Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-21 / 4. szám
II. évfolyam. Nagykároly, 1911. január 21. 4. szám. — / POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“)-s* Hirdetések szintén ott vétetnek fel. i#sKyiltfér sora 50 íiilér. Felelős szerkesztő: RÉDEI KÁROLY. Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T. Megjelenik minden szombaton. A LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre . Fél évre . . Negyed évre Egy szám ára 8 korona. 4 korona. 2 korona. 20 fillér. Az 0. 1. II. E. Nagykárolyt fiókja. Alig egy pár esztendeje annak, hogy a magyar közéletben uj fogalomként felmerült e két szó: „agrárius-merkantilista“, jelentvén az egyik a földbirtokososztály, a másik pedig a kereskedőosztály tömörülését. E két érdekkör eleintén csak a parlamenten kívül küzdött egymás ellen, most azonban már a szerb kereskedelmi szerződés tárgyalása alkalmából a nyílt színen is összecsapott. Mindkét irányzat becsülettel vívta meg a harczot, a végén azonban mégis az agráristák maradtak a győztesek. Ez a kudarcz aztán arra indította az 0. M. K. E. (Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés) vezetőségét, hogy a vidéken is, ahol még fiókja nincsen, ilyet alakítson. Így Nagykárolyban is megindult a mozgalom, hogy alakittassék meg az 0, M. K. E. fiókja. A mozgalom élén Brichta Miksa kereskedő, a „Nagykárolyi Kereskedő Társulat“ alelnöke és dr. Vetzák Ede ügyvéd, a „Kereskedő Társulat“ ügyésze állottak. Fáradozásuk eredménnyel is járt; a fiók megalakításához szükséges 100 tag már együtt is van, az alakuló gyűlés már február 12-ikén meg is lesz, amelyre dr. Szende Pál, az 0. M. K. E. főtitkára is lejön. Mi a magunk részéről nem tartjuk ugyan helyesnek, hogy ezt az országot, amelyet a.ig-alig tudunk megoltalmazni a nemzetiségiek és az osztrákok túlkapásaitól, most még belső harcz is dúlja, de megengedhetőnek és jogosnak is tartjuk a merkantilisták szervezkedését akkor, amikor az agráriusok őket létérdekükben oly súlyosan megtámadták. Az agráriusok persze azt hirdetik, hogy a merkantilisták pfogrammjának megvalósítása veszedelembe dönti a nemzetet, megsemmisíti á földbirtokos osztályt, holott ez korántsihcs igy. Tudja az 0. M. K. E. nagyon jól, hogy Magyarországnak nincs fontosabb érdeke a mezőgazdaság fölvirágozásánál. Tudja, hogy ez ország főjövedelmi forrása a földmivelés és hogy annak jövedelméből él az ország lakosságának háromnegyed része. A világért sem akarja tehát a földbirtokososztályt megsemmisíteni, (hisz ha akarná, még akkor sem tudná), csak arra törekszik, hogy ez osztály túlkapásaival szemben megvédelmezze az ő osztálya érdekeit és teljes erővel eliene szegül, hogy akár a szövetkezeti eszme, akár más jelszavak hamis cégére alatt irtó háborút folytassanak a kereskedelem ellen, és hogy egyes kereskedők visszaéléseiért az egész kereskedőosztályt becsméreljék. Gátat kiván vetni minden olyan áramlatnak, amely a kereskedelem jogos érdekei ellen, a kereskedők becsülete, vagy tisztességes megélhetése ellen támadt. Szóval egyrészről oltalmazni akar, másrészről pedig természetesen ő is a saját érdekeit előmozdítani: a kereskedelem színvonalának fejlesztése, a kereskedelem erősítése, s boldogulásának megkönnyítése utján. Mikor azonban ezt teszi, nem feledkezik meg a magyar iparról sem és azon igyekszik, hogy a hazai ipar minél jobban viruljon és hogy becsülete legyen a magyar munkának. Azt is felszokták még az agráriusok hozni, hogy az 0. M. K. E. nem áll hazafias aiapon. Hát ez merő rágalom! Hát hogy lehet egy osztály, amely a magyar ipar és kereskedelemnek a külföldön és'a diplomáciában való elismeréséért küzd, hazafiatlan. Sőt még az 0. M. K. E. az ő programmjában, mely a márcziusi ifjak kiáltványához hasonlóan 12 pontból áll, igen lojálisán azt mondja, hogy: „Kívánjuk, miszerint hazánk összes gazdasági erőforrásai minél nagyobb mérvben fejlesztessenek és hasznosittassanak és hogy az általános keresetképesség is fo- koztassék és hogy helyreállítsa és ápolja az egyes foglalkozási ágak közt megzavart békét.