Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1941

7 Szülök iskolája. November 27-én nyitotta meg Barta István igazgató a Szülők Iskoláját a következő bevezetővel : November 27. Kalazanci Szt. József Pártfogásának ünnepe, és abban a kedves véletlenben, hogy éppen ezen a napon nyitjuk meg a Szülők Iskoláját, szimbólumot látok. Patrocinium, pártfogás, oltalom. A szülői ház, az iskola védi, oltalmazza azokat a gyerme­keket, akikkel Isten megajándékozta, akiknek nevelése ránk tar­tozik. A mai szentmise Introitusának kezdő sora : Venite filii audite me, limorem Domini dóeebo vos, ma nem a tanulóknak szól Szent Atyánk ajkáról, hanem a nevelőknek, a szülőknek, akik nemfsak ta­nulják az istenfélelmet, hanem tanítják és képviselik is. Budapesten színes falragaszok hirdették a főváros közönségé­nek ebben az évben újra ai Szülők Iskoláját. A Művelődés Házában okt. 1-én ünnepi keretben olyan előadók nyitották meg ezt az is­kolát, mint I>egré Miklós Ítélőtáblai elnök, Kornis Gyula egyet, ta­nár, Kemenes Illés főigazgató stb. S a Pesti és Budai Szülők' Isko­lájában a legkiválóbb pedagógusok nyújtottak-az érdeklődő szülőik ezreinek szakszerű és érlékes útbaigazítást a nevelés bonyolult és rejtélyes útvesztőiben. Szükség van-e a Szülők Iskolájára, szükség van-e olyan közös­ségre, amelyben a szülő és nevelő kéz a kézben, elmélyülő lélekkel keresi a gyermek lelkéhez vezető utakat ? Sok, nagyon sok szülő nem is sejti gyermeke érzés és gondolatvilágának máról-holnapra be­következhető, szinte megdöbbentő átalakulását; nem is gondol naiv­ságában arra, hogy az ő szemében még a tiszta ló csendességét tük­röző gyermek-ifju lelke, milyen mélységeket, milyen feltörni ké­szülő hullámokat rejteget. Melyik szülő mondhatja magáról, hogy teljesen ismeri gyermekét ? Ki állithatja maradék nélkül, hogy tud fia, leánya minden lépéséről, gondolatáról ? Hányan jöttek már rá keserű szájízzel a lélekbemarkoló valóságra, hogy gyermekük eltá­volodott tőlük, talán már el is vesztették a maguk, a család 1 számára ? Ha hozzávesszük még a nagy ifjúsági lélekismerőnek, Sprangerneka megállapítását, hogy egy életkorban sincs az embernek oly nagy szüksége a mások megértésére, miint az ifjúkorban, akkor talán meg­állapíthatjuk hogy kell olyan alkalom, ahol a szülő is megkapjafaz otthoni nevelés alapvonalait, s talán szükség is van ilyen alkalom? ra. Erre szolgál a Szülők Iskolája. Amint igaz ,hogy a szülői társadalom emelkedettebb szellemű része igényli a segítséget az otthoni neveléshez, igaz az is, hogy a másik, sajnos, talán a nagyobb rész, érzéketlen a nevelési kérdések iránt és az iskola részéről minden ilyen kezdeményezést vagy a »tsa­ládi szentélybe beavatkozásnak, vagy a nevelési feladatok, felelős-

Next

/
Thumbnails
Contents