Nagykároly és Érmellék, 1912 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-06 / 27. szám
27-ik szám. 3-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLEK. Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete m. hó 30-án d. e. 10 órakor gyér érdeklődés mellett rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlést Debreczeni István kir. tanácsos, polgármester a szokásos formalitások között nyitotta meg. Utána a napirend tárgyalása következett, amelynek nevezetesebb pontjai a következők. úgy határozott a közgyűlés, hogy azt minden egyes esetben árlejtés utján fogja bérbeadni. A többek között tudomásul szolgál, hogy a jelenlegi, polgári leányiskola épületének állami elemi iskolává való átalakítása 64 ezer korona költséget igényel. Nevezetesebb pontja, nem lévén a tárgy- sorozatnak több kevesebb ügy elintézése után az elnöklő polgármester a közgyűlést 11 órakor berekesztette. Károly ezüstérmet, Dipold Ferenc, Hancsis Illés és Luczay János bronzérmet kaptak évek hosszú során át tanúsított eredményes működésűkért. A kettős kitüntetés legyen tehát az alap, amelyen Dalárdánk virágzó fája nőjjön fel: kulturmissziót is teljesít egyúttal, hirdetvén a magyar dal tündöklő glóriáját. A közönség pedig siessen támogatására e szerény egyesületnek, amely megmutatta, hogy működésével nemcsak bizalomra, hanem a legvérmesebb reményekre is tud jogosítani. x. Néh. Schuszter János és neje szül. Vetzák Anna ismert alapítványáról szóló alapitó oklevél tervezetre vonatkozó tárgyalás során Péchy László azt indítványozta, hogy az alapítók családjából származó jeles tanulóknak ne adassék elsőbbség az ösztöndíj elnyerésénél. Dr. Vetzák Ede és Dr. Vetzák Sándor az alapítók intencióinak és a hagyaték átadó végzésben kifejezésre jutott kikötéseknek az alapitó oklevélbe való felvételét követelték, Rooz Samu szintén tiszteletben kívánta tartani az alapítók intencióit és az elsőbbségi jognak az alapitó oklevélbe leendő felvételét ajánlotta. A közgyűlés nagy többsége tiszteletben kívánta tartani a nemeslelkü alapítók intencióit és 43 szóval 7 ellenében kimondotta, hogy az alapitó oklevélbe felveendő az alapítók azon kikötése, hogy a családjukból származó jeles tanulók az ösztöndíj elnyerésénél elsőbbségben részesitendők. Majd Bing Mór kérelme került tárgyalásra. Bing azt kérte a képviselőtestülettől, hogy az Arany János-utca és Kálmánd-utca sarkán építendő uj házát közvetlen a szabályozási vonalra alapoztassa, ne pedig az előírás szerint 4 méterrel belül. A közgyűlés Kacsó Károly és Kun István érdemleges felszólalásai után teljesítette a kérelmet már arra való tekintettel is, hogy az előírás szerint teljesítendő építkezésnél a telek kicsi lett volna arra, hogy eme exponált helyen egy tetszetős ház felépülhessen. A városi színház mozi bérletét illetőleg A Dalárda. A nemes ambíciónak, a fáradhatatlan buzgalomnak, a kitartó lelkesedésnek fényes jutalmát nyerte el a nagykárolyi Dalárda a minap Budapesten tartott országos dalversenyen. 5000 dalos versenyzett a Tattersalnak erre a célra készült hatalmas pódiumán. Dalárdánk a II. csoportban a negyedik dijait, egy ezüstmüvü bőségszarut nyert versenydapbjával, amelyhez a szerző Révffy Géza őszintén és szívből gratulált a derék karmesternek, Vitek Károlynak. Ezzel a fényes eredménnyel bebizonyította dalárdánk, hogy vezetése jó- kezekben van, életképes és a legnagyobb mértékben méltó az áldozatkész pártfogásra. Hogyne? Hisz a kecskeméti dalosverseny r'ta 16 dalárdát előzött meg a dij elnyerésében. S mindezt az öntudatos, programmszerü vezetésnek tulajdoníthatjuk be, amelynek lelke és vezpre Récsey Ede házfőnök, akinek messzeható terveiben hűséges munkatársa, tettre kész és képzett dirigense Vitek Károly, aki qualitásaival tanúbizonyságot tett, hogy lehet vidéki dalárdát is — sok nehézségekkel ugyan, de kitartó önzetlen munkálkodás után — mintaszerűen vezetni s bizonyos tekintetben művészi nívóra emelni. A dalos-ünnepségnek még egy fényes pontja volt az érdemes dánosok kitüntetése, a melyet Bárczy István polgármester végzett el. Letlinger Béla aranyérmet, Nagy Elek és Tömpe A tanév vége. A diákság egy része vakációzik, másik része egy másik iskolába: az élet iskolájába lép. A szülő nem tudja, hogy gyermekeit tovább taníttassa, vagy valamely pályára adja-e. Sok szülő a modern áramlattól elragadtatva elhatározza, hogy bármily nehezére is essék, gyermekét tovább taníttatja ; hadd legyen ur, intelligens ember; tartozzék