Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-05-20 / 21. szám

20-ik szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal. Nagykároly és Szatmár vármegye közegészség- ügyének tartós fellendülésére. Ugyancsak a vármegye közegészségügyi szempontjai érvényesülnének a legteljesebb mér­tékben akkor, ha egy tüdő vész szanatórium fel­állítását lehet elősegíteni, támogatni, esetleg jó­részben fenntartani. Lapunk vezető helyén fog­lalkozunk bővebben ezzel a kérdéssel. Annak indokai meggyőzhetik oh ásóinkat arról, hogy ebben az esetben is szigorúan közérdekű do­logról van szó. A szanatórium felállítása egy­részt megapasztaná a meglevő kórházi betegek számát, amelynek jelentékeny hányada a tüdő­vészesekből kerül ki, másrészt kísérleteivel, gyógymódjainak kipróbálásával jelentékeny té­nyezőként szerepelhetne a tüdővész ellen indí­tott hadjáratban. Itt van például a vármegyei muzeum kér­dése. Kultúrtörténeti, néprajzi szempontból szinte megbecsülhetetlen értékű egy, a múlt minden emlékét megőrző nagy muzeum. Szatmár vár­megyének nagy történeti múltja van, nagy fér­fiak szülőhelye és tartózkodási helye volt. Már csak a kegyelet is azt hozza magá­gával, hogy ezeket az emlékeket összegyűjtve és csoportosítva hagyjuk utódainkra. A jelenlegi muzeum programmjában mindez valószínűleg meg van s hogy még sem tudja megvalósítani, az nem a vezető körök tétlensé­gén, hanem a fedezet hiányán múlik. Hosszú rigmusokban tárgyalhatnók itt tisz­tán ama közérdekű dolgokat, amelyek közül egyik-másiknak kielégítése már égetően szük­ségessé válik. Csak röviden rá akartunk mu­tatni arra a jelenségre, hogy nem teszünk lelki- ismeretesen, amikor az ingatlan pótadó alapból csak a közutakat akarjuk építeni és vicináliso­kat akarjuk segélyezni. Ha ugyanis ez a szempont érvényesülne a határozat megerősítése és annak életbelépte­tése után, akkor egyes érdekeltségek könnyen kihasználnák a helyzetet azzal, hogy derüre- borura kérnének vicinális koncessziókat és sür­tanácsos ur úgy szégyenli magát a fiatalember előtt, mintha az mindent tudna. Milyen nagyot vétkezett ő akkoriban Jú­lia ellen ! Az első, az édes, az ártatlan szerel­met, hogy dobta félre, mikor gazdag leány, befolyásos após, rózsásabb jövő kerültek útjába. El volt határozva, hogy valamicskét jóvá teszi hibáját . , . a fiun. Mohón kérdezte : — Élnek még a szülei? — Csak atyám; anyámat öt éve, hogy eltemettük. Szomorúság kerülte meg a tanácsos ur elkét e hirre, de máskép meg mintha könnye- nyebbülés sóhaja szált volna el ajkáról. — Ismertem anyját és nagyatyját, de már közzel harminc éve, hogy utoljára lát­tam őket. A fiatalember zavarában csak mosolygot. Ekkor már a jegyzőkönyvbe irt a taná­csos ur, beleírta Szalay György nevét, lakása cimét is hozzá véve, a kék irónt, vastag vo­nalakkal egészen bekerítette a nevet. Atyaságos, gyengéd hangon szólt az ifjúhoz, úgy hogy annak melege lett legott: — Még ma adja be írásban a kérését; biztosítom, hogy elsőnek nevezik ki e hó­napban. Készüljön, mert azonnal be is fog lépni. A fiatalember örömében alig lelt szót, hogy valamikép megköszönje. — Ne szóljon kedves barátom, nincs mit köszönni azon. Csak azután meg is legyen elégedve az állással. getnék talán sokszor csak magánérdek szem­pontjából is a közutak