Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-05 / 40. szám
4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 40 . szám. a kormány, a többség és a házelnök törvénytiprásait élesen elítélik és az ellenzéket a jogrend helyreállításáért folytatott küzdelmében rendületlen ragaszkodásukról biztosítjuk. Majd Károlyi Mihály gróf mellett tüntetett lelkesen a tömeg, aki táviratilag mentette ki távolmaradását. A népgyülésről táviratban üdvözölték Kossuth Éerencet, Károlyi Mihály grófot, Justh Gyulát, Andrássy Gyula grófot és Egry Bélát. A népgyülés Adler Adolf pártelnök zárószavaival és a Himnusz eléneklésével véget ért. A lakoma. A népgyülés után a Polgári Kaszinóban estebéd volt. Az első pohárköszöntőt Pap Béla tartotta a vendégekre. Adler Adolf dr. nagykárolyi pártelnök Károlyi József grófot éltette, aki válaszában köszönetét fejezte ki a meleg szerétéiért és ragaszkodásért. Palussy Árpád, a megyei függetlenségi párt elnöke Apponyi Albert grófot éltette, majd Debreceni István polgármester, mint a város díszpolgárát, éltette Apponyi Albert grófot. Apponyi Albert gróf válaszában többek között ezekét mondta : Sokat hányatott-vetett politikai életemnek iránytűje volt mindig a magyar nemzeti gondolat, a magyar nemzeti gondolatnak megerősítése, megvédése, körülbástyázása azon ellenáramlatokkal és veszélyekkel szemben, melyek kívülről fenyegetik önállóságát és melyek belülről bontogatják egységét. Mert ezen a két princípiumon alapul Magyarország léte. És ennek a nemzeti gondolatnak ápolása vitt engem mindig közelebb és közelebb a demokratikus igények felkarolásához. És itt nem a magam feje szerint jártam el, hanem ismét a nemzet hagyományát követtem: a negyvennyolcadiki nagy hagyományt. Negyvennyolcasnak lenni nem annyit jelent nemzeti értelemben, mint bus- magyarként a rossz idők felett siránkozni, hanem gyakorlatiasan, munkásán, nemcsak aggodalmaskodva, érzelegve, hanem férfiasán dolgozni annak megvalósításán. És éppen igy vagyunk a demokratikus haladással szemben. így kell felfogásunk szerint negyvennyolcasoknak lenni, nem egy történetmi stádium dicsőségének teoretikus kultuszában, hanem egy, akkor nagy férfiak által alkotott életirány to- váb vitelében, az utódokra hagyva, hogy mindig tovább és tovább haladjanak ennek az életiránynak követésében. Az ellenzéki pártok a választói jog kérdésében olyan megállapodásra jutottak, amely megnyugtatja — amint erről tapasztalásból beszélek — a radikálisabb irányoknak követőit, beleértve a szocialistákat és egyszersmind biztosítja azokat a nemzeti igényeket, ameljeket a nemzeti haladásnál nem szabad kifelejteni. Veszedelmek fognak keletkezni a nemzeti ügyre nézve ! — mondják. — Igenis, fognak keletkezni veszedelmek. A veszedelmeket einem kerülhetjük. Veszedelemmel volt összekötve a negyvennyolcadiki nagy átalakulás is. Ám ha ezeket a jogos kivánalmakat a nemzet magába felvenni és saját helyzetéhez mérten alakítani tudja, lerakja alapját egy küzdelmes, bár, de győzelmi esélyekben gazdag, sőt biztos nemzeti jövőnek. (Lelkes éljenzés és taps.) És én Károlyi József grófot azért becsülöm bátyjával, Károlyi Mihály gróffal együtt, hogy roppant szolgálatot tesznek az országban midőn az ő személyükben,* az ő kiváltságos osztályhoz tartozó nevüknek fényével, az ő nagy vagyoni állásukkal, mindazokkal, amelyek közönséges embereket a reakció karjába vetnek, felkarolják nemcsak a nemzeti ügyet, hanem egyszersmind a demokratikus ügyet és a társadalmi béke alapjait akarják lerakni. Ezért kérem az Istent, hogy éltesse őket ! Viharzott Apponyi gróf szavai után a taps és éljenzés. Rónai István csanálosi plébános Zichy Aladár grófot éltette. Zichy Aladár gróf megköszönve az üdvözlést, ezeket mondta : Ha most felszólalok, azért teszem, hogy igaz érzelmeimet tolmácsoljam. Örömmel kisérlek, kedves Albert bátyám, ebbe a küzdelemben, mert ajkadról halva az igét, egyúttal látom fejlődni hazánk modern történetét. Ma mit láttam ? Az a drágakő, az a szép gyémánt, melyben a nap fénye visszasugározva, minden magyar ember szemét magára vonja a negyvennyolcas idők, ezek a te mai beszédedben nem drágakövek, de harmatcsepp, amely éltet, amely több, mint az elhalt gyémánt. (Élénk tetszés.) Azt hiszem, nem titok, hogy bizonyos fájdalommal és aggodalommal láttam, midőn te az elmúlt .nagy küzdelem idejében a negyvennyolczas zászlóhoz szegődtél, de ma úgy látom, jól tetted, mert ez a zászló kezedben újra él. (Hosz- szas, lelkes éljenzés. Beszéde végén arra az intelligenciára emelte poharát, aki bátran csatlakozni mer a politikai meggyőződése szerinti párthoz. A vendégek este félkilenc órakor utaztak vissza Budapestre. A népgyülés- példás rendezéséért