Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1912-07-13 / 28. szám

28. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 5-ik oldal. Indítványt nyújtott be a képviselőtestü­lethez dr. Vetzák Ede képviselőtestületi tag a sertéstartásról szóló szabályrendelet oly iráriyu módosítása iránt, hogy a város belterületén Deák-téren, Széchenyi, Megyeház, Kölcsey, Kossuth-utcákon, továbbá a Fény-utcának a Petőfi-utca és Kálmánd-utca közötti részén levő telkeken csak 3 sertés tartása engedtessék meg. Ezen üdvös indítvány felvetését azon körülmény teszi szükségessé, hogy a jelenlegi szabályren­delet szerint 20 sertés is tartható, igy a város belterületén egyes házaknál valóságos sertés­hizlalók vannak, amelyek dögleletes szaga a szomszédos házak lakóinak helyzetét szinte el­viselhetetlenné teszi. Ideje már, hogy ezen tűr­hetetlen állapotnak egyszer már vége legyen, miért is reméljük, hogy ezen indítványt a kép­viselőtestület egyhangúlag fogja elfogadni II. nyilvános nyugtázás. A m. kir. adóhi­vatali tisztviselők orságos egyesületének ke­zelésében levő m. kir. adóhivatali tisztviselők árva gyermeknevelési segélyalapja javára újab­ban adományozni kegyesek voltak: Dr. Vetzák Sándor 2 K, Tóth József 2 K, Kaufmann Jó­zsef 2 K, Hermáron Mihály 2 K, Matuska Ist­ván 6 K, N. N. 30 f., Berger Jenő 6 K, Egeli Mihály 2 K, Dr. Egeli Imre 6 K, Gallasz Ödön 6 K, Egeli Pál 2 K, Drágus István 1 K, Dr. Hegedűs István 2 K, Dr. Falussy Alajos 1 K, Grünfeld Miksa 2 K, Holcinger István 2 K, Do- mahidiy István 2 K, Dr. Szabó Albert 6 K, Reök Gyula 10 K, Tőtős János jegyző 2 K, Gnándt Antal 2 K, Fazekas Menyhért 50 f, Hirsch Móricz 2 K, Dr. Láng Antal theol. ta­nár 6 korona, Dr. Róth Imre 6 K, vagyis a már nyugtázott összeggel együtt 145 K 20 f. A jó Isten jegyezze fel javukra e kegyes ado­mányokat. Mi nagy köszönettel vagyunk szives jóindulatukért. Fogadják hálánk és elismeré­sünk szívből jövő kifejezését a szegény árva gyermekek nevében is. A m. kir. adóhivatali tisztviselők országos egyesületének nevében. Nagykároly, 1912. évi junius hó 28-án. Mikcsa János m. kir. adóhivatali főtiszt, Kern János m. kir. adótiszt. Hűtlen szobaleány. Ehrenreich Samu helybeli kereskedő feljelentést adott be a ren­dőrségen volt szobalánya, Bereczki Zsófia ellen, aki négyszáz korona pénzt lopott el tőle. A rendőrség kihalgatta a leányt, aki a lopást ta­gadja. Junius havi kivándorlás. Nyircsaholy 5, Fábiánháza 3, Olcsva 2, Ó-pályi, Nagydobos, Olcsvaapáti 1 — 1 egyén vándorolt ki. Hat hó­nap alatt Szatmárvármegye alispánja 1751 Ame­rikába szóló útlevelet állított ki. Fizetésképtelenség. Az első nagykárolyi bazár, mely Darányi Iván tulajdona volt, fize­tésképtelenné vált. Ugyancsak fizetésképtelen lett a bécsi hitelezői védegylet jelentése szerint Grósz József, butorraktáros is. Kérelem. A m. kir. adóhivatali tisztvi­selők országos egyesületének kezelésében levő m. kir. adóhivatali tisztviselők gyermeknevelési segélyalapjának célja a vagyontalan és nagy családdal biró m. kir. adóhivatali tisztviselők gyermekei, de különösen a vagyontalanul elhalt m. kir. adóhivatali tisztviselők árvái nevelte­tésének, iskoláztatásának elősegítése; ezzel a különben elzüllés veszedelme elébe néző gyer­mek megmentése a nyomortól. A magyar állam tisztviselőinek megadja, a mai viszonyok között a megélhetés szűkös eszközét, de a nyugdíj- törvény (1885. CL t.