Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-06-03 / 23. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 23. szám. azután ítélve az egyház, hogy azt nélkülöznie kelle. Elölték s elűzték ama tevékeny, buzgón munkálkodó szellemet, lelket s előállott a léleknélküli egyház, mely ünnepe-te ugyan Pünkösd szent ünnepét, de amely bizony éppenséggel nem adott okot ama gúnyolódásra, amivel az első Pünkösd nagy ünnepén Péter és Pál apostolokat illették, hogy t. i. „édes bortól részegedtek meg.“ — Ahol a lélek valóban él és munkálkodik, ott a világ azonnal e három keresztfát állítja fel: rajongás, ittasultság, hallgatagság! S hogy e hármas kereszt elviselhető és elszenvedhető legyen, túlontúl sok vizet öntenek a lélek borába elannyira, hogy valóban a legutálatosabb látvány a mai erélytelen és közönyös emberek nagy tömege. „Jövel Szentlélek Ur Isten!“ szállj a mi szegény, sem hév, sem hideg keresztény népünkre s teremts szent, hatalmas Pünkösdöt! Hallgassuk s olvassuk áhitatos szívvel és lélekkel Istennek örök igéjét, mely telve az embert megragadó s elragadó mennyei lélekkel! Ments meg a holt cselekedetektől és beszédektől s tégy bennünket tüzesekké a te szent erőddel! „Jövel Szentlélek Ur Isten!“ Az egységes útépítési szabály- rendeletről. Nagykároly városa az utóbbi időben rohamos fejlődésnek indult. Mikor ezt mint tényt örömmel konstatáljuk, nem palástolhatjuk el abbeli aggodalmunkat, hogy ez a fejlődés bizonyos fázisaiban nem haladást, hanem visszafejlődést mutat fel. Az objectiv szemlélő megfigyeléseiben olyan hézagokat fedez fel, amelyeknek kiküszöbölése manapság már csak nagy anyagi áldozatok árán lehetséges, ha csakugyan lehetséges. A város fejlődésében a modern város- politika egyik legelemibb kérdését hagyta figyelmen kívül, t. i. az utcaszabályozást. Végigmenve ugyanis a város több utcáján, megs ez is csak azoktól ered, akik nagyon is örülni találtak e pünkösdnapi mulatságnak s kurjongatva hagyják el a kirándulás helyét. Ha szép idő kedvez a pünkösdi ünnepeknek, benn a városban alig marad ember. A vendéglők, kávéházak üresek, élet hiányzik belőlük. Alig van bennük néhány ember s azok is oly messze ülnek egymástól, hogy ha a legjobb barátok lennének sem ismerhetnék meg egymást. A kávéházak előtt a cigányok (vagy mint magukat nevezik: „zenészek“) busán ülnek székeiken, mindmeganuyi Márius Karthágó romjain. Akaratlanul is e régi dalt muzsikálják az üres falaknak: „Nem úgy van már mint vplt régen, Nem az a nap süt az égen 1 . . .“ És ha nem lesz szép idő — abba is belenyugszunk. A tapasztalás megtanított sok szép dologról könnyen lemondani. Nem az a Pünkösd szép most nekünk, amelynek a költők, hanem az, amelynek a mezei gazdák örvendenek. Esik az eső ? Mi örömest otthon maradunk tervezett kirándulásainkról s arra gondolunk, mint bor- zosodnak odakünn a mezők, a vetések. Szükség van rá, hogy a természet kipótolja, amit tőlünk évek során át mostohán megragadott ! lehetős furcsa kép tárul elénk. Csakhogy többet ne említsünk a Kálmánd-utca, a Nagyhajdu- város-utca és a Tompa-utca kiépítésében aesthetikailag szinte kiáltó hibák ötlenek szemeinkbe,, A jelzett utcák házai úgy vannak egymás mellé építve, jobban mondva tapasztva, hogy rajtuk a szabálytalan görbéket egész alaposan lehetne tanulmányozni. Egyik ház hol beljebb hol küljebb van építve a másiknál s ez a distancia nemcsak húsz-harminc centimétert, hanem sokszor a két, sőt három métert is megüti. Elmélkedve eme kiáltó szábálytalanság fölött, .arra a meglepő felfedezésre jutottunk, hogy a városnak nincsen egységes tervek alapján alkotott útépítési szabályrendelete. A házépítési engedélyt esetről-esetre a képviselőtestület adja meg, ami' egy mérnöki hivatallal rendelkező rendezett tanácsú városnál legalább is feltűnő. Ami e^t a feltűnést még fokozza, az a szinte már megrögzött szokás, hogy a képviselőtestület úgyszólván következetesen esetről- esetre más és más útvonalat szab meg, ami nemcsak a házak értékét csökkenti nagy mértékben, hanem előmozdítja az utcának elcsúfítását. Csakis ez lehet az oka annak, hogy egyes utcák házai zeg-zugos vonalban vannak egymás mellé építve. Tudtunkkal a képviselőtestületben már többször felszólaltak emez anomália ellen, de a felszólalásnak mi eredménye sem lett, mert a város a fedezet hiányára való hivatkozással, egyszerűen elutasította a felszólalók kérelmét. Fedezet hiánya — lehet és szabad-e erről beszélni. Lehet, de nem elfogulatlanul: erre kell lenni fedezetnek. Miért? 