Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-05-06 / 19. szám
4-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 19-ikszám. Gödöllő. A király magyarországi pihenőhelye Gödöllő lesz, amely 1904. óta nem látta vendégüli király : gazdáját. Azóta csend honolt a faluban: néhány nap óta azonban nagy sürgés-forgás van. Mindenki lojális vendégszeretettel várja az agg uralkodót, aki sok nyugalmas napot töltött már a romantikus faluban. Személyi hírek. Csaba Adorján Szat- márvármegye főispánja a múlt hét második felében több napon át Budapesten volt hivatalos ügyek elintézése céljából. — Dr. Róth Ferenc kir. törvényszéki elnök egészségi állapota bár lassan, de oly örvendetesen javul, hogy már ágyából felkelt, s látogatókat fogad. — Dr. Serly Jenő kir. járásbiró ki Rómában tüdőgyuladásban feküdt, oly jól érzi már magát, hogy a napokban valószínűleg Rómából Abbáziába megy egészségének teljes helyreállítása céljából. Hieronymi Károly halála. Mint a fővárosi lapokból értesülünk, Hieronymi Károly, kereskedelemügyi m. kir. miniszter hosszas szenvedés után elhunyt. Halálát pártkülömbség nélkül megdöbbenéssel vette tudomásul a közvélemény, mert benne egy agilis, igaz magyar államférfiut vesztettünk el. Gróf Károlyi József adománya. Lapunk múlt számának vezető helyén foglalt indokokra gróf Károlyi József az internátus céljaira 2000 koronát adományozott. M dőn a kegyes grófot nemes elhatározásáért üdvözöljük, kérjük tartsa meg továbbra is jóindulatú érdeklődésében az internátus ügyét. Kinevezések. Utólag örömmel értesülünk arról, hogy városunk két köztiszteletben álló elöljárója a májusi előléptetés alkalmával a megérdemelt kitüntetésben részesült. Aczél Ferencz ellenőr állomásfőnök, főellenőrré lett, Koncz Ödön százados, zászlóaljparancsnok pedig őrnagygyá. Mindketten társadalmunk szimpatikus tagjai, akiknek további működéséhez sok-sok sikert kívánunk !! Előléptetés és áthelyezés a Máv.-nál. Pásztói Dénes, Rokk János és Jakobovics Andor hivatalnokok fizetési osztályokban léptek elő, Zsury Andor forgalmi dijnok pedig Kisvárdára helyeztetett át. Kinevezés. Szabó Kálmán jogszigorlót a vallás- és közoktatásügyi miniszter számgyakornokká nevezte ki. Hivatalvizsgálat. Debreczeni István polgár- mester a múlt hét folyamán megvizsgálta a városi pénztárt s annak kezelését s mindent teljes rendben talált. Helyettes választás. A nagykárolyi róm. kath. egyház iskolaszéke, múlt hó 29-én tartott rendkívüli gyűlésén Fejes István tanító helyetteséül Urai Erzsikét bízta meg. Eljegyzés. Láng Vendel kálmándi róm. kath. tanító eljegyezte Láng Mátyás földbirtokos leányát: Juliskát. Ipartestületi gyűlés. A nagykárolyi Ipartestület elöljárósága a zászlószenteléssel egybekötendő jubiláns gyűlés és ünnepély előkészítése céljából ülést tartott, melyen főbb vonásokban megállapította az ünnepély programm- ját s megalakította a szükebb körű albizottságokat. A iparos tanonciskolái bizottságba az Ipartestület a maga részéről és kebeléből 3 évi időtartamra Rácz Jánost és Török Istvánt delegálta. Köszönetnyilvánitás. Az eyang. tanuló ifjúság által ápril. hó 30-án rendezett jótékonycélu műkedvelői előadáson felülfizettek: Ifj. Bérezik Bertalan 1 K, Csőkör Sándor 40 fii., Czupra Károly 1 K, Darida Sándor 40 fii., Dr. Merts László 1 K, Fiók Albert 1 K, Grósz Mór 2 K, Helmeczy József 1 K, Kínál János 1 K, Komáromy István 2 K, Ligeti János 40 fii., Luczay János 6 K, Markisz Romulusz 1 K, Néma Károly 1 K, Pénzéi Mihály 2 K és Tóth János 2 K. A szives felülfizetőknek ez utón is köszönetét mond a rendezőség. Lövészeti gyakorlat. A nagykárolyi főgimnázium VII. és VIII. osztályának tanulói Szolomájer János főgimnáziumi tornatanár és Sarvay Dezső honvédhadnagy vezetése mellett a katonai gyakorlótéren lövészeti gyakorlatokat végeztek május hó 1-én. A lövési gyakorlat, a melyen 600 éles töltést lőttek ki, a vezetők Ítélete szerint, jól sikerült. A Szt.