Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-02 / 44. szám
2-ik cltlal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 44. szám. Mi mindig nyíltan dolgozunk, nem csináltunk titkot a püspökség kérdéséből, sőt én magam is amellett voltam, hogy Debrecenben állittasék fel. Nekünk kálvinistáknak azöttban mindig arra kell törekednünk, hogy felekezetűnket minden veszélytől megmentsük, bármilyen eszközzel is, ha kell harc árán is. Dégenfeld József gróf és én is aláírtuk a gör. kath. püspökség Debrecenbe helyezését s csak később jöttünk rá, hogy ez teljes lehetetlenség. Mi óriási anyagi áldozatokat hoztunk az egyetem ügyében, sőt feladtuk főiskolánkat, hogy az egyetem ügye annál könnyebben megérjen. Azonban most nem lehet nekünk abba belenyugodni, hogy a görög katholikus püspökség itt létesüljön, mert az analóg volna azzal, ha, mondjuk, Esztergomban református püspökséget állítanának fel. Az ügy nagyon elmérgesedett. Felekezeti kérdést csináltak belőle, amit azonban nem annyira a gör. katholikusoknak, mint inkább a római katholikusoknak köszönhetünk. A minisztériumból megbízást kaptunk, hogy 29-ére az egyetem ügyében a gróf és én menjünk fel. Mi azonban haladékot kértünk, mert most súlyos eset előtt állunk. Nekem, ki másfél év óta a lelkészárvákat segélyző egyesület, a Kálvineum megépítésére 1.200,000 koronát gyűjtöttem össze, könnyen fog menni az, hogy a saját erőnkből állítsuk fel az egyetemet, protestáns egyetemnek. Három fakultás úgyis van, csak legfeljebb az orvosi nem lesz meg egyelőre, s mindössze 10—12 tanár kell majd még. De mi, akik annyi áldozatot hoztunk, nem engedhetjük, hogy a gör. kath. püspökséget a nyakunkra hozzák, adják annak, aki arra érdemesebb. Mi senkinek a háta jnegett nem dolgozunk, megmondjuk nyíltan, hogy tiltakozunk a gör. kath. püspökség ellen, nem felekezeti gyülölségből, nem félelemből, de saját egyéni nézetünkből s protestáns lelkűnkkel. Bátor, egyenes beszéd, minden kertelés nélkül való, de elszomorító, hogy ép a liberális Balthazártól kell hallanunk. Hát olyan iszonyú méreg a felekezeti türelmetlenség fekete mérge, hogy a legtisztább szemekre is hálygot von ? Az egyetem el nem fogadásával való fenyegetés (furcsa, ugy-e?) nem sokat nyom a latban, hisz az egyetemről már törvény intézkedik. A prötestánstizmus mindig megértette a vallási és nemzeti törekvések kapcsolatát, Balthazár nem fog tudni sokáig ellentállani ebnek a megértésnek. Hogy milyen eszközök is jók különben ebben a harcban, arra nézve jellemző, hogy a főiskola hallgatóságát is állásfoglalásra presszionálják, pedig eddig olyan dolgokban sem voltak kiváncsiak véleményünkre, amikor tényleg lett is volna valamelyes közük a dologhoz. A főiskolai hallgatók gyűlését a főiskolai szénior és az igazgató aláírásával hívták össze. HÍREK. Halottak estéjén. Bus alkonyán a novemberi napnak meglebbenti szárnyát az emlékezés angyala. A halottak birodalmában a néma hantokon fölgyul- nak a libegő gyertyalángocskák — s könnytengerré válik a ködös, sejtelmes alkonyat... A könnyek, fájdalmak estéje ez, amikor milliók ajkáról röppenő sóhajt visz magával a temetők fölött foszladozó gyertyafüst és milliók szivében fakadnak