1! Egyszerűen azért, mert ha a háztulajdonosok pörrel támadják meg a várost ezért az anomáliáért, a port minden fórumon feltétlenül megnyerik: s akkor a városnak haladéktalanul fizetnie kell, hogy honnan az mellékes. Már most ha a város akkor elő fogja tudni teremteni nemcsak a perköltséget, hanem ki is tudja elégíteni a kártérítési igényeket, a melyeknek finanszírozása sokkal nagyobb ösz- szegbe fog kerülni, mint a jelenlegi utcarendezés, nem látunk semmi halasztó momentumot arra nézve, hogy a város meg ne előzze ezt és ne teremse elő a rendezéshez szükséges összeget. Ez ellen ugyan egy komoly, józan gondolkodású képviselőtestületi tag sem emelhet figyelembe vehe:ő kifogást, de azt mindenki saját jól felfogott érdekének veszélyeztetése nélkül sem akadályozhatja meg, hogy egy egységes útépítési szabályrendeletet ne alkossanak meg, amely legalább a jövőre nézve véget vetne ezeknek a szinte tarthatatlan állapotoknak. A város egyéni, a polgárok anyagi érdeke, no meg a jóizlés is feltétlenül megköveteli ennek a kérdésnek sürgős, eredményes megoldását, amelynek célja az volna, hogy egyrészt megkímélné a képviselőtestületet az ilyesfajta, sokszor kényes kérdések megoldásától, ráruházván ezt a mérnöki hivatalra, másrészt a modern várospolitika legelemibb követelményének tenne eleget, amely nem tűri meg az utcák kiépítésében a rendszertelenséget s amely egy körültekintő szabályrendelet megalkotásával hosszú időkre helyes irányba terelhetné a város kulturális és közgazdasági fejlődését. Hogy milyen módozatok mellett volna ez lehetséges, arról lapunk legközelebbi számában teszünk majd indítványt. Fizessünk elő a „Nagykároly és Érmellék^-re. pÉTRÖL-JlÉTRE. Ha a boldog halandó egyszerre csak olyan tervet vet fel magában, hogy sétálva bejárja a város forgalmasabb utcáit, sok meglepetésben lesz része. Száraz napokon valóságos portenger veszi körül a csendes szemlélőt. Ennek lekötése ugyan egyszerű dolog, de körülményeinél fogva szinte kivihetetlen. Régi primitiv eszköz kell hozzá: az utcák öntözése. De az öntözéshez: először viz kell; másodszor öntöző kocsi; harmadszor lovak, amelyek a kocsi elé lennének befogva; negyedszer kocsis, aki a lovakat hajtaná. Részletekben megoldani ezt nem lehet, egyszerre pedig ennyi áldozatot kívánni a ’várostól, ha nem is szemtelenség, de legalább is lelkiismeretlenség. A különböző csordák felvonulását meg éppen nem lehet kifogásolni, mert legalább látványosságot nyújt s a nagy por mellett ez is valami. Az egészben csak az a vigasztaló, hogy e tekintetben nem mi vagyunk az elsők, de sem az utolsók. Városunkban van egy „Fény“-re keresztelt utca: megnyugtatásul eláruljuk, hogy az utca nem a benne levő fényes állapotok miatt nyerte elnevezését, hanem egyszerűen azért, mert ezen az utón lehet eljutni Fény községbe. Az utóbbi napok eseményei azonban arra engednek következtetni, hogy az elnevezést az uralkodó állapotok címén is meg lehetett volna adni. A hétfői napon ugyanis a Fény-utcában fényes nappal, nem ugyan fényes körülmények között, de köz- biztonsági állapotainkra fényesen jellemző eset játszódott le. A fáraók népének büszke, de a komoly munkával szemben veleszületett ellenszenvvel viselkedő ivadékai a szabad vélemény- nyilvánulást annyira kézzel fogható eszközökkel dokumentálták, hogy a nézeteltérések kissé energikus kiegyenlítésére a csendőrséget kellet mozgósítani. Az eset véres szereplőit zártkörű társasággá alakítva az ilyenkor szokásos karpere- cekkel feldíszítve nem valami épületes menetben kisérték egy közhasznú intézetbe, a városházára, ahol a rend éber őrei nem palástolhatták ez irányú kíváncsiságukat s a hősöket egyenlőre hűvösre helyezték: azt hisszük a szeretetre méltó egyéneket a törvény őrei is részesíteni fogják ama megtiszteltetésben, hogy huzamos ideig szívesen vendégül látják e célra külön épített, teljesen betörésmentes zárt helyiségeikben. Itt majd elmélkedhetnek a szabad vélemény nyilvánításról és a túlfokozott érzékenységnek bekövetkezendő kellemetlen következményeiről. „A gyermeknapok,“ meg a „Madarak és fák“ napja — hála a Gondviselésnek — immár lezajlottak. Érdekes jelenség, hogy mindkét esetben a felnőttek érezték magukat jól, ami helyén való is volt, mert ha már az istenadta nép nem lelkesedik az eszméért, lelkesedjenek legalább a szereplők. S azt hisszük, hogy ezt a lelkesedést nem is bánták meg városunk virágai : az aranyifjuság egyik-másik tagjának kitartó asszisztenciája, a különböző apró figyelmességek csak enyhítették ama keserű pilulák hatását, amelyeket a néphumor készített számukra — nem mondhatnék — kellemes meglepetésül. Hozzájárult ehhez a jókedvhez egyes maliciózus bölcselkedők szerint a garde nélküli állapot, amely lehetővé tette az alapjaban véve ugyan ártatlan, de egyébként a garde-k árgus szemeivel kisért s ritkán megengedett szórakozásokat. Megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy a rosszmájú hritikusok Cassandra jóslatai csak részben teljesedtek. A gyermeknap ugyan nem fagyott be, de a „profanum vulgus“ távol tartotta magát az eszmétől. Hogyne ? 1 Amikor az adakozásra való felhívást e szavakkal utasítja vissza: „Csak nem adakozunk a ’Nagyságák kalapjaira.“ (Megtörtént!!!)
