Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1941
12 épülettömb a kertlel együtt és a váró* kötelezi magát a fenntartására és 7 rendi tanár ellátására. 1870—71-ben a VII., 1871—72-ben a VIII. osztály nyilik meg és ebben az évben tartják meg az első érettségi vizsgálatot. Az épület még mindig nem megfelelő. A város az 1896-i millenáris közgyűlésen kimondja az uj intézet építését. Terveket késziltet ; az ügy húzódik. Végre 1%i-ben ugylátszik dűlőre jut az ujjáépités ügye, mert a rendházat és gimnáziumot átköltöztetik a honvédektől elhagyott Sugár-uli laktanyába. Két évre szólt volna az uj helyzet és ezalatt meg kellett volna épülnie az újnak. A két évből 20 esztendő lelt az iskolának teljesen alkalmatlan, rendháznak meg éppen nem való épületben. Végre 1923. október havában harmadszor talált otthonra az intézet kaszárnyában, de ez már szép és megtelelő. A volt Frigyeslaktanya fogadja be a gimnáziumot és a rendházat emberi számítás szerint végleges elhelyezkedéssel. (Erről az 1923—24. évi értesítőben bővebben.) 1928. szeptemberben nyill meg a gimnáziummal kapcsolatos 50 tanulóra berendezelt modern konviklus, amelyet külön ismertelünk. j934. december 8-án áldotta meg dr. Bolt Nándor veszprémi megyéspüspök ur az uj ifjúsági templomot, amely boldogalt Ju'k Béla ny. pacsai plébános 5000 P-ős hagyatékából, a kegyestanitórend 5000'P-ős adományából, Nagykanizsa város 5000 P-ős inségKi'uIlkájából. Nagykanizsa város közönségének, az intézet lanári karának és ifjúságának, a leányliceum; növendékeinek adományaiból és a nagykanizsai kegyesrendi társház hozzájárulásából, Vécsey Barnabás mérnök tervei szerint épült. A főoltárt a Nagykanizsai Piarista Diákszövetség emeltette 2800 P érléekbn. Az uj ifjúságii templom 1 ü9 véves hiányt szüntetett meg és nemcsak az ifjúságnak, 'hanem a nagyközönség lelkiszükségletének kielégítésére is 'szolgál. 1940. okótber "13-án avatta fef tempfbaiunk uj orgonáját" Ziniányi "Gyufa, a magyar kegyes tanitórenú főnöke. Az uj orgonál az ifjúság", a Piarista Diákszövetség, Nagykanizsa miegyesi város és közönsége adományából építette a Rieger Olló orgonagyár Szakolczay-Riegler Ernő orgonaművész, a Zeneművészeti Főiskola tanárának tervei szerint 12.000 P-ért. Iskolánk eddigi katolikus középiskolai főigazgatói: Jászai Rezső dr. (1935-1938), Berkes Ottó (1938—40), Milakovszky László (1940—). Iskolánk eddigi főigazgatói: 1777. gr. Nitzky Kristóf, 1785. gr. Teleky József, 1787. Vay József, 1790. helyettesül Kelemen Imre, 1792. Nóvák Krizosztom, 1793. Raufek Ferenc, 1805. Paintner Mihály Antal, 1818. Fejér György, Deáky Zsigmond, Steine kerületi felügyelő, Kádas Rudolf (1865—1878.), dr. Német Antal (1878—1884.), Mészáros Nándor (1884-1890. márc.), Pallér Kelemen (1894. julius 30-ig), Spittkó Lajos (1894-1904.), Váradi Károly (1904-1911.),