Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

II. évfolyam. 1 I [ms­Xkv//.^ J/h52. Nagykároly, 1911. január 1. 1. szám. POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsev-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. ^ Nyiltfér sora 50 fillér. Felelős szerkesztő: RÉDE1 KÁROLY. Lajtulajdonos : KÖLCSE' -NYOMDA R.-T. Megjelenik mmden szembatoa. A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre.....................................................8 korona. Fél évre ........................................... . . 4 korona. Ne gyed évre...............................................2 korona. Egy szám ára.........................................20 fillér. „Minden lélek dicsérje az Urat!“ „Irgalmas és kegyelmes az Úr, késedelmes a haragra és igen kegyelmes!“ 103. Zsoltár 8. v. Midőn a hanyatló ó-esztendő leg­utolsó pillanatai elérkeznek, az énekesek kara a torony magas erkélyén ősi szokás szerint ez ősi dalt zengi: „Elmúlt már az ó-esztendö, Vagy hát Uram dicsérendő, Hogy ennyi sok ínségekben Megtartál ez ideiglen“. Sok kéz imára kulcsolódik ekkor és sok szív mondja rá az igent és az Áment. Elfelejtjük a fáradalmakat és a töviseket, a könyeket és a szenvedése­ket, nem gondolunk annyi mi nehéz sóhajainkra, csupán csak arra, hogy „annyi sok ínség“ daczára Istennek nagy kegyelme, hogy ime még élünk, s ismét halljuk a harangok szavát, melyek a beköszöntött ujesztendőt köszöntik. Isten­nek jósága és kegyelme valóban végte­len. Ö a forrása minden életnek, azért ő hozzá emelkedik fel a lélek: „Áldjad én lelkem az Urat és minden benső ré­szem az ő szent nevét, mert jó és örökké tart az ö irgalmassága!“ Egy rövid év! Óh mi ez a mi édes magyar nemzetünk történetéhez képest, avagy Isten örökkévalóságával szemben ? És mégis elég hosszú egy év arra, hogy sok változás történjék lefolyása alatt. Egy év alatt egészségesek lehetünk, de ágyba is dönthet a betegség, helyet nyer­hetünk vagy elveszíthetjük állásunkat, megnősülhetnek az emberek, avagy ma­gukkal vihetik szívük édes szerelmét a sirba, élhetünk békében avagy háború­ságban, jobbakká lehetünk, de lehetünk rosszakká is. Mind e fölött az ó-év utolsó napjának utolsó óráiban elgondolkozha­tunk s arra az eredményre jutunk, hogy életünk különféle szálak szövedéke. Egyik szál fekete, a másik fehér, közbe-közbe egy aranyszál is csillog, ezek az öröm édes órái s az Isten irgalmasságára való emlékezés. Ilyen aranyszálak minden egyes keresztyén ember él űében vannak, ép azért lehetetlen, hogy az ó-év alko­nyán hálát ne rebegjen minden keresz­tyénnek ajaka. Minél kevésbbé vagyunk megelégedve önmagunkkal avagy másokkal, annál jobban esik legalább Istennel szemben, igaz őszinte hálára nyitni ajkinkat. Ő a megtestesült szeretet, mit mi érezünk. Óh ne fojtsd el e szent érzeményt! Ne gondold, hogy boldogabb vagy, ha sen­kinek, Istennek sem rebegsz hálát, forró köszönetét! A háládatlan ember koldus­szegény, mert nem érzi az üdvösség előizét, amikoron a lélek igyen szólhat |a világosság örök forrásához: „Te vagy az én üdvöm és vigaszom, az én kő­sziklám és erősségem!“ A ki ezt nem érzi, lehet azért, hogy a haldokló év utolsó estéje meghatja őt is s igy szól sóhajtva: Boldog az, ki ez évet meg­elégedésben átélte s hálát ad Istennek. A hála lehet kétféle: külső és belső. A külső az ajk rebegése, a nyelvnek beszéde. Ám sokkal fontosabb ennél a benső hála, mit a bűnös lélek mond a bűnt kegyelmesen megbocsátó Istennek. Hibáink, bűneink végig kisérnek az egész életen. Ki fedezheti el azokat, ki töröl­heti, ki vetheti — mint az írás mondja — azokat a tenger mélységébe? Ember fel nem oldhat a lefolyt esztendő tettei reánk nehezedő súlyos felelősségének érzete alól. Egy teheti a múltat valóban múlttá, csak egy cselekedheti meg, hogy valóban uj életet kezdhess „s ez az, a ki hiba és fogyatkozás nélkül uralkodik öröktől fogva mindörökké.“ Igen! Ő te­heti meg csak egyedül s ő meg is akarja azt cselekedni. Mert hiszen ő nem akarja a bűnösnek halálát, hanem, hogy az megtérjen és éljen. Ő vezet át bennün­ket az ó-évből az újba. Neki legyen di­csőség mindörökké! r O-év estéjén. „Ezt mondám azért: Én erős Istenem ne vigy el engemet az én napjaimnak felén ; mind örökkön örökké vágynak a te esztendeid.“ 102. zsolt. 25. v. Eltűnt egy év újra gyorsan, Mint vízben a buborék. S nézd im az elmúlt napokban Hányszor áldott s vert az ég! Ez is, mint sok más előtte, Elveszett a sűrű ködbe, Bút, örömöt hagyva ránk, Mig ez estig eljutánk. Szüntelen forgandó itten Az embernek élete. Most virult tavasz díszében S már is itt van zord tele. S bár nevét ha kőbe vésték, Elborítja bús feledség; Szépség, kincs és tisztelet Mind a sirba tér veled. kedvesink, ha megszámláljuk, Élnek-e mindannyian, Kiknek arczát még itt láttuk Most egy éve vidor an ? . . . Oh jaj, hány leszállt azóta A mély sirba nyugovóra! S a halottnak hült porát: Áldja most a jó barát. És ki tudja, esztendőre Hány szív porlad föld alatt! Könnyen ejt halálunk tőrbe S kérdezetten elragad. Sokszor lágy tavasz legében A levél már hulló félben S ily korán ha sirba jut, A szív fájón vesz búcsút. A hivő szív nyugton várja Istenétől a napot, Mely elviszi szebb hazába, Miről itt csak álmodott. Gond nem gyötri itt ott a holtat, Lenn a sírban békén szunnyad, Mig az Úr majd egy reggel Uj életre költi fel. Bátran hát és csüggedetlen Nézzünk mély sírunk elé, A ki hű volt életében, Ott julalmát föllelé. Ott találkozunk majd újra, Ott keblünk öröm dagasztja, Mert a földi harczokér’ Örök üdv lesz ott a bér! ford. Payr Sándor. Istenítélet. — Sylrester-esti elbeszélés. — Nagy elhatározás érlelődött meg benne. Ó-év estélyén otthon maradt. Igen, Kormos Bálint nyugalmazott törvényszéki biró ur otthon maradt családja körében. Pedig csak ő tudta, érezte azt, hogy milyen áldozat: lemondani a körbe-menetelről, vagyis inkább a kedves tarok- partiról. Hanem hát az öreg embernek az idő is parancsol, nemcsak az asszony. Klára asszony persze az időre hárított minden felelősséget. „Nézd édes öregem! hisz ebbe az időbe bizony istenkisértés is volna a házból kimenni.

Next

/
Thumbnails
Contents