-László konviktus gyűlése. A Szt.-László konviktus építő bizottsága Cseh Lajos főgimn. igazgató elnöklete alatt f. hó 3-án d. u. 5 órakor ülést tartott, amelyen a berendezési költségvetést vitatták meg. Hivatalos órák. A szatmári kir. törvényszéknél, ügyészségnél és járásbíróságnál a hivatalos órák május 1-étől október 31-éig d. e. 7 órától d. u. 2 óráig tartatnak, vasárnap pedig 9-től 12-ig. A „Polgári Olvasókör“ estélye. A nagykárolyi „Polgári Olvasókör“ május hó 29-én, hangversennyel egybekötött táncmulatságot rendezett, amely anyagilag is, erkölcsileg is jól sikerült. A tartalmas műsort: Sarkady Birike zongoraszólója nyitotta meg, amelyet lendületesen, szép technikával adott elő s a közönség lelkes tapsaira egy népdal egyveleggel kellett megtoldania. A köv. szám : Várady Kun L. Petőfi a Hortobágyon c. melodráma volt, amelyet Szentiványi Béla szavalt nagy érzéssel s kisérte diszkréten, finoman Sarkady Birike zongorán, Weinberger Ilonka cimbalmon, Benkovich dr., Braneczky, Mangu, Ruszty, Papp, Lupán és Klacskó hegedű viola, cello és nagybőgőn. A kiséret összjátéka figyelemre méltó volt, kifejezésre juttatva annak a leg- minuciózusabb szépségét is. Utána : Schubert Ferenc: „Elmélkedés“ c. hegedűszólója következett, amelyet Ruszty Gyula adott elő, könnyes dén, művészi érzékkel. A kiséret harmoniku- volt. Majd Zoltán Imre tárogató-szólója következett, amelynek szépsége, erőteljes hangja finom technikája nagy elismerést aratott. A köve:kező szám Szőllősy Károly főgimn. tanár éneke volt, amelyet Kaufmann Sándor kisért a tőle már megszokott elegánciával és ízléssel. Úgy az éneket, mint a kíséretet lelkesen megtapsolták. Most következett: Weinberger Ilonka cimbalom-szólója, hegedű, viola és cello kísérettel : két ízben adott elő magyar dalokat precízül, érzéssel finoman. Befejezésül Haidn : Oratórium részlete került bemutatásra összevágó szép előadásban. A közönség lelkesen tapsolta meg a műsor minden egyes számát. Nagyon csodálkozunk azon, hogy a „Polgári Olvasókör“ tagjai igen gyér számban voltak képviselve!!! Mindenesetre érdekes jelenség! ! ! A hangverseny után reggelig tartó tánc következett: amely jóhangulatát tekintve a legsikerültebbek közzé sorozható. Az estély fáradhatallan rendezése és sikere egyedül Braneczky József tanár érdeme, aki lelkes gárdájával minden lehetőt elkövetett. Hogy igyekezete nem sikerült teljesen, azt a fentebb említett részvétlenségnek kell tulajdonítanunk!! Csőd megnyitás. Szűcs Béla nagykárolyi kereskedő ellen a szatmári kir. törvényszék, mint kereskedelmi bíróság a csődöt újból megnyitotta. Olcsó ártézi viz. Nők Ferenc vállaji kereskedő szénsavval telitett ártézi vizet hoz forgalomba Nagykároly városában hihetetlen olcsó áron, literenként 5 fillérért. A Zenemükedvelők estélye. A nagykárolyi Zeríemükedvelők Egyesülete május hő 30-án este fél hat órakor a polgári leányiskola nagytermében sikerült estélyt rendezett. Kéler Rákóczi nyitányát hallottuk először összevágó precíz feldolgozásban. Hatásosan domborodtak ki eiőttünk azok a motívumok, amelyek a hires Rákóczi indulóból fejlődnek s amelyeknek tartalmas megrögzítése és interpretálása méltó a nagy Rákóczi induló prelúdiumához. Az