Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1928

G és kecskeméti piarista gimnáziumokban végezte. 1900-ban az V. osztály elvégzése után lépett a piarista rendbe; 1907-ben szentelték áldozópappá és ugyanabban az évben kezdte meg tanári működését Debrecenben, ahonnan egy év múlva Máramarosszigetre helyezték, mert nem birta az ottani klimát; 7 évig tanított itt és nagyon kedvelte helyét. 1915-ben jött Nagykanizsára, hogy közelebb legyen betegeskedő, öreg szüleihez. 14 évi itt tartózkodása alatt tanítványai és hozzátartozóik becsülését és szeretetét nyerte meg; sőt az iskolával nem érintkezők közül is számos tisztelője volt papi működése révén. Tanár-pap volt szó a nemes értelmében. Tanár volt, aki egész lélekkel szerette szaktárgyait és az ifjúságot. Alaposan ismerte szaktárgyait és folyton foglalkozott azokkal; művelte magát. A latin szerzők kedves olvasmányai voltak állandóan, magyar nyelv és irodalomban is lépést tartott mindig az ujabb fejlődéssel. Ennek következménye volt, hogy azt, amit maga tanult, át is tudta adni tanítványainak, tudta alkalmazni azok egyéniségéhez, korához, értelmi fejlettségéhez. így volt azután tanítása eredményes és lélekfejlesztő. De nemcsak ismereteket közölt, hanem fel tudta kelteni az érdeklődést is tanítványaiban; a leggyengébb is szerzett annyi ismeretet, hogy megállta helyét, Csak az igazán hanyag, tanulni éppenséggel nem akaró tanuló maradt el. Buzgó tanári működése elismeréseként bizonyára jól esett lelkének, hogy az első országos középiskolai tanulmányi versenyen az ő tanítványa — az azóta sub auspiciis Gubernatoris doktorrá avatott Zalán Kornél — lett latin dolgozatával olyan első, hogy a bírálóbizottság a versenydolgozatot ki is nyomatta az 1922/3. évi budapesti íanker. 4. sz. Értesítőjében. Szerette tanítványait; a szerető atya féltő gondjával kisérte minden lépésüket; buzdított, dicsért, ha erre érdemesek voltak, feddett és korholt, ha vétettek, de akkor is a szeretet irányította és a tanulók jól felfogott érdeke. Tanítványai szerették is és atyjuknak tekintették, akihez tanulmányaik elvégzése után is szeretettel tértek vissza, ha Nagykanizsára jöttek. Az iskolai elfoglaltságában sohasem volt sok számára a munka. Szívesen vállalt mellékfoglalkozásokat. Éveken át volt tanácskozmányi jegyző, a tanári könyvtár és az ifjúsági segélyegylet könyvtárosa. Intézeti működésén felül kifelé is szívesen segített papi funkciókban is. A városban és a vidéki plébániákon sokszor és készségesen végezte a sz. miséket, mondott sz. beszédeket és segített a hívek gyóntatásánál. Értékes és használható ember volt, akit ily korán kellett elveszítenünk, amikor áldásos működésére annyian számíthattak volna. Szive volt beteg annak az embernek, aki annyira szívvel-lélekkel dolgozott. Ezt a baját a három év előtt végzett műtét alkalmából állapították meg először. De azóta nem panaszkodott szivéről és nem is látszott meg rajta semmiben. Épp oly hévvel, buzgósággal dolgozott és a fáradtság sem volt észrevehető. Február hó végén meghűlt, de azért teljes erővel folytatta munkáját mindenben. Március hó 1-én délelőtt még tanított, délután azonban nagy láza ágyba kényszeritette. Az orvosi vizsgálat nem találta baját aggodalomkeltőnek. Mellhártya irritációja nagy fájdalmakat okozott neki, fájdalomcsillapítót viszont szivgyengesége miatt nem adhattak neki. Március 5-én fájdalmai elmultak, a szívműködés azonban aggasztólag gyengült és este sz. gyónás után meghalt. Halálhírének vétele és temetése igazolták, hogy az egész város ismerte és tisztelte. A város összes hivatalai és egyesületei, iskolái, nagyközönség jelent meg a temetésen és a közönség sorában feltűnő számban az egyszerű nép köréből, akik éppen lelkipásztorkodása révén ismerték és szerették. Önzetlen és áldásos munkássága áldottá teszik emlékét, melyet szeretettel őriznek tanártársai és tanítványai egyaránt.