létesítését. Mint már említettük, az alap közmegter­helésből fog létrejönni, feladata tehát elsősorban és szigorúan csak a megye érdekeinek kiélégi- tése lehet, ha pedig ez már megtörtént, lehet beszélni az egyes vidékek érdekeinek kielégí­téséről, de csakis akkor, ha itt is az egész vi­déknek fellendítéséről van szó. Petronius. [lÉTRŐL-pÉTRE, Úgy látszik a mai parlament nem valami nagy rokonszenvel viseltetik az idegen, külö­nösen a latin szavak iránt. Különösen két szó az, amely a közelmúltban nagy vitára adott alkalmat s e két szó az indemnitás és az incom- patibilitás. Mind a két szónak megvan a maga különös, jó jelentése, de úgy látszik a törvény­hozó urak erősen óvakodnak attól, hogy a megfelelő értelemben használják, mert különben maguk is rájönnének arra, hogy a magyar jelentés nagyon is födi a latint. Mig igy — úgy okoskodván, hogy a kivétel csak erősiti a szabályt, csak a kivételeket hajszolják. Való­színűleg naiv, de tendenciózus értelmezéssel kompnak tartják az incompatibilitást, amely éppen a képviselőség révén átviszi őket bizo­nyos szinekurákba. Olyan circulus vitiosus féle tehát az incompatibilitás: mert ahhoz hogy valami incompatibilis lehessen, képviselőség kell, de hogy valaki képviselővé lehessen, azért kell az incompatibilitás. Utóvégre, ez is mun­kával jár s ezért vádolni ugyan kinek jutna eszébe a munkapártot. Kétségtelen, hogy ha valaki udvari szállítóvá lesz, ezzel érdemei lesznek elismerve. Hogy milyen téren, az mellékes, de mindenesetre mulatságos, ha valaki dinyeterníelés révén jut ehhez a kitüntetéshez, akkor az illető udvar tököt rendel. Városunk egyik kereskedelmi férfia Annyira zavarban volt, hogy a fiút biz­tette megelégedésére, nem hogy szorgalomra és jó munkára biztatta volna, hogy vele lehes­senek megelégedve. Az ajtóig kisérte ki ven­dégét a tanácsos ur és még távozóban is hosszan utána nézett, mintha járását figyelné. Mikor kis idő múlva a hivatalszolga me­gint aktákat hozott a tanácsosnak és urát tenyerébe hajtott fejjel elgondolkodva az asztal mellett látta, előtte pedig a jegyzőkönyv, melyből a Szalay György név kék ketrecben szembe tűnik már messziről, nagyon furcsál- kodott: Ugyan miféle-kiféle protekciója lehet ennek a kopottas-szegényes fiatalembernek, hogy ennyire bebiztosította magát ? Mert ő már szinte ismerte főnöke szoká­sait és szintén tudta, hogy a kék bekerítés nagyot jelent. Szalay György pedig örömrepesve járta meg útját hónapos szobája felé. Módfölött meg volt elégedve sorsával. Csak azzal nem volt tisztában, hogy : 1. A tanácsos ur mindenkivel ilyen ke­gyesen bánik, aki hozzáfordul állásért ? 2. vagy ő tett olyan hóditó benyomást rá, hogy nem tudta tőle a pártfogást meg­tagadni ? 3. vagy nagyatyját ismerte-e olyan jól Miklósiban, hogy annak emlékére karolja fel az unokát ? Ostay József. Rampola (sic!!!) bíborostól rendelést kapott x mennyiségű dinnye (Cucurbito pepo sic!!!) szállítására. Tekintettel a körülményekre, azt kell hinnünk, hogy a Rampola féle levél misztifi­káció, melynek csak az a hibája, hogy kissé elkésett. Áprilistól ugyanis éppen egy hónap választ el bennünket. A rossz nyelvek azt mondják, hogy a vidéki újságírók fegyvere nem a toll, hanem ennél sokkal hasznosabb eszköz, az olló. Pedig ha elfogulatlanul