Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-07-01 / 27. szám

2-ik oldal.

NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK

27-ik szám

mentesítése szempontjából is, Nagykárolyban.

E helytelen gyakorlat reánk is kötelezettséget ró! Nem térhetünk ki előle.

Áldozatot kell hoznunk a törvényszék visszaálitása érdekében. Elvégre nagy országos igazságügyi érdektől eltekintve is — Nagykárolynak, mint városnak elsősorban nagy érdeke, hogy törvényszéke legyen. Ä törvényszék visszaállítása esetén a város fejlődése biztosítva van és hozandó anyagi áldozat más oldalról bőségesen megtérül.

Nagykároly városának tehát fel kell ajánlania azon anyagi hozzájárulást, a melyet a türváuyszék visszaállítása esetén adni akar és akkor remélhetőleg több sikerrel nézhetünk a nagykárolyi kir. törvényszék visszaállítására irányuló mindenki által jogosnak elismert kívánság teljesítése elé.

Hogy mennyi legyen az áldozat, — arra nézve nyilatkozni egyelőre nem kívánunk, csak arra kérjük érdemes polgármesterünket, mérlegelje egyrészt a város anyagi viszonyait, tegyen másrészt alapos számítást a törvényszéktől várható előnyöket illetőleg és e kettő egybevetése alapján tegyen mielőbb ez irányban javaslatot a képviselőtestületnek.

A kórház.

Városunk vezető elemeinek józan gondolkodására s a közegészségügy iránti finom érzékére mutat az a körülmény, hogy már évtizedekkel ezelőtt közkórházat alapított. Ez a kórház fennállása óta jelentékeny szerepet tölt be nemcsak a város, hanem a vidék közegészségügyi szolgálatában. Természetes, hogy ezt a szerepet csak akkor és addig tarthatja meg, mig lépést halad az orvostechnika vívmányával. A fokozatos fejlődés elvét sohasem tévesztve szem elől lehet csak előmozdítója a közegészségügyi állapotok megjavításának, egészséges irányban való terelésének, sőt felvirágoztatásának.

érzületem által s először is a parlament vezéreitől kértem tanácsot. Ilyesmi a királyokuál mindig megbosszulja magát. Beszéljen az én leghívebb szolgám, a hadügyminiszter.

A veterán bajnok előlépett:

— Felség! Az ut a dicsőség templomába a csatatéren át vezet. Haladéktalanul üzenj hadat a szomszédjainknak. A hadak istene örök babérral övezi fölkent homlokodat. Ezer meg ezer alattvalójuk halála — ez a királyok halhatatlansága !

Ő felsége hadvezére türelmetlenül rángatta a miniszter kabátját:

— Ne hallgass rá, uram, király! Könnyű neki, aki a hadügyminisztérium palotájában kényelmes karosszékből intézi a csaták sorsát. De hátha megvernek bennünket, mint a két- fenekü dobot? Akkor is belekerülsz a világtörténelembe. De ebből a dicsőségből nem kérsz ugy-e bár, fölséges uram ?

A király meghatóban nyújtotta kezét hős tábornokának:

— Nagy ember vagy. Kitűnő hadvezér. A legbámulatosabb visszavonulások emléke a te nevedhez fűződik. Visszavonultál mielőtt elindultál volna. Megérdemled, hogy a legnagyobb kitüntetésben részesítselek . . .

Ezzel ő felsége leakasztotta nyakából a háromfejü sasrend nagykeresztjét és azt a jeles stratéga nyakába akasztotta. A harsonák megszólaltak, az ágyuk megdördültek; a kitüntetett

Ma már a profilaktikus szempontok is jobban érvényesülhetnek egy a körülményekhez képest elég jó! felszerelt kórházban, sebészeti és tanulmányi szempontból pedig egyszerűen pótolhatatlan. Hogy mennyire igaz ez, bizonyítja a járványos betegségek gyors meggátlása. A fertőzött beteg teljes elkülönítése, a laboratóriumi vizsgálatok mind olyan tényezők, amelyek nemcsak tudományos szempontból meg- becsülhetettenek, hanem humanitárius szempontból is értékesek.

A gondos, úgyszólván állandó orvosi felügyelet, lelkiismeretes ápolás nemcsak a súlyos beteget adja vissza épen a társadalomnak, hanem hathatós ellensúlyozója a manapság már majdnem következetesen fellépő epidemikus járványoknak,

A kórház már mint intézmény is olyan jellegű, hogy egyszerűen megköveteli a fejlesztést. S nálunk mi történik? Fejlesztjük a kórházat, hogy minél több beteget láthasson el, szem előtt tartjuk a modern higiénia minden kánonikus követelményét, törekszünk a betegek kényelmére, de arról megfeledkezünk, hogy tekintettel a feltűnő nagy mértékben fellépő betegségekre, a szervezetet is fejlesztenünk kellene. Elsősorban orvosi állások kreálásával. — Hogy mennyire igy van ez, bizonyítja a kórház vezetőségének — úgy látszik ez idő szerint megmásíthatatlan határozata, hogy a harmadik orvosi állást nem orvossal fogják betölteni.

Eltekintve attól, hogy ebből az esetleg bekövetkezendő negligenciábó! idők folyamán pótolhatatlan veszteségek érhetik a közegészségünket, nagyban előmozdítaná, sőt siettetné az orvosoknak városunkban való letelepedését.

Feltesszük á kórház jelenlegi kiváló kvalitású vezetőjéről, hogy ez az eszme nem tőle eted, inkább csak átmeneti jellegű s hogy mindent el fog követni ennek érvényre jutásával szemben. Amint halljuk a harmadik állást gazdasági szempontból akarják igy betölteni. Mindenesetre nagyon 'méltányolandó ez az igyekezet, de csak akkor, ha nem egyoldalú, ha ez nem a közegészségügy rovására történik.

