Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1941

in Iskolánk múltja. Kanizsa várát 1690-ben foglalta vissza gr. Batthyány Ádám. Már 1558 óla háborgatta a török Kanizsa várának környékét, mig végül 1600-ban elfoglalta a várat. A török uralom alatt szomorú és kuliurában nagyon elmaradt vidék lelt Somogy- és Zalavármegyékből és ilyen maradi hosszú időn keresztül. Hogy mennyire hiányzott itt a szellemi előrehaladás minden szükséges tényezője, a piarista rendház történetében az első »praefeclus scholarum et superior Donius Tsankai Jób e szavakkal irja meg: »Vastissima ista Hungáriáé ora, qua Provincia Saladiensis et illi adiieiens Sümegiensis proeurrit, lola quanta est, publicis scholis desliluebatur.« Nem volt középiskola, ahova a szülők gyermekeiket küldhették volna a két nagy megyében. E bajon segítendő, Kanizsa ura, gr. Batthyány Lajos, Magyarország nádora. 17615-ban József fiával, az akkori kalocsai érsekkel, arról tárgyalt, hogy valamelyik szerzetes rendet nyer jék meg a Nagykanizsán létesitendő iskola átvételére. Az érsek Tapolcsányi Gergely piarista rend főnökhöz fordult és kérte, hogy rendje vegye át ezt a/, intézetet és erre a célra 10.000 váltó forintot ajánlott fel alapítványul. A rendfőnök el is fogadta az érsek ajánlatát, de Iíoller Ignác, veszprémi püspök nagyon előrelátóan kevésnek találta ezt az öszszeget és nem adta beleegyezését az alapításhoz. Csak két év múlva engedett, amikor Mária Terézia, akihez a nádor és az érsek közbenjárásért fordult, sürgette meg az ügyet. így történt azután, hogy 1765-ben, miután az alapító nádor 1500 írt-ért megszerezte a Zalavármegye tulajdonát képező katonatiszti lakást a rendháznak, Zalavármegye a gimnázium céljaira ideiglenesen átengedett egy kincstári laktanyát és a város az ifjúság használatára az akkor épülő Nep. sz. János templomot adta át, megjelent az első négy piarista Kanizsán. Az első évben mindjárt 360 tanuló jelentkezett a 6 osztályra; hat osztályú voll az intézet egészen 1861-ig. Erős bizonyíték volt ez a fentebb említett hiányérzet mellett. Tanuló volt elég, de a csekély alapítvány kamata, mint ezt a veszprémi püspök nagyon helyesen megítélte, már az első évben elégtelen volt a rend tagok és az iskola fenntartására. Nyomorúság és küzdés volt a jó tanárok élete kezdettől, mondhatjuk a legújabb korig. Sok-sok bajuk volt a rozoga épületek fenntartásával és a maguk ellátásával. Ha nem akadt volna Markovics megyei szolgabíró személyében olyan nagy jótevőjük, akiről a ház történetirója így emlékszik meg : »aller quodam modo fundator dici merealuiy már az első évűén itt kelleti volna hagyniok az uj alapítást. Ö látta el a házat a szükséges bútorzattal, élelmiszerrel; az intézetnek meg zeneszereket ajándékozott. A ház története sok szomorú panaszt hallat a nyomorúságos és nehezen elviselhető állapo-