Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1914

1. Petőfi, a filozófus. Mikor Petőfiről mint filozófusról készülök szólni, teszem azt nem abban az értelemben, mintha ő a létezés titkainak megmagyarázására egészen külön bölcseleti rendszert állított volna fel ,• abban az értelemben sem teszem őt filozófussá, mintha egy, már kész filozófiai rendszer költői tolmácsolójává, népszerűsítőjévé szegődött volna: hanem csak abban az értelemben foglalkozom vele mint filozófussal, hogy egyes eszméket költészete körébe von s azokról lángelméje megvilágításában olyan gondolatokat közöl, melyek általános érvényre tarthatnak igényt, vagy legalább is általános érdeklődést követelhetnek a maguk számára. Petőfi eszméket világit meg, igazságokat hirdet s ezek az egész emberiség felvilágosítására céloznak, mert egyetemes jelentőséggel bírnak. S épen ez az egyetemesitésre célzó törekvés teszi őt filozófussá s költészetét filozofikussá. Mert ha valaki az emberi életben vagy a természetben található törvényszerűséget kiemeli az egy időhöz és egy helyhez kötöttség, szóval az egyediség szűk keretéből s kiterjeszti annak érvényét minden időre és minden helyre, szóval egyetemesiti, az ilyen ember filozófiai ténykedést visz véghez. Mivel pedig Petőfinél sűrűn bukkanunk arra a törekvésre, hogy egy-egy megfigyelését, egy-egy meglepő gondolatát mint általános igazságot hirdesse, joggal sorozhatjuk őt a filozofáló elmék közé. Természetes, kogy nála gyakorlati kérdések, tények és eszmék nem igen szerepelnek mint a filozofálás tárgyai,- az ő lelke fönn szálldos mindig a magasban, s azért őt a szellemi élet kérdései érdeklik első sorban. Ám e szellemi életünkre vonatkozó kérdések is olyan körből valók, hogy minden ember érdeklődésére számithatnak, ha másért nem, legalább annak a megtudásáért, miként vélekedett róluk Petőfi, ez a tüneményes lángelme! 1*