Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-17 / 25. szám

IX. évfolyam.

Nagykároly, 1911. junius 17.

25. szám.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. |#=- Nyilttér sora 50 fillér.

A kulluszvita.

Zichy János gróf kultuszminiszternek lapunk hasábjain is ismertetett kultuszprogram inja nemcsak a közvélemény széles rétegében, hanem a képviselők között is nagy érdeklődést teremtett. A vita elhúzódása már a programm bejelentésekor nyilvánvaló volt s ha rö i- desen nem gondoskodik a kormány a távszónoklatok megszüntetéséről, még jó ideig el fog tartani.

A vita eddigi lefolyása arról győz meg bennünket elsősorban, hogy igen sok honatya szakértőnek képzeli magát ebben az ügyben s azt hiszi, hogy szakértelmét távbeszédekkel bizonyíthatja be. Másodszor, hogy eddig különösen a középiskolát mint intézményt annak összes szerveivel együtt vették kíméletlen, de sokszor nagyon egyoldalú és elfogult bírálat alá. Általában véve a dolgot pedig az az impressziónk, hogy egyes parlamenti vezérek értékes felszólalásait kivéve a vita eddigi lefolyása a „sok hü-hó semmiért“ jelleget viseli.

Minden elfogulatlan bíráló előtt evidens dolog: mi volt előidézője ennek az igazán visszás, ne mondjuk túlságosan naiv állapotnak.

A magukat mindenben teljesen tájékozottnak vélő honatyák valóságos távelméleteket állítottak fel bizonyos kérdésekről, de olyformán, hogy kitetFelelős szerkesztő :

RÉDEI KÁROLY.

Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T.

Megjelenik minden szombaton.

szett, miszerint ez nem is annyira egyéni jellegű, hanem inkább tipikus, egy-egy csoportnak felfogása. Lassan-lassan a vita ezután személyes jellegűvé fejlődött annyira, hogy nem éppen a parlamentarizmus dicsőségére jellemző kiszólások voltak hallhatók.

Ez a körülmény azután megmutatja a beszédek értékét is: legtöbb esetben elcsépelt, elavult frázisok, közhelyek a centrumai em beszédeknek, amelyeknek a személyes érzékenység adott csak vita jedeget, a tartalom azonban kevésbbé. A módszer az a legkitűnőbb : t. i. a kérlelhetetlen aggresszivitás úgy személyekkel, mint intézményekkel szemben s olyan elemeknek beleszövése a vitákba, amelyek szorosan nem oda tartozók, teszi sokszor lapossá ezeket a beszédeket.

Mindegyik párt a maga felfogását is yeke/eít bevinni a vitába, ami azután rend ivMli heves jelenetek idézett elő uf y annyira, hogy az ülést többször fel kellett függeszteni. Két beszéd volt, a mely nagyban felkeltette az érdeklődést: gr. Tisza István és gr. And- rássy Gyula beszéde. Mindakettő azonban csalódást hozott. Tisza beszéde a közvéleményre, Andrássy beszéde a parlamentre. Mindkettőtől a legteljesebb liberal zmust vélték hallani s e helyett Tiszánál a teljes objectivitást és bizonyos kérdésekben kérlelhetetlen radikaA LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA:

Egész évre.............................................8 korona.

Fél évre.................................

..... . . 4 korona.

Ne

gyed évre.......................................2 korona.

Egy szám ára.................................20 fillér •

liz

inust, Andrássynál csak régebbi politikai felfogásának körülményesebb megújítását.

Tisza beszéde különösen a tanárok körében okozott nagy elkeseredést, mert részben hajlandó pártolni a kultusz- miniszternek a tanárokra vonatkozó terveit: míg Andrássy beszéde inkább általános jellegű volt: célja pedig megakadályozni a helytelen irányba beterelődött vita folytatását.

Mi sem természetesebb, hogy a munkapárt kisebb kaliberű szónokai bizonyos kéjjel és kissé túlsók önbizalommal támadták a koalíciós kormány kultuszprogrammját, ami Apponyi Albert grófot késztette a felszólalásra. Apponyi beszéde volt a harmadik nívós beszéd: ebben szigorú objektivitással bizonyítja be eljárásának mindenkori korrektségét s a nemzetiségi kérdésben pedig a finom tapintattal párosult önzetlen hazafiságát.