fel uj sebek a kivilágított hantok láttára. Mert halottak napjának estéjén van-e szív, amely meg ne remegne a sok könny láttára ? Van-e lélek, amely fagyos nyugalommal tudná nézni az örök élet kapuinál roskadozó, vonagló sziveket, amelyeknek egyetlen vigaszuk a feltámadás örökszép reménye ? . . . A keresztény emberiség kihasítja e napot az életből, hogy azon a napon ontsa könnyeit, tépje fel a már hegedő sebet és hogy együtt imádkozzék a többi szenvedővel. De szüksége is volt e napra. Kell e nap, hogy legalább ekkor gondoljon a múlandóságra, az egyetlen igazságos és kikerülhetetlen természeti törvényre: a halálra. Kell egy nap, amelyen megremegjen a lélek, megroskadjon a térd és észrevegye az elme, hogy a halál árnyékában mindnyájan egyformák vagyunk. Egyik sírnál díszes obeliszk nyomja a süppedő földet, a másiknál egyszerű, testetlen fakereszt szerénykedik; de akik ott alól vannak immár egyfdfmák, mint a különböző gyertyács- kákból összeverődő füstfelleg, mely a szerető szivek áldozataként gomolyog az ég felé. A halottak napjának szortiofu és fájdalmas érzéseit enyhítse a hit. Mert hiszen nemcsak reméljük, de hisszük iS, hogy lesz egy nap, amikor majd viszontlátjuk egymást s amikor a Halál fölött diadalmaskodni fog az örök Élet! Csüggedő, lemondó lelkünk erősödjék meg ebben a hitben. TÁJÉKOZTATÓ. A Régi Kaszinó könyvtára nyitva van a délelőtt folyamán. A Polgári Kaszinó könyvtára nyitva van mindennap d. e. 10 órától 12-ig. Nov. 3-án Nagykároly város rendkívüli közgyűlése d. e. 10 órakor. Nov. 3-án este műkedvelői előadás a városi színházban, ezt követőleg táncmulatság a Polgári Kaszinóban a Tűzoltó-Egyesület javára. Nov. 4-én tiszti szemle. Dec. '-én Kálvineum-est a várost színházban ezt követőleg társas vacsora és tánc a Magyar-Király szálloda éttermében. Városi közgyűlés. Nagykároly r. t. város képviselőtestülete f. hó 3-án d. e. 10 órakor a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melynek targysorozata a következő: 1. A 180—1912. kgy. számú véghatározat érteltné- ben a pénzügyigazgatóság elhelyezésére szolgáló épületnek a) a Fény-utcai 2. számú telken ; b) a Széchenyi-utcai 39. számú telken s c) a jelenlegi elhelyezésre szolgáló telken leendő felépítésére vonatkozó tervek és hozzávetőleges költségvetések bemutatása s intézkedés a terveknek a pénzügyminiszter urhozvaló felterjesztése iránt. 2. A korparéti tagosbirtok eladásával kapcsolatban a kir. kincstárral a honvédségi lő- tér-terület bérbeadására vonatkozólag megkötött s 74—1912. kgy. sz. véghatározattal jóváhagyott bérleti szerződésre vonatkozó pótzáradék jóváhagyása. — 3. Kir. tanfelügyelő megkeresése : a polgári leányiskola gazdasági oktatás céljaira s később a létesítendő polgári iskolai internátus elhelyezése céljaira is szolgáló szony nehéz ruhái a gerendák alatt függőitek. Azok a ruhák csak ünneplősek voltak és soká tartottak. Ma nem is volna mit a gerenda alá akasztani, ha csak nem azt a néhány „slingölt“ szoknyát, amely vasárnaponként általában szolgál. Ennek illata nincs. A vasaló, a keményítő elveszi. Hétről-hétre használják. Ünneplös kötény meg alig akad, ha ugyan a fodros, vállas kö- rül-keritő „japáni“ mintájú valamit