Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1941

17 ben vonullak el tanulóink az intézeti nemzeti zászló előtt. Nemzeti nagyjaink emlékének ébrentartása különös hagyományunk. Külön szerencse és nevelési szempontból eléggé ki nem aknázható, hogy nemzeti sorsunk irányitói közül sokan piarista iskola tanítványai voltak. Amint a mull évet Dugonics Andrásnak, az ideit Szé­chenyi Istvánnak szenteltük. A legnagyobb magyar munkás, áldoza­tos élete örök tanulságokkal szolgál fiainknak. Intézetünk méltó ke rétben hódolt emlékének (részletek a Hid-ból). A Veni Sancte után elsős avatás, október ()., március 15.-, meg­emlékezés a finn ugor testvériségről, a limanovai ütközetről, az intézet hősi halottainak tisztelete, mind külön alkalom volt a nem zeti érzés elmélyítésére. Test nevelésünk alapja egyre inkább a leventeképzés. Meg kell állapítanunk, hogy ez a leventemozgalom, és így a középiskolai le­ventefoglalkozás, a busz év előtti katonai órák óta mind szerve­zettségben, mind a kiképzés anyagában, mind pedig formájában és szellemében óriási változáson ment keresztül. Hája Istennek, intézeti leventeképzésünk a legjobb kezekben, ta­nári karunk kezében van. Ez az oka, hogy tanulóink szíves öröm­mel vesznek részt a munkában. A nyár folyamán Szőnyi László, Medvigy Mihály és Deák János intézeti tanárok levente parancsnoki tábort végeztek. Ok, valamint Vegele Károly, Holló János gondos­kodnak tanulóink leventekiképzésének zavartalan menetéről. Az udvaron elkészült az ugrópálya, amely a tornaórák után ar­ra szolgál, hogy a kisebb tanulók óraközben gyakoroljanak. A leventeórákon megkövetelt fegyelmet és katonás magatartási megkívántuk az ifjúságtól az egész vonalon. Oktatás. Az I—VII. osztályban az uj, a gimnáziumi, a VIII. 'osz­tályban a régi,' reálgimnáziumi tanterv szerint folyt a tanítás. Ok­tató eljárásunkban az állami és Katolikus Ált. és Részletes Utasjlá­sok elvei vezettek bennünket. A K. I. F. 5730/1940—41. sz. rendelkezésének megfelelően a német nyelv óráit a VIII. osztályban 2-ről 3-ra emeltük, ezzel szem­ben a francia órák számát 4-ről 3-ra szállítottuk le. Az Érettségi Vizsgálati Utasítások megfelelő fejezeteit ismer­tet lük a VII. és VIII. osztályos tanulókkal. Tantárgyfelosztásunkat, órarendünket, tanmenetünket a tankéi*, kir. főigazgatóság tudomásul vette, a K. I. F. jóváhagyta. Film, színház, előadás. Igen kevés alkalmuk volt tanulóink­nak arra, hogy komoly értékű színdarabokat és filmeket nézzenek meg, hiszen mind a színház, mind pedig a l'ilm elsősorban az átlag­izlést és a könnyebb fajtájú darabok bemutatásával a közönség ne n nagy igényű szórakozási kedvét akarja szolgálni. A filmlátogatási engedély megadásánál mindig tekintettel voltunk a Magyar Katoli­kus Akció filmosztályózására és a pedagógiai szempontokra. Kü­lönleges lelkiélményt jelentett tanulóinknak a Krisztus Párizs vado­nában, Honvédek előre c. filmek megtekintése. A következő színda­rabokat látták tanulóink : Bábszínház, Légy jó mindhalálig, Gyer­gvói bál. Meghallgatták növendékeink Puszta Sándor költő elő adását, továbbá a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör előadá­sai közül az őket közelebbről érdeklő irodalmi jellegűeket. (Szé chenyi I.)

Next

/
Thumbnails
Contents