Rengeteg panasz hangzik el naponként városunkban a cselédközvetités körül. Először is drága, másodszor meg nincs. Tyrága, mert ha igaz is, hogy csak a szokásos „forint után egy hatos“-t követelik cselédközvetitőink, de mindenfelől az a panasz, hogy aki, csak ezt a taksát fizeti meg, az máskor hiába vár cselédet.

Aztán meg nincs is cselédközvetités. Ketten is buzgólkodnak városunkban a cselédek körül, de az csak nem nevezhető cselédközve- titésnek, ha 5 hónap alatt lehet csak kapni egy pesztonkát s 5 évvel előbb kell egy sza- kácsnéra való igényt bejelenteni.

Hát ez igy nem jól van.

Meghallgattuk ebben az ügyben az egyik cselédszerző néni fejtegetéseit is. Ezek a fejtegetések sem nagyon biztatók. — Nyakig sárosán kerültünk a főcselédszerző néni színe elé. Bizony csak keservesen lehet este, esőben az „intézetet“ megközelíteni.

Ügyes, középkorú asszonynak látszik a cselédek főrendezője. Szaporán, értelmesen magyaráz, magyaráz, tán még mindig magyaráz. Különösen megbotránkozik a „rágalmakon", amelyeket elmondok neki. ,

„Hogy én 5 meg 1(3 meg 15 koronát kérnék a naccságáktól, no hát ez már nem igaz.

Teccilc tudni, csak úgy mondom lelkem naccságám, ,ha valaki magának kínálna többet a munkájáért, csak elfogadná, ugy-e? Miért sajnálják hát tőlem azt a pár krajcárt, amit a hatosokon kívül keresek ?“

Ott van a baj, hogy ha valaki nem „fizet felül“, akko'r várhat a végtelenségig, legalább azt mondják.

Ez ellen megint isszonyuan tiltakozik a főnéni; viszen ő, azt mondja' mindenkinek, de hát aki „úri intelligencia“ előre igér többet, annak csak természetes,, hogy inkább utánna néz. De hát vinne ő akárkinek, akármennyiért, csak volna mit, Eljáihatja' a lábát, cseléd, vagy ahogy ő mondja „személyzet“ csak nem jelentkezik az „intézetben“, de a nagy adót csak meg kell fizetni. De miből?

— Mit szólna, kedves néni, ha egy szép napon hatósági elhelyező irodát nyitnának Nagykárolyban?.

„Hát csak hadd nyissák, meglássák, mire mennek, vele. A „személyzet“ . nem fityeg ám a falon, hogy csak le kell venni, oszt’ van; járni kell az után.. Az lehet, hogy plcsöbb lesz a közvetítés, mert hát a ,,hivatal“ nem fogja a sok adót fizetni, mint az „intézet“, de: nem lesz ott mit közvetiíni. Mert, hogy elmegy a mai cselédnép ki gyátba, ki ide, ki óda; osz- tán, magunk közt legyen mondva, nem is na-