Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1912-11-16 / 46. szám

III. évfolyam.

46. szám.

Nagykároly, 1912. november 16.

Nagykároly és Érmellék

Ä Nagykárolyi Kereskedő társulat hivatalos közlönye.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. |4s- Nyiltfér sora 50 fillér.

Főszerkesztő : D R. VETZÁK EDE. Felelős szerkesztő: i Főmunkatárs:

DR. GÓZNER ELEK. DR. HEGEDŰS ISTVÁN. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON.

A LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: /

Egész évre

............................. .8 korona.

Fé

l évre................................. . . 4 korona. D,

Ne

gyed évre..................................2 korona. Tv?

Eg

y szám ára.............................20 fillér. V

Puskaporos

már nagyon a levegő. Közönséges, az észre nem vevésig megszokott dolgok állítják meg az emberi, jeleket szimatolunk mindenfelé, hogy belőlük háborúra következtessünk. Gimnázisták vonulnak el, mögöttük fegyveres katonák: megszokott katonai gyakorlatukat tartják meg, melyet eddig nem vett észre senki. Most, amerre elvonult a kis csapat, megálltak az emberek, a külpolitika szelét vélték érezni Nagykárolyban: háború lesz, már a gimnázisták is gyakorlatoznak. Itt is, ott is kiváncsi fejek bukkantak fel az ablakokban s az ijedt arcokon a megdöbbenés merevsége egy nagyon csodálatos arckijejezéssel váltakozott: „megmondtam én ezt előre.“

Mindenki attól fél, hogy egyszer csak igazán igaza lesz, mert a Szerbiával való háborút már mindenki „megmondta előre.“

Elhatározó fontosságú volna az egész nemzetre, az egész monarchiára egy ilyen háború. Szerbia igényei nem olyanok, hogy azok teljesülését a monarchia összetett kezekkel nézze. De borzasztó volna, ha Ausztria és Magyarország kénytelen volna kilépni békés álláspontjából. '

Különösen ránk volna iszonyú hatása egy ilyen háborúnak; Ausztriának volna gondja rá, hogy a jó meleg vér

ne az ő ereiből (folyjon ki a talán győzedelmes harcban: ezt a dicsőséget át szokta engedni a „harcias“ és más efféle diszjelzőkkel teleaggatott magyarnak. De meg aztán, eltekintve közgazdasági életünk pusztulásától, a mi kis kultúra teremtődött itt 50 év alatt, az mind le- züllve borulna a csatából még oly győzelmesen is visszatérő hadaink elé. Nem, nem volna köszönet egy győzelmes háborúban sem. A szerbek nem veszthetnek semmit, ők csak nyerhetnek: nekik csak hasznuk lehet abból, ha egy belső bajokban szenvedő öreg ur inzultálása, megvagdalása után párbajképes féllel mérhetik össze fegyvereiket. De mi nagy kínnal, ügyel-bajjal kikászolódtunk a se- tétségből, Ázsiából, kezdtük nem nyereg alatt puhítani a húst, egymást sem esz- szük meg már nyersen s most mindaz, amit a legderakabbak nemes, ember- feletti erőfeszítése hozott létre ötven év alatt, a háborúnak első szelére összeomlik. Kezdhetjük elölről a sisyphusi munkát.

„Szép a dicső rohanás zajló csatasornak az élén“, de volt már bőven részünk ebben a dicső rohanásban. Most már kiszusszantván magunkat egy kissé, békés munkára kezdtünk szokni s úgy látszik, jó munkás válnék belőlünk.

De meg nem is olyan bizonyos ám az a nagy győzelem, amelyet oly szívesen előlegezünk magunknak. Nem égészén igaz a hires Montecuccolli-féle pénz-pénz-pénz-elv, ámbár evvel sem nagyon rendelkezünk, de ami elsősorban hiányzik s ami nélkül nem lehet hadba indulni, amint a törökök szomorú pél- eája mutatja: a kedv, a meghalni kész lelkesedés, a „mindent egy lapra“ vakmerőség. „Hivatalos eljárás Szerbia ellen renitencia miatt“ volna egy ilyen háború, amelyhez a nemzetnek, hiába, semmi köze sem volna s mint minden hivatalos eljárásba, ő pusztulna vele.

