Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-15 / 16. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 16. szám. És ha majd mi magunk is búcsút inondandunk e földi életnek, megnyugodott szívvel mondja ajkunk: „Jézus él, én is élek, A haláltól nem félek!'1 Jézus él, tehát van örökélet, s igy e siralomvölgye nem az örökkévalóság. Istennek mondjunk érte hálát. Halleluja! Néhány szó az internátusrói. A statisztikus, a sociológus, a psychologus jóllehet más-más irányban figyeli meg a társadalom életét, mégis végeredményben arra a konklúzióra jut, hogy a társadalom harmonikus életét csak a kultúra teremtheti meg. Egy társadalmat, hogy méltóképen töltse be magasztos szerepét, nevelni kell: e nevelésnek leghatásosabb s egyúttal legáldásosabb eszköze az iskola. Az alsófokon hézagpótló, a közép és felsőfokon pedig kiegészítő, fejlesztő eleme a kultúrának, amelynek helyes irányú vezetése biztosítja, csak a társadalom létjogosultságát s a társadalomban élő s annak alkatelemét képező emberek boldogságát. A történelem, a nemzetek életének mindenben objectiv lelkiismerete, csak megerősiti emez állításunkat s a statisztika számszerű adatokkal bizonyítja, hogy a kultúrának minél magasabb fokán áll valamely nemzet, annál te - vább és sikeresebben vehet részt a létért való küzdelemben. Az iskola tehát összekötő kapocs a családi és a társadalmi élet között. A családnak elő kell mozdítania az iskola munkáját, nem pedig attól izolálnia magát. Megrendelésre lehet előkészíteni egy bútort, felépíteni egy épületet, de kultúrát teremteni bajosan. S mig az eltűnt évszázadok számtalan elméletét teremtették meg a nevelésnek, addig a mai korviszonyok, az egyén társadalmi berendezkedése önkényt szankcionálják a régi sokratikus nevelésrendszert, amely a külvilág káros hatásaitól való elkülönítésben s a közvetlen tanítási módszer alkalmazásában érte el óriási sikereit. Valószínűleg ez a cél lebegett a szeme előtt azoknak a kegyes jótevőknek, akik adományaikkal egy helybeli középiskolai internátus alapját vetették meg. „No persze! Volt iskolamesterünk de még milyen ! A tiz parancsolatot s a mire még szünkségünk van, úgy belénk verte, hogy a plébános urnák nagy öröme telt benne, de a többivel nem törődött. Ilyen ember manap már nincs többé. De hogy írni nem tanultam meg, annak különös oka van, az egy csodálatos eset.“ A gyermek nyitva feledte száját s várakozva tekintett nagyanyjára, a ki igy beszélte el azt a csodálatos esetet : „Hogy nem tudok írni, az édes anyámnak köszönöm, az Isten áldja meg haló porában, ő sem tudott s ezáltal nagy veszedelemtől szabadult meg. Mikor édes anyám férjhez ment, nagyon nehéz volt az életük, neki és urának. Kora reggeltől késő estig dolgoztak s alig tudták a mindennapi kenyeret megkeresni. Egy nap anyám az erdőbe ment, a kecskéknek akart almot hozni. S itt a nynmorusága annyira szivére nehezedett, hogy a földre ült és sirt úgy, hogy a követ is meglágyította volna. Hirtelen egy deli férfi állt előtte, úgy öltözve, mint a vadászok szoktak, kalapján kakasíoll volt. Kérdezte anyámat, miért sir oly keservesen, s midőn ő nyomorúságát elpanaszolta, nevetett és igy szólt: „Segíteni akarok rajtad; gazdaggá teszlek egész életedre.“ Erre egy kis vörös könyvet vett ki zsebéből, anyámnak nyújtotta irónnal együtt, Ennek a ténynek nagy horderejű socialis és hatásaiban kellőképen nem is mérlegelhető pedagógiai jelentősége van. Socialis jelentősége abban áll, hogy aránylag átlagos ár inellett jó ellátást nyújt növendékeinek, akik egészségi szempontból is állandó felügyelet alatt lévén a ma már annyira hangoztatott testi nevelést harmonikus és józan elvek szerint nagyban előmozdíthatják, sőt fokozhatják. A külvilágtól való elkülönités önálló munkálkodásra, az életre való alapos készülésre szoktatja a növendékeket, akiknek — sajnos a felületességre nagy mértékben hajló — természete igy korlátozást nyer. ^ Pedagógiai jelentősége pedig szinte kiszámíthatatlan. Az állandó szakszerű felügyelet nemcsak a tanulásban való előmenetelt mozdítja elő s ezzel példaképül szolgál a többi növendékeknek, hanem megteremti a szives viszonyt, a tanár és a növendékek között úgy, hogy a tanuló nem kínzóját, hanem jóakaratu támogatóját látja közvetlen feljebbvalóiban s hozzászokik ahhoz, hogy az életben is ily szempontok irányítsák. Ez a rendszer eredményezi ezután azt, hogy mig a városban szerte széjjel elszállásolt vagy még a szülőknél is lévő növendékek akár hozzátartozóik nemtörődömsége, akár tudatlansága miatt az ifjú lelket annyira megmételyező s manapság valósággal, divatjellegü pornografikus termékek rabjai lesznek, addig az internátus növendéke csak erőt, lelkesedést merit tanulmányaiból s erkölcsi és világfelfogása nemcsak, hogy nem romlik, hanem mindinkább finomul s közeledik amaz ideális ponthoz, amely az élet reális vonatkozásait nemcsak, hogy nem tompítja, hanem harmonikusan kiegészíti. S ime itt van egy intézmény, amelynek áldásos hatásairól