Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-11 / 11. szám
11-ik szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 3-ik oldal. A drágaság Nagykárolyban. Napról-napra halljuk a panaszokat és ki- fakadásokat a háziasszonyok köréből, hogy városunkban a drágaság immár elviselhetetlen, hogy a nagykárolyi piacon drágább a baromfi még, mint a budapestin is. Hogy mi az oka ennek, hogy miért drágább a piac Nagykárolyban, mint a többi vidéki városban, azt bajos volna igy nagy hirtelen eldönteni. De kétségtelenül a drágaság egy nagy oka az is, hogy a városi hivatalos embereink nagyon kis szerepet játszanak abban a küzdelemben, amely a megdrágult élet fontosabb kérdései körül folyik. Miben rejlene a városi magisztrátus feladata a közélelmezés kérdéseinek a megoldásánál ? Elsősorban megfelelő élelmicikk beszerzésében a városi piacokra; másodsorban ügyes ellenőrzésében annak, hogy az élelmiszerek elosztói, a kereskedők, raktárak, kofák egészséges állapotban és ne tuldrágán juttassák e czikkeket az egyes háztartásokba. Valaha a városi magisztrátusok igen nagy közvetlenséggel kezelték e föladatokat. Nemcsak arra volt gondjuk, hogy környékünk földmivelő népe a városnak termeljen, hanem arra is, hogy az élclmiszerkereskedők ne nyerekedjenek kapzsi módon a városi lakosság gyomrán és zsebén. Városi krónikás jegyzőkönyveink sokat írnak a túlságosan nyereségvágyó élelmiszerkereskedők szigorú megbüntetéséről, de arról is, hogy mi mindent követel a magisztrátus a piaci ellátást intéző tisztviselőtől. A mai viszonyok között az ármegszabás nem biztatna eredménynyel, mert nehezen lenne keresztülvihető. Annál fontosabbnak látszik azonban a másik irányú hatósági tevékenység, tudniillik a környék mező- gazdasági termelésének szervezése és ide, a városba való vonzása. Egészen bizonyosra vehetjük, hogy ha valamelyik városi tisztviselő közvetlen érintkeA szomszéd falu ura, a fiatal Szentand- rássy, gyakori vendég volt náluk, mióta a Kató asszony lánya hajadonná serdült. Mikor aztán rá került a sor arra, hogy a gyermeke sorsa felett határozni kellett, kinyílt az Íróasztal titkos fiókja is, hogy mielőtt átadja azt leányának, benne ne maradjon valami a 15 évnek történetéből .... A rejtekéből egy csomó levél került elő. Levelekben megirt története élete legszebb három esztendejének. Magához vette valamennyit, hogy be vigye abba a terembe, ahol az ősök arcképei függenek, ahol a ház egyetlen kandallója állt, mintegy kínálkozva arra, hogy hamuvá égesse a beleszórt titkokat. Mikor az első lap lobbot vetett, akkor jutott eszébe, hogy a legtökéletesebb modern regény az, amit most eléget. Csaknem moso- logva gondolta el, hogy kiadja névtelenül: micsoda hatást ért volna el vele ! Bizonyos, hogy kelendőségben lett volna része, mert hü képe az erkölcs mesgyéjén járó, jóra és rosszra egyaránt gyönge asszonynak, akihez oly annyira hasonlítanak a többiek, de akinek finomsága, erőtlenedéit lelke ezerszerte jobban átérezte a boldogságot és a szenvedést, mint amazok .... Kísértetek szálltak fel hozzá a betűkből, csókolgatni kezdték a szemét, beletemették ajkukat még hajának selymébe is. A lángnyelvek suttogni, beszélni kezdtek, megismételték neki az írott szavak értelmét és szüntelenül a fűiébe csengett .... szeretlek .... örökre ... te, mindig csak te! zésbe lép a környék értelmes földmivelőivel s megmagyarázza nekik, hogy milyen hasznos lesz rájuk nézve, ha ezt vagy amazt termelnek: ha kell, beoktató szakembert is ad egyik vagy másik nemű termelés behozatalára, vagy megjavítására, piaczunk látogatottsága egyszerre meggyarapodik. Az efféle hatósági munka nyomán fölkerekedik a mindig mozgékony kereskedelem is és a hatósági ember biztató szavát csakhamar keieskedői megrendelések és vásárlások váltják föl. El kell ismernünk, hogy egészen a múlt évtized elejéig a városi igazgatás ilyetén tevékenységére nem sok szükség volt. Potom olcsó volt nálunk minden mezőzazdasági cikk s a városi élelmezés nagyobb gondokat sem hatóságnak, sem másnak nem okozott. De bizony vagy tiz esztendő óta súlyosan érezzük, hogy e város lakossága rettentő drágán vásárol. Ez olyan természetellenes, közgazdaságilag kelletlen, közegészségileg káros helyzet, amit összetett kézzel nem nézhetünk már sokáig. A sajtóban hónapokon át folyik a czikke- zés a drágaság kérdéséről, a melyek oda lyukadtak ki, hogy tegye a kormány ezt meg azt a drágaság ellen. Nem kevesebbet szónokolnak a gazdák részéről azért, hogy hiába van drágaság a városokban, ők mégis kénytelenek olcsón túladni a termelvényeiken. Itt az ideje tehát, hogy a városi hatóság elvégezze a maga tennivalóját a város élelmezése, vagy helyesebben a mezőgazdasági termelés és városi piaczi ellátás terén. Alkalmazzon erre a czélra egy ügyes, gyakorlatilag képzett, a népet és az életet ismerő gazdaember tisztviselőt, akinek