Hogy pedig a harmadik orvosi állásra el- herülhetlenül szükség van, mutatja az összes

férfiú sirt volna az elérzékenyedéstől, ha azt illőnek tartotta volna egy ilyen katonai erényekben megöszült bajnokhoz . . .

Ekkor előállott a főpap s legkenetteljesebb hangon mondá :

— Csak én mutathatom meg neked az utat, uram király, amely a földön és az égen az örök dicsőséghez vezet. Légy kegyes és istenfélő. Fojtsd el a gonosz, a pogány szabadelvű törekvéseket. Terjeszd tüzzel-vassal ami szent vallásunkat. Gyújts máglyát az eretnekek alá. Kobozd el a jószágaikat és add az egyháznak.

De erre már nagyot csóvált a fején a belügyminiszter és sietett lassítani a szeretet buzgó apostolát:

— Már az ellen tiltakozom. Az ilyesmi megjárta a középkorban, — manapság? kissé veszedelmes kísérlet! Még forradalom ütne ki a birodalomban. S én még ö felsége életéért sem vállalhatnék felelelősséget . . .

S ezután egymásután léptek elő a tanácsadók. A közmunkaügyi miniszter nagyszabású építkezéseket: múzeumok, szobrok alkotását ajánlotta, magában gondolván, hogy mennyit lehetne majd a vállalkozóktól sápolni! A pénzügyminiszter éppen ezért vétót mondott az egész ravasz tervnek. A közoktatási miniszter a tudomány, irodalom és művészet bőkezű pártolását ajánlotta, de erre ő felsége igazán nem érzett magában semmi, de semmi hajlandósájelentékenyebb kórházaknak belső szervezete. Ma már úgyszólván alig van kórház, — sőt nem is volna szabad lennie, ahol éjjeli inspekciót ne tartanának. Fontos ez a kórházban lévő súlyos betegekre, akiknek állapota óráról-órára válhatik válságossá, de rendkívül fontos és megbecsülhetetlen akkor, amikor valami szerencsétlenségnél gyors operációra van szükség.

No meg a munkamegosztás sem megvetendő kényelem ennél a kérdésnél, ügy a köz- egészségügy, mint a városnak jól felfogott érdeke megkí vánja, hogy a harmadik orvosi állás mielőbb betöltessék, és pedig, akként, hogy az uj orvosra nézve a kórházban való lakás kötelezővé váljék.

Reméljük, hogy városunk vezető elemei nem fognak elzárkózni a kérdés teljesitése elől s akkor ismét újabb bizonyítékát szolgáltatják kiváló tapintatuknak és helyes érzéküknek.

Bendiner Heddy hangversenye.

F. hó 25-én a vármegyeház nagytermében kis számú, de előkelő és lelkes közönség előtt tartotta hangversenyét Bendnier Heddy, a király- szinház ez időszerint ünnepelt művésznője. A hangversenyen kívüle résztvettek Bendiner Nándor zongoraművész és Hermann László hegedűművész, nemkülönben dr. Lányi Ernő fővárosi hírlapíró és Jakubovits Dudus, (?) Bendiner tehetséges tanítványa.

Bendiner Nándor és Hermann László előnyösen ismert művészek neve nem egészen idegen közönségünk előtt. A lefolyt téli szezonban alkalmunk volt őket hallani, s már akkor az volt az impresziónk, hogy a két művész fokozatos fejlődésben van úgy az invenciót mint a tecnikát illetőleg, amiről múltkori szereplésük még csak megerősített jó véleményünkben.

Mint uj jelenség mutatkozott be előttünk Bendiner Heddy az ő kétségtelenül magas nívón álló, finoman kidolgozott énekművészeiével. Szereplése elsőrangú volt s úgyszólván magával ragadta a közönséget. Brahims: Szerenádját, Hermann László uj dalszerzeményét, Loewe balladáját, ez utóbbit németül adta elő kiforrott

got, a főkomornyik végül, aki ismerte legkegyelmesebb urának gyöngéd vonzódását a nép egyszerű gyermekeihez, azt ajánlotta: csináljon a király valami szenzációs rnessalianszot. Ami ellen a főudvarmester szörnyüködve tiltakozott : hiszen ez beleütközik az évszázados etikettebe! Az udvari orvos nem ajánlotta ő felségének a nép valami egyszerű, pirospozsgás gyermekével való házasságot. Néha egy kis kaland még megjárja. De állandó házastársi viszony? Az nem a felség egészségének való. Vegyen ő csak nőül valami hozzá hasonló, finyás, széllel bélelt hercegnőt . . .

Szóval a koronatanács eredménytelenül oszlott szét. Ő felsége dühösen kergette el színe elöl az udvart, biztosítván őket legmagasabb nehezteléséről. 0 felsége neheztelését azok persze, fokozottan éreztették alantasaikkal: az összes hivatalokban dühös fogcsikorgatás, vizsgálat, fegyelmi eljárás járja. A miniszterek mérgükben az összes kilincselőket kidobták, sőt a kormányelnök a Ház feloszlatásával fenyege- tődzött.

S a király élt, éldegélt tovább, a nélkül, hogy rájött volna a halhatatlanság nyitjára. A legfélhivatalosabb lapok nem tudtak róla egyebet írni, minthogy ide, meg oda utazott s útjában ezzel meg azzal nagyon meg volt elégedve ... S mikor érezte elközelgő óráját s jól tudta, hogy igazán az örök semmibe sülyed, pillantása az udvari bolondjára esett, aki sirdo-