vizsgáljuk a tényeket, nemcsak az újságírókat lehet ezzel vádolni. A színigaz­gatók sem viseltetnek valami különös ellen­szenvvel az ollóval szemben. A különbség csak az, hogy az újságíró ollózását magyarul plágium­nak hívják, s megbotránkoznak rajta, a szín­igazgatóét csonkításnak, amely ritkán okoz bosszúságot, legtöbbször örömet. De van még egy körülmény, amely mindkettőnél nagy sze­repet játszik s ez a véletlen. Ez a kis körül­mény megmenti őket az esetleges botránytól. Az újságíróra nem jár kellemetlen következ­ménnyel, a színigazgatónál a kezelő személyzet ügybuzgóságának rovására megy. Talán ez volt az oka annak, hogy vasárnap egy jelenettel megcsonkítani akarták a második felvonást ? ! Vagy nem ?! Cyrano. SZIHNÁZ. A múlt alkalommal megjegye tűk egy-két zóna előadásról, hogy az igazán zóna volt. Ezzel akartuk felhívni a szereplők figyelmét arra, hogy az ilyen előadásokon komolyan töltsék be szerepeiket. S mit látunk. A múlt vasárnapi zóna-előadást a szereplők elnevet­ték. Felhívjuk erre a furcsa helyzetre az iga gatóság figyelmét és orvoslást kérünk. Hogy kisváros vagyunk, legjobban bizo­nyítja a szinházlátogat i közönság, amelynek legnagyobb része azt hiszi, hogy eleget tesz a művészetnek akkor, amikor megváltja jegyét s előkelőén kocog be felvonások között s állattuk pedig kedélyesen, nyárspolgáriasan társalog. Ez meglehetős önző felfogás és kevés intelligenciáról tesz bizonyságot. Szombaton: Reichenbach „Bilincsek“ c. 4 felvonásos drámáját adták eléggé össze­vágó előadásban. Maga a dráma erősen egy­oldalúan, de szép eszmét ölel fel. A kivitel azonban sok helyen éppen a kiélesités miatt tragikumos hatást szül. Herceg Lehman Ábra­hám szerepében, Homokai Lea szerepében, Mátray Salamon szerepében és Sipos Simon szerepében nagyon jó alakítást nyújtottak. Sadeck főhadnagy kreálója Szende kissé fél­szeg volt. Zöldi Vilma Rahele túlságosan hideg, mondhatni teljesen érzéstelen volt. Csodáljuk!! Vasárnap d. u. zóna-előadásban a Muzsi­kus leányt adták Komáromival a címszerep­ben. Játéka jó lett volna, ha néha-néha bizo­nyos allűrökön fel tudna emelkedni. Roos Jenő mint fiatal herceg talán túlságosan naivul játszott s mozdulataiban több volt a póz, mint a természetesség. Herceg, Revicki Etel szerepüknek megfelelő alakítást nyújtottak. Dénes Ella az énekesnő szerepében üde, bájos volt. Kecses táncai, fényes toalettjei élénk fel­tűnést keltettek. Úgy látszik elemében volt, a mit nem igen gyakran lehet róla elmondani. A többi szereplők igyekeztek megfelelni felada­tuknak. Este: „Az asszony verve jó“ c. népszín­művet adták meglehetős vontatottan és szín­telenül. A mi talán nem a annyira a szerep­lőknek mint magának a darabnak a rovására Írandó. Legjobb két szereplő ifj. Baghy Gyula és Heltai voltak, de ezek inkább kabaréba mint szinházba való dolgok. A többi szereplő igyekezett megtelni feladatának. Hétfőn : Biró Lajos: Sárga liliom c. 3 felvonásos vidéki története került bemutatóra úgy látszik a szerző intencióinak és a kiélesi- tett helyzeteknek megfelelően. A darab ten­denciózus színezetű, rikító vonásokkal fest, kiforratlan, sokszor következetlen jellemeket nyújt. Az első felvonás vontatott kissé, leg­mozgalmasabb s talán a legszebb a második,

Next

/
Thumbnails
Contents