szakavatott vezetése mellett aztán a városi élelmezés s a vele szorosan kapcsolatos termelési és árusítási kérdések a helyes irányban megoldva lesznek, Azután egy négylevelü lóhere eset a lángok közzé. Azt különösképen éppen akkor kapta, mikor ő is küldött egyett neki. Még a szavak is, amiket hozzá Írtak, csaknem egyformák voltak. Emlékezik, milyen boldoggá tette őket az, hogy úgy össze találkozott a lelkűk . . . Egy másik lapról szaggatva olvas le néhány sort. Féltékeny vagyok . . . szeretlek rettegve, gyarlón . . . Aztán megint .... nem hiszem, hogy szeretsz, mert van a hitnek egy felsőbb foka: a tudás . . . Ennek a lapnak látja folytatását is ... . és én ezt éreztem. Nevezz el hiú bolondnak, önhittnek, csak ezt a tudattá vált hitet ne vedd el tőlem . . . Egy másik csomót dobott a tüzbe. Abból kicsúszott egy levél, rajta ez a bekezdés : Oh te nagy gyermek, hogy rád ismerek a szivednek minden kis vonásaiban önmagámra. Később egészen érthetően olvasta egy lapról . . . Tisztán áll előttem immár, hogy nemcsak a lelkedet szeretem, hanem az ajkadat, a mosolygásodat, a kezed simogatását. . . Kuszáit sorokból betűzi majd még: . . . nem tudok lemondani . . . Menekülj előlem, ha elveszni nem akarsz .... Közben tízszer, húszszor, százszor is feléje kiabál egy szó Szeretlek! szeretlek! Ott volt az a szó minden lapon, ezzel fejezték be minden leveleiket. Igaz, később már el-elmaradt ez a rövid, égő kis vallomás. S mikor e szótól dísztelen leveleit bontotta halálra: szerelmük halNemzeti géniusz. (O. K.) Bármelyik ágát vesszük vizsgálat alá akár az állami, akár a társadalmi életnek, úton-utfélen csak keserves panaszokkal találkozunk. Mind e panaszok egyetlen végokra vezethetők vissza. Sokba, majdnem elviselhetetlenül sokba kerül úgy az állam, mint az egyén fentartása és a sok kiadással nem állanak megfelelő arányban a rendelkezésre álló jövedelmi források. Nálunk Magyarországon még jobban érezhető a baj, mint bárhol egész Európában. De hisz ez nem is csoda. Évszázadok nehéz küzdelmei lehetetlenné tették a magyarnak a kultúra fejlődésével arányos haladást. Mátyás királyunk óta folyton pusztította nemzetünket, hol a külellenség, hol a pártviszály, legtöbbször pedig mind a kettő egyszerre s ezalatt az idő alatt a szomszéd nemzetek erőt és tehetséget egymásra halmozva megvetették a modern állami élet alapját. Reánk csak 1867-ben virradt fel az a nap, mely óta lehetővé lett, hogy megmutassuk, miszerint mi a lenézett, semmibevett „barbár" magyar nemzet is képesek vagyunk megállani a világ színpadán s nem is dicsőség nélkül. Lázas sietséggel kell dolgoznunk, mert hiszen nekünk nemcsak a napi élet munkáját kell elvégeznünk, hanem pótolnunk kell mindazt, amit elődeink a nemzeti létünket végveszéllyel fenyegető élethalál harezban el nem végezhettek. A kétszeres munka természetesen kétszeres áldozattal is jár. Nem csoda tehát, ha az állam napról-napra újabb, újabb terheket ró a polgárok vállaira. Egy újabb élet-halál harcz ez, melyben azonban nem karddal, ágyúval, hanem tollal, vésővel és kalapácscsal folyik a küzdelem, melynek szintén megvannak a maga áldozatai. És abban is hasonlít ez a harcz őseink nagy küzdelmeihez, hogy mint azok, mi sem fogjuk annak gyümölcseit élvezni, hanem élvezni fogják azok, akik utánunk következnek. Vajha úgy lenne ! A siker nemcsak attól függ, hogy e válságos időben kik állanak az állam kormány- rudja mellett. Ez is nagyon lényeges, mert czéltudatos és körültekintő vezetés nélkül semmire sem lehet menni. De ennél még sokkal fontosabb az, hogyan veszik ki részüket a munkából az állam polgárai. Gyönge, erőtdoklásának szellője érte elfehéredett arcát és megremegett . . . Mert elmúlt a láz, elmúlt az álom, elmúlt minden, mielőtt betelt volna. Lehet, a természet rendje volt, hogy meg kellett halni az érzésnek, amelynek nem volt tápláléka. Valami keserű izü barátság vált belőle, s ha éppen mondani valójuk van, rövidesen, csaknem üzleti hangon, pár sorral intézik el. A levelekből pedig, azokból a forró, sokszor indulatos, de mindig szerelemről beszélő levelekből — hamu lett. Kató asszony önkénytelenül is kezébe vette a tüzet élesztő vasat és beleírta a hamuba: Fűit. Az esküvőtől már nagyon rövid idő választotta el a fiatalokat, az öreg Kató — oh mert nagyon öregnek érezte magát, — a kis Katóval szemben ült, hogy jó tanácsokkal lássa el. Olyan szépen elgondolta, hogy mit fog neki mondani, de ahogy belenézett leányának bársonyos szemébe, amely éppen olyan volt, mint azé a szép anyjáé, vagy mint az övé s amelyben egy pillanatig az ő végzetüket sejtette meg — nem jött az ajkára egyetlen szó sem. Katóka csodálkozva, értelmetlenül nézett sírással küzdő anyjára, s nem tudta megérteni azt sem, hogy miért reszket olyan különösen a hangja, mikor neki az íróasztal titkos rejte- két magyarázza ? . . .
