Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-05 / 40. szám
6-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 40-ik szám. Tanítók fürdője részvényei és villatelkei. Országos mozgalom, széleskörű tevékenység indult meg újabban a tanítók társadalmi gyógyfürdője, üdülő és gyermek nyaraló telepének a székelyudvarhelyi Szejke fürdőn, részvénytársasági alapon való szervezése érdekében. A most kibocsátott felhívás szerint is egy részvény 20 korona, melyekből bárki jegyezhet tetszés szerinti mennyiséget. A részvények értékének legalább fele része azonban ezévi november hó 5-ig az Udvarhelymegyei Takarékpénztárnál Székelyudvarhely „Tanítók fürdője részvényei számláján“ az illető részvényjegyző nevén, kamatozó betétképpen elhelyezendő, hogy az aláírási iv: az „Alapítási tervezet“, az illető címére elküldhető legyen. Múlt nyár folyamán az ország különböző vidékeiről, nyaralni Szejkén összejött tanítók szerzett tapasztalataik alapján, lelkes „Szózattal fordulnak a hazai tanítósághoz: a fürdői részvények és parcellázás alatt álló villatelkek mentői tömegesebb eladása s ez alapon tanítók fürdőjének mielőbb, teljes eredménnyel való megteremtése végett. Megismerték ezen kiváló, természeti kincsnek bő forrású, kénes-sós víznek utólérhetetlen gyógyerejét, a szép fekvésű fürdőnek könnyű megközelíthetőségét, város közelében való fekvésénél fogva rendkívüli olcsóságát és más számos előnyeit s teljes erejéből készek áldozni, csakhogy a bizfos jövőt előnkbetáró tanítók fürdője Szejkén szereztessék s igy a tanítóság, mint más állású egyének olcsón nyaralhassanak, üdülhessenek és gyógyulhassanak. A részvények, villatelkek vételére, nemkülönben az építkezésére vonatkozólag a további felvilágosítással bárkinek is készséggel szolgál a szervezési munkálatokat vezető : Gyerkes Mihály állami igazgató-tanitó Székelyudvarhely. Ebzárlat. Veszettségre gyanús kutya kó- borgása miatt az ebzárlat 49 napra elrendeltetett. To H. P. BENZIN MOTOR i 40 H. B. SZIVÓGÁZ-IOTOR I " üzem megnagyobbitása miatt g par ELADÓ I lg ti I tizemben megtekinthető JL TÓTH GYULA csavargyárában Debrecen, Posta-kert, Gyár-utca 1. Megyei telefon 29. ÉRMELLÉK Az érmihályfalvai ipartestület folyó hó 7-én tartja Ill-ik rendes évnegyes gyűlését. Halálozás. Tunyoghy Mihály érmihályfalvai gazdálkodó f. hó 28-án 69 éves korában elhunyt. Szüret Érmihályfalván. A szüret folyó hó 14-én fog kezdődni. Sem mennyiségre, sem minőségre nincs valami jó kilátás, különösen a rothadás csinált sok kárt. Egyes szőlőkben a termés fele már elrothadt. Sorozás Érmihályfalván. A sorozás f. hó 3. és 4-én volt megtartva. Sertészárlat Érmihályfalván. A szűnni nem akaró sertésvész miatt a sertésfelhajtást ismét betiltották. M0S0 SZAPPANT többféle fajtában, legjobb minőségben s legolcsóbb árban ajánl: KERESKEDŐKNEK MAGÁNOSOKNAK KATONA ISTVÁN szappanos Debrecen, Szappanos-utca 22 CSARNOK. A levél. Irta: lules Richard. Körülbelül két hete voltam már a vidéken az én jó Porignac barátomnál s ott ültünk egy délutáz a heliotroptól illatos verraádán. Csodálatos délután volt, az egyre gyöngülő napsugarak éreztették már a közelgő ősz varázsát. Porignac a császárság volt tisztje volt, a ki meglehetősen előrehaladott korban házasodott meg, elvett egy bájos angol nőt. Napoleon rajongó tisztelőjét, aki hőse dicsőségének fé- nyéáől nehány sugarat az ő fején is látott ragyogni. Csak egyetlen gyermekük volt, a kis Haston. A csinos, barnahaju fiú a szomszéd szobában ült egy asztalnál. Egy tollszárat hen- gergetett az asztalon