Nagykároly és Érmellék, 1910 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1910-12-24 / 2. szám
6-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 2. szám. Az ököritói tiizkatasztrófának utolsó sebesültjét Varjasi Borbálát a múlt hét folyam bocsátották el teljesen felgyógyulva városi köz- korházunkból. ^^Alakuló közgyűlés. A Nagykárolyi Polgári Takarékdénztár R. t. alakuló közgyűlését deczember hó 28-án, szerdán d. e: 10 órakor tartja meg saját helyitégében (Makay-ház 1. emelet, Széchenyi-utcza 26. szám). Az alakuló közgyűlési meghívó lapunk hirdetés rovatában ol- Az osztrák róm. kath. püspökök pásztorlevele Az osztrák püspökök a múlt napokban közös pásztorlevelet bocsátottak ki, melynek szövegét a legutóbbi püspöki konferencia állapította meg. A pásztorlevél rámutat a bevezetésben a vallási közönyösség veszélyeire és a folyton terjedő erkölcsi könnyelműségre. A modernizmus hibájának tudja ezt be, ezért élesen állást foglal minden modernista mozgalom ellen. Hevesen megtámadja Náthán római polgármestert, végül pedig felszólítja az összes katholikusokat, hogy legyenek hivek a trón és az uralkodóház iránt és kövessék mindig az isteni parancsolatokat. CSARNOK. Karácsonyi történet. Messzire, messzire Napkeleti tájon, Üzenet ragyog föl A csillagsugáron. Üzenet, híradás Örök dicsőségről, Soha el nem oszló, Tündökölő fényről. Messzire, messzire Ragyogó fény támad: Rózsapirulása Fölcsapódó lángnak. És mintha az égből Felhő kerekedne, Kerekedő széllel Mintha dhar lenne . . . Bet- 'eh tájon Alvó pá.,Jor ébred, Titkos, sejtő vágya Támadt a szivének. Azt az égő felhőt Ihletödve nézi: — Úgy sejti, úgy érzi. És mintha a felhő Lánggal égő magva Sziporkázó fénynyel Kétfelé hasadna, És mintha az égből Csudaének szólna, Mintha csak angyalok Édes szava volna: „ . . . Dicsőség, dicsőség A magas Istennek, Békesség, békesség Az igaz embernek! Halljad a híradást Titkos jövendőre: Istennek egy Fia Leszállóit a földre. Bethlehemi tájon Aprócska istálló, Benne fekszik jézus, Ma szülött Megváltó. Halljad a híradást: Ki máma született, Eltöröl szenvedést, Úgy hoz új életet: — Hogy ki búban fogant Örök szenvedésre, Teljes boldogságra, Légyen ma reménye. S hogy kinek a szive Csak haraggal telve, Megbocsássa néki Az Isten szerelme. Halljad a híradást Titkos jövendőre: Szeretet Istene Leszállóit a földre. Dicsőség, dicsőség A magas Istennek, Békesség, békesség Az igaz embernek! ..." S tova halad a fény A csillagos égen, Követi a pásztor Nem alva, de ébren. Követi a pásztor. Szeme alig látja, Szinte belevakul A nagy ragyogásba. S egyszer csak, egyszer csak Előtte a gyermek. Kit látni — királyok Messzi földre kelnek. Előtte a gyermek Szegényes pompájába': — Soha el nem oszló Ragyogó sugárba! Jászol a bölcsője, Széna a párnája, — Ez a kis gyermek a Királyok királya! . . . Halljad a híradást Titkos jövendőre: Szeretet Istene Szállott ma a földre! . . . Juhász Sándor. A karácsonyi ajándék. A nagykároly törvényszék beczézett bírája Sárközy Aladár, a közkedvelt gavallér, kényelmesen hátradőlve eregeti trabukójának kékas füstjét legényszobájában. Gondolatai valahol a múltak emlékein pihentek. Rég elfeledett képek vonultak el előtte, látta önmagát mint himes pillangót virágról- virágra szállni, ámde a képek mind eltávoztak mellőle s végre egyedül maradt füstkarikákkal megtelt legénylakásán, szomorúan nézett a szemben álló tükörbe, hol hullámos fekete hajában csillogó fehér szálakat vett észn. Mily gyorsan repül az idő, inaholna; én is zsörtölődő, vagy nevetséges agglegény leszek. Ily gondolatok kínozták, valami fojtogatni kezdte, az ablakhoz ment, nézni az őszi tájat, a kopasz vén akáczokat, maholnap itt a tél . . . . mennyi hasonlatosság a természet és az ember között. Gondolataiban a levélhordó zavarta meg, leveleket, újságokat és árjegyzékeket hozott. Mire a leveleket mind elolvasta, gondolataiban ismét visszatért a múltra, a czéltalan múltra. Közben leszállt az est, a szomorú őszi