Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-05-20 / 21. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 21. szám. Az egyesület azzal kezdte működését, hogy a társadalom áldozatkészségével megteremtette az első modern szanatóriumot Békésgyulán. Az intézmény kitünően bevált s most arra törekszik, hogy több ilyen szanatóriumot létesítsen, mert a gyulai szanatórium a betegeknek igen elenyésző hányadát képes csak kielégíteni. S itt nem mulaszthatjuk el kiemelni, hogy az ijesztő mértékben terjedő vész végre felrázta a társadalmat lethargikus álmából. Pártolja az eszmét, hozzájárul kiviteléhez anyagi erejéhez képest, de igyekezete csak relativ eredményt képes felmutatni. A társadalom erkölcsi és anyagi támogatása egyedül nem elégséges az eszme keresztülvitelére. Szövetkezni kell elsősorban a kormányhatalommal, azután a törvényhatóságokkal. Fejlődjön ki itt egy nemes verseny, egyesítse harmonikusan össze az állam, a társadalom faktorait s az eredmény megnyugtató lesz. Az egyesület lankadatlan agitáció- jának már megvan az az eredménye, hogy a belügyi kormány a költségvetés keretén belül évenkint nagyobb összeget áldoz erre a célra. A társadalom is megteszi a magáét. Most a törvényhatóságokon van a sor. Ne tekintsék ezt zaklatásnak, kényszer-adózásnak, hanem a legnemesebb emberbaráti kötelességnek. Nálunk ha megvalósul az 1% ingatlan pótadó intézménye, a befolyó összeg nemcsak utak és vicinálisok létesítésére lesz elegendő, amelyek legtöbb esetben egy érdekcsoportot elégítenek ki, hanem jut ebből igen sok humanitárius célra is: elsősorban a szanatóriumra. Nagykároly abban a kedvező helyzetben van, hogy megfelelő telket nyújthat a szanatórium céljaira. Építsük hát fel a szanatóriumot. Statisztikailag bebizonyított tény, hogy Németország vezet a tuberkolózis elleni védekezésben. S ugyan miért?! Mert egységes vezérelvek alapján történik a védekezés. Az irányadó körök maguk is belátták ezt s a szanatórium egyesület van hivatva emez egységes elveket kidomborítani, ami sikerült is neki. Egy-egy szanatórium felállítása teljesen modern felszereléssel cca 215—220 ezer koronára tehető. Itt nálunk a Somos melletti rész volna a legalkalmasabb. Hogy pedig az Alföldön is célszerűen elhelyezhető egy szanatórium, elég utalnunk Okolicsányi Kuthy Dezső dr. szakvéleményére, amelyet 1902. ápril 4-én adott s amely szerint a szanatórium elhelyezésére nem szükséges alpesi vagy hegyvidéki kiima. Főkellék csak az, hogy fertőzésmentes talaj, bőséges jó viz, pormentes tiszta levegő és a zord szelektől való megvédés biztosittassék. Mindezekről a meteorológiai megfigyelések tehetnek tanúbizonyságot. A társadalom áldozatkészsége és a kormány támogatása tette lehetővé a gyulai József szanatórium felépítését. Álljunk mi is össze, alkossunk mi is egy szanatóriumot, mert ezzel nem csak a szenvedő emberiséget ragadjuk ki e gyilkos vész karjaiból, hanem újabb meg újabb megfigyelések révén utat nyújthatunk a gyógymód fejlődésének és tökéletesítésének. Petronius. Az 1°|0 ingatlan forgalmi pótadó. A vármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 11-én egy végeredményében és hatásaiban szinte kiszámíthatatlan nagyfontosságu határozatot hozott akkor, amikor Nemestothi Szabó Antal és társainak indítványát nagy helyesléssel magáévá tette. Nemestothi Szabó Antal és társai ugyanis indítványt, nemkülönben tervezetet nyújtottak be, mely szerint a vármegyei ingatlan birtokok 1% forgalmi pótadóval terheltessenek meg s az igy befolyó összeg első sorban közutak, majd vicinálisok felsegitésére fordittassék. Az indítvány, ha a kormányhatóság jóváhagyja, sok eddig — éppen fedezet hiánya miatt elhanyagolt — sürgős kérdést oldhatna meg sikeresen. A befolyó jelentékeny összeg a ma már meglévő alapokkal kibővítve valóságos kulturmissziót lesz hivatva teljesíteni vármegyénkben. Mindenesetre a fentebb vázolt célok bizonyos fokig közérdekűek ugyan, de részünkről még sem tartjuk helyesnek, hogy a befolyó összeg kizárólag csak közutak és vicinálisok segélyezésére fordittassék. Legtöbb esetben ugyanis a közutak, a vicinálisok felépítése nem az egész megye, hanem egy bizonyos vidék igényeit tartja szem előtt: Nem méltányos dolog tehát, hogy akkor, amikor az egész vármegye adózik bizonyos célra, csak egy-egy vidék érdekének kielégítését tartsuk szem előtt. — Mindenesetre helyes dolog, hogy ilyen kívánságok kielégítésére is vállalkozunk, azonban elsősorban tisztán a megye egyetemet érintő közérdekű célokra