és bus pillantásokat vetett két kis kutyára, melyek szilajul ugrándoztak lent a téten Szánalom támadt bennem ez iránt a kis fogoly iránt, aki ezen a pompás napon bent ült a komor szobában, amely a napsugarözön- től elárssztott veranda szomszédságában még homályosabbnak tetszett, mint máskor. Nem állhattam meg, hogy meg ne kérdezzem barátomtól : hogy is lehetsz ilyen kőszívű, bezárni ezt a fiút ilyen szép időben ? — Mihelyt megtanul Írni, kedves barátom, rögtön békében hagyom. S ő nagyon is gyorsan tanul. De meg kell tanulnia az Írást, még pedig jól. Értetted ? — Talán azért, mert a te szarkaláb betűid úgy táncolnak? — Ez is egy okkal több. mert vigyáznunk kell arra, hogy kiöljük gyermekeinkből mindazokat a hibákat, melyek bennünk megvannak. Azonkívül . . . — Szegény Porignac, túlságosan sokat élsz a vidéken. Egészen nyárspolgár lettél már. Porignac élénken félbeszakított: — Nem bánom én, szidhatsz, ameddig akarsz, tarthatsz nyerspolgárnak, de ha tudni akarod, elmondhatom neked, miért viselem annyira a lelkemen," hogy a fiam jól tanuljon meg irni. Régen- volt . . . még akkor, amikor még nem tartottál volna nyárspolgárnak. Baden- Baden akkor teljee virágjában volt. Monte- Carlo pedig csak egy kis halásztanya. Mindenki, aki bsak az elegáns világhoz jartozott, ott gyülekezett össze júliusban. Páris az ásításig üres volt ... A klubbán egy lelket sem lehetett látni ... s én abban az esztendőben a városban maradtam . . *. mert . . . — Képzelem, hogy miért. Szőke vagy barna volt az ok ? — Hallgass . . . Gaston meg találja hallani. Szóval keservesen unatkoztam a Rue Tai- bontban levő kis lakásomban, mikor egy reg- gol levelet hoz nekem a postás ... A levélben pént kértek tőlek. Nem azok közül a rendes kéregető levelek közül való volt, amelyek egész sereg balesetet, szerencsénlenséget sorolnak fel, majd régi ragaszkodásról beszélnek, hálára hivatkoznak; nem. Csak egészen röviden igy szólt: „Nincs egy fillérem, küldj rögtön háromszáz frankot, hogy kifizethessem a fogadót és vissza mehessek Párisba.“ Rettenetéin csúnya irás az a macskakarmolás Baden-Badenből volt keltezve. És az aláírás, ami az egészben a legfontosabb, egyszerűen olvashatatlan. Betüről- betiire vizsgálódtam s kutattam az emlékezetemben, hogy ugyan ki követhette el ezt á ié- mes irka-firkát. Képtelen voltam valami kis nyomra bukkanni, amely a helyes irányba vezessen . . . Baden-Badenből ? Akkoriban legalább háromszáz barátom volt Baden-Badenben és azok között is legalább kétszázkilencvenki- lenc, akik ott ott tudták hagyni az utolsó Louis d’orjukat. És azt a szerencsétlen nevet mégis meg kellett tudnom ! . . . Két napig egyebet sem tettem, mint ezen törtem a fejemet és mindenkinek megmutattam a titokzatos aláírást, aki csak az utamba került — de hiába. El nem mondhatom, milyen nagy izgalmat okozott nekem a dolog. Akkoriban még meglehetősen zölden gondolkoztam. Azt tartottam, hogy gyávaság az, ha az ember megtagadja barátjától a kölcsönt s a legjobban az a gondolat gyötört, hogy hátha csakugyan valami kedves emberem az, akinek az aláírását lehetetlenség volt kibetüznöm. Táviratoztam is vagy tiz-tizenkét legjobb barátomnak, de egyikük sem volt az, aki a levelet irta. Akkor nagy szorultságomban írásszakértőkhöz mentem. Az egyik úgy vélekedett, hogy az a név Larmande s azt mondta, hogy a bíróság előtt is fentartaná véleményét. A másik azt állította, hogy kétségtelenül Sutinais a levélíró neve — és ugyancsak hajlandó volt a bíróság előtt is ugyenazt vallani. A harmadik