-c.) elavult és némely ré­szeiben tarthatatlan intézkedése az özvegyet és árvákat nélkülözésnek teszi ki. A m. kir. adó­hivatali tisztviselők legnagyobb része oly fal­vakban lakik, a hol középiskolák nincsenek. Nincs mellékjövedelmük és csekély évi járan­dóságuk kevés arra, hogy gyermekeiket állo­máshelyüktől távolabb eső középiskolával biró városban iskoláztassák. A m. kir. adóhivatali tisztviselők a közönség szolgálatára szentelik minden idejüket, minden jótékonycélu társa­dalmi mozgalomból kiveszik részüket, és kész­séggel áldozzák oda filléreiket. A fentebb jelzett humánus célú segélyalap létesítése és gyara­pítása céljából teljes reménységgel fordulunk viszont a magyar közönséghez. A m. kir. adó­hivatali tisztviselők országos egyesülete alap­szabályainak 7. §-a értelmében az egyesület pártoló tagja lehet minden feddhetlen jellemű magyar állampolgár, minden erkölcsi és jogi személy, aki e szándékát az egyesület elnöké­nek (Sándor Ignác m. kir. adótárnok Nagy- Enyed) bejelenti és évi két korona tagsági dij lefizetésére magát három évre kötelezi. Égye- stiletünk elhatározta, hogy a pártoló tagsági dijakat a m. kir. adóhivatali tisztviselők gyer­meknevelési segélyalap gyarapítására fordítja. Azon közéleti viszonynál fogva, melyben hiva­talunk mélyentisztelt Címeddel áll, a jótékony­ság nevében azon kérelemmel fordulunk oda méltóztassék mint pártoló tag egyesületünkbe belépni és ezzel ezen humánus törekvésünkben elősegíteni. Ezenkívül jótékonyságra fentartott fölöslegéből bármily csekély kegyes adományt hálás köszönettel fogadunk. Egyesületünkbe pár­toló tagul belépő nyilatkozatát, sajátkezű név­aláírással, vagy cégjegyzéssel ellátva, bármely m. kir. adóhivalali tisztviselő utján rendeltetési helyére juttathatja. A pártoló tagsági dijak és a gyermeknevelési alap javára adott összeget Nagykárolyban Mikcsa János főtisztnek avagy Kern János adótisztnek rendeltetési helyére leendő küldés céljából átadhatók. Az adomá­nyok Nagykárolyban hirlapilag nyugtázva lesz­nek. A befolyt összegek bármelyik m. kir. adó­hivatalnál megtekinthetők. „Adóhivatali Közlöny“ c. EgyesületünK hivatalos lapjában havonkint nyugtáztatnak. 10 koronán felüli adományról kívánatra egyesületünk pénztára, vagy bárme­lyik m. kir. adóhivatal felelős számadó főtisztje, esetleg ezeknek megbízottai küDn elismervényt is adnak. A m. kir. adóhivatali tisztviselők or­szágos egyesületének elnöksége. RendóYi hírek. F. hó 6-án a kápolna melletti téglagyárnál az iparvasut Agárdi János másféléves gyermekét elütötte. A kis gyermek nyomban meghalt. — Gnandt István az állo­mással szemben levő lucernás földekről haza­felé tartott. Nem akart a sinen álló vonatot ki­kerülni, hanem a vonat alatt akart átbújni. Szerencsétlenségére azonban az álló vonathoz nehány kocsit csatoltak, amitől a vonat moz­gásba jött és Gnandtnak lábát, fejét levágta. Szümacs Veronka, Péter Mihály vendég­lős cselédje gazdájától több kisebb tárgyat ellopott. ÉRMELLÉKI HÍREK. Képviselőtestületi gyűlés. Érmihályfalva község képviselőtestülete folyó hó 6-án gyűlést tartott, melynek egyik legfontosabb tárgya a községi alkalmazottak fizetésrendezése volt, ta­gadhatatlan, hogy erre már nagy