“ Hát, hogy mondhatják még ezek után, hogy az 0. M. K. E. az ő megsemmisítésükre tör. Hisz örül szegény, ha békén hagyják, de természetszerűleg ő sem Péterke. A sárból rakott, esőverte kis házak, lecsüngő ereszaljaikkal, úgy lapultak meg a girbe-gurba kis utczákon, mint megannyi öreg, vedlett tyúk. A nádpihét felborzolja a szél a rosszul ácsolt kalodafákban, meg is tépi, hord is el belőle. Esztendőről-esztendőre vékonyabb lesz, korhad, porlik, de hogy tetszetősebb legyen, a zöld moha foltozza ki helyt-helyt az esőmosta üregeket. Olykor az a tréfa is megesik, hogy búzavirág, pipacs kél ki az öreg, odvas tetőn, különösen a pelyvás sárral tapasztott kémény közül. Az apró szalma között, a mivel a tapasznak való sárföldet összegyúrják, akad száraz csokánya a búzában felnőtt vadvirágnak, mely itt kirázza magvait. Olyan barátságosak azok a virágos háztetők 1 A gólya is odajár fészket rakni, messze elkerüli a cserepes házakat. Kispál János házateteje arról volt nevezetes, hogy két gólyafészek volt rajta. Csudamód jóbarátságban élt a két család egymással. Közösen lakomáztak, közösbe tanították fiaikat repülni. Kispál János uram, csizmadia volt különben, úgy nyaranta ha kiült kalapálni a nagy eperfa alá, melancholikusan nézegette őket s ha egyszerű leikével nem is tudta magya rázatát adni, de öntudatlanul bizonyára érezte a sors szatíráját. Neki ugyanis nem voltak gyermekei. Azaz hogy mégis, — úgy félig meddig. A fiút, aki már inaskodik mellette, egy liczitáczión szerezte. Nem igen szokott az ilyen kótyavetye-vásárra menni, nem vitte a lelke rá, szégyenlette, hogy a könye is kicsordult olyankor, ha látta, mint dobolják el az özvegynek az utolsó holmiját is, tán a bölcsőt legelőbb, de most, mintha valaki húzta volna. Pedig nem volt czélja venni valamit, csak épen hogy nézdelődött. Kiabáltak, veszekedtek ott eleget. Becsmérelték a tárgyakat, hogy nem érdemes értök annyit adni. De azért elkelt minden. Egyszer csak otrombán felnevet egy veresképü suhancz, aki szintén bámulni ment oda. Hüvelykujjával a háta mögé int a füstös benyíló felé, a hol egy gyerekforma valami gubbaszkodik. Száraz, fekete kenyeret majszol. Egy sovány, boglyas kutya ül mellette, az éhség rítt le arról is, de mig a fiú evett, elfordította a fejét. — Ez a béka nem eladó ? — röhögött a fiú tovább. Egy pár éretlen utcza fiú vele kaczagott, de a kutya rájuk vicsorította a fogát. Attól elinaltak, Kispál János meg azt mosolyogta. Nézte a kutyát, aztán a gyereket. A gyerek is ránézett. Szomorú fekete szemei voltak. Kispál János közelebb ment egy lépéssel: — Kié vagy ? mondta. — Az édesanyámé, felelt a gyermek. — Hogy hívják az édes anyádat ? — Hát édes anyám, úgy, hogy „ides“. Hol lakik? faggatta János mester tovább. — A temetőbe, felelt elszontyolodva a gyerek. Eszti néném mondta . . . — Hát Eszti nénéd hol van ? — Elment az is . . . — Hát te itt mit csinálsz ? — Én is elmék valahová, talán . . . mert Erzsók néne azt mondta, hogy elkotródjak innét. Zavartan rágcsálta a kenyeret. Aztán gondolt egyet és odadobta a kutyának: egyél te is Bundás . . . Kispál János elérzékenyült. Köny jött a szemébe s a hogy egy pillanatra lecsukta, úgy érezte, mintha templomba volna. Benne ülne az ő székében s hallgatná a pap szavát. Körülötte tömjénillat lengene s angyalok vezetnék eléje a kis árvagyereket. Íme Kispál János, a jó Isten küldte őt neked . . . Szinte ünnepies hangon szólott: — Gyere vélem fiam 1 A gyerek csak nézett rá egy darabig. Okos, Hnszthy Zoltán nagykároiyi fényképész Kossuth-utczai műtermében csakis természethü, szép fényképek készülnek, valamint gyönyörű fényképnagyitások bármily régi kép után is. Pompás gyermekképek! Kellemes, meleg miiterem! Esős, havas, borult időben is kitűnő siker! Öltöző szobacska!