a lateiner osztályhoz: legyen orvos, ügyvéd, mérnök, tanár stb. Midőn ekként gondoskodik a szülő, akkor egyáltalában nem gondolkodik, hanem mintegy ellenálhatatlan erőtől hajszolva a divat áramlatában van benne. Nem keresi, nem kutatja, vájjon gyermekének elsősorban van-e tovább tanulásra kedve, van-e akaratereje, energiája, eleven és éles felfogása, hogy a már említett pályákon valamire vihesse is, ne pedig tucatember maradjon. Azt kell figyelembe venni, hogy a diplomához kötött pályák túlontúl vannak elözönölve s akinek nincs kiváló képessége, nagy kvalitása, vagy pedig megfelelő protekciója (ami sokat nyom manapság a latban), az bizony elveszett ember ezen „előkelő“ pályákon. Másodsorban a szülőnek az anyagiakkal is kell számolnia, vájjon módjában áll-e majd mindvégig támogatni gyermekét, nehogy a félúton elakadjon. Az asszony a férjét szólította. A Mari nevezetű szörnyeteg már hozta a vacsorát. A vendég jobbról ült az asszony mellett, a kapitány balról. Szemközt a férj. És a kapitánynak úgy tetszett, mintha a férj folyton hu- nyorgatna, amig az asszony és a vendég ismerkednek, sőt egyszer minden ok nélkül igy szólott a férj: — Igyál, vén cimbora! Minden ok nélkül. Mert a vén cimbora, nevezetesen a kapitány, amúgy is ivott, egyebet sem tett, mint ivott és hallgatózott és szemlélődött. Hallgatta az asszonynak és a vendégnek a beszélgetését, nézte Edith pirulását, odaadó lángoló szemét és szivébe belenyilallott az emlék: amikor ő ült igy az asszony mellett először; ezelőtt öt esztendővel és amikor feléje fordult igy az asszony, ugyanezekkel a kifejezésekkel : — Köszönöm, hogy pár boldog percet szerez nekem, most nem unatkozom. Lehetséges-e, hogy a főmérnöknek van igaza: „Te olyan unalmas vagy, mint én“. Olykor szeretett volna felugrani és rákiáltani a férjre: — Vigyázz! Ő meg fog csalni bennünket. Megint a férj hangját hallotta: — Igyál, vén cimbora. Nagy szerencséd volt ma, megérdemled. Az asszony feléjük fordult: — Szerencséje volt ? Nyert ? — Bizony : pont tízezer koronát húzott be, — Ah, hisz akkor magáé a világ, kapitány. A belső szobába mentek. Stein igen szépen zongorázott. Minden kottát precízen lejátszott és az asszony énekelt. Mintha nagy sorvasztó vágyak szólaltak volna meg a néma éjszakában és a virágok illatavai olvadtak volna össze kábító érzéki mámorban. Egy pillanatban a kapitány az asszony fülébe súgta: — Edith, menjünk. Jöjjön velem. Elmegyünk messze. Maga énekelni fog színpadon, én az impresszáriója leszek. — Köszönöm. Öregek vagyunk mi már ahhoz barátom és most ismét köszönöm, jól érzem magam. — Vigyázzon! — nyögött a kapitány. Szemei vérben forogtak — Gyerünk (a férjhez fordult). A terraszon vár bennünket a bor. — Arra gondolt, hogy most el fogja mondani a férjnek mindazt az eikövetett bűnt, amit az asszony vele vétkezett, kényszeríti, hogy elváljon és az asszonyt még ma este elviszi innen. De a férj, amikor ő leült megsimogatta a kapitány fejét: — Izzadsz, öreg cimbora. Felhozatok egy kis pezsgőt. Azután pénzt veszek magamhoz és visszamegyünk a haszinóba, hátha ott találjuk Braunt, attól tán visszaszerezhetem a mai veszteséget. — Igazad van. De ez a koncert itt? — Na hát, nem muszáj sietni. Igyál vén cimbora. Az asszony tudja, hogy tizenegy órakor vége a vendéglátásnak. Hisz ismered, az én feleségem szeret kellemes lenni, de korrekt ... és nobilis. Nem most történik először, hogy kimenőt kapok vacsora után. Emlékszel, amikor bemutattalak, már az első estén kimenőt kaptam, emlékszel kapitány ur, amikor tiz perc alatt elvesztettél ötszáz forintot és eltűntél a kaszinóból, hehehe, fájt a fejed, haza kellett menned, hehehe . . . — Haza ? A kapitány mégegyszer el akart mondani mindent, de köhögés fogta el. Bent a zene elhallgatott. Mintha ugyanazokat a szavakat hallotta volna a kapitány, amit öt esztendővel ezelőtt, pedig milyen suttogva, de nagyon suttogva: — Maga vissza fog jönni. Éppen tizenegy óra volt. Az asszony kijött. Mögötte Stein, kinek ajkán a boldogság rezgése látszott. — Uraim, — szólt az asszony — tizenegy óra van. A kapitány bucsuzáskor megszorította az asszony kezét, de az asszony szeme a fiatalembert kisérte. III. A kapunál az állatorvos elköszönt az uraktól. A főmérnök a kapitánnyal a kaszinóba : Modern ruhafestés: bármily divatszinre. Nagykároly, Dáít^ÍAP DA1 Legszebb ruhatisztitás flLtlJ MlJvl MT(M Vegyileg száraz utón! Széchenyi-utca 34. sz. a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.
