Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-02-03 / 5. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 4. szám. lyásos vezető embereit, hanem igen sokszor a koronás főket s az uralkodó család tagjait. Miért nem lehetne ezt nálunk is megvalósítani ? Miért vagyunk mi csak szónoklatainkban Kátók, tetteinkben pedig Pátó Pálok? Hisz amit e tekintetben tehetünk, azt elsősorban önmagunkért, másodsorban hazánkért, nemzetünk jólétéért és gazdaságáért tesszük !! A negativ alapon való erkölcsi és anyagi támogatás elsősorban a magyar iparnak egészséges irányba való terelésére szorítkozik. Ez az egészséges irány az, hogy termelőképessé kell tenni, a külföldi fogyasztás kielégítésére s azután eme termelés racionális fokozásával a kereskedelem utján a külföld ellátására. Hogy ez minél intenzivebben mehessen végbe, a kormány erkölcsi garanciát nyújt arra nézve, hogy ott, ahol az egészséges vállalkozás ki tudja elégíteni a szükségletet, állami segítséggel jogosulatlan konkurenciát nem csinál. Ennek az öntudatos, nemzetgazdasági szempontból korszakalkotó akciónak az lesz a kétségtelen eredménye, hogv a külföldi ipartermékek kiszorulnak s az ilyformán verseny- képessé lett magyar ipartermékek a világpiacra kerülhetnek. Mi sem természetesebb, hogy ennek a célnak előmozdítására sürgős reformokat kell életbe léptetni. Elsősorban a közlekedésügy terén. A vasúti mizériáknak fokozatos megszüntetése, a különböző tarifáknak össz- hangbavaló hozatala, a kivitel megkönnyítése első stádiumát képezik a sikerre való kilátásnak. Másodsorban és legfő- képen sürgős reformok életbeléptetésére van szükség az ipari és kereskedelmi tultengések kiirtása szempontjából. A múlt elég példát szolgáltatott ezeknek létezéséről és káros hatásáról, de eleget, azoknak gyökeres orvoslását illetőleg is. Ha már most ez a tervszerű Programm megnyeri a társadalom szinpatiá- ját — racionalizmusával kell is, hogy megnyerje — akkor rövidesen virágzó iparról és kereskedelemről beszélhetünk és nem álmodunk, amint ezt eddig — sajnos elég sokszor — megtettük. Itt van alkalma mindenkinek., hazafiságát, önzetlenségét tettel dokumentálni. Vivant sequentes! Petronius. A drágaságról. Az utóbbi éveknek rendszeres bérmozgalmai, a különböző pénzügyi és gazdasági válságok annyira akut jelleget öltöttek, hogy ma már nem elégedhetünk meg a drágaság kons- tatálásával, hanem kifejezetten arra kell törekednie a társadalom minden rendű és rangú faktorainak, hogy ez a drágaság ne csak eny- hittessék, hanem fokozatosan teljesen megszüntethető is legyen. Ez a lényegében gazdasági kérdés az ő ijjesztő méreteiben komolyan foglalkoztatja a politikai tényezőket is. Hogyne ? Hisz a nyomasztó helyzet nemcsak a hivatalnoki kar existenciális érdekeit érinti súlyosan, hanem a más fogyasztó s — ami elég különös jelenség — a termelő érdekeit is. E kérdés megoldásánál természetesen fontos szerepet játszanak a közlekedési viszonyok is. A jó közlekedés előnye, hogy lényegesen csökkenti azt a bántó aránytalanságot, ami csodálatosképen évrről-évre nagy mértékben szélesedik ki a fogyasztó és a termelő között Közgazdasági szempontból ez lényeges tünemény, amelynek megfejtése a közlekedési viszonyok javításában — ami körülbelül egyenértékű eme viszonyok olcsóbbá tételével — eléri azt a garanciát, amely módot nyújt bizonyos fokú csökkentésre. Egymagában azonban ez még nem elég. Hiszen pl. a Berlin-vidéki közlekedési viszonyokat távolról sem lehet a mienkkel összehasonlítani s mégis mit látunk? Hogy drágaságról beszélnek nemcsak Berlin városában, hol a drágulás egyik oka a roppant nagy keresletben leli magyarázatát, hanem Berlin vidékén is a községekben. Eljutottunk tehát addig, hogy már a termelő is érzi a drágaságot. Ez a közgazdasági különös jelenség azután arra indította az érdekelteket, hogy a kancellárhoz forduljanak egy memorandummal, amelyben részletesen fel vannak sorolva azok az intézkedések, amelyekből legalább remélni lehet a drágaság csökkenését. Hogy fogalmat alkothassunk ezekről az intézkedésekről, felsoroljuk a különböző kérelmeket : Az első : a gabonavámok mérséklése. A második : a takarmánynemüek, a hüvelyesek, a rizs, a főz:lékek, élőállat, friss hús, fagyasztott hús, disznózsír, szalona, vaj vámjának a teljes megszüntetése. (Természetes csak a drágaság