Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1929

Szent Imre herceg. Ha majd a jövő történetírása a háboruutáni emberöltő történetének jellegzetes, más korokétól elütő vonásai után nyomoz, bizonyára nem mulasztja majd el kellőképen kiemelni napjaink sajátságos jubiláló kedvét. Mert a mai embernek valósággal szenvedélye a jubileumok és centenáriumok ülése. A történeti, közéleti, irói és művészi nagyságok évfordulói olyan gazdag bőségben köszöntenek reánk, hogy mire az egyiknek igézete alól ki tudjuk vonni magunkat, már a másiknak varázsa tartja rabul lelkünket. Ez a sürü visszatekintgetés a múltba kétségtelenül az öregedésnek és a dekadenciának a jele. Mert hanyatló, hitét és magabizását veszitett koroknak szokása, hogy fáradt vándor módjára a már megtett ut méregetéséből és az emlékein való elmerengésből próbálnak erőt meríteni a még hátralevő szakasz feloromló nehézségeinek leküzdéséhez. De van a mai jubileum- és centenáriumláznak más, mélyebb és emberibb vonatkozása is. Figyelmesebb szemlélőnek ugyanis lehetetlen azonnal ki nem éreznie belőle a bálványaikból kiábrándult tömegek ösztönszerű tiltakozását az utolsó félszázad materializmusának, kollektivizmusának és radikális demokratizmusának lapos világszemlélete ellen, mely mint a közéletből, a történelemből is ki akarja rekeszteni az egyes embert, az egyént és a korszaknyitó nagy egyéniségek, a hősök és szentek történelemalakító és irányító szerepét a névtelen és öntudatlan sokaságra akarja áthárítani. Ennyiben a végehosszát nem érő jubilálás reakció a közelmúlt történetszemléletével szemben. Lényegében nem más ez, mint a carlylei értelemben vett hőskultusz renaissance-a, a nagyság utáni sóvárgásnak, mely valamilyen formában mindig ott lappang a lélek mélyén, öntudatra eszmélése. És el kell ismernünk, hogy ez az uj virágzását élő hőskultusz sokkal több egyszerű divatnál vagy merő világnézeti tapogatódzásnál. Sokszor színpadias, sokszor talán Ízléstelen megnyilatkozásaiban valóságos és mélyen átérzett lelki szükségletek jutnak kifejezésre. Mert a mai emberről sok hibája mellett egyet el kell ismernünk: őszintén sóvárogja a nagyságot, nyilatkozzék az bármilyen formában. De ez nem is lehet másként. Hiszen saját életének tragikus megpróbáltatásaiból bőséges alkalma volt megtanulni, milyen nagy szerencsétlenség az igazi nagyság, a heroizmus hiánya, milyen végzetes baj az alkotó lángelméknek kontár mesteremberekkel való helyettesítése. Bárhová veti tekintetét, az alkotó zseni bélyege helyett mindenütt csak a tömegigények kielégítésére szánt olcsó gyári munka jegyét látja maga körül. Érthető tehát, hogy minél kevésbbé találja saját mindennapi környezetében az igazi nagyságot, annál mohóbb vágyódással függeszti tekintetét a letűnt korok szellemi, erkölcsi és vallási héroszaira és annál buzgóbb odaadással idézi szellemöket, hogy feleletet kapjon tőlük saját életének izzó problémáira. Az általános jubileum- és centenáriumláz tehát, ha lényegében a dekadencia tünete is, alapjában nagyon tiszteletreméltó és mélyen emberi moti-