végül amellett kardoskodott, hogy nem is név az az ákombákom, hanem csak valami szó, üdvözletféle, vagy más egyéb. De sem Sutinais, sem Larmanda nevű emberi teremtményeket nem ismertem. Átlapoztam a klub évi jelentéseit, sorra nézegettem a cim- és lakjegyzék névsorát . . . Hiába! Szinte lázban voltam már és őszintén megvallva már meg is feledkeztem első és legfőbb szempontról, hogy barátomat a pénzzavarból kisegítsem és inkább csak az a probléma kötötte le minden érdeklődésemet, hogy a titokzatos nevet kiderítsem. A harmadik napon valami sugallat szált meg . . . egy egészen egyszerű mód jutott az eszembe, amelyre addig nem gondoltam. Írtam Badenbe, hogy küldjék el nekem azoknak a franciáknak a névlajstromát, akik akkor a szerencsétlen barátom részéről megnevezett fogadóban laktak. Tudniillik irni akartam az összes ismerőseimnek abba a hotelbe. Éz a gondolat rendkívül megnyugtatott ... és nagy szükségem is volt erre a nyugalomra, mert valami egészen érthetetlen buzgalom al vetettem -rá magamat erre az ügyre, mintha csak végzet- szerű titkos erő sarkalt volna. A harmadik napon nagyon korán feküdtem le. El is aludtam hamarosan. Meg kell említenem, hogy nagyon megszoktam, hogy éjjeli lámpa mellett aludjam. Még most is ez a szosásom. Nem tudok sötétben aludni. Akkor éjszaka aztán csudálatos dolog történt . . . nem szabadulhatok meg valami sajátságos érzéstől, ha rágondolok . . . Hirtelen valami pattogó zaj riasztott fel. Kétségtelenül a lámpa okozta ezt, amely elaludt, mert mikor felébredtem, teljes sötőtségben voltam . . . Elsőbben is valami megmagyarázhatatlanul aggasztó érzés szorította össze a torkoma1, aztán még mielőtt időm lehetett volna arra, hogy magamhoz térjek, igen, kedves barátom, egz hangot hallottam, te azt fogod mondani természetesen, hogy túlságos idegfeszültség volt, de én tisztán hallottam, amint egy hang ezt susogta nekem egészen tisztán: „Jacques de Mire“. Hideg borzongás futott végig rajtam. Abban a pillanatban teljesen magamhoz tértem, kipattantam az ágyból, világot gyújtottam és még egyszer elolvastam a baden-badeni levelet. Hogy is eshetett az meg! Most már olyan könnyű volt kibetüzni azt a nevet! Jacques de Mire egyik legkedvesebb fiatalkori barátom volt, de később kissé elkerültünk egymástól, egy-két szentimentális visszaemlékezést felelevenítettünk s az nehány esztendőre megint elég volt nekünk ... Szegény Jacques! Persze, hogy megkapja a háromszáz frankot . . . Megnéztem az órát. Éjfél volt. Akkor már semmit sem lehetett csinálni, de reggel rögtön intézkedem . . . Hanem a felvilágosító, bocsánatkérő levelet azonnal megírtam, majd a pénzt is beletettem és végül lepecsételtem, Ezenközben az a halk hang megint az eszemba jutott és akkor újra úgy éreztem, hogy egészen Jacpues hangjához hasonlít. „Milyen különös is a visszaemlékezés működése agyunkban“ — mondottam magamban. „Hogy is juthatott az eszembe alvásközben Jacques hangja és neve?“ Megnyugodva, lecsillapulva feküdtem vissza az ágyamba és nem gondoltam többé a többé a sötét szobában a suttogó hangra . . . nem, éppenséggel nem gondoltam többé rá . . . mindaddig, a mig Baden-Badenből táviratot nem kaptam, hogy pénzeslevelemet visszaküldés végett átadták a postának. A szegény Jacques alőtte való napon éjfélkor agyonlőtte magát. Ugyanabban a pillanatban, amikor éjjeli lámpám pattogva elaludt... Porignac itt köhintett egyzt-kettót, hogy a hangja megtisztuljon. — Szigorúan vigyázok arra, hogy a fiam tisztán tudjon irni — mondotta aztán fájdalmas, mosolylyal.