szükség volt és az is, hogy olyan nevetséges fizetésekből amilyenek eddig a kezelő személyzetnek voltak megélni nem lehet és az álásokra embert kapni sem lehetett, de most már az a kérdés, hogy ha el jön az elseje lesz-e miből kifizetni a fel­emelt havi gázsikat Érmihályfalva örökké üres kaszájából. A fizetések javítását el kell, hogy ösmerje mindenki, de hogy azt legyen is miből teljesíteni arról is kellett volna gondoskodni. Vannak ott a község házánál olyan alkalma­zottak, akiket lehetne talán nélkülözni és az azok által élvezett napi-dijakból, illetve fizeté­sekből pótolni. A megemelt összegeket, mert, hogy ezek a községi adót terheljék, annak nem nagyon fognak örülni az adófizetők. Az érmihályfalvai ipartestület fennálá- sának 25 éves évfordulója megünneplésére nagyban folynak az előkészületek és az elője­lekből ítélve az ünnepély fényesnek ígérkezik, az ipartestület vezetősége mindent elkövet, hogy az ünnepély sikerét biztosítsa. Bírja a testület a debreceni iparos dalkör ígéretét az iránt, hogy a jubileumi ünnepre el fog jönni és hangver­senyt fog tartani az ünnepségek keretében. Tolvaj iparos segéd. Szomorú világot vet Érmihályfalva iparos ifjúságára, hogy nin­csen hét melyen ne kellene ezen a címen hirt hozni, egyik héten iparos tör be a kávéházba, a másik héten iparos tanonc lopja el az iparos Olvasó Kör pénzét, most pedig egy iparossegéd Szabó Zsigmond lopta meg a munkaadóját Spet'n István kerékgyártó mestert. A jó madár körülbelől 280 korona összeget csalt ki a mes­tere nevében kiállított számlákra és a szomszé­doktól kölcsön és megszökött, a csendőrség mindent meg tett az előkeritésére, de eddig még elfogni nem sikerült. Bizony rá férne Ér­mihályfalva iparos ifjúságára (tisztelet a kivé­telnek) ha visszaállítanák a mostohán elhagyott egyletüket és ott töltenék el a szabad idejöket, talán használna valamit egyeseknek. Turvékonya—vámfalui Máriavölgyi fürdő és ásványvíz források. Szatmárvármegyének északkeliti részén az Avas-hegység egy fensikot ölel körül; az a fensik rejti magában a kies fekvésű Vámfalu, Turvékonya és Kőszegremete községeket. A vámfalui és turvékonyai határok összeszögellésével, gyönyörű tölgyerdők között terül el az ásványvizekben való gazdagságáról orszá- .mmtSSST“' Ma WavnlcTVÍ fiirHo gos hírű Máriavölgy s a völgyben a kedves mell IdVUIgy I IUIUU. A telep a Vámfalu—Máriavölgyfürdő vasúti állomástól 10 perc­nyire fekszik (cc. IVa km.) s rendes kocsiközlekedés áll fenn. A telep 10 igen csinos épületből áll. Az épületeket remek park környezi. Ezen épületekben 85 modern comforttal berendezett vendégszoba van. Villanyvilágítás. 319 ------------------------ Ml Állandó fürdő-orvos. la vallatok: Gyomor, máj, bél, tüdöbajok. Bőr, köszvény-görvélyes bántalmak, vér, és női bajok ellen. — Természetes szénsavas fürdők, ivókúra stb. — Lakásviszonyok és étkezések a legkedvezőbbek. — Szobák 1—4 K-ig. Teljes penzió 7—10 K-ig. — Kurtaksa nincs. Máriavölgyi Mária- és Gábor-forrás alkalikus sós savanyúvizek, mint étrendi vizek igen kedveltek. Úgy borral, mint tejjel egyaránt kiváló hatásúak. Kaphatók minden jobb füszerke- reskedésben. — Prospektust kívánatra ingyen küld és bármilyen irányú kérdezősködésre szives készséggel válaszol a Fürdöigazgatóság. •?«

Next

/
Thumbnails
Contents