Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1940
Késő délután volt, mikor felkerekedtünk és fájó szívvel búcsúztunk e kedves helytől, melynek szép emlékeit talán sohasem fogjuk elfelejteni. Mátés Ferenc II. a). Zájer József II. b) o. t. * Május 24-én korán reggel kimegyek körülnézni s Játom, hogy kék az ég, tehát megyünk kirándulni. Megszabadulva a várakozás izgalmától, a gimnázium udvaráról indulásra készülünk, mert jön az osztályfőnök ur s hozza Erdélyi tanár ur kispuskáját; ő is velünk jön. Vidám énekszóval vonulunk keresztül a városon ; a vasutparton át elhaladunk a már céljához, a Hétforrás Előd-forrásához ért VII. osztály mellett. Az Ond-forrás felett a Nagybagola-hegy virágos lejtőjén megtartjuk az ünnepélyt. A '»Hiszekegy« eléneklése után az osztályfőnök ur tart megemlékezést a madarak és fák : a természet hasznosságáról. Ezután Horváth A. osztálytársunk mond tréfás »buzdiló, beszédet®, majd a természet gyönyörűségétől áthatva,"elénekeltünk néhány természeti és diáknótát. Innen a nagybagola-hegyi kápolna mellett a piaristák látóhegyi szőlője felé ereszkedünk alá. Látóhegyre érvén, letelepedünk. Egyesek fociznak, az osztály javarésze azonban elmegy célbalőni — persze a tanár ur felügyelete mellett — ki több, ki kevesebb sikerrel. Ebéd után rövid pihenőt tartunk, majd, mivel az idő gyorsan múlik, az alsó-erdei »Szentképes-fa« forráshoz (a jövendő Deákforráshoz) megyünk. Itt hadijátékkal, labdarúgással és céllövészettel telik el gyorsan az idő. Fájó szivvel indulunk innen haza. A természetnek is fáj — ugy látszik — a válás, mert megereszti felhődszemeiből könnyei záporát. Nem akarja azonban, hogy rossz emlékünk legyen, s hamarosan megáll az eső. így folyt le ez a felejthetetlen nap, amelyen szinte elkéuyezítetett bennünket ragyogó idejével a természet — viszonzásul, hogy róla megemlékeztünk. Kuhár F., Haspel L. III. o. t. IV. Az iskolaév története. Szeptember 3—4. különbözeti magánvizsgák. 3—5. magánvizsgák. 4—5. javítóvizsgák. 6—7. pótbeirások. 8. Veni Sancte, diákavatás, elvonulás a nemzeti, zászló és az intézeti hősi halottak emléktáblája előtt, osztályrendezés, törvényolvasás. Erdély visszatérésének ünneplése. Beszélt Szőnyi László tanár. 9. A tanítás megkezdése. 11. megkezdődnek a hétköznapi diákmisék. 12 Piarista nap. Szentmise. 9—10-ig piarista óra, amelyen az osztályfőnökök ismertették a piaristaság múltját és jelenét. 14. Bésztvettünk a város hazafias ünnepségén Erdély visszatérése alkalmával. 15. Ünnepi szentmise. Te Deum. 28. Kivonultunk az Erdélybői visszatérő háziezred fogadására.