Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1929

8 tovább és tovább s ahova eljutott, felgyúltak a szemek, kitüzesedtek az arcok és szent eltökélésre gerjedtek a szivek. Imre herceg fokonkint olybá lett, mint a tartóra helyezett gyertya, mely bevilágítja az egész szobát s mint az evangéliumi só, mely átal, meg átaljárja az egész talajt. Példája nyomán mindenütt szebbnél-szebb erényvirágok hajtottak ki és borultak teljes virágzásba. íme igy vált ő tudtán kivül a magyarság teljes krisztianizálásának tevékeny apostolává és a keresztény erkölcsökbe való begyökerezésének egyik leghatékonyabb demiurgoszává. Rövid huszonnégy éves életének látszólagos inaktivitásával mindenesetre mélyebben szántott a nemzeti lélek történetében, mintha ma ugyanannyi éves uralkodás fényes külső sikerei őriznék emlékét. De Szent Imre alakja mást is mond nekünk. Nevezetesen kézzelfoghatóan mutatja azt a fölemelő nagy tényt, hogy a magyar nemzet mindjárt megtérésekor a legtisztább és legeszményibb formájában fogadta el a kereszténységet. Mert kevéssel azelőtt, hogy a magyarság megtérése megindult, nyugaton biztató tavaszi légáramlat kelt, mely uj rügyeket, uj bimbókat fakasztott s idővel uj gyümölcsöket érlelt az egyháznak immár ezeréves fáján. Ennek az uj tavasznak nevét Clunynek hivták. A clunyi mozgalom és a clunyi szellem nem kisebb célt tűzött maga elé, mint a kereszténységnek eredeti szépségében és pompájában való felragyogtatását. Munkája lassan indult és eredetileg szük keretek közt mozgott, de az évtizedek múlásával egyre terebélyesebbé duzzadt s fokonkint áthatott az egész nyugati kereszténységre. Legteljesebb virágbaborulásának idejét éppen az ezredik év táján, tehát Szent István és Szent Imre életében élte, mikor a chiliazmus a közeledő világvég bus sejtelmével árnyékolta be a lelkeket s ennek megfelelően a magábaszállás s a kemény önmegtagadás és lemondás heroizmusával telitette a nyugati keresztény világot. A keresztény aszkézis eddig nem sejtett szépségű virágokban bontakozott ki. A szent helyekre vezető utak bűnbánó zarándokokkal, a kolostorok önként lemondó királyfiakkal és királyleányokkal népesedtek be. A kereszténységnek ez a diadalmas szépségű tavasza jutott el hozzánk mindjárt a keresztény vallásra térésünk kezdetén. Hiszen már Szent István is a clunyi szellemnek volt diadalmas megtestesítője és hordozója. Még teljesebb mértékben az volt Szent Imre, aki nevelője,- Szent Gellért révén a legeredetibb és legtisztább forrásból szivta magába a bensőséges aszkézis inspirációit. Pedig ő nem készült kolostorba, melynek atmoszférája és inditásai szinte természetszerűleg az életszentség és az önmegtagadás irányába terelik a lelket, hanem megmaradt a világban ; állandóan ott élt a királyi udvarban, melynek légköre még akkor sem alkalmas rá, hogy az életszentség ihletét és vágyát keltse, ha mindjárt szent király és szent királyné állanak az élén. És ő az udvari élet körében is szent tudott maradni és az ifjúság olyan ragyogóan szép eszményképévé tudott finomulni, mint a világ csábitásai elől fiatalon kolostorba menekedett Szent Alajos, Berchmans Szent János vagy Kosztka Szent Szaniszló. És éppen ezzel a világban maradó aszkézisével lett ő a mi legnagyobb dicsőségünk. Mert jogos önérzettel mutathatunk rá, hogy ime a zsenge magyar kereszténység mindjárt élete hajnalán teljes szépségében ki tudta magából termelni azt a fönséges életeszményt, melyet nálánál sokkal idősebb egyházak csak századokkal később tudtak valóra váltani. De a Szent Imre-centenárium nemcsak nemzeti szempontból jelentős esemény. Hiszen a liliomos herceg alakja más okból is nagyon közel áll szivünkhöz. Arcába tekintve kétszeresen érezzük a szent ambrusi szó tettre késztő igazságát: Sanctorum vita caeteris norma vivendi est. Az a sem jobbra, sem balra nem tekintő határozottság ugyanis, mellyel nyílegyenesen tör célja felé, az az elszántság és vasakarat, mellyel lebírja a test lázadozó vágyait s kialakítja magában a jobb tökéletesebb ember képét s az a ren-