Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-12 / 41. szám
41. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. kultúrájának foka és a benne kultúráért önzetlenül dolgozó egyének száma között. S ha arról van szó, hogy a dolgok ilyen értelme mellett városunKban a városi életért okadatoltan lelkesedik-e valaki, bizony szomorú, de azt kell mondani, hogy nem, mert itt bizony nagyon kevés olyan intézményt talál, amelynek intenciójában jelen van a kultúra emelése, munkásai között pedig ott vannak a kultúra fizetetlen, önzetlen napszámosai. S ami van, az is csak pang a részvétlenség folytán, aminek oka a falusias életmódra vezethető vissza nagy részben, hogy t. i. itt még jobban szereti az emberek legnagyobb része a békés falusi örömöket élvezni, mint a kultúráért csak egy lépést is tenni. Nem társadalmi osztályok, vagy egyes vezető körök elleni speciális vád akar ez lenni, hanem vád a mi maradi, láthatatlan kezek által irányított közszellemünk ellen. Más városok kulturális intézményei a hegemóniáért tülekszenek, a mieink, ami van a létért vergődnek. Itt van városi dalárdánk, amely a dal művelése mellett azon céllal alakult, hogy városunkban megvesse az anyagi alapját egy zeneiskolának, alig tud annyi anyagi alapot összehozni városi és más segéllyekkel, hogy minden két évben az országos dalversenyen leplezze azt a zenei kultúrát, ami tulajdonképen nincs, illetve csaknem annyi van összesen, amennyi az ország színe előtt megjelen. Ez az egyesület pedig több mint 30 éve működik becsülettel és önzetlenül. Később megalakította ugyanily céllal egy nehány lelkes zenekedvelő a „Zenemükedvelők Egyesületiét. Ez az egyesület meg még annyira sem tudta vinni anyagi téren, mint a Dalegyesület. Pedig ha egyébért nem érdemelnék meg a támogatást, megérdemelnék azért a szép és közszükségletet képező célért, hogy zeneiskolát akarnak városunkban létesíteni s igy le akarják tenni az alapját egy olyan eszköznek, amely később városi életünk fokmérőjét nagyon fel- szökkentheti. Ennyi küzdés után most már itt az ideje, hogy belássák a zene-müvészet emeléséért lelkesedök, miszerint nálunk a zeneiskolát, amire pedig égető szükség van, ez a két egyesület a maga erejéből soha meg nem teremtheti, mert nálunk nagyon sokan vannak, akik csak falusi örömekre vágynak. Vegyék kezükbe ez ügyet s mert a város szegény, oldják meg a kérdést szatmári módon és mintára. Szatmáron a dalárda 16000 korona vagyonának kamataiból megteremtették a városi zeneiskolát. Oly csekély tőke, vagy inkább évjáradék, hogy az nálunk is összehozható, ha máskép nem, hát társadalmi utón. Itt vannak a pénzintézetek, amelyek vagyonukat a városi polgárság és a vidék lakosai jövédelméből vonják el. Ezek felajánlhatnak bizonyos évjáradékot az alakulási idő lejártáig. Agitáljunk híveket annak az eszmének, hogy a közadakozás is teremtsen egy alapot. Vegyük igénybe a hozzáférhető közművelődési alapokat, szorgalmazzuk az állami támogatást. Mi azt hisszük, hogy nem fognak süket fülekre találni, mert ma a zenei tudást nemcsak az egyéni zenei tehetség kultusza kívánja meg, hanem az az általános műveltség kérdése is s igy a szülők, akik erre adnak valamit gyermeküket illetőleg, a támogatás elől okosan el nem zárkózhatnak. A mozgalom megindítását különösen figyelmébe ajánljuk a dalárda és zeneegylet ügybuzgó és lelkes elnökeinek. Tegye le az ő munkájuk az alapját városunkban egy olyan közhasznú intézménynek, amely az egyéni tehetségek kiművelése mellett anyagot nevel a jövőre a vezetésükre bízott,és általuk többször kimutatóban annyira szeretett egyesületeknek. HÍREK. A fényűző őszi divat. A hölgyek megkönnyebbülten sóhajtanak fel; nagy veszedelemtől menekültek meg. Már- már úgy látszott, hogy a krinolinféle széles tunikák jönnek divatba, ámde a divat istennője az utolsó pillanatban még meggondolta magát: az egyenes, harmonikus vonalak továbbra is megmaradnak, a szoknyák inkább szükek, mint bőszabásuak lesznek. Oroszország fog kikerülni győztesen a harcból; az orosz, magasan záródó kabátkák lesznek divatosok, a melyek a prémdiszitéssel egészen jól festenek. Különösen prém, szőrme mindig és mindenütt: a kalapon, sapkán, szoknyán, kabátkán, kihajtáson, sőt a blúzokon és a kis kacér cipők szárán is. Csincsilla, hermelin, majom, tengeri kutya, egyre megy : a divat egyiknek a szőrméjét éppen úgy elfogadja, mint a másikét. Persze a karakal, szkongsz, rókabőf szintén kedvelt lesz. Mindez azonban egyáltalán nem teszi majd olcsóbbá a tetszetős divatot. A ruhák kelméje is drága, mert a préselt- pliis, brokát, a doubleselyem, eponzs, himalája kötelező a divatosan öltözködni akaró hölgyekre. Ezek mellett a seviot, a gyapjukelmék és a különféle mintázott