dicséret illeti Dr. Adler Adolfot és a rendező-bizottság tagjait, komoiyj és nyugodt magatartásáért pedig a megjelent polgárságot, mert tanúságot tett arról, hogy politikailag érett, olya i választó közösület amely a kezébe adott jogot megérdemli. á beszámolót követé bankettről. A Károlyi József gróf beszámolóját more pátrio bankett követte, amelyre a rendező-bizottság meghívta a képviselő vendégeket is. Helyes volt a bankett rendezése s még helyesebb az, hogy arra a vendégek is meghivattak. Azonban nem volt more pátrio intézve az, hogy a vendégek ép úgy fizették vacsorájukat, mint a vendéglátók. S ez nem menthető azzal sem, hogy ezt más városokban is igy rendezték, mert ami helytelen Jászberényben, az helytelen Nagykárolyban is. Úgy látszik, oda van a városunkat a múltban annyira jellemző szives vendéglátás, s bennünket is elhagyott a helyes érzék a jó Ízlés megkövetelte tettek iránt. Talán nem is helyes ennek a kérdésnek nyilvánosan való tárgyalása, mert ezzel nem valami jót mondunk el magunkról, de mégis szükségesnek tartjuk, nehogy a roszban megátalkodva, azt a jövőben is kövessük. Mert mi a bankett? Valakinek a tiszteletére való társas összejövetel. Így ha mi a városunkba megjelent képviselők tiszteletére rendezett összejövetelünkre meghívtuk a megtisztelteket is, akkor nevetséges az, hogy a megtiszteltek a saját megtiszteltetésükhöz anyagiakkal járuljanak hozzá, legyen a hozzájárulás cime vacsora, vagy bármi más néven nevezhető cim. Mi úgy hisszük, hogy egész más benyomást kelt a megtiszteltetés, ha abban anyagi szerepet játszik a megtiszteltek részéről. S e tekintetben nem az anyagi nagyságának a vendégek személyére való jelentősége az irányadó, hanem maga a puszta tény. Milyen más benyomást kelt egy bankett és milyen más emlékeket hagy hátra a vendégek lelkében, ha elmondhatták volna, hogy munkájuk megbecsülése olyan lelkesedést váltott ki a nagykárolyi polgárság leikéből, hogy őket a beszámoló után meg is vendégelték. Pedig csak igy tűnhetett volna fel a bankett a tiszteletükre adottnak. Jól tudjuk mi azt, hogy ez csak a kellő gondosság hiányán múlt s e dologban hibást keresni sem lehet, mert mindnyájan hibásak vagyunk a gondatlanságban. Azonban mégis szóvá tesszük nyilvánosán, hogy a jövőben ne rontsunk városunk jó hírnevén még ilyen látszólag kis dolog tekintetében sem, — s hogy felhívjuk az intéző körök figyelmét, hogy más alkalommal keressenek módot arra, miszerint a város falain belül ünnepelt vendég vendég legyen a szó szoros és magyaros értelmében. A szóban forgó esetben is, ha a pártnak, rendező-bizottságnak vagy a városnak nem tellett volna a vendéglátás, ott volt a polgárság vagyonosabb része. Ezek bizonyára nem vonták volna ki magukat az alól, hogy vendégszerető hírünket a jövőre nézve is megtartsák. Mindent meglehet csinálni helyesen és jól, csak a módját kell tudni. Ebben a kérdésben pedig éppen ezzel nem törődött senki. De hogy a jövőben ez se maradjon számításon kívül, azért szellőztetjük az esetet, mert elvégre városunk erkölcsi jó hírneve is közérdek reánk nézve. A szatmári közkórház ügyéhez. A szatmáriak kapzsisága, mint mindent, úgy közkórházát is minden áldozat nélkül akarja megteremteni. Lapunkban már egy Ízben foglalkoztunk a szatmári kórház üggyel. Megírtuk annak idején, hogy bérpalotái a telik Szatmár városának milliókat is beépíteni, nem kevésbé felajánlani pénzügyi palota céljaira egy modern épület költséged, de kórházi célra, mert az szerintük anyagi szempontból holttőke lenne, nem telik egy fillér sem. Fordultak a kormányhoz s mikor az megtagadta a hozzájárulási költséget, a vármegyéhez fordulnak. Hogy a Szatmáriak minek nézik a vármegyét, azt nem tudjuk, de hogy ezen mostani eljárásuk több a soknál, az bizonyos. Határtalan, észnélküli, a mások belátását teljesen számításon kívül hagyó kapzsiság, erkölcstelen élelmesség. A vármegyének kórházi célra más alap ugyanis rendelkezésére nem áll, mint a pótadó. Ezzel akarnák a szatmáriak megterhelni újból a vármegyét s nem elégesznek meg azzal, hogy több közintézményüket már eddig is a vármegye tartotta fenn. A vármegyei pótadóhoz nemcsak a szatmári közönség járul hozzá, hanem az egész vármegye közönsége közt Nagykároly városa is. S igy hogy jönne ahhoz a mi városunk adófizető polgársága, hogy Szatmáron kórházi célokat segítsen, amikor Szatmár külön törvényhatóság is, de meg nem is olyan szegény város, hogy a maga erejéből azt létesíteni ne tudná. ; Gallérok gózmosásaiWWA if #ft j a«* Wé 1 Kézimunkák, glassé keztyiik, tükörfénnyel hófehérre HÄJ UIJvl A ÄI Bútorok szőnyegek tisztítása Nagykároly, Széchenyi-utca 43. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