nem hívjuk annak. Hol van a bazsalikom ? Mintha magja veszett volna, Pedig hajdanán ez a virág szolgáltatta a házi illatszert. Fölszedték a száraz virágkórót, a padlásra tették. A téli ünnepeken lekerült egy pár ág, a gazdasszony összemorzsolta. Szagos lett a ház, illatos a ruha. A lányok télviz idején is a kezükbe vették. A nóta egyebet is mond a legényekről: Szagos lesz az utca merre-merre járok, Szeretnek is engemet a lányok . . . Rozmaring- és bazsalikom-ágat tűzött a legény a kalapjához, hogy ünneppé tegye a vasárnapját. A bazsalikomot valódi ünnepi virágnak tartották. Ma egészen más divat járja. A modern kultúra haladása hullámokat ver, amely kijut a tanyák közé is. A hullámverés régi dolgokat rombol le. Átalakulnak a szokások, az érzések. Mintha a homokbuckák is végnapjaikat élnék. Ki hitte volna valaha, hogy a futó szél játékos társa, a sivó homok, ilyen kezes valamivé legyen. Csöndes családi fészkek rakódtak a tetejébe. Nyájasan bólogató, susogó eperfák ölelkeznek felette. Eltűnik már a jegenye irányt mutató sudara. Nem nyúlik ki égfelé törekvő alakja úgy, mint hajdan. Körülveszik az erősebb növésű eper és akácfák. A fák alatt azonban most is él a szerelem. Lüktet az ifjak vére. Perzselve simul össze a tekintetök. De micsoda szenvedély ez a régi gerle-szerelemhez képest ? Akkor, régen a lé- lélek mutatkozott a vonzódásban, ma tombol az indálatos vágy a vér tüzében. Szerelem és szenvedély úgy áll egymás mellett, mint a bazsalikom és a szagos szappan. Két alak járt előttem. Az egyik szelíd lány. A ruhája parasztos. Arca a nyíló rózsa lehelete. Szeme villanása égi tüzfény. Járása büszke. Utána andalító illat terjed. A másik egy kacér lány. Urias ruha. Bágyadt fényű szem, valami csábító vágygyal. Lopva jár; mint a szerelem tolvaja. Arcán sötét árnyék vonul át. Olykor kigyul arcán a fiatalság rózsalángja, hogy a perzselő hévnek legyen mit elfojtania. A múlt és jelen jár igy előttem. És ilyenkor igazat adok az öregek sóhajának. — Más szokásu volt régente a világi nép . . . Egyet azonban nem osztok velük : a csüg- gedés nehéz gondolatát. A nép lelki életének, szokásainak a jelenhez való alakulása ez. Csendes, bár vulkánikus erő dolgozik a mélyben, nincs miért csüggednüuk. Jó, tanulságos a múltra gondolni. Mert mig a múltat a jelennel át tudjuk hidalni, addig az arany középuton vagyunk. De hiába, azok, kik a múltban éltek, nem igy gondolkodnak. Á nép erkölcsi változását züllésnek minősitik. A lejtőt látják maguk alatt. Pedig nem úgy áll a dolog. A magasban valami „világitó felhő“ vezet. Egy azonban igaz, gyenge még a látásunk. Napfényes idő után, ha hirtelen felhők kerekednek az égboltozatra, rendszerint vihar jön utána. Romboló, szélvészes fergeteg. De ha lassú járású, változatos árnyalatú felhők óvakodnak fel az égre és lopva elfedik a napot, utána jótékony eső áztatja a földet. A haladás is igy jó. Ugyan mi volna velünk, ha tudásunk a régi maradna? Vájjon mit csinálnánk atyáinktól ránkhagyott és sok-sok felé szétdarabolt pár KALAP ÉS ÚRI DIVATÁEUHÁZÁSAN 4Z ŐSZI VÁSÁR MEGKEZDŐDÖTT. Legnagyobb választék kalapok, nyakkendők és febérnemnekben. DEBRECZEN,; Kistemplom mellett. Megye telelőn 707. sz.