bársonyok a Ieggyakoriabbak. A hölgyeknek tehát van bőven módjukban válogatni. A színek közül a tengerészkék, az oroszzöld, bronzsárga lesznek divatosak; nem szabad azonban megfeledkeznünk a fehér-fekete színek elegyítéséről sem, amely a tavasszal is annyira kedvelt volt. Az utcai ruhák eddig divatos egyszine ellen megpróbáltak egy kis ellentállást, de ez nem sikerült. A többszínű utcai ruhák csak a tompított színekbe engedhetők meg valahogy, de ez az engedmény sem igen fog lábrakapni. Ez szép s a báli jövedelem hatása alatt Kásás elnök a diszzászló beszerzését és a zászló- szentelési ünnepély mikéntjét forgatta elméjében, a midőn gondolatait gyakorlatisabban irányba terelte az a tény, hogy hónapokra megállt a szél. Ez nem minden esztendőben van ugyan igy, de néha megtörténik. A szelek istene ilyenkor minden erősebb fuvalmat beledug a zsákjába s nem ereszti ki semerre sem, ami azután baj. Azért baj, mert ha nincsen szél, akkor áll a malom, áll a vitorlája, nem lehet őrletni. A szárazmalmok pedig már elmúltak. A Tisza nincsen ugyan valami nagyon messzire, de azon is múlófélben vannak már és csendes kihalásnak indultak a vízimalmok. Kásának most az eszébe jut, hogy hiszen van nekik cséplőgépjük, mert vettek egyet közösen. Hát hiszen járhat annak a gépje akkor is, ha nem éppen csak csépel. Vizsgázott emberük meg van hozzá, mert egy odavaló legényt kitanittattak rá odafent Pesten. Ilyenformán vettek egy kis malmot, építettek neki félszert, elébe fogták a cséplőgarnitura gépjét s meg volt a gőzmalom is. De azért a szélmolnár sem panaszkodhat, mert szél idején jut neki őrletni való. Akkor a gőzmalmocska paprikát őröl. A gép kazánját azonban tudvalevőleg kétféleképpen kell etetni. A gép szenet eszik és vizet iszik rá. A kutviz azonban nem nagyon alkalmas erre, már legalább az nem, amelyik a telepen fakad a földből, ha jó mélyen leásnak érte. Ha valakinek köves a foga, azt mondják, hogy borkő rakodott rá: minek iszik annyi italt? A kazán meg a víztől lesz köves, ebben különbözvén az embertől. Hát itt nincsen más mód, minthogy ártézi kutat kell furratni a malom mellé. A fölös vizet kantákban mindenki hazahordhatja s talán idővel csöveken még majd a házak udvarába is külön-külön elvezethetik. Ez igy történt, mert mindenek belejárultak ebbe a dologba, Samu Illést kivéve, a kinek teljesen mindegy, hogy milyen izü a viz, mert nem szokott vele élni. Az öreg Kásás mellét már igen dagasztotta a büszkeség ezen nagy ellőhaliadások láttára. Azután egy vándor borbély éppen szombati napon járt arra s elegendő munkája akadván, a letelepedésre határozta magát. Kiárendált egy szobát, annak az úti ablakát kitörette ajtónak s nemsokára a fényes, sárgarézből való szappanhabverők ott himbálóztak az officina ajtaja fölött. A borbély tanulmányos ember volt, mert sváb volt és tudott némeiül s hozott is nemsokára valamely torontáli faluból sváb menyecskét a házhoz, aki meg ruhavarrónő volt és szépen dolgozott. A borbély tu Jött harmoni- kázni, meg okorinázni és nem sok idő telt bele, hogy megalakította a rezesbandát, három piku- Iással, két réztrombitással, Ekkor történt, hogy az öreg Kásás a köri ülésen megtette azt a büszke kijelentést, hogy: — Van itt már mindön! Az emberek igenlőleg bólintgattak. Az öregebbek a pípafüstbe tekintvén, elméjükkel visz- szarévedeztek a múltba, a mikor még semmi sem volt; s összehasonlították azt az időt a mai állapotokkal. A fiatalabbak csodálattal tekintettek Kásásra. Most, a sarokból egy szintén öreg ember, aki kétkönyéken támaszkodva az asztalra, szipkából papirszivart szitt, semmit sem szólván, mondá: — Templom azonban nincsen . .. Mintha valami láthatatlan kéz hirtelen arculverte volna az embereket, mindenki fölkapta a fejét, mint a ló, ha orronütik. Kásás meg- riadtan dőle hátra az elnöki gondolkodószékben. Azután görbedni kezdett a nyaka, a feje lekonyult, piros képe megfakult az ősz hajak alatt és a lelki vergődések ezen csendjében mindenki hallhatta, amidőn mormogta : — És a te szent hajlékodról megfeled- köztünk. .. Az emberek elszomorodva mentek haza és elmondták a népeknek otthon a hallottakat. Nagy hirtelenséggel alakul ki a népekben az a nézet, hogy kár volt az a nagy elbizako- dás abban, hogy minden van, mikor voltaképpen semmi sincs. De hát hogyan lesz itten templom ? A kör gyűlésein ebben az irányban nagyon sokféle indítványt tettek az emberek, de mindannyinak csak az volt a vége, hogy kérni kell. Várostól, püspöktől, országtól. Kásás azonban rájuk för- medt zordonul: : Modern ruhafestés: U«|ífÁÍAi« BAl Legszebb ruhatisztitás bármily divatszinre. «lAJ Wl>| vl * dl Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 34. sz. a rótn. kath. elemi fiúiskola mellett.