est. Most már nem mint tarka lepkét látta önmagát, hanem mint eltévedt vándort, ki azt sem tudja miért, vagy haza megy, miért küzd ? vagy miért él ? Eszébe jutnak jó barátai, kik kedves családi körükben küzdenek az életért, mig ő küzd az élettel .... vájjon meddig .... vájjon ki lesz a győztes ? Szobájában egyre sötétebb és sötétebb lesz, gondolataitól csak nem tud szabadulni. Megcsavarja a villanyt és újra előveszi a leveleket. Az egyikben Illédi Pista, legkedvesebb barátja a karácsonyi ünnepekre hívja meg. „Kedves barátom, — igy szól a levél — remélem, hogy a karácsonyi ünnepeket nállam fogod töltenni, jöjj kedves Aladárom, hisz oly régen nem láttalak ... El is felejtem megírni, hogy kis fiam járni kezd, hát még ha Margitkámat látnád, mily aranyos gyerek, mily szépen cseveg, meglásdd mennyi örömöt fog szerezni neked kedves csacskaságaival.“ Sokszor leteszi, ismét felveszi ezt a levelet és mosolyogva mondja : Aladár mily szép az élet . . .! Mikor a lapokat is átfutotta, az egyik árjegyzék czimén észre veszi, hogy az „Nagyságos Sárközy Aladárné úrasszonynak“ szól. Szegény ezég te ugyan megjártad, kár volt a fáradságért, kárba veszett- nyomdafesték, kárba veszett papiros ... de hát mégis mi lehet benne, vájjon mit ajánl megvételre . . . Csupa kíváncsiságból elkezdi olvasni „Nagyságos Asszonyom! Ön szereti férjét, ha pedig szereti el, ne mulassza saját érdekében a karácsonyi ajándékokat nállam beszerezni, ha széretett férjének vagy kedves gyermekeinek örömet akar szerezni, rendeljen nállam az árjegyzékben található ékszerek közül, biztosíthatom nagyságos Asszonyom, hogy lelkiismeretes és pontos kiszolgálás a jelszavam. A karácsonyi vásár alkalmából mélyen leszállított árak stb. stb. Keserűen nevet, neki nincs senkije, kinek vehetne ő, vagy ki venne neki olyan ajándékot, melylyel öröm töltené el egyhangú életét. Eszébe jut a meghívó levél. Eh’ elmegyek .... Hátha ott lesz a szép szőke hajú Olga, Pista sógornője, rég nem láttam már, hátha .. . hátha még most is ... s rég elfeledett kellemes perczek jutnak eszébe, vígan fütyörészve jár fel-le szobájában. Előszedi az árjegyzéket és a legszebb ajándékokat rendeli meg. Csendesen múlnak a napok, végre itt a karácsony, becsomagolta az ékszereket és eddig még nem érzett boldogság tölti el . . . kitudja . . . hátha . . . Mikor Mihályfalvára megérkezett, már késő este volt. Az ablakokból világosság szűrődik a csendes utczákra. A távolból gyermekek éneke száll feléje. „Menyből az angyal . . .“ Kipirult arczczal hallgatja s igy érkezik el Pistáék házához. Alig hallhatóan kopogtat . . . semmi felelet, csak a gyermekek hangos nevetését és örömkiáltozásait hallja, benyit, senki sem veszi észre, csak Olga, hozzá megy, halkan köszönti, nehogy az eléje tárult gyönyörű képet megzavarja. A gyermekek a kivilágított karácsonyfa körül boldogan ugrándoztak, s a szülők szent áhítattal gyönyörködnek gyermekeik örömében. Kipirult arczczal állanak egymás mellett Olga és Aladár, hol egymást, hol pedig a boldog családot nézve. Egyszerre csak Margitka meglátja nénje mellett az idegen bácsit, kit még sohasem látott, elkiáltja magát. „Nézdd csak apuka Olga néninek is hozott a Jézuska egy bácsit.“ A két szívből egy sóhaj szállott az ég felé: „Jézuska add nekem őt karácsonyi ajándékul. . . .“ Sirius. Otthoni imádság. Hol buzgón imádkozni szoktak, Ott áll az Isten temploma, Bár kunyhó és koldus lakja, A békesség szelíd galambja S az egyetértés száll oda; A bánatfelhök ott nem járnak S az életet a boldogságnak Szép napja megaranyozza. Hol buzgón imádkozni szoktak, Ott nem zúgnak zivatarok, Nem aggaszt a kétségnek árja, Ott a békesség szivárványa A búfelhökön átragyog; Nem epesztenek ott a gondok, A szív még szegényen is boldog, Öröm, csend, békesség van ott. Hol buzgón imádkozni szoktak, Kősziklán épült ott a ház, Erős fala vészben sem dől el. Daczol a romboló idővel S lakóira az Úr vigyáz. Bő áldás száll az oly családra, A hol lobog a hitnek lángja