kell az alapot felhasználnunk. Ilyen közérdekű dolog a vármegyei telefonhálózat létesítése, közkórház felépítése és az orvostudományok modern vívmányaival való lehetőleg tökéletes berendezése. Olyan vármegyének, mint Szatmár vármegye egy nagy és díszes kórházzal kellene rendelkeznie. A kórház létesítése nemcsak humanitárius célokat szolgálna akkor, amikor a szenvedő emberiség minél nagyobb hányadát képes volna gyógyítani, hanem jótékony hatással volna fekete, de tiszta és csinos az egész megjelenése. Igen, állásért jár. Középiskoláját elvégezte, érettségije van, de tovább tanulni nincs már módja. Ilyenek elég sokan kopogtatnak a tanácsos ur ajtaján, hogy valami állást kikönyörögjenek. Hajlam, kedv, választás : ilyesminek nincs beleszólása az ő pályájukba. Főkérdés, hogy minél hamarább megvessék lábukat valahol. Kenyér kell és csak az legyen; hogy a szegény diák, mit terveit, mire vágyott, ezt a kérdést a zord, a könyörtelen élet számba nem veszi. A tanácsos ur szeme éles; mindezt első pillanatra tudja. Mégis megkérdezte a fiatalembertől : — Mit kíván tőlem ? — és közben felállt székéből. — Szalay György a nevem, gimnáziumból érettségit tettem és kérni jöttem, hogy mint gyakornokot méltóztassék alkalmazni. A tanácsos ur ilyen vendéget naponta néhányat is kap ; máskor egyszerűen sajnálkozáson kezdi: nem mondja, hogy ne tessék folyamodni, de megjegyzi, hogy olyan sok kérvény van máris felgyűl/e, hogy sokáig kell várni, mig a sor rá kerül. Egy évig, két évig, talán többet is. De mert ma jó hangulatban van és mert a fiatalember arca — ö maga sem tudja miért — érdekes hát leülteti és beszélgetni kezd vele. Kivált a hangja fölötte barátságos: — Kedves barátom, miért nem iratkozik be az egyetemre ? A fiatalember pironkodva-röstelkedve ad választ: — Atyám szegény falusi tanító és heten vagyunk testvérek. Nem számíthatok további segítségére, hogy tanulhatnék. A tanácsos ur szürkülő szakállát simogatva, újabb kérdést ad: — Honnan való, kedves barátom ? — Most Újvárosban lakunk, de előbb Miklósiban volt atyám állomáson; én is ott születtem. — Miklósiban ? — szólt a tanácsos ur és hosszasan nyugtatta tekintetét a fiatalemberen és minél tovább nézte, annál ismerősebbnek látta ezt az arcot. A szabályos, finom vonásokat, a szép kék szemeket, a finom metszésű szájat . . . igen, ezeket már látta valahol, csak nem tudta, hol . . . Egyszerre azt hitte, hogy megtalálta. De az nem lehet! Hogyan, ez a fiatalember, meg az a ... eh ! káprázat, semmi más. A tanácsos ur zavara nőttön-nő. Végre is leküzdi magát és a fiatalember tekintetét elkerülve, igy szól: — Engedje meg, szabad kérdeznem, hogy hívták az ön édesanyját ? A fiatalembert nem is nagyon lepte meg ez a kérdés. Talán mindenkit igy kikérdez ez a nagyságos ur. Egész nyugodtan felelt neki. — Anyámat Soltész Juliánnának hívták. Atyja vasúti hivatalnok volt Miklósiban. — Soltész! Soltész Julia! — A tanácsos ur kiáltva ismételte a nevet és felugrott a pamlagról. Néhányszor végigjárta a szobáját, megint leült, de még akkor is e nevet mondogatta: Soltész Julia! Újra a fiatalember arcát vizsgálta. Mindig nyugtalanabb lett. A lelke messzi múltban, emlékek világában időzött . . . A tanácsos ur ugyanis szintén Miklósiban szolgálta első hivatalos éveit. Mint fiatalember belészeretett Soltész Pál vasúti hivatalnok leányába. Julia is viszonozta az érzelmeket. Ó. mi boldog órákat töltöttünk együtt! Nagyon szerette ő azt a lányt! Lehetett is! Olyan szőke hajat, olyan kék szemet nem is látott se azelőtt, se azóta senki, mint Soltész Júliáé volt! Ám a tanácsos ur, akkor még jegyző, egy szép napon áthelyezésbe jutott. Szomorú bucsuzás, nagy hüségi eskük, örök hüségi fogadalom . . . mind, mind feledésbe mentek . . . más város, más lány . . . Soltész Julia helyét az akkori főnökének leánya foglalta el, ha nem is a szivében, de különben .teljesen. Az lett a tanácsos felesége, a főnök az apósa és ennek köszönheti, hogy aránylag már fiatalon tanácsos, mindenképen szép karriért csinált. Alig hallott valamit azután Soltészékről, mindössze annyit, hogy öt évvel később Julia is férjhez ment egy kisebb hivatalnokhoz, de annak a nevét nem jegyezte meg magának. Mindenestől rég elfeledte ő már ezt a kis szerelmi regényt, mig most egyszerre im’ előtte ez a fiatalember . . , a Julia fia . . . feleveniti mind az édes-bus emlékeket, mert hogy olyan nagyon hasonlít az édesanyjára. Most eszibe jut minden ... a szavak, a levelek, a remények, a bánatok ... és a