tartamára.) A harmadik: az élő vágómarha kontingen- tálása. A negyedik: az élő vágómarhára érvényben levő határzárak eltörlése. (Az állategészségügyi védelem teljes fenntartásával. Az ötödik: a friss hús behozatalának hathatós megkönnyítése. A hatodik : az argentinjai fagyasztott hús behozatalának a megkönnyítése. A hetedik : a más országokból való friss husbehozatal megkönnyítése. A nyolcadik: a vasutakon külön burgonyavonatok létesítése. A kilencedik: a vasutakon fütött teherkocsik járatása. Ha figyelemmel áttanulmányozzuk ezeket a kérdéseket, arra a kétségtelen eredményre jutunk, hogy a jó közlekedési viszonyokkal rendelkező berlinkörnyékiek a vámok mérséklésétől, illetőleg a vámok teljes megszüntetésétől várják az állapotok jobbrafordulását. — Ha meggondolom, hogy már majdnem végére értem az utamnak! EI-Desmayo mellett voltam . . . már késő reggel. Egy órája, hogy La Vinda mellett lovat váltottam. Véletlenül spanyol guerilla-harcosok csapatára bukkantam a kik San-Migucl felől jöttek. Helyt nem állhattam, mert sokan voltak ; lsidro felé kerültem hát. Ötször adtak rám sortüzet s űzőbe vettek. Tudták, hogy fontos küldetésben vagyok. A lovam gyors volt és erős . . . s igy megszabadultam tőlük, de persze egy puskagolyóval a vesém táján. Letéptem az ujjasomról egy darabot s nagyjából bekötöttem vele a sebet, de még mindig vérzik. Most azonban már jobban vagyok; kipihentem magam. Megyek. — S újra lábra akart állni. — Enrique, kedves fiam, lehetetlen : gyönge vagy nagyon. Nem lovagolhatsz; a lónak a mozgása folytán is elvérzel. Hadd menjen Gudió ! Mond meg neki Mária, hogy készüljön ; Santa-Luciába kell lovagolnia. Mária az ajtó felé tartott, de bátyja tiltó- lag emelte föl a kezét. — Gudió félkegyelmű. Santa-Luciáig eljuthat nappal, de éjszaka meg nem találja az utat a sötétben. És ha el is éri a helyet, odáig elfelejti annak a nevét, a kit föl kell keresnie. — De nincs itt Rosáliában senki más, — mondja az anya. — Igaz! így tehát mennem kell énnekem, akárhogyan, Mondd meg, Mária, Gudiónak- nyergeije meg a lovat s azonnal hozza a kapu elé. Nincs vesztegetni való időnk. — Kedves bátyám, el nem engedhetjük igy. Sohse láthatlak többé! — S a fiatal leány bátyja keblére hajtotta a fejét. Majd hirtelen fölemelkedve, igy kiáltott: — Miért nem vagyok hát férfi, a mikor Kubának férfiakban olyan nagy szüksége van! Igen, megyek, hogy nyergeije föl a lovat rögtön. Colonel Pena okvetlen segítségére kell, hogy siessen Gomeznek . . . Megfordult, bátyját homlokon csókolta s az istálló felé sietett. Nemsokára hallatszott a ló vágtatása. Csakhogy meg nem állott a kapu előtt. Mintha Santa-Lucia felé távoznék. Egy perccel azután Gudió, a félkegyelmű szerecsen fiú, lelkendezve a szobába lépett. — Hol a ló, hol van Mária ? — kérdé a fiatal Sebesült. — Elnyargalt! — felelte a fiú. — Elnyargalt? Hová? — kérdik egyszerre mindannyian. Nem tudom; mondott valamit Santa-Lu- ciáról, felugrott a ló hátára s úgy látszik, hogy elment. Úgy is volt; a derék kis leány, bár nem volt Kuba katonája, a bátyja helyét foglalta el. El kellett mennie Penához, megmondani neki, hogy Gomez és Castellano spanyol tábornok között Saratoga mellett folyik a harc s hogy Camagneyben minden egyes kubaira nagy a szükség. S nyargalt a kis hősnő, nyargalt a sötét éjszakában. Falun született, falun nevelkedett s ismerte is az utat Santa-Lucia felé, bár soha meg nem tette a sötétben. De Kuba fölszabadítására indult. Sötétség, veszély: ez mind nem akadályozta őt. Hajadonfővel, magában, egyre csak nógatta lovát s oly eszeveszetten nyargalt, hogy más, vele egykorú leány szörnyet halt volna félelmében. De még akkor sem rettegett, a mikor körülötte a tropikus vihar egész ádáz dühe tombolt. A villám, mely az utón emelkedő büszke királyi pálmát lesújtotta, a paripát is megijesztette s ágaskodásra késztette, de azért a derék kis lovas nem csüggedt s el nem vesztette uralmát a ló fölött, mig csak meg nem pillantotta Pena tábortüzeinek a világát. — Ki az? — kiáltotta az őrszem. — Kuba ! — felelte a kis honleány; megállította a lovát. — Szabadon jöhetsz — szólt az őr s Mária halványan, fáradtan és bőrig ázva közelebb nyargalt. HAM 8Ä a vasúti állomással szemben. Vidéki vendégek találkozó helye. Egész éjjel nyitva! minden este Elsőrendű fővárosi művészek felléptével.