Annyira el vagyunk telve a magunk bajával, hogy meg sem 'gondoljuk, milyen parázs verekedés támad Európa kocsmájában, mihelyt valamelyik legény nagy dühösen kirúgja maga alól a széket...

s.

Szatmármegye októberben:

F. hó 8-án pénteken tartotta meg Szat- márvármegye közigazgatási bizottsága rendes havi gyűlését Csaba Adorján főispán elnöklete alatt.

A referensek jelentései semmi különöset nem tartalmaznak. Csak a kir. tanfelügyelő jelentése állítja meg az embert és készteti gondolkodásra, ha t. i. törődünk valamit vármegyénk kultúrájával. A tanfelügyelő jelentése szerint ugyanis az 1910—11. tanévben 17,056 tanköteles gyermek nem járt iskolába.

Az alispán jelentette, hogy az 1913. évben bekövetkezhető árvíz elleni védekezés előAggódás a jószágokért.

Irta: Kutási Ödön.

Őszre jár az idő'. Az eperfa levele petye- sedik, ami nyilvánvalóan a közelgő lombhullás jele. Északról hideg szelek fújnak. Azért mondjuk szeleknek, mert több tájról jönnek. Van ugyanis déli szél, ami rendesen esőt hoz. De vannak északi szelek is. Ezek már rossz természetűek. Átszűrik a kiskacabájt, de még a suba alá is betolakodnak, különösképen, ha az ember, aki benne ül a subában, beszélgetésbe ered másokkal. Na aztán van az éjszakai szélnek egy igen barátságtalan fajtája, amely ugyan nem erősebb a többieknél, hanem hidegebb. Ez aztán metszi az arcot s a posztóruhán is áthüti a testet. Az ilyennel szembe járni, rendesen bajos dolog. Azt szokás erre mondani, csakúgy elnevezésképen, hogy

: az anyjárul fuj,

vagyis a jeges tengörök tájárul, mert hogy ott van a szelek anyja.

Most azonban csak északi szél fuj. Ez is cudar hideg. Öreg Matók Jóska mondja, hogy ilyen ősz már régen volt.

— Hidegön gyütt . . . Nem jó a vete- ményökre. Mindenszöntek táján se válna szé- gyönire az üdőnek . . .

Mégis no! A fák levelei az ágakon röp- dösnek. Sokat ugyan levélnyelestől ver le a szél, ami szomorú látvány. Sajnálja az ember a fákat. Sajnálja, mert szereti. Nyáron hűvöst tart, ilyenkor meg enyhhelyet. Nem ugyan a nagy fák, amiknek „derekuk“ van, hanem az élő kerítés, emigy mondva: a sövény, ami igen jó szélfogó. Szőlőszéleken alkalmazzák, mert a szelekkel könnyen megbirkózik. Most ennek a tövében, már mint a déliben, enyhhely van, mivel a szél amonnét marad, a nap.pedig ide süt.

így aztán Kisdaci Mátyás nem a tanya felső végéhez heveredik, kitapasztalni, hogy a szél anyjáról fuj-e, hanem a szélfogó védő lombja alá, a homokra dűl. Csakúgy féloldalt. Azért igy, mert szembe féloldalazik vele bizonyos nevezetű Sürü Kupak Imre. És amint hallom, nem is a szélről, meg az időjárásról véle- ködnek, hanem a baromról.

A baromról. Bizony arról. Érdemes is róla okoskodni. Hasznos állat. Értendő alatta a tehén és a párja, az ökör. Úgy gondolásképen, csak hozzá mondva, közéjük tartozik a ló is, meg a „bivaj“. (Most már ez is! De csak a mióta cséplőgépek nyomtatják a gabonát.)

Egyes számban ezek sem mondatnak baromnak, hanem együttesen, akkor is úgy, ha a közös legelőn tartózkodnak. Akkor aztán az egész falka baromnak neveződik.

Mátyás kérdezi hát Imrét:

— Mikor voltál a baromnál? . . .