Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-03 / 23. szám

22-ik szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 5-ik oldal Vásári idyll. Május hó 29-én d. e. 11 órakor a Fény-utca sarkán nem valami épületes jelenet játszódott le. Egy cigány csoport ugyanis nézeteltérésbe elegyedett, aminek parázs vere­kedés lett a vége s amelyet csak a csendőrség segítségével lehetett megszüntetni. A tetteseket Danó Ferenc, Danó István, Szilágyi Márton, Gáti József és n.'je, ifj. Gáti Ferenc és neje, Lakatos Mihály és neje és Sebők Ferenc sze­mélyében letartóztatták és erős fedezet mellett a városházára szállították, ahol megindították ellenük az eljárást. Az avasi oláhok merénylete. Az avasi oláhok úgy látszik fanatikus ellenségei minden haladásnak, legalább erre mutat legújabb sze­replésük. A minap a bikszád—avasfelsőfalui vasúti vágányra a reggeli személyvonat elé eddig ismeretlen tettesek egy nagy követ hengeritet- tek. Hála a vicinális vasutak lassúságának és a vonatvezető éberségének, kisiklás nem történt, mert a vezető a vonatot idejekorán megállitotta. A csendőrség erélyesen hozzá fogott az isme­retlen tettesek kinyomozásához. xTóth Dániel kávéja még is a legjobb aromás és zamatos vevő előtt pörkölve, kap­ható Fény-ntcza 19. Öngyilkossági kísérlet. Szilvasán Tódor 65 éves öreg ember a feletti elkeseredésében* hogy a szegényházban dohányozni nem szabad, felakasztotta magát, de tettét észrevéve, ideje korán levágták. Kert megnyitás. Tisztelettel tudatom a n. é. közön­séggel, hogy a Fény-utca végén levő Zöld-erdőhöz cimzett vendéglőm kerthelyiségét Dankó Ferenc zenekara mellett pünkösd első napján J^ET" megnyitom. 1^§ Tisztán kezelt ponyvási, barantói bo­rokat, kőbányai sört, valamint ízletes hideg és meleg ételeket szolgálok m. t. vendégeimnek. Kedvezőtlen idő esetén a megnyitás ünnep másodnapján, esetleg a következő vasárnap lesz megtartva. Szives pártfogásába ajánlva maga­mat a m. t. közönségnek, vagyok tisztelettel Tóth Lajos, vendéglős. Kalafoni Jenő posztó- és bélés-áruk nagy­ban és kicsinybeni eladása Deák-tér. NAGYKÁROLY. (Saját-ház). Állandó raktár a legújabb angol, francia, brünni és hazai divatkelmékből és elsőrangú férfiszabóság. Legújabb divatu női cos- tüme kelmék nagy vá- ■ lasztékban. __ Alap ittatott 1888-ban. A kerékpározók ügyeimét felhivom kerékpár raktáramra a hol a világ legjobb gyártmányai kizárólag nálam kaphatók. Nagy raktár kerékpár alkatrészekben. Leszállított árak mellett. Tessék ajánlatot kérni. Tisztelettel: GOTTMANN, varrógép és kerékpár kereskedése Nagykároly.

Next

/
Thumbnails
Contents