Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1915

30 Dr. LŐKE EMIL 1891. március 10. -— 1915. szeptember 27. A hadak útján lehullt fénylő csillagok s az idő előtt elszáradt remények sorából az elsők elsőiből való dr. Lőke Emil. E pár szó leírásakor — érzem — hogy megremeg kezemben a toll, s felajzódik lelkemben a fájdalom, mert akinek itt nekrologját irom — azt én is jól ismertem, tanítványom volt. Sokat vártam tőle az életben, mint bánkódó szülői, mert ezek az élet minden örömét, minden reményét tőle várták. Édes atyja révén név, gazdagság s jólét várt reá. Mindezt áthúzta halála. A szülői szívnek nem maradt meg más a jövő büszkeségéből, az ifjú életének jövőjéből és reményéből, mint a mult tervezgetésének, számításainak emléke s a jelen veszteségének tudata, fájdalmas gyásza. E tény mellett érzéketlenül a legridegebb mizantróp sem mehet el. S ha az idő hegeszt is valamit a szülői szív ütött sebén, annak tövise örökre fájó marad — az életben. Lőke Emil életének forrásához áljva, úgy látszott, hogy ő a boldog élettel váltott jegyet. Elete egész folyása, ifjúságának főbb fordulói mind ez igazság bizonyító érveiként tűnnek fel. Talán egyetlen napjához sem tapadt gond, fájdalom. Boldogan indult el a szülői háztól, mint gyermek s gondtalanul járt az ifjúság szeszélyes, mozgalmas élet útjain. Felfogása előkelő, nyugodt, finom, modora sima volt. E tulajdonságai az élet sikerének tartósságát ígérték számára. Testi szépsége — a daliás ifjú örök mintaképe lehet — szellemi jelességével párosult. Nem a lármás szavak s a feltűnni vágyás szellemével hódított, hanem lelke finomságának kisugárzó erejével s ez az ideális, valóban művelt lelkű fiatal lélek típusává avatta. A kötelesség szava mindenkor szent volt előtte. Mikor 1909-ben intézetünkből szép sikerű érettségije után megvált, a kötelesség tudata vezette a jogi pályán is. Minden vizsgáját időben tette le. Bármit rótt rá a köteles-