előadás nagyon jó volt, csak a- tárogató csendült ki erősen néhol s zavarta meg egy pillanatra az összhangot. Utána Soly- mossy Paula urhölgy adta elő Moskovszky egyik keringőjét ügyesen, megértéssel. Technikája figyelemre méltó, játéka könnyed, elegáns. A közönség mind a két számot lelkesen megtapsolta. Majd Ruszti Gyula lépett az emelvényre s könnyedén csevegő modorban adott elő egy-két mesét, amelyeket tárcarovatunkban is közlünk. A reflexiókra hajló egyéniség bontakozott ki előttünk, aki jóllehet modern nyomokon jár, meg tudja őrizni hangjának őszinteségét és közvetlenségét. A következő szám Kreutzer: „Éji szállás Granadában“ c. operának „esti imája“ volt, amelyet Kaufmann Sándor, Preisz Miklós, Huszthy Zoltán adtak elő harmonikusan, igazi benső- séggel átérezve. Kaufmann Sándor diszkrét és előkelő tonusu zongorakisérete hathatósan érvényre jutatta az áhitat, a magasztoság eszméjét, amely az imán keresztülleng s amelyet Preisz Miklós és Huszthy Zoltán ügyes technikával, érzéssel interpretáltak. Befejezésül Griegnek „Peer Gynt“-jét adta a teljes zenekar. Ases halálában a leheletszerű finomság még intenzivebben domborította ki azt a borongós hangulatot, amely minden akkordjában úgy szólván jellemző s amelyet a tapintatos, ügyes előadás csak fokozott. Anisa tánca szintén figyelemre méltó volt. Vitek Károly karmester ügyesen dirigált s ez utón mondunk neki köszönetét a szép élvezetért amelyben bennünket ambiciózus zenekarával az estélyen részesített. Egy magyar ember világraszóló találmánya Dr. Szirmay Ignácz gépészmérnök és chemikus, aki a különböző külföldi nagy gyárvállalatoknál elsőrangú helyet töltött be, feltalálta a benzingázturbinát, amtly nemcsak az aviatikában, hanem a haditengerészetben is nagyfontosságu technikai vívmány. Műkedvelői előadás. A nagykárolyi evang. tanulóifjúság Nagy Irma k. a. okleveles ta iitónő rendezésével ápril hó 30-án a „Protestáns Társaskörében az ág. httv. ev. kér. egyház Terem-utcai templomának és lelkészlakásának átalakítási kéltségeire műkedvelői előadást tartott. Dacára annak, hogy ép a gyülekezés idején az eső csakúgy dőlt, 8 órára a nagytermet a közönség megtöltötte. És akik a kellemetlen idő dacára az előadáson megjelentek, nem is bántá': meg, mert egy valóban kedves estének kellemes emlékeivel távoztak el onnan. Az előadás ugyanis főként a rendező Nagy Irma tanítónő buzgalma s mindenre kiterjedő figyelme és gondossága folytán — teljesen felülemelkedett az u. n. műkedvelői előadások színvonalán. A közönség ezen egyhangú nézete és dicsérő szava élénk bizonysága ami szerény nézetünknek is. — Az estély pont 8 órakor kezdődött, még pedig nem a jelzett es közzétett műsorral, hanem igen kedves meglepetésként programmon kívül és programmon felül két monolog előadásával. Az első monologot llosvaynak: „Oh ezek a férfiak“ bájos monológját Nagy Irma tanítónő adta elő bájosan. Az a nemes s ép azért imponáló egyszerűség, fesztelenség s a legapróbb részletre is kiterjedő Az Első nagykárolyi czipészek termelő csoportja szives tudomására hozza n. é. vevő közönségnek, hogy Nagykárolyban, gróf Károlyi György-tér 10. szám alatti üzlethelyiségében kizárólag saját készítésű férfi, női és gyermek czipőkből box, sevró bőrből készítve — dúsan felszerelt raktárt tart. Mérték szerinti megrendeléseket elfogad, úgy helyben mint vidékre mindennemű czipők és csizmákra. Javításokra különös gond fordittatik. Elv: jó munka, szolid és pontos kiszolgálás ! Szives pártfogást kér tisztelettel: az Első nagykárolyi czipészek termelő csoportja.