Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1930

5 nyelv, általában minden kapós, ami nem magyar. Ez az idegen szellem erős reakciót vált ki az ifjú Virágból. Minden erejét a nemzeti szellem, dicsőség, nyelv, emelésére ajánlja fel. Uj, nemzeti légkört akar teremteni, de nem francia vagy német, tehát modern mintára, hanem azok nyomán, akiket a deákos műveltség, a deákos irodalom remekei lelkesitenek, akik előtt a római költők fejei: Vergilius, Horatius az ideál. Költészetének célja: a nemzeti lélek (öntudat) emelése, a nemzeti nyelv és régi dicsőség uj-életre keltése. „... írj, s azzal emeld a nemzeti lelket." Arra törekszik, hogy költészete tárgyban, hangban, szinben ártatlan, értelmes és tiszta legyen; nyelve pedig magyar, olyan: „melyhez magyarok füle szokva van." Vallás — haza költészetének alapihletői. Vallásos költeményei az imádó szeretet s a dicsőítő hála megnyilatkozásán. Igaz és emberi. Az Isten látása remény és háladalt fakaszt ajkán. Magasztalja az erényt, a lélekmentő virtust, amit nem cim, méltóság, hanem az érdem ad meg. Tudott meggyőzően dalolni az erényről, mert a sorshányatás óráiban lelke nyugalmát a mélységes Isten- és lelkiértékek szeretete irányitotta. Ezzel a két gondolattal akart tanítani, lelkeket vezetni a mélyebb hazaszeretetre és nemzeti önmegbecsülésre Horatiussal zengi a magyar Vitézséget, amikor harcba indulnak katonáink, dallal ünnepli a „török háborúkor" győzedelmeskedő magyar sereget. Lelkesíti, tüzeli a fiatalságot „a hit, haza és király érdekében." Hirdeti a hit, az erény és erkölcs uralmát, hogy a kard, a lélek kardja rozsdamentes maradjon: „mert Trója és Karthagó romlását is a lelkek rozsdája idézte elő." Ember volt, nem utoljára, erőslelkü, önérzetes ember, kinek gazdag osztályrésze a szegénység kelyhes, keserű bora lett. Csendes, önmagába néző ember, de szava gyújt, tudott lelkesíteni nemzetet, költői generációkat, papokat, nemeseket, polgárokat s minden rendit a magyárságnak. Szerzetesi egyszerűségben élt sokat nélkülözve, éhezve, fázva, szegényen, de függetlenül nemzetének s az irodalomnak. Ez a három vonás Virág emlékének fenntartója, ezekben él emléke ércnél, márványnál maradandóbban, mig csak porlani kész, feledékeny emberi sziv dobog a földön, de azon tul is, mert: „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dus élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben s térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye; Óhajt, remél, hisz és imádkozik. (Arany János) Magyar László Vili. o. tanulónak, az Önképzőkör elnökének beszéde. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Nem rég múlott 10Ü esztendeje, hogy a tabáni kis ház ősz lakójának galamblelke felreppent az égbe. Száz évvel ezelőtt gyászolt az irodalom, egy talpig magyar férfiút tettek le örök nyugalomra. Ma nem gyászolunk, ellenben elzarándokoltunk szülőfalujába, hogy emléktáblával jelöljük meg a templom falát. Ez a tábla juttassa eszünkbe