A többi szónokok mind hazabeszéltek : a nemzetiségieknek persze az Apponyi féle nyelvtörvény visszavonása kell, Deb- reczennek például az egyetem, másnak más és más, jelenleg teljesíthetetlen kívánság.

Mindezek azonban csak jámbor óhajtások : a már kidolgozott kultuszprogram- mon változtatni sem nem lehet, sem nem célszerű. Nem lehet, mert az ellenzék nagyon kevés komoly érvet tud ellene

Ab akácfa virága.

Valami kész csoda esett minálunk:

Csupa merő gondtalanság a házunk,

Mint valami szerelmes pár háztája

— Ablakunkon bebölintgat Az akácfa virága.

Feleségem felhő télén vidámság,

Szellőzteti a mennyaszony ruháját,

S rá-rákezd egy régi, meleg nótára,

— Ablakunkon bebölintgat Az akácfa virága.

Nagyanyó is nyolcvan éve súlyával,

Bíbelődni elfelejt a halállal Emlékezget eladólány korára

— Ablakunkon bebölintgat Az akácfa virága.

Én magam is ezer gondom, — mit bánom Bolond aki gondol is a gondjára. Ablakunkon bebölintgat Az akácfa virága.

Szabolcsba Mihály.

Szereteted gyűlölet.

Irta: Reiger Pál.

Ancona és Ravenna közötti utón történt. A vonat órahosszat fut a tengerparton.

A kocsiban én és egy ur ülünk, aki sok csomaggal utazott. Szólni nem szólt egy szót sem, — hanem csak a jegyzeteiben böngészett, így tehát nem zavart elmélkedéseimben.

Künn csodálatosan szép tavaszi reggel volt, hisz csak az imént kelt fel a nap, bíbor és aranyos sugarai játszi kedvvel incselkedtek az Adriával. A halászbárkák szürke vitorlái szinte tüzvörös fényben ragyogtak s a messzi láthatár szélén egy lassan tova-tova haladó gőzös méltóságos alakja látszott.

Csodálatosan egy bűvös kép volt ez s én oly mélyen merültem el merengéseimben, hogy észre se vettem, amint a vonat egy kis- sebb állomáson megállott.

Hirtelen szelíd hangon a következőket hallottam: kaphatnék egy kis helyet? Csodálkozva néztem körül s magam előtt egy barna ruhába öltözött szerzetest láttam, aki egy óriási paktáskával felszerelve helyet kért tőlem. Mondtam, hogy a hely nincsen elfoglalva s a sarokra mutattam. Utitársam azonban — úgy látszik, hogy jegyzeteinek érdekességeit már teljesen kimerítette — felállott, valami „haszontalan naplopók“-félét mormogott s bőröndjével a másik oldalon telepedett le. Egész viselkedésén meglátszott, hogy nem akart e baráttal egyoldalon ülni. Figyelmesen ránéztem szomszédomra. Ez szelíd pillantást vetett nem éppen kedves utitársunkra, aki megvető pillantással mérte végig őt, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy elő ne vegye rózsafüzérjét és imádkozzék.

A vonat ezalatt tovarobogott: az Adria a reggeli fénysugárban csillogott-villogott, én pedig résztvevőén tekintettem szerte-széjjel : ez a váratlan kis epizód hirtelen másfelé terelte gondolataimat.

Elgondoltam, hogy este már az örök várost szemlélem majd kincseivel együtt s Róma kapujához az öreg ostiai utón érek majd. Mindkét oldalon Campania terült el; mig a szétmáló ivek alatt húzódó régi római vízvezeték hajnalpirpan égett, Campania pusztának és elhagyatottnak tűnt fel, de éppen ebben az elhagyatottságában volt varázslatos szépsége.

Campania egykor gazdag, termékeny tartomány volt. Széles és jól müveit szántóföldek terültek el ott, ahol ma elhagyatott rétek voltak, hires szőlőtelepek voltak a mai kopár halmokon s ahol régen jókedvű és munkabíró emberek§ voltak, ott most a malária lappang.

Campania jelenleg puszta, kietlen tartomány, ahol semmi sem terem. Szegény