az elmondottak után mindenki meg lehet győződve, s még sem tud közeledni a betetőzéshez. Ugyan mi lehet ennek az oka ? Semmi egyéb mint a társadalom közönye. A mai társadalom a nevelést is állami feladatnak tekinti s az államtól kívánja ennek lebonyolítását. Annyi tény, hogy az állam iskolák felállításával, vagy segélyezésével előmozdíthatja ezt, de megteremteni a társadalom jöakaratu közreműködése nélkül képtelen. S ha már most .az állam támogatása akár politikai, s az mondta: Ide ird be a nevedet; már sokan vannak ide beírva, a kiken segítettem. Anyám nagyon megörülve, elvette a könyvet és iró-ónt, hogy nevét beírja. De mivel irni nem tudott, csak egy keresztet csinált. Erre a könyv kezében izzóvá lett, sikoltva dobta el, s az hamuvá égett. A mint föltekintet, az idegen férfi eltűnt, s az egész levegő kénszagű lett. Anyám hátán hideg borzongás futott végig, világossá lett előtte, hogy az idegen u nem volt más, mint az ördög. Lábát nyaka közé kapva futott hiza, és sok idő kellett, mig végre magához tért. Hogy irni nem tudott s az ördög könyvébe keresztet csinált, az lelkét az örök kárhozattól mentette meg s azért »nem is akarta, hogy gyermekei irni megtanuljanak. S ha tőlem függi e, neked sem volna szabad megtanulnod, de most már máskép áll a dolog, mint a régi jó időkben.“ így szólt az öregmama s a résri jó idők után sóhajtott; az unokája vele sóhajtott. Úgy tetszett neki, hogy ő egy századdal később született s legjobb szerette volna palatábláját egy kövön szétzúzni. De a tanító urnák különös szokása van, s a község erdejében igen sok a mogyorófa. Baumbach Rudolf. akár financiális okok miatt megszűnik, vagy egyidőre abbamarad, ez azt jelenti, hogy most már a társadalom is visszahozódjék. Aki fel tudja fogni és értékelni a nevelés nagy horde- rejét, azt mondja erre, hogy nem. Vájjon az amerikai, az angol vagy német iskolák fejlettsége és ezzel egyúttal a nép műveltségének fokozása a társadalom közreműködése nélkül el lett volna érhető ? Nem ! Ezek a nemzetek belátták a kultúrában rejlő nagy nemzeti erőt s igyekeznek azt adományaikkal fejleszteni. Rajta hát! fejlesszük mi is tehetségünkhöz képest: minden egyes fillér, amelyet ilyen célra adunk, a haza oltárára kerül, egy-egy lépéssel viszi előre a műveltséget s előmozdítója lesz a nép boldogulásának. Mutassuk meg különbség nélkül, hogy tudunk lelkesedni édes hazánk boldogságáért, hogy tudunk áldozni a kultúráért és ezzel bebizonyítjuk azt, hogy az alapítók lelkes szózata nem a pusztában elhangzó szó volt, hanem szilárd talaj, amelyen a kultúrának egy fényes csarnokát emeltük. Petronius. A képviselők fizetésemelése. Risum teneatis amici! mondaná egy második Horatius a fenti cim elolvasásakor. Pedig komoly formában vetődött fel a múlt hetekben és eleven szenzációja is volt a képviselőháznak. Mindenesetre igen érdekes psycholo- giai jelenség: a strougle for life javított kiadásban, a jobb létre való törekvés a „pánton chrématón metrón anthrópos“ (mindennek mértéke az ember) jelszava szerint. Mert hát igen érdekes az indítvány megokolása: az általános drágaság, amellyel szemben a képviselői fizetés nem mutatkozik elégségesnek. Önként felmerül most az a kérdés lehet-e fizetésről beszélni s a képviselőségről, mint hivatalról ? Az eddigi hivatalos és a jelenlegi közfelfogás szerint egyikről sem. Amit a képviselő napidij címen kap, az csak tágabb értelemben nevezhető fizetésnek, tulajdonképen az csak tiszteletdij, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy nem megélhetési forrás. Amint a praxisban tényleg nem is az: hisz’ minden képviselőnek van még egy másik foglalkozása is és az inconipatibiü- tas törvénye gondoskodik arról, hogy e két foglalkozás megférjen egymás mellett. Ha ma- liciozusak akarnék lenni, felvethetnék azt a kérdést, hogy a tisztelt honatyák a választáson „alkotmányos költségek“ címén elköltött 10—300 ezer koronákat talán ilyen módon szeretnék visszaszerezni ? Bajosan, legfeljebb abban az esetben, ha a képviselői mandátum húsz—harminc s nem öt évre szólna. A másik kérdés: hivatal-e a képviselőség ? Az a körülmény, hogy a miniszterek minden államban kapnak fizetést, mig a képviselők pl. Angliában semmit sem, arra enged következtetni, hogy a képviselőség nem hivatal, hanem nobile officium, egy megtisztelő bizalmi állás, hogy e bizalom birtokosa tehetségével, hazafiságával szolgálja hazájának érdekeit: tehát a tiszteletdij még elvileg sem előnyös, ahol pedig már megvan, semmi esetre sem annak felemelése. Ennyit a képviselői tiszteletdíjról, mint fizetésről. Ami azonban érdekessé, s valljuk meg őszintén kissé komikussá teszi ezt az indítványt, az az eszme felvetésének körülményeiben leli magyarázatát. Ugyanezzel a megokolással az az állami kivatalnokok és alkalmazottak már több ízben kértek fizetés emelést és el lettek utasítva s ime — quae mutatio rerum — a képviselők ugyanezen mottóval szeretnék tiszteletdijukat felemeltetni. Hát nem groteszk hely-
